Tisztelt Sos!!!
A hatályos büntetőtörvényünk alapján nem foglalható összbüntetésbe a korábban már összbüntetésbe foglalt büntetés.
Tisztelt Sos!!!
A hatályos büntetőtörvényünk alapján nem foglalható összbüntetésbe a korábban már összbüntetésbe foglalt büntetés.
Nem a bűncselekmény, hanem S szabadságvesztés végrehajthatósága évül el az utolsó intézkedéstől számított 5 év alatt. Ha előbb elfogják, akkor nem lesz feltételes szabadságra bocsátható.
Még azt szeretném megkérdezni, hogy ameddig nem vonul be valaki a börtönbe hanem bujkál az alatt az idő alatt elévülhet a bűncselekmény?
Tisztelt Fórumozók!
Segítségeket szeretném kérni az alábbi ügyben.
Ha valakit a bíróság jogerősen 2év 6 hónapra ítélt csalás miatt és a megjelölt időre nem vonul be a börtönbe akkor milyen szankció várható? Ráadásul nem magyar állampolgár és külföldön bújkál. A bírósági eljárásban se vett részt. Nemzetközi elfogató parancs van ellene.Nagyon beteg , számára börtön egyenlő lenne a halállal.
Mit lehet tenni?
Nem.
Jo estet!
Kerdesem . Ha vkinek volt mar 1x osszbuntetve a regi ugye azt,esetleg uj ugyet lehet e osszbuntetni ujra? Koszonom
A leírtak alapján priuszod valóban nem volt soha sem, de az elterelést az eljárás megszüntetése után még három évig nyilvántartották. A "public sex", gondolom, közerköcs megsértésének a szabálysértése lehetett, mai két évig szerepelt a szabálysértési nyilvántartásban.
Kristu
Ezzel nincs priuszod, büntetlen előéletűnek számítasz. Oda tudtommal bíróság által jogerősen felfüggesztett vagy letöltendő szabadságvesztésre ítélt embereket tesznek fel. Meg egy másikba azokat, akik épp aktív intézkedés vagy eljárás alatt állnak.
Megjegyzés: nem vagyok ügyvéd. De ezt pl. el lehet olvasni: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…
10. § * A bűntettesek nyilvántartásában annak az adatait kell nyilvántartani, akivel szemben a bíróság bűnösséget megállapító jogerős ügydöntő határozatot hozott, és annak jogerőre emelkedése napján az 1978. évi IV. törvény vagy a Btk. alapján nem mentesült.
Tisztelt Forum,
Tanacstalan vagyok, hogy kit kene a problemamrol kerdeznem, ezert ide irok. Angliaban dolgozom a kormanynak es egy ugy nevezett ctc checken kell atmennem, ahol tobbek kozott azt is leellenorzik, hogy a bunugyi nyilvantartasban szerepelek-e. 17 evesen elkaptak egyszer fuvel Magyarorszagon, ezutan elterelesen vettem reszt, nem tudom hogy ezzel bekerultem-e a nyilvantartasba. Valamint, ez eleg kinos, egyszer letartoztattak public szexert, bevittek a rendororsre es benn tartottak egy ejszakan at, arra, hogy kellett e valami buntetest fizetnem nem emlekszem.. Azt tudom, hogy a fiut akivel voltam nem tartottak bent de 30 ezres birsagot kellett fizetnie. Ezeket most nekem be kene vallanom, vagy van ennek egyaltalan nyoma?
Koszonom szepen a segitseget!!
GBryan,
„Levéltitok megsértése
Btk.224.§(1)Aki
...
@alfateam
itt nem az a lényeg, hogy mi miatt, hanem az, hogy elvileg nincs jogában más üzeneteit olvasni. Mellesleg nem készülök feljelenteni, ez csupán egy elméleti kérdés, hogy van e rá lehetőség és ha igen akkor az milyen lehetőség!
„Adott 3 személy, azaz 3 barát.”
Ja, a "barát" aki éppen készül feljelentést tenni valami xarság miatt.
Tisztelt Fórum,
kevetkező helyzettel kapcsolatban szeretnék infórmációt kérni:
Adott 3 személy, azaz 3 barát. Nevezzül őket egyes, kettes és hármas ( én ) személyeknek. A napokban egyes ( 1 ) személy skype üzenetben számonkért engem egy a kettes ( 2 ) szélyt érintő dologgal kapcsolatban, mert neki ( 1 ) hozzáférése van kettes személy facebookjához ( ő állította be neki a facebook fiók jelszavát ) és az üzenetek közt olvasta a köztem ( 3 ) és kettes ( 2 ) személy közti beszélgetést. A beszélgetésből több részletet is idézett.
Kérdésem, hogy az eredeti skype üzenet birtokában, amit egyes ( 1 ) személy nekem elküldött fel tudom e jelenteni egyes ( 1 ) személyt és ha igen akkor milyen jogcímen?
