Cabron_
Az életközösség alatt szerzett vagyon főszabály szerint közös vagyon. Ha nincs valamilyen ritka kivétel (nem nagyon valószínű hogy lenne), akkor igen, a kamatozó kincsárjegy összegének fele már most is anyukádat illeti.
A helyzet az, hogy egy házaspár egyikének halála esetén - ahol a másik fél általában nem is örökös -, alapesetben az elhunyt fél nevén lévő vagyon (akár ingatlan, akár ingóság, pénz, számlaösszeg) mind bekerül a hagyatékba. Az ügyintéző meg a közjegyző nem vizsgálja, valójában kié rajta a pénz. Aztán ha a hagyatéki eljárásban hivatkozik rá valaki (akár a túlélő házastárs, hogy a fele az öve, akár például az egyik gyerek, hogy a szülő számláján tartotta a pénzét), és ezt az érdekeltek elfogadják, akkor kikerül a hagyatékból. Ha nem fogadják el az érdekeltek, akkor jön a hagyatéki vita, a követelő mehet bíróságra.
Esetetekben is lehetne ez, de ha édesanyád cselekvőképtelen, akkor kellene már egy gondnok, aki jogosan hivatkozik erre a hagyatéki eljárásban (ha egyikőtök a gondok, ezért érdekellentét lenne, eseti gondnokot kell kirendelni). Ha akkor nem lesz még gondnok, akkor nehezebb ügy. De ha az örökösök egybehangzóan nyilatkozzák a hagyatéki eljárásban, hogy az a pénz nem tartozik a hagyatékba, hanem házassági vagyonközösség alapon az édesanyátoké, akkor lehet az is elég lesz.
De egyébként gond ez valójában? Valamelyik örökös nem ért vele egyet? Mert ha igen, akkor az se baj, ha a hagyatéki után kerül be anyukád vagyonába az az összeg. Amíg egyetértés van, addig probléma sincs.