Intrum Justitia


tücsökbogár86 # 2014.02.04. 11:35

Tisztelt Olvasók!
Még a 2012-es év elejével záródóan sajnos több adósságunk összejött, melyet mind egytől egyig már törlesztettünk 2013. júl. 12-ével bezáródóan.
Erre tegnap kapok egy felszólítást az INTRUM JUSTITIA-tól, hogy behajtsák rajtam a T-COM felé lévő tartozásom. Rögtön fel is hívtam őket a megadott számon, hogy mi is lenne ez pontosan. Ott a hölgy azt mondta, hogy bankon keresztül törlesztettem a tartozást (én az első részlet kivételével mind sárga csekken fizettem). Aztán meg jött azzal, hogy többféle összeget fizetettem, hol ennyit, hol annyit. Nem tudom mégis hogyan ha előre kinyomtatott és kitöltött csekkeken fizettem havonta a Postán. Aztán, hogy szeptemberig van meg neki, hogy fizettem. A következő pillanatban meg azt mondja, hogy ezzel a tartozással kapcsolatban velük még nem született részletfizetési megállapodás. A fent említett társaság felé valóban volt tartozásom, de nem is a I.J. hajtotta be azt rajtam.
Szóval elég zavaros ez az egész még nekem is. Azt tudom, hogy se nekik, se másnak nincs már tartozásom, mindent törlesztettem. Ráadásul a 2012-es év elejével záródóan újabb szerződést nem írtam alá, amiből újabb tartozást tudtam volna felhalmozni. Most abban állapodtunk meg, hogy beküldöm a befizetéseket igazoló bizonylatok másolatát. Egy levelet is szeretnék még hozzá mellékelni, ebben kérném az Önök segítségét, hogy mi álljon a levélben.
Köszönettel: egy új tag.

tislerics # 2014.05.05. 14:17

Üdvözlök mindenkit!A fórumban szereplő cég engem is megkeresett egy adósággal kapcsolatban,amiről el is ismerek.Küldttek egy levelet amiben leírták,hogy x öszeggel tartozom és kérek-e részletfizetést.kértem és el is küldttem nekik a válaszlevelet.A probléma az,hogy ők áprilistól akarták,hogy fizessek,de én megírtam nekik e-mailban is és fel is hívtam őket,hogy csak májustól tudom megkezdeni a részletfizetést.Erre kötnek egy egyoldalú szerződést,amiben kikötik,hogy áprilistól fizessek.Azt mondtták nekem,hogy azért kötötték meg a szerződést,mert nem tudttak elérni engem.Válaszlevelet küldttem a részletfizetésről,e-mailt küldttem nekik,telefonon hívtam őket többször is,erre ők egyszer felhívta telefonos és pont nem tudttak elérni akkor már mindjárt szerződéseket kel kötnni!Hát hol élnek ezek,hogy másokkal szórakoznak!Senki nem mondtta nekik,hogy nem vagyok hajlandó a tartozásomat kifizetni.A csekkeken amiket küldttek nem is tüntettek fel fizetési határidőt,akkor mit követelőznek!Én májustó fizetem be a csekkeket,mert egy korábbi tartozásom áprilisban lejárt,amiről ők is tudnak,szóval lehet-e csinálni mást is,vagy beperelni őket,ha nem fogadják el az első részletfizetést?

ártatlan1 # 2014.08.18. 13:52

Új módi lépett fel az I.J társaságnál,alkalmazottjait kiküldi az adós feltételezett lakcímére két kigyúrt alakkal és elkezdenek kérdezősködni szomszédoknál és mindenkinél szinte a környéken,hogy ezt az illetőt ismerik-e és látták-e itt,de hamar megbuktak és jelenleg a Veszprém megyei kalitka lakói,szóval vigyázat és telefon a kézben időben értesíteni a rendőrséget!!!

Dr.Attika # 2014.08.18. 15:07

Ez nem "újmódi". Régen is csináltak ilyet a "behajtási menedzserek."

