Az estemmel kapcsolatban, írtam levelet az V. kerültei parkoló társaságnak, amire a követlező választ kaptam:
"Tisztelt ________ Úr!
A parkolási eseményekről zárt, bíróság által bizonyítékként elfogadott nyilvántartás készül,
mely az adatbeviteli és adatfeldolgozási technikáknak köszönhetően igazolja a parkolási
események megtörténtét. Ezen kívül az egyes eseményekről fényképfelvételek is készülnek.
A fényképes eseménylapokat ügyfélszolgálatunkon megtekintheti.
Tájékoztatom továbbá, hogy kérdéses ügyben panaszal is éltek, melyet
elutasítottunk.
Tisztelettel,
dr. Illés László
"
Ezen utolsó mondat alapján elkezdtem erősen gondolkodni, hogy a csudába lehet, ha a büntetésről nem tudok, akkor ki nyújthatott be panaszt?
A többiek hozzászólásai (éspedig hogy korábban már befizetett díjak újbóli kiküldése, követelése történt sok esetben) engedtek arra következtetni, hogy talán velem is valami hasonló lehet, amikor bevillant, hogy 1x tényleg megbüntettek, de még aznap bevittem az érvényes jegyemet (mert volt, csak leesett az ülés mellé, gondolom amikor becsaptam az ajtót) bemutatni és az ügyfélszolgálati irodából azzal a tudattal léptem ki ,hogy akkor ezt most törölték, és nincs semmi probléma. De hogy ez mikor volt arra nem emlékeztem. De mintha rémlett volna hogy a munkahelyem egyik fiókjában valamikor tettem volna egy ilyen mikulás csomagot, így elkezdtem ma keresni. ->Szerencsémre megt is találtam a 2004.11.17-i büntetőcédulát és az érvényes parkolójegyet !!!!!!
Felháborítónak és nonszensznek tartom, hogy 1, az érvényes jegy bemutatása után nem törölték a bűntetést 2, hogy bent az ügyfélszolgálaton azt mondták, hogy trendben vagyunk, és ennek ellenére van pofájuk több évre rá bepróbálkozni ilyennel
Meg is írtam a következőt:
"Tisztelt Illés László!
Kissé értetlenül álltam levele utolsó mondata előtt:
"Tájékoztatom továbbá, hogy kérdéses ügyben panaszal is éltek, melyet
elutasítottunk."
Időközben eszembe jutott, hogy 1x valóban megbüntettek, de volt érvényes parkolójegyem, amit aznap be is mutattam és úgy tudtam, hogy törölték a bírságot, a hölgy is ezt mondta az ügyfélszolgálaton. Még a jegyre is ráírta az érvényesítés óráját a lejárati dátum és a befizetett összegből visszaszámolva.
És szerencsémre, megtaláltam mind az akkori mikuláscsomagot, mind az érvényes parkolójegyemet, amit aznap ugye már 1x bemutattam, és azóta abban a hitben voltam, hogy ez el lett rendezve.
Na ennyit az Önök zárt, bíróság által bizonyítékként elfogadott nyilvántartásukrol, és az Önök korrekt hozzáállásáról.
Hova küldjem a faxot, amin látható az akkori bírság + az akkorra érvényes jegyem fénymásolata?
Mert hogy bevinni, hacsak meg nem térítik meg a kieső munkaidőmet, én bizony nem fogom.
Tisztelettel: xy"
Úgyhiszem a történetem magáért beszél!