Öröklés


kaméleon # 2010.01.06. 18:14

Én azt gondolom, hogy a házassági vagyonjogi szerződés is megoldás lehet. (Jó) ügyvéd kell hozzá.

ObudaFan # 2010.01.06. 15:59

Nem
közös szerzemény. Vagy annak számít, ha azóta (is) szerezte, amióta összeházasodtunk?
Hogyan különíthető ez el?

Ha örökölte, ajándékba kapta, vagy az életközösség fennállta előtti vagyon helyébe lépő vagyon, akkor az ő különvagyona. Egyébként közös vagyon.

A megvásárolandó ingatlan majdani hátralevő jelzáloghitel törlesztéseit a feleségem fizetéséből fogja finanszírozni.
Tehát én nem járulok hozzá a tőketörlesztéshez, kamatfizetéshez. Akkor is közös szerzeménynek számít?

Igen.

Születendő közös gyermekünk (gyermekeink) számíthat-e az én, első házasságomból származó gyermekeim igénybejelentésére a fent említett ingatlan öröklését illetően?

Igen, a te tulajdoni hányadodat végrendelet hiányában a gyermekeid egymás közt egyenlő arányban öröklik.

Hogyan kerülhető el az a nem kívánt szituáció, hogy az én, első házasságomból származó gyermekeim az én halálom esetén örökösödési igényt nyújthassanak be a fent említett ingatlanra, amit nem én szerzek.

Végrendelettel, de kötelesrészi igényük lesz.

Ki az örökös, ha szándékaink ellenére nem születik közös utód?

Akit a végrendeletben megnevezel, azzal, hogy a gyermekeknek a kötelesrészi igénye fennmarad. Végrendelet hiányában a gyermekek az örökösök.

gumimaci # 2010.01.05. 22:43

T Szakértők!
Előző házasságomból van 2 gyermekem.
Exnejemmel élnek.
Új házasságban élek, közös gyermekünk még nincs.
Ingatlanvásárlást tervezünk. Az ingatlan kezdőtőkéje az új feleségem vagyonából van. Nem
közös szerzemény. Vagy annak számít, ha azóta (is) szerezte, amióta összeházasodtunk?
Hogyan különíthető ez el?
A megvásárolandó ingatlan majdani hátralevő jelzáloghitel törlesztéseit a feleségem fizetéséből fogja finanszírozni.
Tehát én nem járulok hozzá a tőketörlesztéshez, kamatfizetéshez. Akkor is közös szerzeménynek számít?
Születendő közös gyermekünk (gyermekeink) számíthat-e az én, első házasságomból származó gyermekeim igénybejelentésére a fent említett ingatlan öröklését illetően?
Hogyan kerülhető el az a nem kívánt szituáció, hogy az én, első házasságomból származó gyermekeim az én halálom esetén örökösödési igényt nyújthassanak be a fent említett ingatlanra, amit nem én szerzek.
Ki az örökös, ha szándékaink ellenére nem születik közös utód?
Köszönettel
gm

ObudaFan # 2010.01.05. 17:28

Majd fizetni a perköltséget is? A hagyatékátadó végzésnek nincs anyagi jogereje, mint tudjuk, ráadásul kérhető póthagyatéki eljárás.

Dr.Attika # 2010.01.05. 17:27

Mivel hagyatéki leltár és hagyatéki eljárás kötelező volt, ezért a hagyatékátadó végzés dominál. Ha abban nem szerepelt a kocsi-ló, akkor nem jogos. nem kell fizetni semmit. Meg kell neki mondani, hogy forduljon bírósághoz.

Andi73 # 2010.01.05. 17:15

Köszönöm szépen válaszát.
Tisztelettel:
Andi73

ObudaFan # 2010.01.05. 11:45

Neki nem, de ha a férje is úgy fogja gondolni, akkor az jogos lehet.

