Ingatlan Adás - vétel


Kovács_Béla_Sándor # 2020.01.08. 06:52

ott lefektettük a leendő szerződés részletiet,
Ha legalább ezt nem foglaltok írásba, nem írtátok alá, akkor nem lehet megalapozott igényetek a tulajdonjogra. Legfeljebb majd 5 év múlva, ha addig is folyamatos és háborítatlan a birtoklásotok.

A tíz évi használat díjával pedig akár tartozthattok is a tulajdonosnak. Jó esetben elég lesz rá a kölcsön, amit felvettettek.

E.Peti83 # 2020.01.08. 18:36

Sajnos az ügy ennél bonyolultabb, igyekeztem a lényeget röviden leírni. A hitel az személyi kölcsön, ezt pontatlanul írtam, jogos a kérdés. A 10 év alatt teljesen megbíztunk egymásban, soha semilyen dologban nem volt gond, egészen eddig. Hozzá kell tegyem, hogy az eltelt 10 év alatt mindig arról volt szó, hogy a miénk lehet a ház, bármit alakítunk, javítunk fejlesztünk rajta azt magunknak csináljuk, mert hogy úgy is a miénk lesz. Jöhet a kérdés, hogy miért kellett 10 év hogy a miénk legyen? Nos, mivel ez egy öreg parasztház, kb. az 50'-es évek óta nem volt változtatás rajta. Idős rokonunk lakta, majd ahogy idősödött keresztapamék jöttek gondozni, cserébe gondozási szerződést kötöttek, így kerapámé és nejéé lett a ház. (Akkor {2004ben} felbecsülték a házat 1,5m Ft-ra) Anyám úgy került ide, hogy a néni már több gondozást igényelt, így valaki "állandó" kellett mellé. Kerapámék lakhatóvá tették a házat, vizesblokk, belső felújítás történt 1,5 millió értékben, ez volt 2009-ben. Édesanyám ezután lakta és lakja most is a házat. Hamarosan testvérem majd én is idekerültünk a házba, egyéb okok miatt. Azt a 1,5 milliót pedig visszatörlesztettük kamatostól, majd arról volt szó hogy ezután a ház megvehető lesz a fentebb említett felbecsült 1,5m Ft-ért... De nem így történt, mert a tetőzetben probléma alakult, aminek eredményeként kerapám felajánlotta hogy ha letörlesztjük akkor annyiban segít, hogy megelőlegezi a tetőcsere árát. Ez 2,5m Ft-ba került kb. 2014-ben. Most ott tartunk, hogy letelt ennek a "törlesztője" is, és megvennénk a sokszor említett 1,5 mFt-ért. DE! kiderült van egy 2mFt-os felbecsült értékről szóló lap, és ez a hivatalos mindenhol!Tehát az ár, 2 mFt. Nyeltünk egyet, majd megbeszéltünk mindent, és hogy mehetünk az ügyvédhez, és hogy ne kelljen még várni a hitelre, közben elintéztük ezt is (én és testvérem, mint leendő tulajok). És most tartunk ott, hogy a szerződés tervezet elkészülte után, de még az aláírás előtt meggondolták magukat az eladók, és most 4 milliót kérnek... Na így esett ez a remek eset... És közben nem említettem még hogy a házba milyen fejlesztések, átalakítások történtek, rengeteg belefektetett munkával, saját zsebből,aminek összértéke kb. 2-2,5m Ft! Nyilván 2 botot nem raktam volna keresztbe ha tudom hogy ez lesz... Tehát gyanakvásra semmi okunk nem volt, mindvégig megvolt a bizalom, az adott szó, hogy a miénk lesz a ház... Egész a múlt honapig...

drbjozsef # 2020.01.09. 06:07

E.Peti83,

Ht ez kellemetlen. De ez a része nem jogi kérdés. Megegyeztek, és eladja, vagy nem. Ezt nektek kell megbeszélni. Nemigen van jogalapotok követelni az adásvételt bíróságtól.

Egyébként az is igaz, amit az ügyvéd úr írt : ha jól értem 1,5M+2,5M+kamatok értékben lakott ott édesanyád 10 évig, meg nem tudom hány évet Te is a testvéreddel. Ezen az időtávon ez még bérleti díjnak is lehet, hogy kevés volt...

Nem tehettek mást, mint megegyezni a tulajdonossal.

Árvai István # 2020.01.09. 20:40

Üdvözletem Mindenkinek!
Önkormányzati lakásban nőttem fel 2 testvéremmel együtt.A bérleti szerződés édesanyánk nevén volt aki az élettársához költözött így már az utóbbi időben csak az öcsém lakott a lakásban. Nem rég a tudomásomra jutott, hogy megvásárolta az öcsém mikor már a felújítás zajlott. Az én állandó lakcímem is még odaszólt. Az lenne a kérdésem, hogy nekem nem kellett volna erről az egészről tudnom? Nekem nem lett volna elővásárlási jogom a lakáshoz? Nem kellett volna valami tájékoztatást kapnom? Hozzáteszem éltem volna én is a vásárlás lehetőségével.Köszönöm annak aki válaszol.
Üdv: István

drbjozsef # 2020.01.10. 06:44

Árvai István,

Valami nem kerek. Mit vásárolt meg?
Az ingatlan tulajdonjogát? Vagy ő lett a bérlő?

