Haszonélvezeti jog


MajorDomus # 2020.09.15. 19:15

És érthetően.

zotya1977 # 2020.09.15. 19:43

Idén februárban indítottunk egy pert a szomszéd ellen, mivel feltöltötte a telkét földdel és a feltöltés következtében a házunk lábazatát eltüntette, így egy nagyobb esőzés és a folymatos öntözőrendszer használat miatt a fal felázott és leesett a vakolat, illetve a víz bemosta a pincébe a földet. A perfelvételi eljárásban vitatták a telekhatárt, amit később kimérettek földmérővel. A földhivatali határozat a vírus miatt sokáig tartott, így kicsúsztunk a szüntetelés miatti 4 hónapos határidőből. A perfelvételi tárgyalás során az alperesi ügyvéd nem hivatkozott arra, hogy a károkozó már nem tulajdonosa az ingatlannak, hanem csak haszonélvezője. Mivel az ejárás megszűnt és nem volt ítélet, így a további károkozástól eltiltás és a kár megtérítése miatt ismét keresetet nyújtottunk be, azonban apám a bírósági panasznapon jelezte, hogy a korábbi állapothoz képest annyi történt hogy a volt tulaj már csak haszonélvező. Ennek hatására a bíróság a keresetlevélben a jelenlegi tulajt írta be alperesnek. A jelenlegi tulaj és a haszonélvező élettársak és mindketten a szomszédban laknak.

MajorDomus # 2020.09.16. 19:00

Másodfoku alperesként be kell vonni a haszonélvezőt is!

Csuklósbusz # 2020.12.02. 09:18

Adott egy ingatlan 3 tulajdonossal, közülük az egyiknek özvegyi joga van.

Ha én az egyik tulajjal a saját részére haszonélvezeti jogot akarok alapítani magamnak, olyan lehet és be is jegyzik?

Tehát lehet egy ingatlanon egyszerre özvegyi és haszonélvezeti jog is?

drbjozsef # 2020.12.02. 09:34

Csuklósbusz,

A Ptk. nem ismer olyat, hogy "özvegyi jog". Az sima haszonélvezeti jog (legfeljebb a Ptk. öröklési szabályai alapján járt az özvegynek).

Újabb haszonélvezet ugyanarra az ingatlanra akkor jegyezhető be, ha a meglévő haszonélvező jogait nem csorbítja. Vagyis vagy a beleegyezésével, vagy csak sortartó haszonélvezőként a meglévő mögé sorolva.

Ja, egyébként saját tulajdonrészedre nem lehet saját magadnak haszonélvezeti jogot bejegyeztetni, csak a többiek részére, értelemszerűen.

Csuklósbusz # 2020.12.02. 12:50

Nem lennék tulaj, csak résztulajdon haszonélvező.
Tehát ha meghal az özvegyi jogosult akkor automatik én lennék a haszonélvező minden további teendő nélkül?

drbjozsef # 2020.12.02. 13:07

Csuklósbusz,

Ha az egészre szólna, akkor igen.

De például a végrehajtás esetén az az után kötött haszonélvezet nem befolyásolja a végrehajtást, tehát beköltözhetően lesz hirdetve.

Félve kérdezem meg, mi lenne a cél...

Csuklósbusz # 2020.12.03. 20:36

A cél az ingatlan használata. Ez nem végrehajtásos sztori. :-)

Tehát akkor résztulajdonos alapíthat szerződéssel harmadik félre haszonélvezeti jogot a résztulajdonára, be is jegyzik, de "használni" csak akkor lehet ha az előbb bejegyzett özvegyi jogosult meghal?

drbjozsef # 2020.12.04. 07:02

Igen, de még mindig nem látom az értelmét. A tulajdonos a saját részét használhatja, mi az értelme, hogy 3. személynek átengedi?

Csuklósbusz # 2020.12.05. 16:20

Tulajdonos akinek a résztulajdonrészére lenne, Ő nem lakik ott.

drbjozsef # 2020.12.05. 17:25

Értem. De ha ez nem végrehajtásos sztori, akkor ennek továbbra is : mi az értelme? A haszonélvező halála után használhatja maga az ingatlant.

Egyszerűen csak nem akarja használni, és azt akarja, hogy te használd? Miért nem ajándékozza neked?