Andi73 # 2010.01.05. 08:52

Tisztelt Szakértők!
A férjem szülei meghaltak már 3 éve szépen elosztott a két testvér /két gyerek maradt utánuk/ mindent közösen, ami a házban és az udvaron volt. Apósom halt meg utoljára súlyos beteg volt mi gondoztuk, de a másik fiának volt kocsija /nekünk nem/ így ők hordták a kórházba. A sógornőmnek most jutott eszébe 3 év után, hogy Apósomnak volt egy lova és egy szekér amit nem oszottak el és követeli tőlünk, hogy fizessük ki a részét. Apósom fia nem követeli ezeket mert jutott neki más, de a sógornőm 2 hete olyan cirkuszt csinált ezért, hogy azt elmondani sem lehet. Én úgy gondolom semmi köze az apóssa vagyonához ez a gyerekeire tartozik, de hajthatatlan, követel 150000-ft-ot. A férjem oda akarja neki adni. Legyen szíves már megmondani valaki, hogy jogos-e a követelése 3 év után?
Válaszát előre is köszönöm szépen.

monalisa1 # 2010.01.02. 10:25

Köszönöm.

hunfrakk # 2010.01.01. 23:29

élettársra vonatkozik-e az özvegyet megillető haszonélvezet joga

csak bejegyzett, regisztrált élettársi kapcsolat esetén kap h. jogot az elhuny élettárs

monalisa1 # 2010.01.01. 23:25

Továbbra is kérdezném: élettársra vonatkozik-e az özvegyet megillető haszonélvezet joga, mert ha igen, akkor a fiatalember "csak" örökölt, de sem a ház felébe nem költözhet be sem az autó használatával nem rendelkezik - ha az özvegy ekként dönt...

monalisa1 # 2010.01.01. 23:07

Esetleg el tudnék képzelni egy értékcserét:

A fiatalember magához váltja az autó másik 50% tulajdonrészét, azonban nem kp. fizet hanem az örökölt házrészéből értékben egyezően átad a testvérednek.

Mondjuk 4 M Ft a kocsi jelenlegi értéke., készül egy adásvételi szerződés 2 MFt-ról - és egészében övé a kocsi. A házrészéből meg értékben ennyivel kevesebb marad neki...

Az ingatlan tulajdonrész-változás miatt ügyvédre szükség lesz.

"Mona"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2010.01.01. 20:42

Mint örökös, az apja utáni x milliós vagyoni értékét elvihetné ha egy autót ketté lehetne fürészelni, (...) azonban az özvegy x millió forintjával a kölök ne autókázzon...

Én nem adnám ki a kocsit.

Ha kell, sürgős esetben csak lehet találni ügyvédet Pécsett.

hunfrakk # 2010.01.01. 20:20

gépkocsi közösen szerzett vagyon, emiatt kérdem én, jogában állt-e elvinni mindenféle átvételi elismervény nélkül, vagy amíg a hagyatéki tárgyaláson neki nem ítélik, addig nem viheti el a lakásból

így van, nem viheti el átvételi elismervény nélkül

azt, hogy kinek a tulajdona az autó, majd a közjegyző hagyatékátadó végzése rendezi

majd bizonyítani kell (nektek), hogy valóban közösen szerzett vagyontárgy az a gépkocsi

fiú soha nem lakott velük 1 háztartásban, anyja már 16 éve elvált apjától

nincs érdemi jelentősége - jogilag legalábbis


engedély nélkül elviheti, vagy kell papírt írni, hogy a lakáson belüli garázsból elviszi az autót, amely szerintem ugyanúgy a hagyaték tárgyát képezi, mint a lakás. Annak fele az övé, de akkor az autónak is csak a fele az övé, akkor a testvérem engedélye kell, hogy elviheti.

