Válás, vagyonmegosztás


Kovács_Béla_Sándor # 2007.07.14. 14:01

Az elévülést nem lehet ráhúzni a házassági vagyonközösségre.

Dr.Attika # 2007.07.14. 13:32

Még ez sem igaz teljesen. A főszabály szerint a föld tulajdonosáé az épímény is. Ezen semmi nem változtat. Ha nincs ettől eltérő szerződés, akkor sajnos a kérdező nem sok eséllyel indíthat tulajdoni pert. Így első ránézésre kötelmi igénye keletkezett, de mint tudjuk ilyenkor az ötéves elévülés komoly igényérvényesítési akadály.

ObudaFan # 2007.07.14. 12:50

Ez annyira le van egyszerűsítve, hogy így már nem igaz. Ugyanis a 20% elkészültség csak a felépítmény értékénél jön szóba, de nyilván megvolt a telek is. Így pedig egy kb. 25%-os tulajdonrészt tudhat majd magáénak a kérdező, ami azért nem túl biztató.

vzoli # 2007.07.14. 12:38

Zsenzso!

Abból amit írtál: én csak panaszt hallottam ki, kérdést nem; meg azt, hogy - szerintem - igen pesszimistán látod a helyzetedet.

Már miért ne számítana, hogy közösen fizettétek a kölcsönöket?! (Pontosabban, szerintem a házassági vagyonközösség miatt annak sem lenne túl sok jelentősége, ha mondjuk a kölcsöntörlesztés csak és kizárólag a férjed keresetéből történt volna.)

Az, hogy a házasságkötés előtt a férjednek volt egy 20%-ban kész háza, az nem jelenti azt, hogy a különvagyona a ház elkészülte és a kölcsönök törlesztése után automatikusan kiterjedne a 100%-ra!

Annak sincs jelentősége, ha a ház az ingatlan-nyilvántartásban csak és kizárólag a férjed nevére van bejegyezve. A házassági vagyonközösség miatt - ha jól tudom - te ingatlannyilvántartáson kívüli tulajdonos vagy. A bíróság meg a házassági vagyonközösség megszüntetésére irányuló perben konkretizálja majd, hogy milyen mértékben; és aztán ez a tulajdoni arány az ingatlan-nyilvántartásba is bekerül majd.

Annak sincs jelentősége, hogy mondjuk a kölcsön csak és kizárólag a férjed nevén "futott".

Ha leegyszerűsítjük a dolgot, akkor ez így néz:

20% a férjed különvagyona. 80% az, amire a pénzt közösen "termeltétek meg", amit közösen törlesztettetek. Ez megy kétfelé: 40% a tiéd, 40% a férjedé; tehát így a házból a férjednek lesz 60%, neked meg 40%.

Nagyon leegyszerűsítve, mert pl. a férjednek esetleg lehetett egyéb különvagyona (pl. öröksége), amelyből a házra (ill. a kölcsöntörlesztésre) költöttetek; és ez az ő tulajdoni arányát így feljebb "mozgatja".

Lépj te, indíts mielőbb válópert, kérj az ingatlanra perfeljegyzést, és akkor igen nehezen tudja majd értékesíteni és felélni a házat.

Nem sok értelme van egy ilyen emberrel együttmaradni. Nincs az a kényszerítő egzisztenciális érdek, amely miatt ez hosszútávon megérné. Bátornak kell lenned! És ha új életet kezdesz: tudd, hogy azt nem kisemmizve fogod kezdeni. Ha ezt tudod: talán nagyobb bátorságot ad ahhoz a lépéshez, mely most még talán rémisztően veszélyesnek látszik.

zsenzso # 2007.07.14. 11:32

sziasztok!

Amikor 1975-ben férjhez mentem, nekem nem volt semmin, a férjemnek egy kb. 20 %-ban kész háza, amire még legényemberként vállalati és OTP-kölcsönt vett fel. Házasságkötésünk után 2 hónappal kezdtük el visszafizetni a kölcsönöket, amiket 2000-re teljesen vissza is fizettünk. /illetve előbb, amikor volt valami olyasmi, hogy kevesebbet kellett fizetni, ha a maradékot egyben kifizetjük/. Nem is volt semmi gond nagyon sokáig, azonban néhány éve a férjem, ha valami gond van, azt mondja, kidob, minden az övé. Utánanéztem, valóban sosem lesz a különvagyon közös, és az sem számít, hogy együtt fizettük ki a kölcsönöket. Tudom, hogy nem lehet csak úgy kidobni, de piszkosul rossz érzés, hogy ennyire sakkban lehet tartani.
Szóval: azt javaslom a mai házasulóknak, hogy kössenek házassági szerződést, mert a szerelem elszállhat, és ott állhatunk kiszolgáltatottan. 32 éve minden keresetem közös, a férjem viszont nem avat bele a pénzügyeibe. Azt is mondja a gyerekeinknek, hogy ha kedve tartja, föléli a házat. Jó, mi? Válás esetén kérhetnék valami pénzt azért, hogy ennyi ideje én is mindent beleöltem a házba, de avval kitörölhetném...