Mert a bérleti jog hivatalosan nem "megvásárolható".

Árvai István # 2020.01.13. 13:45

Tisztelt József?
A lakás tulajdonjogát vásárolta meg.

drbjozsef # 2020.01.13. 13:54

Árvai István,

Értem.
Értesítést, esetleges elővételi jog legfeljebb a lakás bérlőjét illeti meg.

A lakcím bejelentés nem keletkeztet semmilyen jogot. Az, hogy ott laktál, vagy oda vagy bejelentve, nem számít.

Illett volna értesíteniük téged talán a családtagjaidnak, de nem kötelező.

Erika82Á # 2020.01.13. 18:47

Tisztelt mindenki!
Zártkert vásárlásánál már megtörtént a kifüggesztés és már a 2 hónap le is telt.
Mikor kerül fel az új vevő a széljegyre?
Van valakinek ezzel tapasztalata ? Nem tudunk ez nélkül semmit sem intézni . Apropó a régi tulajnak van még teher az ingatlanon amit intéz ,hogy le szedjék . Kérem segítsetek ha van tapasztalat hasonlóval . Nem tudjuk mi tévők legyünk. Köszönöm

Árvai István # 2020.01.14. 13:00

Tisztelt József!
Köszönöm a tájékoztazást.Szép napot!

arcsiz11 # 2020.01.21. 12:11

Üdvözlöm Önöket!

Olyan kérdésem lenne, miszerint tulajdonunkban van egy lakás, ami részt vesz a panelprogramban, még 2 év és 4 hónap van hátra a részletfizetésből. A közös képviselő szerint amíg ez nem jár le, addig nem értékesíthetjük a lakást, csak ha kifizetünk horribilis mennyiségű kötbért a banknak. Valóban így van ez, vagy átruházható a vevőre ez a részletfizetés? Nem hiszem hogy 2 évig ülnöm kéne a lakáson emiatt. Válaszukat előre is köszönöm!

wers # 2020.01.21. 12:16

A közös képviselő szerint amíg ez nem jár le, addig nem értékesíthetjük a lakást, csak ha kifizetünk horribilis mennyiségű kötbért a banknak

Látni kellene a szerződést, de nehezen tudom elképzelni.

(kérdezd meg a közös képviselőt, hogy addig egy lakónak sem szabad ugye meghalnia sem)

De biztos jönnek ide olyanok, akik jobban ismerik az ilyen panelos-közös szerződéseket.

drbjozsef # 2020.01.21. 12:56

Bírom az ilyen "közös képviselő szerint" meg "banki ügyintéző szerint" meg hasonlókat. De miért nem kéri senki, hogy mutassa meg, miért?

arcsiz11,

Nézd meg a szerződésedeteket, az apróbetűt meg az ÁSZF-et is, és kérd meg a közös képviselőt, hogy ha "szerinte" így van, akkor mutassa meg azt a passzust a szerződésben ésvagy a törvényben ésvagy a bank szabályzatában. Ő állít. Igazolja azt.

Mina333 # 2020.01.21. 13:26

Üdvözlöm Önöket!

Olyan kérdésem lenne, hogy ingatlanvásárlásnál, nem lett feltüntetve az adásvételi szerződésen a mérőórák állása. Ilyenkor a közművek felé milyen formában vagy hogyan intézem el a felhasználóváltást??

Üdv, a vevő

oligaliga # 2020.01.21. 14:17

Mina333

Birtokbaadási jegyzőkönyvvel.

Mina333 # 2020.01.21. 15:11

És hogyan jutok hozzá?

Szomorú örökös # 2020.01.21. 15:54

Mina333

Azt neked kell készíteni együtt az előző tulajdonossal. Utána mindketten aláírjátok. Letölthető a nyomtatvány az internetről. Célszerű több másolat róla, mert minden szolgáltató egyet megtart magának. Mi is így csináltuk.

Mina333 # 2020.01.21. 16:11

Köszönöm szépen ! :)

Vajna Gabi # 2020.02.14. 19:04

Üdvözlöm Önöket

A következő kérdésben szeretném a segítségüket kérni.2013-ban 8,5 millió Ft-ért vettek a szüleim egy lakást. 2019. júniusában eltartási szerződést kötöttünk, amelyben az ingatlan értékét 14 millió forintban határoztuk meg, úgy, hogy a haszonélvezettel terhelt állagtulajdon értéke 12 millió forint (mivel a szüleim haszonélvezeti joga be lett jegyezve rá). Azóta sajnos elvesztettem Anyukámat és szeretném értékesíteni a lakást. Nem tudom hogy amennyiben pl 16 millió forintért adom el a lakást, úgy mennyi lesz az szja?

jól gondolom, hogy nem a 2013-as értéket kell visszavonni (hiszen azóta már eltelt 5 év és akkor ugye adómentes lenne az értékesítés), hanem a 2019-ben az eltartási szerződésben szereplő összegek vmelyikét kellene. De nem tudom, hogy így az adóalap a 16-14 millió forint, azaz 2 millió forint lenne, vagy a 16-12 millió forint lenne? Kérném ebben segítségüket, mert szeretnénk Édesapámat magunkhoz venni inkább.