így van, úgy tűnik, megáll a fele-fele a ház és az autó tekintetében is

írjon átvételi elismervényt a fiú (mármint aki vinné az autót most)

pontosan leírva autó típusa (pl. VW Passat CC 1,6 diesel, fekete), rendszám, alvázszám

elismervényt kézzel írja és ne számítógéppel (ha olvashatóan tud írni) - így hitelesebb és így megfelel a teljes bizonyító erejű magánokirat kritériumának

(ha géppel írjátok és ő csak aláírja, akkor két tanú is kell a bizonyító erőhöz - és ti nem lehettek tanúk)

hunfrakk # 2010.01.01. 20:11

a döntő motívum a kérdésben a következő jogszabályhely:

Polgári Törvénykönyv
http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

3. A közös háztartásban élők vagyoni viszonyai

578/G. § (1) Az élettársak együttélésük alatt a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos mértékűnek kell tekinteni. A háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít.

(2) Ezeket a szabályokat kell alkalmazni - a házastársak és a bejegyzett élettársak kivételével - a közös háztartásban élő más hozzátartozók vagyoni viszonyaira is.

tigriske-11 # 2010.01.01. 19:40

Köszi.
A ház fele-fele tulajdonú, ezt nem vitathatja.
Itt a kocsi a lényeg abból a szempontból, h a temetés után elmegy, és ha nincs papír, ami kellett volna, akkor gáz. Ha viheti, mert jog szerint mindenképp az övé, akkor nem emlegetünk neki semmit. De ismétlem, ezt tisztázni akarom, még mielőtt eltűnik a képből.
És még1x köszi a válaszokat Tőled.
BÚÉK!

monalisa1 # 2010.01.01. 19:32

Javaslom várj türelemmel, jogász a hétvégén bizonyára hozzászól a felvetett problémáidhoz.

Tehát az élettársi kapcsolatban közösen épített -és még hiteles- ház további sorsa, valamint a közös tulajdonú tehermentes gépkocsi.

(Azzal nem vagyok tisztában, hogy ingatlan esetében az élettársra is kiterjed-e az özvegyi haszonélvezeti jog, netán értékes ingóság esetében is.)

Én magam csak annyit, hogy a kocsit semmiképp nem adnám oda, hiszen a befektetett x millió forintomat senki ne vigye el "autókázni". (Közösen eladni aztán a felezett pénzből ki-ki azt vesz magának amit tud.)

Ha mégis odaadja -ami szerintem nagy meggondolatlanság lenne- akkor legalább írasson vele egy elismervényt, miszerint mostantól x millió forinttal tartozik (!) melyet ha semmi másból a lakása eladásá árából megad legkésőbb egy éven belül. (Ha nem adja a pénzt a lakása árvereztethető lesz a tartozási elismerés miatt.)

"Mona"
laikus hozzászóló

tigriske-11 # 2010.01.01. 18:42

Mármint a fiú nem teheti ki a testvéremet, mondván, övé a ház másik fele, mert a srác nem lakott soha velük,

tigriske-11 # 2010.01.01. 18:39

Köszi a választ, de lehet félreérthető voltam.
Az autó hitelmentes, és sajnos nem voltak törvényesen összeházasodva. Ebből a kever-kavar-állapot.
Tehát, a fiú, mint egyetlen vérszerinti örökös szemben a testvéremmel, aki élettársi viszonyban, közös gyerek nélkül,DE közösen, kisebb részben hitellel épített házban laktak.
A házból ki NEM teheti, de megtilthatja-e a fiónak, hogy onnan bármit is elvigyen az ő engedélye nélkül.
A fiú önálló lakással rendelkezik más városban.

monalisa1 # 2010.01.01. 18:25

Én csak egy laikus hozzászóló vagyok, jogász a továbbiakban ha kell kijavít vagy pontosít ha kell.

Az autót a fiatelember NEM VISZI SEHOVÁ, mert a testvéred 1/2 tulajdoni jogán kívül az ingóságra is kiterjed az özvegyi haszonélvezet, ergo a kocsi használata felett a testvéred rendelkezik.

Gyorsan elvenni tőle a forgalmit és a kulcsokat - ha kell erőszakkal is, mert...

Az autón lévő hitel miatt a bankkal rendezni kell az fiatalember hitelképességét mert mint örökös a törlesztőrészletek felét IS megörökölte a srác - vajon képes lesz-e a továbbaikban ezen terheket fizetni?! (Továbbá a casco-, a kötelező felelősségbiztosítás- valamint a súlyadó mindenkori felét is...)