Feren19 # 2014.08.21. 14:07

Üdv
Olyan dolgokban kérnék segítséget hogy : 2009-ben elköltöztem otthonról,akkori internet szolgáltatóm a Fraktál volt.Le járt a hűségnyilatkozat,be telefonáltam hogy nem tartok a szolgáltatásra igényt és fel mondtam.Erről dokumentum,szerződés semmi nem jött,de igazából nem is törődtem vele hisz telefonon fel mondtam.Rá egy pár hónapra jött egy pár csek hogy be kell fizetni.Buta ésszel akkoriban ki is ment a fejemből hogy meg keresem őket.Hogy miért és hogy,hisz akkor már nem is működöt az internet szüleimnél.Ma pedig jött egy kedves csek édesapámnak 300Ezer Forintról egy bizonyos Intrum Justitialtól Altaker kft megbizásából,utána néztem a cégnek s mint ki derült internet szolgáltató,ebből gondolom hogy a nagyon régi szolgáltatóm új nével csapot a lecsóba és most ez valahonnan fel böffent nekik,csak semmi infót nem küldtek hogy miért is lett 300Ezer Ft.Más internet szolgáltatónál nem voltam igy csak ő rájuk tudok gondolni.Holnapi nap fel hivom őket,de valaki tudna mondani valami okosat hogy mi tévő legyek,mire tudok hivatkozni,hisz évek óta nem jelentkeztek felém,és mi jogon köetelnek tőlem.
Válaszokat köszönöm.

ius latratus # 2014.08.21. 14:31

Látatlanban: Azok alapján, amiket írtál, akár el is évülhetett.
Akár.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.08.22. 14:05

Az Intrumhoz kerülő követelések gyakran elévültek. Eleve azért adják át őket.

eos_üldözött # 2014.08.22. 16:49

Internet szolgáltatás tartozás elévülése egy év.
Akkor évül el ha egy évig semmilyen formában nem veszik fel veled a kapcsolatot a tartozás miatt.
Kérd hogy bizonyítsák be hogy nem évült el.
Ez praktikusan részetekről átvett (felszólító) leveleket jelent 365 napnál gyakrabban.
Amíg ezt nem bizonyítják másról ne legyél hajlandó tárgyalni, adatokat magadról ne adj meg.
Valszeg erősen terelni esetleg fenyegetni fognak netán hazudnak is majd, azzal ne törődj.
Ha tudod vedd fel a beszélgetést - jelezd nekik.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.08.22. 17:28

Akkor évül el ha egy évig semmilyen formában nem veszik fel veled a kapcsolatot a tartozás miatt.
Ez a régi Ptk. szerint sem volt igaz, az új szerint végképp nem az. Akármilyen "kapcsolatfelvétel" nem szakítja meg az elévülést.

Dr.Attika # 2014.08.22. 17:40

Új Ptk. nem játszik. Mi itt adhatunk tanácsot, hogy ne fizessenek az IJ meg hasonló "követelésbehajtóknak", de információim szerint sokan fizetnek nekik a semmire.

eos_üldözött # 2014.08.22. 18:41

KBS
Milyen az a kapcsolatfelvétel, ami megszakítja az elévülést?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.08.22. 19:01

Ha a szerződés a régi Ptk. hatálya alatt köttetett, akkor az írásbeli felszólítás megszakítja az elévülést, az új szerint már az sem.

