Mi a konkrét kérdés? (Mert a "mi történhet" kissé általános. Mert arra akár az is helyes válasz, hogy "iszok vagy két liter bort, és megtörténhet, hogy berúgok".)
hagyatéki tárgyalás
Büntetőügyre gondolsz? Nem.
Ha a lányod van szociális otthonban, akkor valószínűleg gondnok van részére kirendelve, így annak kell polgári pert indítania a hagyaték kiadása iránt, ha pedig egyszerűen csak hülyén fogalmaztál és az örökhagyó került szociális otthonba, akkor ennek a résznek nincs jelentősége és a lányod nagykorúként megindíthatja a hagyaték kiadása iránti pert.
Kedves Szakértők!
Édesapánk - hárman vagyunk testvérek - tavaly augusztusban elhunyt.
A hagyatéki leltár felvételekor egyikünk sem volt jelen, csak a felesége (második házasság), mi csak a közjegyzőtől értesültünk Édesapánk vagyonáról.
Hagyatéki tárgyalás 2012. novemberben megvolt. Az örökségen megosztoztunk mi hárman, és az özvegy.
Ez év októberében kaptunk egy levelet a faktoringtól, miszerint Édesapánknak folyószámla hitele volt, és azt mi fizessük meg. (A számla apu és a feleség közös számlája!!) De mi még azt sem tudjuk, hogy valójában mikor keletkezett az a tatozás, apu életében, vagy netán már halála után!?
Mi levélben megkifogásoltuk a tartozást, mivel arról minket sem a hagyatékátadáskor nem tájékoztatott a közjegyző, sem a bank nem keresett fel minket azóta, hogy lenne ez a követelése, és arról sem tudtunk, hogy engedményezte volna a tartozást a faktoring felé.
A faktoring megírta, hogy attól még a tartozás követelése jogos, mert nem szerepelt a hagyatéki tárgyaláson, és a válaszlevélben mellékletként megküldte a szerződés másolatát, amin egyértelműen látszik, hogy közös néven volt a számla az özveggyel, és megküldte a felszólító levelek másolatát, és az engeményezésről szóló levél másolatát is, amiket mind-mind az özvegy nevére és címére küldözgetett.
- A kérdéseim a következők
- A faktoring követelhet hagyatékban nem szereplő tatozást, egy évvel a hagyatéki tárgyalás után?
- Tényleg nekünk kell megfizetnünk a tartozást, még úgy is, hogy az özvegy, aki a számla tulajdonosa is, még él?
- A faktoring tud-e letilta(t)ni a jövedelmünkből abban az esetben, ha az örökségünk (földterület) még a tulajdonunkban van?
Előre is köszönöm a válaszokat!
„ A faktoring követelhet hagyatékban nem szereplő tatozást, egy évvel a hagyatéki tárgyalás után?”
Igen.
„ Tényleg nekünk kell megfizetnünk a tartozást, még úgy is, hogy az özvegy, aki a számla tulajdonosa is, még él?”
Egyetemlegesen vagytok felelősek, azzal, hogy az örökösök csak az örökrészükkel felelnek.
„ A faktoring tud-e letilta(t)ni a jövedelmünkből abban az esetben, ha az örökségünk (földterület) még a tulajdonunkban van?”
HA a tartozás nem lesz kifizetve, akkor kamat és költség is lesz rajta, azért pedig már nem csak az örökrészetekkel feleltek, így ha nem fizettek, akkor fog tudni.
Kedves ObudaFun!
Nagyon szépen köszönöm a gyors választ!
Ha az örökösök az örökrészükkel felelnek, akkor, hogyan tudjuk a faktoringnak megmondani, hogy nem fizetünk, vigye a földet, és legyen boldog vele, ne kamatoztassa tovább a tartozásunkat?
Valamint, hogyan tudjuk kideriteni azt, hogy a tartozás mikor keletkezett, apu életében, vagy már a halála után vette fel a pénzt az özvegy?
A gyanu azért van bennünk, mert, mint kiderült a számlát nem zárolták a halála után, ez év januárjában mondta fel a bank, és májusban került a faktoringhoz, addig aktív számla volt!
Köszönettel:
Judit
Tisztelt Szakértők!
