Munkajogi kérdések.


Szandra11 # 2014.06.17. 09:14

Tisztelt Fórumozók!
2014. május 14-e óta rendelkezem bejelentett munkahellyel. Pályakezdőként elrettentő dolgok történtek velem az elmúlt 1 hónapban.
Recepciósként dolgozom, a munkaszerződésemben bruttó 679Ft-os órabér, illetve teljes munkaidő van megállapítva.
A hotel állandó ügyeletet igényel, aminek 4-en teszünk eleget, egyikünk csupán 20 órás munkaviszonyban áll.
A gyakorlatban mindegyikünk 12 órában dolgozik, eszerint vezetjük a jelenléti ívet is, azonban hónap végén a főnökünk elviszi azt és egy teljesen újat kreál, amit úgy tölt ki, hogy éjszakára saját magát, illetve a lányait írja be, minket csupán nappalra, ezáltal elkerüli az éjszakai pótlék fizetését.
Az elmúlt napokban kötelezett, hogy írjam alá a módosított jelenlétit, ami nagyjából úgy nézett ki, hogy 7 nap, 12 órában dolgoztam, illetve a feltüntetett munkabérem is több volt, mint amit kézhez kaptam június 10-én egy borítékban. Szeretnék tanácsot kérni, mit tehetnék, hogy kifizesse a bért, ami megillet. Úgy döntöttem, hogy a napokban felmondok, amihez csatolom az eredeti jelenléti ívek fénymásolatát.
Köszönettel:
S.Szandra

pazs # 2014.06.17. 08:23
  1. ha orvosilag indokolt
  2. amikor akarod
  3. persze (arra gondolsz, hogy úgysem fogsz dolgozni, de legalább a pénz legyen meg?)
Tófika # 2014.06.17. 08:04

Az alábbi kérdésre szeretnék választ kapni:
2011.07.03-án született meg a kislányom, akivel 2014. július 3- ig GYES- en vagyok, nem dolgozom. Határozatlan idejű munkaszerződésem van, ami jelenleg napi hat órás, mert a kislányom két hónapig bölcsibe járt, mellette hat órában dolgoztam. Mivel közeleg a visszatérés napja, a napokban kell aláírnom a napi nyolc órás szerződést.Miután kislányomat ki kellett vennem a bölcsiből, mert nem szerette, ugyanúgy hat órás maradt a szerződésem. Közben kiderült,hogy 5. hetes várandós vagyok. Nem szeretnék munkába állni, mert az előző terhességem is problémás volt. Megoldható,hogy július 4- től terhestáppénzre jöjjek? Mikor kell bejelentenem a munkáltatóm felé a várandósságot?Aláírhatom a nyolc órás szerződést?
Segítségét előre is nagyon köszönöm!

Edith40 # 2014.06.16. 16:34

Tisztelt Fórumozók!Szakmai gyakorlatosnál a minimálbér 15%-át fizetik,(15.225.-Ft/hét)mivel több mint 6 hétig tart a gyakorlat.Ebből kell vonni adót és járulékot?Köszönöm előre is a válaszokat!

ObudaFan # 2014.06.16. 10:40

msanyi83

Azt, hogy nem megfelelően voltál bejelentve, jelezd a NAV felé. Egyebekben a hátránya az, hogy a teljes felmondási időt le kell dolgozni.

ObudaFan # 2014.06.16. 10:38

Szerintem nincs olyan szabály, ami alapján a jelenlegi munkáltatódnak kötelessége lenne ilyen igazolást kiadni.

Nina85 # 2014.06.15. 09:05

Üdvözlet!
A következőkkel kapcsolatban kérném tanácsotokat:
Munkaviszonyom megszűnt,munkaszerződésemben versenytilalmi megállapodás is volt, tételesen felsorolva azon munkáltatói tevékenységi köröket,melyek konkurenciának minősülnek.Az új munkáltatóm profilja egyértelműen nem tartozik bele egyik felsorolt tevékenységi körbe sem.A régi munkáltatóm ragaszkodik ahhoz, hogy szerezzek be az új munkáltatótól olyan igazolást,mely a tevékenységi köreiről szól.Véleményem szerint ez az információ mind az új munkáltató honlapjáról,mind a cégtárból vagy ezer másik helyről beszerezhető.Nem találtam törvényi előírást arra vonatkozóan,hogy a versenytilalmi megállapodás megvalósulását melyik félnek kell igazolni és milyen formában.Szerintetek jogosan kérik tőlem a fent leírt igazolást?
Segítségeteket előre is köszönöm!

msanyi83 # 2014.06.14. 19:58

Tisztelt Ügyvéd úr!