Ha nem képes, akkor a testvéred EGYMAGA az egészet (...) és ha ezt már ő sem, akkor az autót el kell adni és a vételárból a hitelt rendezni, és nagy szerencse ha a vételár elég lesz a még visszalévő hitelösszegre?!

Szóval fel kell homályosítani a srácot hogy bár az autó felét megörökölte, de vannak kötelezettségek melyek őrá is vonatkoznak.

Arról nem is beszélve: elvinné a kocsit és netán összetörné (...), a roncs meg már semmit sem ér a testvérednek - se, ergo csak a nagy adósság maradna ott neki.

"Mona"

tigriske-11 # 2010.01.01. 17:48

Szép estét.
Szeretnék tisztán látni 1 dologban.
Sógorom szegény 29.-én váratlanul elhunyt. Élettársi viszonyban állt testvéremmel már 15 éve, de mindig voltak egy lakcímen, sógorom édesanyja helyzete miatt. 3 éve építettek közösen 1 házat, ez közös néven, közös hitellel működik.
Van egy többmilliós értékű gépkocsi, amit a sógorom egyedüli fia elvitt. Törvényes örökös, addig ok, de a gépkocsi közösen szerzett vagyon, emiatt kérdem én, jogában állt-e elvinni mindenféle átvételi elismervény nélkül, vagy amíg a hagyatéki tárgyaláson neki nem ítélik, addig nem viheti el a lakásból. A fiú soha nem lakott velük 1 háztartásban, anyja már 16 éve elvált apjától.
Ez a papír kárdés azért lenne most fontos, mert a hétfői temetés után a fiú visszamegy Pestre, és onnantól kezdve nehéz lesz vele személyesen kommunikálni, a kocsit meg visszahozni.
Tehát, engedély nélkül elviheti, vagy kell papírt írni, hogy a lakáson belüli garázsból elviszi az autót, amely szerintem ugyanúgy a hagyaték tárgyát képezi, mint a lakás. Annak fele az övé, de akkor az autónak is csak a fele az övé, akkor a testvérem engedélye kell, hogy elviheti. Kérem válaszoljon, aki tud segíteni.
Köszönöm.
És BÚÉK!

ObudaFan # 2010.01.01. 15:07

berci11

A jelenlegi szabályok szerint nem.

stoth # 2010.01.01. 14:13

Kedves Immaculata!

Én az egyik gyermek vagyok... de azért köszi a segítséget.

Üdv.

Tóth László

berci11 (törölt felhasználó) # 2010.01.01. 14:06

Sziasztok!

Azt tudom, hogy a bankbetét öröklése illetékmentes.
Az értékpapírszámlán lévő állampapír valamint a pénzpiaci alap is.
A kérdésem az lenne, hogy a tartós befektetési szerződés TBSZ, befolyásolja-e az öröklési illetékmentességet. Pl akciós forintbetétre tervezzük a TBSZ-t. Köszönöm a választ!

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.01.01. 10:24

Az első két szakasz teljesen rendben van.

A harmadiknál a gyerekeknek jár a kötelesrész.

Negyediknél a külön vagyon soha sem fog beleoldvani.

Meg kell jegyeznem, hogy az ilyen jellegű kérdéseket nagyon nem szeretjük itt. Kifejezetten elutasítjuk és ha csak mód van rá nem is válaszoljuk meg, mert amíg a gyerekek soha sem tehetnek a szülők válásáról, sem arról, hogy megszülettek, sem arról, hogy az élet milyen neveltetést, vagy elhidegülést eredményezett az apával való kapcsolatában, addig a gazdag és kényelmes életet élő feleség még a törvényes részével sem elégszik meg, hanem ingyenes tanácsokat vár a fórumozóktól.

Legalább az ilyen szennyes jellegű kérdésekkel fizetett ügyvédeket kellene bombázni.