ObudaFan # 2007.07.13. 19:08

A szóbeli megállapodás annyit ér, amennyi abból bizonyítható.

LucifersAngel # 2007.07.13. 18:31

Szóval akkor csak 12000 Ft összesen és nem jelenthet fel, ha zárat cserélek? A tv-t és a mosógép anyósom nevére lett véve, mert ő tudott csak kölcsönt felvenni, az ilyen ingóságok kit illetnek? Ha szóban megeggyeztünk, hogy azt viszek amit akarok, azzal érek valamit, vagy ezt is ügyvéddel kell aláíratni?

ObudaFan # 2007.07.10. 11:32

Nnics mit.

LucifersAngel # 2007.07.09. 19:49

Köszönöm Obudafan ha bármi kérdésem lenne jövök és zaklatlak titeket

ObudaFan # 2007.07.09. 16:54

A bontóper 12.000 Ft illetékkel jár, de a vagyoni helyzet igazolásával költségmentesség kérhető. A bontóperben előterjeszthető a gyermektartásdíj iránti igény, de külön perben is, ami viszont eleve költségmentes. Cserélhetsz zárat, mert a visszatérés szándéka nélkül elköltözött.

LucifersAngel # 2007.07.09. 10:05

Sziasztok! Hatalmas segítség lenne ha válaszolnátok nekem. A férjemmel több mint 20 éve vagyunk házasok, született 2 gyermekünk az egyik 19 éves külön él, a másik 13 aki velem. A férjem többször is megcsalt, amiket ő bevalott, sőt kiderült már, évek óta alkoholista, amit ő még nem tudott felfogni és nem érzi, hogy probléma lenne. Január közepén elköltözött, de válni nem akar, csak ha én adom be, amire nekem nem lenne pénzem, amikor eszébe jut gyerektartás címén 5000Ft-ot ad, de a kifizetetlen csekkek mellett ez elenyésző. Én rokkant vagyok habár nem kaptam meg annyi százalékot amivel érnék is vmit, dolgozni nem tudok. Itt hagyott a gyerekkel, most albérletben él valahol, de a közös házunkba, ami fele fele arányban lett véve, folyamatosan bejárkál mikor nem vagyunk itthon. Cserélhetek zárat, félév különélés után? A házunk kb 13-14 millió Ft-ot fog érni, hirdetjük de nem sikerült eladni, mit lehet ilyenkor tenni? Szabadulni szeretnék de nem hagyja. Kérlek segítsetek várom az emaileket

ObudaFan # 2007.07.06. 14:53

Járhatónak járható út, más kérdés, hogy ha nem fizet, akkor bíróságon lehet követelni ezt. És hát még a javítás előtt kell felszólítani, nehogy később vitássá tegye, hogy esetleg ő olcsóbban meg tudta volna csináltatni.

monalisa1 # 2007.07.06. 13:27

A biztosító üvegkár címén megtériti az ajtóüveg cseréjét, hár ha van a lakásnak biztosítása...

Belvedere # 2007.07.06. 07:33

Sziasztok!

Előzmények: tavaly ősszel elköltöztem a közös lakásból, idén februárban elváltunk. Az elköltözés napján volt férjem idegrohamában betörte a lakás egyik üvegajtaját, amit azóta sem csináltatott meg.

Miután a lakást áruljuk, és rendszeresen jönnek az érdeklődők, számomra borzasztóan kínos a kitört ajtó látványa. Miután arra nem számíthatok, hogy volt férjem megcsinálja - miután eddig sem tette - az a kérdésem, hogy járható út-e az, hogy megcsináltatom én, számlát kérek róla a saját nevemre, és azt elküldöm neki?

Esetleg előtte még egyszer figyelmeztessem, hogy ő csinálta a kárt, kap mondjuk 10 napot, hogy rendbe hozza?

ObudaFan # 2007.07.03. 18:22

1a: nem,
1b: nem,
2: igen.