2013.05.30-tól dolgozom jelenlegi munkahelyemen. Az elmúlt hónapokban olyan körülmények alakultak ki ami sajnos nem megfelelő már számomra. Határozatlan idejű szerződésem van 2013.06.03-tól. Fel szeretnék mondani.A munkáltatóm valamiért hallani sem akar a közös megegyezésről, azt mondja adjam be én a felmondásomat.Idő közben az is kiderült, hogy a munkaszerződésemben foglalt heti 40 órás munkavégzés helyett nem voltam csak heti 20 órára bejelentve 2013.05.30 és 2013.10.05 közötti időszakban. Kérdésem az volna, hogy ha én adom be a felmondásomat származhat e valami hátrányom belőle, ( gondolok pl.: álláskeresési járadék szamításnál, stb.)
Illetve, szerződés szegésnek számít-e munkáltatóm részéről az említett bejelentési időszak??

Válaszát köszönöm

Csaba96 # 2014.06.14. 17:25

Tisztelt Mr.Benedek!

A diákmunka mint ilyen nem szereplő kifelyezés, legalábbis a Munka törvénykönyve (Mt) ezt a kifejezést és ennek értelmezését nem tartalmazza.

Diákmunkának számít-e az is ha NEM diákszövetkezeten keresztűl helyezkedik el a diák?Elvben nem vagy köteles a munkavállaláshoz diákszövetkezeti "segítséget kérni".

Milyen előnnyel illetve hátránnyal járhat, hogy NEM diákszövetkezeten kereszül helyezkedünk el?Rövidtávon jobban jársz a diákszövetkezettel, mert a járulákokat lényegében a szövetkezet fizeti utánad (és nem SZJA köteles). Amennyiben "magánúton" helyezkedsz el, akkor minden járulákot Neked kell fizetni. Ráadásul ez esetben már SZJA-t is fizetned kell.

Lehet-e több munkahelye is a fiatal munakvállalónak Mik az erre vonatkozó szabályok?Lehet. De csak úgy, ha a maximális munkaidő nem haladja meg a 8 órát.

Milyen bérrel lehet számolni?A mindenkori minimálbérrel (jelenleg: órabér esetén - 584 Ft; napi bér esetén - 4.670 Ft; heti bér esetén - 23.360 Ft; havi bér szerint - 101.500 Ft) vagy annak időarányos részével számolhatsz! Attól függ, hogy hány órában fogsz dolgozni?!

A szabadság számítása miként működik a fiatal munkavállalók kapcsán?Az alapszabadság az 20 nap. A fiatal munkavállalóként tovébbi 5 nap pótszabadság jár. Legkésőbb abban az évben amelyikben a 18. életévedet betöltöd. De a 25 nap teljes évre szól. Amennyiben jól tudom, ha nem egész évben vállalsz munkát akkor az évből a munkábaállásig eltelt napokkal arányosan változik, hogy hány napot vehetsz ki.

Kell-e az öcsém esetében vagy az én esetemben szülői beleegyezés a munkavállalásához?Mivel az ÖCSÉD még NINCS 16 éves, de már BETÖLTÖTTE a 15-öt így KELL a szülői beleegyezés a munkavállaláshoz. A TE esetedbe mivel ELMULTÁL 16 éves, így NEM KELL (kötelezően) a szülői beleegyezés.

Amennyiben kell. (Az öcsém nyáron tölti a 16-ot, míg én már a 17-et is betöltöttem.) Meddig kell a szülői beleegyezés? Ez a munkajog szerint mit jelent(het) számára?Az Mt. szerint a 16. életévét BETÖLTŐ fiatal már NEM CSAK ISKOLASZNETBEN és SZÜLŐI BELEEGYEZÉS NÉLKÜL vállalhat munkát, míg a 16. életévét BE NEM TÖLTÖTT, de a 15. életévét BETÖLTÖTT fiatal már vállalhat munkát, de CSAK ISKOLASZÜNETBEN és SZÜLŐI BELEEGYEZÉSSEL.

Remélem amennyiben vannak hibák a fenti válaszaimban az itt a Fórumon levő szakértők "ki"javítják azt/azokat.

Mr.Benedek # 2014.06.12. 08:53

Tisztelt Fórumozók! Diákmunkajogi kérdésem lenne.
Én 17 éves múltam (febr.), míg az öcsém a nyáron (júl.) tölti a 16-ot. Magánúton és nem diákszövetkezeten jelentkeztünk munkára.

1. Diákmunkának számít-e az is ha NEM diákszövetkezeten keresztűl helyezkedik el a diák? Milyen előnnyel illetve hátránnyal járhat, hogy NEM diákszövetkezeten kereszül helyezkedünk el? Lehet-e több munkahelye is a fiatal munakvállalónak Mik az erre vonatkozó szabályok? Milyen bérrel lehet számolni? A szabadság számítása miként működik a fiatal munkavállalók kapcsán? Kell-e az öcsém esetében vagy az én esetemben szülői beleegyezés a munkavállalásához? Amennyiben kell. (Az öcsém nyáron tölti a 16-ot, míg én már a 17-et is betöltöttem.) Meddig kell a szülői beleegyezés? Ez a munkajog szerint mit jelent(het) számára?

hetfield # 2014.06.12. 07:48

Tisztelt Fórumozók!