Ha igen, akkor számít e az valamennyit, hogy egyes ( 1 ) személynek megvannak kettes ( 2 ) személy bejelentkezési adati, tehát nem kellett neki fiókot feltörni vagy egyéb más bűncselekményt elkövetni kettes ( 2 ) személy üzeneteihez való hozzáféréshez.
Elegendő nekem az eredeti üzenetet bemutatni, amit egyes ( 1 ) személy küldött nekem a köztem és kettes ( 2 ) személy közti üzenetből? Szükséges nekem ezt valahogy bizonyítani, hogy egyes ( 1 ) személy valamilyen bűncselekményt követett el, vagy elegendő ehhez az eredeti üzenet?
Ha fel tudom jelenteni akkor egyes ( 1 ) személy milyen bűntetésre számíthat?
A választ előre is köszönöm!
CamelusFerrus
„az új kerítésbe egy kiskaput is rakatott, mintha neki ott joga és dolga volna átjárni. A kiskapu persze zárva van.”
Szerintem gondoskodj róla, hogy mindig zárva is maradjon. Pl. vagy építs elé egy saját kaput és azt biztonságosan tartsd mindig zárva, vagy az övére szerelj egy biztonságos lakatot, vagy akár többet is. Ehhez ugyanis szerintem semmi joga nem volt. Ha pedig mégis azt tapasztalod - és akár egy kamera felvétellel igazolni is tudod - hogy átment a te kertedbe, akkor azonnal feljelentés birtokháborítás miatt.
Tisztelt fórum!
Lehet, hogy nem a megfelelő topikba írok, de nem találtam a kérdésemet fedő topikcímet.
Az "esetem" pedig a következő:
Az egyik közvetlen szomszédom el akar üldözni a saját ingatlanomról.
Picit bővebben: ez egy nagyjából harminc éve húzódó történet. A jelenleg saját ingatlanom (ami egy kertes családi ház) eredetileg a nagyszüleimé volt, ők 82 évvel ez előtt építkeztek itt. A házhoz egy nagyméretű (több mint 3000 nm-es) kert tartozik. Épp ez a kert a probléma forrása: a szomszédom képtelen elfogadni azt a tényt hogy szeretem a kertemet és nem fogok megválni tőle. Bár a szomszédom kertje sem kicsi egyáltalán, (több mint 2500nm), de ez úgy látszik nem elég és már körülbelül harminc éve folyamatosan azt hajtogatja hogy ez a kert kell neki.
Egyébként egy öntelt, arrogáns újgazdag vállalkozó, akinek kiterjedt szürkezónás ismeretségi köre van (és néhány ügye volt már a törvénnyel). Valószínűleg most fogyott el nála a "cérna", túl a hatvanon gondolom kapuzárási pánikba esett és elkezdett fenyegetni, nyomást akar rám gyakorolni az eladás irányában. Persze nem közvetlenül ő fenyeget, vannak erre megfelelő olcsó és buta emberek, akik éjjel tizenegy órakor az ablakom alatt ordibálnak vagy nap közben a házam előtt járkálnak fel és alá.
És ezt fenyegetésnek érzem.
A szomszédom arrogáns stílusát jól reprezentálja, hogy nemrég felujíttatta a két ingatlan között lévő kerítést (saját költségén, én nem fizettem egy fillért sem, lévén az előző kerítés is jó volt) és az új kerítésbe egy kiskaput is rakatott, mintha neki ott joga és dolga volna átjárni. A kiskapu persze zárva van.
A másik dolog (ami a leginkább zavar) hogy gyanum szerint a saját udvaromat az ide néző háztetőjére elrejtett kamerával figyeli. Többször tett már gúnyos megjegyzéseket olyan dolgokra, amiről máshonnan nem lett volna lehetősége tudomást szerezni és ez a megfigyelés valószínűleg már évek óta zajlik. Bizonyítani viszont nyilván nem tudom.
És most teljesen tanácstalan vagyok, szeretném bíró elé vinni az ügyet, de lehetőleg úgy hogy ne magamból csináljak hülyét.
Minden tanácsot előre is köszönök!
Közös megegyezéssel bármit lehet, amit mind a két fél elfogad.
Vagy felmondás, vagy közös megegyezés. Nincs metszete.
Jó napot. Nevelőszülő voltam majd nem 5 évig, belekeveredtem egy felmondok vagy oda az engedélyem szakaszba. A fenntartóm megígérte, míg megyek más Nevelőszülői fenntartóhoz, addig kapom az alapbért ami majd nem 50eft/hó. Most ott tartunk, jött egy felmondási szerződés Dec.4 -ével, de benne van hogy közös megegyezéssel mondtunk fel egymásnak. Kitolhatom esetleg még 2021. január végéig? Az az megkérném módosítsa a felmondási szerződést pl erre a napra? Vagy ebben az esetben mit tehetek? Az is benne van hogy dec. 4 étől nem kaphatom az alapbért. De közben tőle kapom a saját gyerekemre a CSED, mert kifizető hely, fél évig ők utalják. Köszönöm.
Elállhatsz, kérhetsz fizetési meghagyást, ha ellentmond, pereskedhetsz.