Cz.Bazsi # 2007.07.03. 13:48

ha tudtok válaszoljatok légy szíves:

2007.07.03. 13:24:08 e-mail
A kérdéseim a következők:

1.a: Közösen szerzett vagyonnak minősül-e a házastársam családtagjától kapott pénzajándék (lakásvásáráshoz) ?

1.b.: és a különköltözésem után kapott jövedelem, amely a különköltözés előtti időszakra vonatkozik (adóvisszatérítés, TB-ellátás)

2.: Együttélés utolsó heteiben házastárs által felvett tetemes személyi kölcsön visszafizetésében való részvétel terhel-e engem?

ObudaFan # 2007.07.03. 13:24

15 év házasság után a mindennapi életszükséglet körébe tartozó használati tárgyak értékén vásárolt vagyontárgyak számítanak már közös vagyonnak. Semmilyen egyéb esetben nincs jelentősége a vagyonmegosztásnál annak, hogy milyen régi a házasság.

vzoli # 2007.07.03. 11:41

Bégé!

Amennyire tudom: amit a feleséged az apjától örökölt: az az ő különvagyona. Abból a válás esetén te nem fogsz részesülni. (Nem hallottam még erről a '10 év házasság után...'-szabályról. Ilyen tuti, hogy nincs. Olyan viszont van, hogy házassági közös vagyon, de ez nem valamiféle házasságban töltött fix időtartamhoz kötött.)

Az ami feleződik: a kettőtök által a házasság fennállása alatt szerzett javak.

A felséged nem szerzett semmit, te szereztél mindent: tehát az általad szerzett mindent még felesben meg is kell osztanod a feleségeddel.

A közös bankszámlán lévő, és a feleséged által lenyúlt pénz: szerintem ez számodra veszett fejsze nyele, de majd jönnek jogászok is, és hátha mást mondanak. Reménykedjünk.

Amikor belementél abba, hogy a feleséged az 'örököltem, tehát minek dolgozzak'-jegyében "némi" plusz terhet pakoljon a válladra: akkor felvállaltad annak a kockázatát, hogy egy esetleges válás esetén kutyául fogod érezni magad. Na, most jött el az a helyzet. Ugyanúgy a közös bankszámlánál is.

Bégé # 2007.07.03. 11:27

Kihagytam, hogy nincs közös gyerekünk.

Cz.Bazsi # 2007.07.03. 11:24

A kérdéseim a következők:

1.: Közösen szerzett vagyonnak minősül-e a házastársam családtagjától kapott pénzajándék (lakásvásáráshoz) ?

2.: Különköltözésem után kapott jövedelem, amely a különköltözés előtti időszakra vonatkozik (adóvisszatérítés, TB-ellátás)

3.: Együttélés utolsó heteiben házastárs által felvett tetemes személyi kölcsön visszafizetésében való részvétel terhel-e engem?

Bégé # 2007.07.03. 11:23

Kedves Illetékesek!
Azzal a kérdéssel fordulok hozzátok, hogy párommal 14 éve élünk együtt, most voltunk 10 éves házasok. A feleségem már házasságunk alatt úgy döntött nem dolgozik tovább, mert mikor meghalt az édesapja örökölt. Én továbbra is dolgoztam, jól is kerestem. Ebből mentünk nyaralni (1 hónapokra), ebből fizettük a rezsit, mindent...mert az örökséghez nem lehetett hozzányúlni (ő akarta így). Most válásra kerül a sor, és míg én nem voltam itthon, kiürítette a közös bankszámlát (amin a megtakarított pénz volt). Mi ilyenkor a teendő, hogyan lehet az Õ örökségéből részesülnöm, ha éveken át én tartottam el. Úgy tudom, hogy 10 év házasság után, ha nincsen házassági szerződés, akkor feleződik minden. Köszönöm segítségetek előre is.

éva33 # 2007.07.03. 10:27

Bossco !

Ez természetes, bekell menni a biroságra, és ennyi. Csak azt a 12 ezer forintot kell fizetnetek, persze csak ha megtudtok egyezni:) ajánlott:)

éva33 # 2007.07.03. 10:25

ObudaFan !
semennyi részem nincs a házban.
csakis a kölcsönben szerepelek mint... telekkönyvön kivüli.
És köszi a választ.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.07.03. 08:19

Persze.

Bossco # 2007.07.03. 08:01

Hello!
Olyan kérdésem lenne,hogy amennyiben 2 fél válni szeretne,de ügyvédre nincs egyiknek sem elég pénze,úgy a válás megvalósítható ügyvédek nélkül is? Előre is köszi a választ.