Köszönettel:Gábor

smallville80 # 2020.02.17. 11:07

Üdvözlöm Önöket!
Olyan problémám volna
hogy 2015-ben eladtam egy saját tulajdonomban lévő ingatlant részletre.
Ügyvéd átall meg csináltuk a szerződést amiben bele foglaltuk ha 3 törlesztő részlet elmarad akkor amit bele fizettek eddig a házba az albérletbe le vonjuk és az ingatlan ból ki kell költözni.
Na most 4,5 évig fizették normálisan de tavaly szeptember óta semmit......
küldtem felszólító leveleket de azt írták vissza hogy megszűnt a munka viszonya és még nem talált másik munkát.
mit tehetek ?
Vissza vehetem az ingatlanomat?
férj feleség +3 gyerek lakja az ingatlant.
Kérhetek rendőri segítséget hogy költözzenek ki?
Várom mielőbbi válaszukat.

wers # 2020.02.17. 11:17

Na, ez az a kérdés, ami elsőre ügyvédért kiállt. Leginkább azért az ügyvédért, aki a szerződést fogalmazta.

smallville80 # 2020.02.17. 11:37

Tisztelt wers.
Természetesen voltam az ügyvéd úrnál....
de azt mondta első körbe egyezzünk meg mivel 3 kis korú gyerek lakik a házban és így nehéz lesz kitenni őket......
azért is írtam ide hogy mik a lehetőségeim?

drbjozsef # 2020.02.17. 12:34

smallville80,

A lehetőségeidet elsősorban megszabja, hogy mi áll pontosan abban a szerződésben. Annak ismerete elengedhetetlen konkrét tanácshoz, legfeljebb általánosságban lehet mondani néhány dolgot.

A legfontosabb azt lenne tudni, hogy bejegyezték-e őket, a nevükre került-e az ingatlan? Ha jól sejtem az "albérlet" szóból, talán nem, és még a te neveden van az ingatlan.

Ez esetben felszólíthatod őket a fizetésre. Aztán ha a szerződésed engedi, felondhatod a szerződést, és felszólíthatod őket idővel a kiköltözésre is.

Ha nem teszik meg, lakáskiürítési pert indíthatsz (hacsak nincs közjegyző előtt írt befogadó nyilatkozatod), és annak végén végrehajtást indíthatsz a kilakoltatásra. Na majd ott, a végrehajtó igénybe veheti a rendőri segítséget.

A baj az, hogy egy ilyen per alsó hangon fél év, de ha élnek a jogaikkal, ismerik is őket, akkor 1-2 évre is elhúzható ez a moratóriumokkal.

És azt gondolom el tudod képzelni, feltehetőleg mi maradna a lakásodból ennek a procedúrának a végére. Rom.

A legjobb lenne korrektül megbeszélni, és megegyezni, akár fizetés átütemezéssel is. Lehet, jobban jársz, ha valamennyit engedsz. Én a helyedben lehet kötnék egy új szerződést velük, de abba MINDEN garanciát beleraknék arra, hogy ha MEGINT nem fizetnek, akkor gyorsan ki lehessen lakoltatni őket. Már ha elfogadnák így.

Részetfizetésre eladni ingatlant a lehető legnagyobb butaság. Vegyen fel bankhitelt, oldja meg ahogy akarja, de fizesse ki teljesen, aztán költözzön bele, és csináljon amit akar. Aztán bajlódjon a kilakoltatásával a bank, vagy a hitelezője. Inkább olcsóbban adnám el másnak, mint így.

smallville80 # 2020.02.17. 16:00

Tisztelt drbjozsef.
Most már én is tudom hogy részletfizetésre nem szabad......
Az ingatlan az én nevemen van!
A család bejelentkezett állandó lakcímre és a közüzemű számlák a saját nevükre jönnek.
Közjegyzőnél nem voltunk.
hát akkor ez nem is olyan egyszerű.....
Ha bírósági végzés kell hogy kitegyem őket a saját ingatlanomból ami eltarthat 6 hónapig is lehet megpróbálok megegyezni velük .....

minnie0 # 2020.02.23. 07:28

Tisztelt Fórumozók!Elsősorban Szakértők!
Ingatlan vásárlás előtt állunk. Meg is néztünk egyet, beleszerettünk.
A lakást ingatlan irodán keresztül árulják. Tettünk vételi ajánlatot, 1%-os összeg letételével. Elméletben elfogadták az ajánlatot. Időpont van a szerződés kötésére. Közben kaptunk egy olyan fülest, hogy penészesedik a fal. Ismerős a burkoló aki a lakásban a felújítást csinálta. Ilyen esetben ha visszavonjuk az ajánlatot ,erre hivatkozva , visszajár a letét?

dr_Egyed_Zoltán # 2020.02.23. 07:49

A kialakult helyzetet a szerződést előkészítő ügyvédetekkel kellene átbeszélni!