Tisztelt Fórum! Facebookos hirdetést találtam magánszemélytől aki egyedi kilométeróra számlapot hirdetett. Csak privátban lehetett érdeklődni a termékről és áráról. A terméket megrendeltem a személytől és előre utaltam a pénzt (25 ezer forintot) augusztus 3-án. Azóta is csak hiteget, hogy miért nem vehetem át tőle a terméket, ugyanis külföldről rendeli ő is, és azt utólag szereli be, de a terméket ő sem kapja meg, így nem tudja tovább adni nekem,illetve így a pénzt sem tudja visszautalni, mivel ő is elutalta annak a cégnek vagy személynek. Mit tudok ilyenkor tenni?
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel :Tóth Lajos
Hát, ha nincs a neveden semmi ingó és ingatlan, attól a letiltás még működik. Nem is értem, hogyan lehet ilyet kérdezni. De továbbmegyek: ha ingóság "nincs a neveden", attól is még simán foglalhatnak tőled ingóságot.
Sziasztok.
Szeptember 10.en volt jogerős ítéletem nagymértékű lopásból amiből kaptam 400ezer pénzbírságot és 1.6m vagyonelkobzást. A pénzbírságot befizettem már másnap. A kérdésem az lenne hogy a vagyonelkobzást tudják vonni a fizetésembol? Nincs a nevemen semmi ingó és ingosag. Köszönöm a válaszokat.
„előzőleg miért kaptam meg?”
Az benne van az ítélet indoklásában. El kellene olvasni.
üdv, 2008 ban bele keveredtem egy társtettes személyi szabadság elkövetésének gyanújával, természeten nem történt semmi rövid leírás, ittasan találtunk egy részeget és megkértük kövesse a járdán az autót mert visszük előállítani a rendőrségre. mi is ittasak voltunk és ebből lett egy rendőrségi ügy, a tettes között volt egy elkövető aki egy rendőrnek megrongálta nagy értékű autóját és ezért elítélték, és itt kapta meg a végső döfést a bíróságon, meg én is, 2014 ben elévült az egész ügy, lejárt a 2 éves felfüggesztett.2022. 05. 31. lesz a törlés, latrumozás. nyáron kértem a gyermekvédelmi 10/a erkölcsit, meg is kaptam, most ismét kértem de elutasították a 2022 dolog miatt. mit tehetek? előzőleg miért kaptam meg?
„még ha tulajdonos is lennék, hogy bocs meggondoltam magam, és már nem akarok tulaj lenni.”
A kutya (és más állat)tartás felelősség. Talán aránytévesztés a gyerekneveléshez hasonlítani, de ahogy a gyereket sem rakod az utcára, ha kisebb lakásba költözöl, és ott már nehezebben fér el, úgy az állatokat sem.
A te eseted, ahol nem te vagy a tulajdonos, az persze más, a tulajdonos felőssége ugyanez, csak kifogtál egy f*t.
Tisztelt drbjozsef
nagyon köszönöm a választ. Már azt hittem, senki sem válaszol. Tényleg nagyon hálás vagyok a válaszért.
A probléma "nagyjából" megoldódott balhé nélkül. Egy cseles árukapcsolással rásóztam a kutyákat a tulaj anyukájára. Adtam neki valamit, cserébe viszont azt kértem, vegye át Mayát. Nem 2 napig, hanem örökre. Belement. Nála van a kutya, és nem is akarja visszaadni se nekem, se a lányának.
De azért kivert a víz, hogy mi lett volna, ha ez nem sikerült volna.
Az ötleted, amit leírtál, az nagyon jól hangzott, az lett volna a következő.
Azért ez nem normális, hogy az állatok jogait ilyen erősen védik, és hogy ilyen nehéz megszabadulni egy állattól. Azért én elvárnám a jogszabályoktól, hogy legyen valami út, még ha tulajdonos is lennék, hogy bocs meggondoltam magam, és már nem akarok tulaj lenni.
Mi van az olyan helyzetekkel, amikor bármilyen okból valakinek költöznie kell, és az új lakásba nem viheti be. Akkor mit csináljon? Essen bűncselekménybe? Álljon üresen a megvásárolt háza, amíg vár 6 évet, hogy természetes halállal elpusztul a kutya? És ha betegséget terjeszt a kutya? Mint jelen esetben?
Apropó. A tulaj anyjának nem szóltam a kutya betegségéről, akkor ugyanis nem vette volna át. Most mi lesz? És ha elkapja a tulaj anyja a fertőző betegséget, akkor ki lesz a hibás? A tulaj? Én? A tulaj anyja? A háziorvos? A jogalkotó, aki olyan törvényt hozott? Az Alkotmánybíróság, mert nem figyelt oda az ember élethez való jogára, amikor a kutya gyakorlatilag kiirthatatlan BÁRMILYEN esetben, még ilyen esetben is, és így sérül az emberek alkotmányos élethez való joga? Szájer József, mert nem tette bele az alkotmányba a kutya élethez való jogát, holot az ő tabletén készült az Alaptörvény?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |