Kötelező biztosítás


Judit1986 # 2013.09.25. 11:11

Édesapám 2012. júliusában hunyt el. A hagyatéki tárgyalása 2013. júliusában volt. A közjegyző mondta, hogy 20-a után érdeklődjünk, hogy rákerült e a pecsét, vagyis jogerőre emelkedett e. Mi lemondtunk a fellebbezési jogunkról, viszont még a bankok elfogadó nyilatkozata is kellett neki, ezért nem került azonnal rá a pecsét. Nos mi a kért időben jelentkeztünk 21-én), viszont kiderült, hogy már 1-én jogerőre emelkedett. Én csak 25-én kaptam meg a papírt, mert messzebb lakom. ( a közjegyző nem postázta a végzést, mert állítólag nem kötelessége)
Ennek a kavarodásnak az lett a következménye, hogy az autót, amit örököltem majdnem kivonták a forgalomból, mert nem kezdtem meg az átíratását 15 napon belül (persze nem is tudtam volna, mert nem volt a kezembe a végzés). Sok-sok rohangálás után az ellenem indított eljárást megszüntették. Viszont mivel augusztus 1. helyett csak szeptember 2-ával tudtam megkötni a kötelezőt rá, így erre az időszakra egy szép kis összeget felszámoltak fedezetlenségi díjnak. (A negyed éves csekkem most akkora összeget tartalmaz, mint az egész éves biztosítás díja).
Édesanyám édesapám halála óta folyamatosan fizette a kötelező díját, ami 2013. október végéig érvényes, vagyis a fedezetlenségi időszakban is volt a kocsin biztosítás (igen, tudom, hogy nem az én nevemen, de...)

Ilyen esetben mit lehet tenni?
Édesanyámnak meddig kellett volna fizetnie a kötelezőt? Visszaigényelhetjük-e a túlfizetést?
A biztosítót felhívtam (azt amelyikkel én kötöttem szerződét), ők közölték, hogy a gépben szereplő dátum után számláznak, módosítani nem tudnak.

Köszönöm a segítő válaszokat!

Biztosítási1x1 # 2013.08.28. 07:30

Alap esetben sehogy nem tudod elkerülni a fedezetlenségi díj megfizetését, ha saját magad akarod tovább használni az autót.

A többi felvetésedhez nem kívánok tippeket adni, mert mindegyiknek meg vannak a buktatói- melyek vagy előfordulhatnak vagy esetleg nem.


biztositasi1x1.hu

Mr.Ká # 2013.08.27. 19:53

Üdv!
Meg tudná nekem valaki mondani,hogy a fedezetlenségi díjat hogyan tudnám elkerülni?Üzembentartót kell váltani vagy ki kell véglegesen vonatni?Valami érdekműlást hallottam ilyen esetben?Erre is vonatkozik?A biztosítást törölték és nem fogom újrakötni,mivel már nem szeretném használni az autót.(öreg már szegény).Köszönöm a választ előre is!

Biztosítási1x1 # 2013.08.25. 04:12

Harminc napig érvényes előfedezeti igazolással.


biztositasi1x1.hu

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.24. 08:57

Hamis okirattal?

PETERHUGO # 2013.08.24. 06:56

De ha nincs kötelező biztosítás hogyan íratták át az autót?

guba" # 2013.08.24. 05:58

Azért azt illik tudni, hogy a kötelező biztosítás megkötése a tulajdonos feladata. Mivel a díja X és 5X között bármi lehet, az ilyesmit nem is szokták másra bízni. Ha csak nem tudod okirattal bizonyítani, hogy a kötelező megkötésére is kifejezett megbízást adtál a kereskedőnek, akkor szerintem nem sok esélyed van a kártérítésre.

PETERHUGO # 2013.08.23. 18:54

Tisztelt Fórumozók!

Segítséget szeretnék kérni! 2013 04 17.én vettem egy személyautót kereskedésből. A mai napon 08 22 elkezdtem telefonálni h nem küldtek még rá biztosítási csekket ,mint kiderült nem volt rá kötve sehol sem. Be is fizettem kb 70000ft büntetést ! Eközben utána olvastam hogy kötelező biztosítás nélkül nem lehet autót átíratni!kérdésem lenne h ilyen panasszal hová tudnék fordulni?

kavicsos64 # 2013.07.24. 19:16

Tisztelt porcmistrec! Az egytengelyes kerti traktoroknak nincs forgalmija, még az alváz és motorszám se biztos hogy található rajtuk, főleg a régebbi típusokon mint az enyém is, ami 1962 gyártású. A választ köszönöm de, e fórum elején ha vissza olvasod már van ez a kérdés, csak nem tudjuk hogy a jogszabályok érvényben vannak e még vagy már módosították.

porcmistrec # 2013.07.12. 19:17

kavicsos64

Van forgalmija? Ha kimész vele a kertedből és használod közúton, akkor kell igen, mivel a Ptk. szerint általános felelősség mindenképp téged terhel.

quadratec

Esetedben érdekmúlás miatt szűnt meg a szerződés, amit be kellett volna jelentened a biztosítódnak 15 napon belül. Sajnos sokan azt gondolják, hogy a díj nemfizetés azonos a biztosító felé bejelentéssel. Ettől függetlenül az érdekmúlás miatt amit követel a biztosító, az meg nem szolgált díj, mert ténylegesen már nem volt kockázatban az eladást követő napon, csak ezt te elfelejtetted neki bejelenteni. Ezt mond meg nekik, remélhetőleg belátják igazad, ha nem, akkor az fmh-nak mondj ellen, majd a bíróságon kiderül kinek lesz igaza.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.07.12. 17:19

A büntetőjogi felelősség és a polgári jogi felelősség nem azonos. Különösen nem azonos a veszélyes üzem működtetőjére nézve.

Veronika13 # 2013.07.12. 16:23

Üdvözletem!

Közlekedési baleset részese voltam,2 és fél éve. Bíróságra került az ügy,ahol jogerős ítélet kimondta nem voltam okozója a balesetnek.
Ma kaptam az akkori kötelező biztosítómtól egy levelet, hogy a káreseménnyel kapcsolatban több mint másfél millió forintot fizettek ki a másik félnek. Egyenlőre levegőt sem kapok.
Ha nem okoztam balesetet,akkor mi alapján fizettek a másik félnek?
Köszönöm,ha valaki felvilágosít.

quadratec # 2013.07.03. 10:41

Jó napot!

A kérdésem az lenne, hogy ha adott egy gépkocsi, amit 2012.01. hóban eladtunk, a kgfb-t viszont nem mondtuk le így az díjnemfizetés miatt megszünt. A biztosító most, 2013.07. hóban, követeli a negyedéves díját ami a díjnemfizetési időszak (2012. I. negyedév) alatt keletkezett. Követelése helytálló?
Előre is köszönöm a válasz(oka)t!

kavicsos64 # 2013.06.24. 11:29

Szép napot mindenkinek! Úgy tűnik az első kérdésem elveszett. Még egyszer felteszem a kérdésem. Egytengelyes kerti traktorra kell-e felelősség biztosítás?

kavicsos64 # 2013.06.24. 06:47

Szép napot ! Olyan kérdésem lenne, hogy kerti traktora kell-e felelősség biztosítást kötni?

allesvogel # 2013.06.23. 20:58

KÖBE!?
Problémám a következő. Édesapám halálát (2012.05.01) követően megörököltem (hagyatékban) a tulajdonát képező szgk-t. Majd nemrég a KÖBE-től (2013.05) kaptam egy levelet, hogy mint az szgk üzembentartója (téves állítás a KÖBE részéről, mert édesapám halálát követően hagyatékban örököltem csak az autót) az én saját saját kgfb-m BM terhére terhelik az édesapám által tavaly elkövetett baleset káresemény következményét, holott a káresemény a káresemény időpontjában egy, a nem tulajdonomban (üzembentartó sem voltam) lévő személygépkocsira vonatkozik, tulajdonosának (aki édesapám volt) kellett lennie kgfb-nek a káresemény időpontjában. A szgk édesapám saját használatában volt, nekem arról sem volt tudomásom, mely biztosítóval (kgfb) állt szerződésben. Édesapám önálló életet élt halálának bekövetkeztéig. Nekem a káresemény bekövetkeztéről sem volt tudomásom a KÖBE levelének megérkeztéig.

A történések összefoglalása még egyszer, időrendi sorrendben, röviden:
• káresemény bekövetkezése (KÖBE értesítés alapján): 2012.04.02
• a kárt okozó szgk tulajdnosa (üzembentartó nem volt)édesapám, akinek saját kgfb-jének kellett lennie a törvényi előírás alapján
• édesapám halála: 2012.05.01
• hagyaték jogerőre emelkedése: 2012.11.15
• a szóbanforgó szgk-ra kötöttem kgfb-t(mint örökös): 2013.01.07 (előző kgfb-m 2011.11-ben érdekmúlással szűnt meg)
• a szgk tulajdonbejegyzése okmányirodában: 2013.03 (az okmányirodai ügyintézés külföldi tartózkodásom miatt sajnos elhúzódott)

Teljesen tanácstalanul állok a helyzet előtt, hogy a káresemény időpontjában, egy tulajdonomban nem lévő szgk káreseményének következményét (magát a kárt sem én okoztam) édesapám sajnálatos halála miatt, mivel én örököltem az szgk-t, rám terhelik. Az szgk-t soha nem használtam, a káreseményről nem volt tudomásom.

Kérdésem az lenne, hogy a kgfb nem személyhez kötött? Miért rám terheli a biztosító? Megteheti? Ezek szerint a káresemény következménye örökölhető lenne? Egyáltalán jogszerű-e a KÖBE eljárása?

monalisa1 # 2013.06.16. 10:18

30%

Atis77 # 2013.06.16. 06:24

gorazs

A KIKALKULÁLT ÖSSZEGBEN NINCS BENNE A BIZTOSíTÁSI ADÓ. SZERINTEM EZ LESZ A DIFI A SZÁMOK KÖZÖTT.

gorazs # 2013.06.13. 18:36

Üdv.

Problémám a következő: évközi biztosító váltásom volt mindent szabályosan csináltam, a kalkuláld díjat be is fizettem (éves 12000ft) erre jön a levél hogy fizessek be még 17000ft-ot felkeresem a biztosítót hogy mi történt, mondják h. nem tudják lekérni a bónusz igazolásom ezért kérjem le én és mutassam be, ez még az nap meg is történt, erre hétfőm újabb levél hogy fizessem be a 17000ft-ot bemegyek a bizt. hoz és most mi van, hát folyamatban van az ügyem ne izguljak. Erre ma újabb levél h. nem tudják lekérni a bónuszt ezért visszaraknak A0 ba B10 ből és a lényeg hogy az éves díjam 22000ft és fizessek be még 17000f-ot. Matekból me voltam 5-ös de ha 22e ből befizettem 12e-ret akkor nem 17e a hiány. Na mindegy mert úgy sem fizetem be. Holnap újra bemegyek az biz-hoz és csúnya dolgok lesznek. Na én paraszti ésszel úgy gondolom hogy ha egy szerződés valamelyik fél hibájából nem lehet érvényesíteni akkor az meg lehet szüntetni nem? Persze gondolom ez a Bizt. ra nem vonatkozik.