lorinc02 # 2014.09.09. 07:03

Tisztelt Jogi Fórum,

szeretném kikérni véleményüket az alábbi intrumos ügyemmel kapcsolatban.
Volt nekem korábban egy citibankos személyi hitelem amit nem fizettem ki teljesen. 900 ezret vettem fel. kb 1 évig fizettem, aztán pénzügyi zavarba kerültem. ebben sáros vagyok, ez nem kérdés.
A lényeg, hogy a bank eladta a tartozásomat a neves cégnek. küldték is folyamatosan a felszólításokat, de egyszerűen nem tudtam fizetni. majd sikerült elhelyezkednem és küldtek egy levelet, hogy fizessek. Tőke tartozás: 591150 ft erre ráraktak még 503850 ft kamatot, tehát majdnem a dupláját kellett volna kifizetnem. Természetesen ez a megállapodás akkor lett volna érvényes ha egy összegben kifizetem. megnéztem mindkét zsebemet, de nem volt benne 1,1 millió, így kértem részletfizetést.
Természetesen nem volt ezzel semmi problémájuk, csak akkor ha nem bánom, tesznek rá egy kis kamatot. (kamatot a kamatra. nem rossz) így a tartozásom 591150 ft-ról máris 1.514.376 forintra emelkedett. tehát lényegében az, hogy kapcsolatba kerültem ezzel a céggel kb 920 ezer ft-omba kerül. Ez nem meríti ki az uzsora kamat fogalmát????? ezek után elkezdtem törleszteni, elvégre sáros vagyok. letörlesztettem 400 ezer forintot amikor is sikerült összespórolnom 600 ezret ami lényegében a tőketartozásom lenne. felhívtam őket, hogy kifizetném azt amivel tartozom, mire közölték, hogy a tőketartozásom 870 ezer. hogy lett 591ből 870?ráadásul tőke. mert ha még azt mondja, hogy kamatokkal együtt 870, az sem oké. de tőke???? nekem nagyon zavaros ez az egész, és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ez így jogszerű, de nem értek hozzá, ezért kérem az Önök segítségét.
Nem vitatom a felelőtlenségemet ebben az ügyben, de 600 ezer + a 400 amit már kifizettem az 1 millió. én úgy érzem hogy kellően megifizettem a felelőtlenségemért. van bármilyen lehetőségem ezt jogilag is érvényesíteni?

előre is köszönöm,
Lőrinc

Kovács_Béla_Sándor # 2014.09.09. 10:46

nekem nagyon zavaros ez az egész
Akkor mi mit szóljunk?

lorinc02 # 2014.09.09. 11:00

mi nem érthető?mert akkor átfogalmazom

ViziGabor # 2014.09.29. 07:47

Tisztelet Fórumozók!

Következő kérdéseim, problémáim vannak az Intrummal kapcsolatban:

1.: folyamatban van náluk egy tartozásom fizetése, kisebb (max 1 hó) csúszással fizetgetem is rendesen, de enm kaptam még soha semmilyen elszámolát arról, hogy mennyit fizettem már be, mennyi van még hátra stb. Tudtommal ilyen elszámolást kellene hogy küldjenek, legalább évente (ebben nem vagyok biztos)

2.: Mindenféle nem "átvevős" levelekkel és smsm-ekkel zaklatnak (lehet hogy nem is Ők, de feltétéelezem hogy igen) egyéb olyan tartozásokkal, amelyek még 2008-ban voltak, és azóta senkitől nem kaptam hivatalos levelet az ügyben. Persze a fenyegetőzés az megy, de hivatalos úton nem keresnek meg.

Ennél a cégnél alap úgy látszik, hogy fogalmuk nincs, mi a hivatalos megkeresés, mert a "sima bedobós" levél nem az, ahogy a szám nélküli sms, vagy a telefonhívás rejtett számról sem az.

Hova fordulhatok ezekkel e panaszaimmal Önök szerint?

Előre is köszönöm a segítséget!

Vizi Gábor

ártatlan1 # 2014.09.29. 10:55

Már szolgálaton kívüli Rendőrökkel támadnak,így nem lehet őket elzavarni mikor személyesen zaklat Szabó Gábor nevezetű ügynökükkel!!!
Ehhez sosem volt joguk és nem is lesz!!

pappcs # 2014.09.29. 11:53

Miért ne lehetne elzavarni? A rendőr csak akkor helyezheti magát szolgálatba, ha bűncslekményt vagy szabálysértést tapasztal. egy tartozás nem az. A rendőrt meg fel kell jelenteni az ügyészségen hivatali visszaéálés miatt.