A "Gyámhivatal, ha dolgozik" topikban is feltettem a kérdésemet, de ide is tartozik, ezért itt is leírom, hisz tulajdonképpen hagyatéki tárgyalásról van szó, csak elhúzódásáért a gyámhivatal a felelős.
2011 tavasza óta nem volt meg a hagyatéki tárgyalás, mert kiskorú az örökös. Igaz, itt közrejátszik egy másik tény is, miszerint az elhunyt tartozást hagyott kiskorú gyermekére, (tehát negatív az örökség) aki mindezt a semmit(a gyámjával) visszautasította. S innen tovább bonyolódott az ügy, mivel a következő örökös az elhunyt szülője lett volna, de időközben tavaly ő is elhunyt (ez az örökség pozitív, és ebben is érintett a kiskorú... Igy a két tárgyalást összevonták, és most már 2 hagyatéki tárgyalás húzódik. 2014. tavaszán lesz 3.éve, hogy az első örökhagyó elhunyt...
Telefonon a közjegyző nem elérhető, csak az ügyintéző veszi fel a telefont, a közjegyző tárgyaláson, vagy házon kívül van, tájékoztatásul mindig elmondja, hogy a gyámhivatal az oka, mert a közjegyző a gyámhivatallal áll harcban... s ezért húzódik az ügy. A közjegyzői iroda pedig, ahová az ügyet áthelyezték, az ország másik felében van, emiatt nem tudok beugrani sem személyesen, csak ha kinyitom jó mélyen a pénztárcát az útiköltségre.
Kérdéseim:
- meddig húzhatják, van-e valami határidő megadva a hivatalnak, amire kötelező lépniük, vagy bármeddig csücsülhetnek az ügyön?
- Van-e valami teendő, lehetőség megsürgetni az ügyet.
- elévülhet a pozitív örökség?
- a negatív örökség visszautasításának van elévülési ideje?
Egy érintett örökös.
(a második elhunyt egyeneságú örököse. (pozitív örökségre)
(de érintett vagyok az első elhunyt negatív örökségében is, mivel ott testvérként én vagyok egyedül, aki még nem utasította vissza, mivel azt mondták, hogy azt a hagyatéki tárgyaláson kell.
„Ha az örökösök az örökrészükkel felelnek, akkor, hogyan tudjuk a faktoringnak megmondani, hogy nem fizetünk, vigye a földet, és legyen boldog vele, ne kamatoztassa tovább a tartozásunkat?”
Lehetőleg írásban.
„Valamint, hogyan tudjuk kideriteni azt, hogy a tartozás mikor keletkezett, apu életében, vagy már a halála után vette fel a pénzt az özvegy?”
Hát kérjétek meg a faktorcéget, hogy ezeket igazolja.
Kedves ObudaFun!
Köszönöm a segítséget!
Tisztelt Szakértők!
Édesapám unokatestvére 4 éve halt meg. Apám abban a tudatban volt hogy az elhunytnak eltartási szerződése van. Az elhunyt unokatestvérnek nem voltak gyermekei. Ma kellett volna az elhunyt hagyatéki végzése (Szerbiai vagyonvisszaszármaztatáshoz), a közjegyző a kiadását megtagadta, mivel apám nem részesült az örökségből. Mint kiderült a másik ágon az unokatestvérek kapták el a hagyatékot, mivel a közjegyző csak őket kutatta fel. A rokoni kapcsolat az elhunyttal ugyanaz volt mint apámnak. Apámat senki meg nem kereste, az örökösödésről le nem mondott (de nem is kereste azt). A végzéstől számítva máig kb 3-4 év telt el. Van módja valamilyen jogorvoslatnak?
Tulajdoni vagy kötelmi jogi igénye van édesapádnak. Szólítsa fel az örököstársakat a teljesítésre, aztán ha az nem hat, perelje be őket.
Sziasztok!
Nagyapám meghalt, megkaptuk az idézést a hagyatéki tárgyalásra. Tudom, hogy volt mamámmal megtakarított pénzük. Annak nem kellene benne lennie a hagyatékban?
Költői kérdés, ugye?
Ha tudod a számlaszámot tudasd a közjegyzővel, kérdezze a bankot.
Nem költői kérdés. Tudom, hogy nincs benne a hagyatékban, de azt is tudom, hogy van letéve pénzük. Nem lehet, hogy azért nincs benne, mert a mamám nevén van?