Kara kán # 2013.05.24. 19:33

@Nova82:
„A bonus-malus rendszer személyhez kötöttsége

A bonus-malus rendszerrel járó előnyök és hátrányok a szerződő üzembentartó személyéhez fűződnek, függetlenül attól, hogy a biztosított gépjárművét ki vezette e kötöttségéből következik, hogy:

az autó adásvételekor az üzemben tartó/tulajdonos által megszerzett bonus-malus fokozat nem száll át a gépjármű új tulajdonosára, neki saját bonus-malus besorolása szerint kell új felelősségbiztosítást kötni, bármely általa választott biztosítótársaságnál.

amennyiben a biztosított gépjárművet jogtalanul használatba veszik, és erre vonatkozóan büntető feljelentés megtételére kerül sor, úgy a jogosulatlan használó által a gépjárművel okozott kár a szerződés bonus-malus besorolását nem érinti.

érvényben lévő szerződésben elért bonus-malus fokozatot nem lehet átvinni az üzemben tartó másik gépjárművére (úgynevezett párhuzamos üzemeltetés). Kedvezőbb bonus besorolás átvitelére csak az előző szerződés érdekmúlás miatt történő megszűnése (pl. korábbi gépjármű eladása vagy fogalomból való kivonása) esetén van lehetőség.”
Innen: http://www.pszaf.hu/…s-malus.html

egypt # 2013.05.24. 18:01

Szóban elmondtuk, hogy melyik fokozatban voltunk az előző biztosítónál. Állítólag 60 napon belül a biztosító változtathat, csak az a kérdés, hogy ez a 60 nap ránk is vonatkozik. Azaz, mi is visszamondhatjuk a szerződést. Megjegyzem, hogy a szerződéskötéstől számított 50. napon küldték ezt a levelet. Ne maradjon sok idő, ha esetleg lépni szeretnénk.

wers # 2013.05.24. 07:27

ezek szerint rossz bonusz fokozatot adtál meg, ez jelentősen befolyásolja a díjat

egypt # 2013.05.23. 20:12

2013. április 3-án kötelező fb-t kötöttem. Az első féléves díjat már be is fizettem. Május 23-án közölték, hogy téves bónusz-megállapítás alapján a biztosítási díjat visszamenőleg duplájára emelik. Arra hivatkoznak, hogy az előző biztosítótól most kapták meg a besorolást. Jogos-e a mindkét részről aláírt szerződés után a duplájára történő áremelés. Ennek az összegnek a tudatában nem is biztos, hogy ezzel a biztosítóval kötünk szerződést. Ilyenkor mit lehet tenni? Ha valaki tud választ, nagyon köszönöm!

halaszp # 2013.03.16. 17:24

Tisztelt Szakértők!

A problémám a következő lenne:
Az AEGOn biztosítóval kötöttem szerződést nekik dolgozó ügynökön keresztül, amiben vállaltam az e-posta szolgáltatást. A biztosító díjnemfizetés miatt a szerződésemet felmondta, állítása szerint erről az e-posta szolgáltatásban értesítettek. ezt onnan tudtam meg, hogy az okmányiroda kivonta a gépkocsimat a forgalomból. Postai úton a szerződés-felmondásról semmilyen dokumentumot nem kaptam, emailt szintén nem.
Kérdésem az lenne, hogy a 2009. évi LXVII tv. 21. paragrafus (5)bekezdésében lévő "igazolható mód"-ot kielégíti-e ez a megoldás. A szerződés felmondása tudomásom szerint írásbeliséghez kötött, de ebben a kérdésben a fenti jogszabályhely meglehetősen zavaros.
Segítségüket előre is köszönöm.

Tisztelettel: Halász Péter sk.

Nova82 # 2013.03.14. 12:42

Üdvözlök mindenkit!

A következő kérdéssel fordulnék a fórumozókhoz:

Szeretném eladni a személyautómat, ami B10-es bónuszban van. Sajnos egyenlőre nem tudok másik autót venni, viszont azt sem szeretném, hogy a B10-es bónuszom elvesszen.

Megtartható-e a bónusz, ha a következő időszakban nem rendelkezem autóval?

Ha megtartható, akkor mennyi ideig?

Esetleg valamilyen kérvénnyel határozatlan ideig is?

A választ előre is köszönöm!