Csuklósbusz # 2020.12.05. 17:52

Most nincs rá szüksége, de késöbb lehet rá ezért szeretne maradni a tulajdonin, illetve megeshet hogy később mégis lesz végrehajtás, de egyenlőre nincs ilyen képben.

kecsa # 2020.12.16. 15:13

Érdeklődni szeretnék, ha egy közös 50-50 %- ban használt ingatlan Bírosági döntéssel megszünt az egyik tulajdonos kérésére 10 évvel ezelőtt,de holtig tartó használati jog kerül bejegyzésre, ebben az esetben van e elővásárlási jogom abban az esetben ha el szeretnék adni az ingatlant?


kecsa

drbjozsef # 2020.12.16. 15:41

kecsa,

Kicsit pontosabban kellene fogalmazni.

50-50%-ban használt : gondolom a tulajdoni arányok ezek.

ingatlan Bírosági döntéssel megszünt : nem, ingatlant még bírósági döntéssel sem lehet "megszüntetni"

Hogy neked van-e elővételi jogod? Honnan tudhatnánk, hiszen "egyik tulajdonos"-t írsz egyes szám harmadik személyben.

Ha az a kérdésed, akkor a haszonélvezőnek nincs elővételi joga az ingatlanra (akkor sem, ha tíz évvel ezelőtt még tulajdonos volt). Így érted?

(Viszont, ha eladja a tulajdonos, természetesen a használati joga megmarad a haszonélvezőnek, csak azzal terhelten tudja eladni, vagy a beleegyezéseddel megválthatja tőled.)

berke # 2021.02.07. 15:08

Sziasztok!

10 éve örökölt lakásom az haszonélvezőnek adnám el. Eladóként van adó kötelezettségem? ( beépíteném a vételárba)

Köszönöm!

drbjozsef # 2021.02.07. 15:13

berke,

Öt évnél régebben szerzett ingatlan eladása esetén - legyen az bármilyen jogcímen szerezve, és eladva bárkinek - se bevallási, se adófizetési kötelezettség nincsen.

Nincs teendőd, csak az adásvételi szerződés megőrzése.

drbjozsef # 2021.02.07. 15:15

(nem tudom, mit jelent a "beéépíteném a vételárba" kitétel, de ha vennél másikat, akkor adófizetés szempontjából ez nem releváns, nincs már ilyen kedvezmény régóta - nálad meg nincs is adófizetés ráadásul -, de a másik lakás vételekor keletkező illetékfizetési kötelezettségbe beleszámíthat. HA erről van szó.)

berke # 2021.02.07. 15:33

Kedves József!

Ha van adózási kötelezettségem az eladás után, akkor annyival többet kérnék érte, hogy tsiztán maradjon a vételár, mint haszon.

Így értettem, köszönöm a válaszod!

berke # 2021.02.07. 15:33

Ja, és nem vennék újat :)

gerbera317 # 2021.02.07. 17:28

annyival többet kérnék érte
Ez csak akkor működik, ha találsz madarat, aki ad érte annyit.

drbjozsef # 2021.02.07. 18:22

(gerbera317, a haszonélvezőnek adja el, úgyhogy ez a része valszeg lezsírozható, feltehetőleg kellene az úgy is neki.)

gerbera317 # 2021.02.07. 22:00

Tehát a madár már megvan. Hátakkormeg?

Zoltan1984 # 2021.03.13. 18:55

Ha párommal ketten vagyunk haszonélvezők és el szeretnénk eladni az ingatlant haszonélvezeti joggal terhelten én 73 a párom 62 éve kinek az életkora számít?

A haszonélvezeti jog értéke kiszámitásához használható megbizhatóak  az ilyen kalkulátorok https://ingatlan5.hu/…e-kalkulator

Válaszukat előre is köszönöm 

drbjozsef # 2021.03.13. 20:06

Zoltan1984,

Valamit rosszul fogalmazol.

Senkinek sem lehet a saját tulajdonán haszonélvezete. Más tulajdonát meg nem adhatod el.

A tulajdoni lap szerint ki tulajdonos, ki haszonélvező?

Úgy érted esetleg, hogy ketten vagytok 1/2-1/2 tulajdonosok úgy, hogy egymás részét haszonélvezeti jogotok van?

Zoltan1984 # 2021.03.14. 03:41

Kedves drbjozsef

Mindketten tulajdonosok vagyunk fele fele arányban az ingatlannak. Haszonélvezeti jog is mindkettőnknek van rajta. És most szeretnénk eladni az ingatlant úgy hogy továbbra is haszonélvezök maradunk.