A mama alatt kit is kell érteni: a nagymamád vagy az édesanyádat. / Ha a nagymamádat akkor mindegy hogy a nagypapával melyikük nevén is volt letéve a pénz házastársi közös vagyonrész, fele a mamáé - és bármikor szabadon rendelkezhet vele -, a másik fele örökség, özvegyi haszonélvezeti joggal terhelve...
A nagymamát értettem. Ezek szerint ha nagymama nevén is van, akkor a letett pénz felének örökségnek kellene lennie. Jól értem?
Jól. A probléma az, a megörökölt pénzhez mint tőkéhez csak a nagyi halála után juttok hozzá., az összeg kamata éventő őt illeti. (Vagy ha esetleg meg tudtok vele állapodni...)
Az nem gond, de ezek szerint ő sem költheti el. Ugye?
Mivelhogy nem az övé...
Vagy nagyon okosan kivette a takarékból még a nagypapa halála előtt és senkinek semmi köze ahhoz, hogy mire költötte. Ha nem költötte el, ahhoz sem. A temetést is ki kellett valamiből fizetni.
Ha tudod a számlaszámot a közjegyző megkéri a banktól a halálozás napján aktuális egyenleget, annak fele a hagyaték része. Ha a nagyi "elköltötte" az az ő baja, közjegyzőnél fizetési meghagyást lehet indítani vele szemben.
Vagy a nagypapa költötte el. Ki tudja bizonyítani!?
Általában az idős emberek, ha módjukban áll, a temetésükre valót összegyűjtik. A puska fordítva is elsülhet. A nagymama követelheti az örökösökön a temetés költségét.
Egyedül élőnél, akinek nincs hozzátartozója más a helyzet. Természetes, hogy fel kell deríteni a lehetséges örökséget.
Emesi!
Pár hete még az örökségről való lemondásról kérdeztél. Azt írtad nem szeretnéd a nagymamádat magadra haragítani. Hát Monalisa tanácsával pontosan ezt éred el, és lehet, hogy teljesen értelmetlenül. Tudod, hogy mekkora összegről van szó? Nem biztos, hogy megéri neked a jogot érvényesíteni. A nagymama is léphet.
Félreértesz, nem akarom én elvenni tőle a pénzt, csak csodálkozom, hogy nincs a hagyatékban benne. És pontosan azért is érdekelni, mert meg akarom tudni, hogy mennyi pénzről van szó, mert azt nem árulta el. Másnak akarja adni az össze vagyont, és nem akarom, hogy hülyére vegyenek, csak szeretném tisztában látni a dolgokat. Ennyi az egész.
Nem szokták beletenni, pontosan azok miatt amit írtam. Nem mindig lehet kideríteni. A temetést is ki kell fizetni valamiből.
Ha úgy érzed ki akarnak semmizni akkor nincs veszíteni valód. Ha nem volt végrendelet, akkor te vagy az örökös. Ha a mamád azon mesterkedik, hogy a papád örökségéről mondj le, akkor valószínűleg az ő örökségére sem számíthatsz majd, mert végrendeletet készíthet, tartási szerződést, stb...
Ebben az esetben én is azt mondom, hogy ne mondj le egy fillérről sem. Azt kéne tudnod csak, hogy melyik bankban van a pénz, mivel az ország összes bankját nem fogja felkeresni a közjegyző. A számlaszámot sem kell tudnod. Azért meg tudod becsülni, hogy érdemes-e, mennyire voltak tehetősek, ha alacsony volt a nyugdíjuk nem valószínű, hogy nagy összegről lenne szó.
Még a hagyatéki tárgyalás előtt keresd fel a közjegyzőt, járjon utána. A bank, majd intézkedik, hogy a feléhez ne tudjon hozzáférni a mamád. A lakásról se mondj le, mert a mamád valószínűleg a másik felét is a nevelt fiának juttatja valamilyen módon. Te gondolj csak a saját gyermeked jövőjére.
Bár én is "a" bankot javasoltam megkérdeztetni, a probléma az, hogy mivel nem az elhunyt nevén volt a számla, félő nemigen fognak információval szolgálni. Talán ha a bíróság kötelezi őket adatokat kiadni, de ez eltarhat egy ideid...
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02