olorsi # 2014.09.29. 16:47

Már bocs,de úgy tudom, az Intrum behajtó cég és nem végrehajtó! Óriási a különbség!!!
Amúgy hallgasd meg a youtubon: "...de mi küldtünk sms-t.." Több mint nevetséges....illetve szomorú.
Nekem Provident tartozásom vam Fizettem is rendesen a megállapodás szerint, hetente a törlesztőket. Aztán a hölgy elmaradt,most ezért nem tud jönni,most azért. Végre másfél hónap múlva megjelent. De kérte az addigi összes tartozást. Mondtam, nem tudok egyben fizetni, viszont ő elzárkózott a heti fizetéstől.
Aztán egyszer felhívott, más lesz, aki beszedi az összeget. Egyszer egy pasi felhívott, hogy jön vasárnap...nem jött és többet nem hallottam felőle, a telefont se vette fel.
Így aztán nem fizettem (hozzá kell tennem a törzstőkét visszafizettem és a kamatok nagy részét), jött az Intrum. Zaklatásai után visszaadta a Providentnek.Az egy összegben akarta a 77.000 ft tartozást...hmmm
Két éve eltűntek ők is.
Lejárt az 5 év. Intrum újra megjelent. Először sms-ek, aztán telefonhívás többször, majd levél, majd személyes felkeresés. Mivel nem reagáltam (amúgy egy ügyvéd ajánlotta ezt),most megint 2-3 napja kapom a sms-t, ha nem fizetek, megindítják a jogi eljárást? Eddig miért nem tették?????Na mindegy én már szórakozom rajtuk!! Ha kiadja esetleg közjegyzői meghagyásra, ellentmondok. A Provident akkor jócskán uzsorakamatra ment...menjünk a bíróságra, Én arra gondolok, mivel most jár le októberben az 5 év, talán az elévülés miatt próbálkoznak ilyen vehemensen...
Amúgy a youtubos meghallgatást erősen ajánlom!!!

olorsi # 2014.09.29. 16:54

Még annyi! Nyilván egy sms nem hivatalos ügy (csak eszembe jutott, ha esetleg vak vagyok?) Ha bedobnak egy papírt a személyes felkeresés kapcsán (milyen furcsa, hogy hétközben fél 11-kor dolgozom és nem vagyok otthon és talán a szomszéddal nem illik közölni, ki is ő és miért van ott)legalább egy olyan papírt hagytak volna ott, amin a nevem is szerepel. Mert az nem volt rajta, csak Tisztel Ügyfelünk.

gorabga # 2014.10.07. 13:41

Udvozlet mindenkinek!

En ma kaptam egy levelet az IJ-tol,hogy pentekig fizessek a szamlajukra 2 130 188 forintot.Ha nem teszem,akkor fizetesi meghagyasos eljaras kereteben fogjak ervenyesiteni...Pontosan mit is jelent ez?Egy 2006-os tartozasrol van szo ami 745 164 forint amit ki is fizetnek reszletekben,de a 2 130 188 forintot kicsit soknak tartom.A level termeszetesen csak a postaladaba volt bedobva.Mi ilyenkor a teendo es milyen lehetosegeim vannak?

Dr.Attika # 2014.10.07. 14:09

Tessen ügyvédhez fordulni. Azért vannak.

gerbera317 # 2014.10.07. 14:15

Volt egy másik kérdés is: „Ha nem teszem,akkor fizetesi meghagyasos eljaras kereteben fogjak ervenyesiteni...Pontosan mit is jelent ez?

Végtelenül leegyszerűsítve: be fognak perelni. Egyebekben lásd Dr. Attika javaslatát.

gorabga # 2014.10.07. 14:20

Es ez igy egy hivatalos megkereses volt?Nem kellett volna ajnlott levelet kuldeniuk?

gerbera317 # 2014.10.08. 14:27

A nem ajánlot levél ugyanúgy betűből van, mint az ajánlott. Arra, hogy megtudd, hogy tartozol, a sima levél is jó. Mi a problémád ezzel? Ne aggódj, majd a fizetési meghagyás ajánlott-tértivevényes lesz.