Olyan kérdéssel fordulok hozzátok,hogy mi a teendő abban az esetben,ha van egy tanulmányi szerződésem a céggel,a megadott tanfolyamot elvégeztem és már a szerződésben megadott idejű munkaidőmet töltöm.Sajnos a cég a csőd szélén áll és a munkabéremet nem tudja kifizetni.Szeretnék felmondani a cégnél és persze a tanulmányi szerződésem is,úgy hogy ne keljen visszafizetnem a hátramaradó munkaidőmmel arányos összeget.A cég ugye a munkaszerződésben leírtaknak nem tett eleget,mivel 10. e után sem fizette ki a munkabérem.Kérdésem az hogy ebben az esetben mit lehetne tenni?

Nocsak107 # 2014.06.11. 19:46

Tisztelt Fórumozók!
Egy kisvendéglőt üzemeltetünk, ahova szakácsot keresünk. Jelentkezett ma nálunk egy minden szempontból megfelelő és szimpatikus hölgy, aki működő egyéni vállalkozó, KATA-s adózással de szeretne nálunk dolgozni. Két órás munkaviszonyban történne a foglalkoztatása. A munkaidő miatt a délutáni órákban foglalkozna tovább az egyéni vállalkozásával.
A könyvelőm szerint nem lehetséges a bejelentése, viszont a hölgy köti az ebet a karóhoz, hogy már pedig teljesen jogszerű lenne.
Kinek van igaza?
Válaszaitokat előre is köszönöm!

Nagymami62 # 2014.06.11. 13:57

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Nem vittem igazolást de tudják! A kérvényben leírtam és azt is tudják,hogy már nem fogok dolgozni,nem tudok munkát vállalni, utána nyugdíjba mennék.Szóban ott mondták,hogy ez csak adható,de nem kötelező és nem is válaszoltak írásban,mert ott helyben "kierőszakolták" hogy írjak egy felmondást,amit sajnos szorult helyzetemben meg is írtam.Most,utólag "okosodnék" a neten és most döbbentem arra is,hogy járt volna jubileumi jutalom, amit soha nem kaptam (25 és 30 évre és itt lenne a 40 is,ami már nem lesz meg)

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.11. 10:19

Nagymami, vittél neki orvosi igazolást?

Mr.Benedek # 2014.06.10. 19:05

Tisztelt Fórumozók! Diákmunkajogi kérdésem lenne.
Én 17 éves múltam (febr.), míg az öcsém a nyáron (júl.) tölti a 16-ot.

Magánúton jelentkeztünk munkára. Az esetemben az egyik leendő munkahelyemen a meghallgatásra jövőhét hétfőn délelött kerül sor, míg a másik lennedő munkahelyemen hétfőn délután kerül sor. Az esetünkben amennyiben szükséges a szüleink támogatják és beleegyeznének a munkavállalásunkba. (Amennyiben erre szükség van.) A leendő munkahelyén hétfőn délelőtt lesz egy elbeszélgetés.

1. Diákmunkának számít-e az is ha NEM diákszövetkezeten keresztűl helyezkedik el a diák?
2. Milyen előnnyel illetve hátránnyal járhat, hogy NEM diákszövetkezeten kereszül helyezkedünk el?
3. Lehet-e több munkahelye is a fiatal munakvállalónak?
4. Mik az erre vonatkozó szabályok? Milyen bérrel lehet számolni?
5. A szabadság számítása miként működik a fiatal munkavállalók kapcsán?
6. Kell-e az öcsém esetében vagy az én esetemben szülői beleegyezés a munkavállalásához?

7. Amennyiben kell. (Az öcsém nyáron tölti a 16-ot, míg én már a 17-et is betöltöttem.) Meddig kell a szülői beleegyezés?
8. Ez a munkajog szerint mit jelent(het) számára?

Nagymami62 # 2014.06.10. 18:24

Segítséget szeretnék kérni,fizetés nélküli szabadságot kértem 10 éves beteg(halmozottan sérült) gyermekemre hivatkozva.Munkáltatóm szerint ez nem kötelező és felmondásra "kényszerítenek"
Viszont ezt találtam,
" 2.A munkavállalót fizetés nélküli szabadság illeti meg:a gyermek tizenkettedik életéve betöltéséig a gyermek betegsége esetén, az otthoni ápolás érdekében.
5.közeli hozzátartozó ápolása, gondozása céljából igénybe vett munkaidő kedvezmény
A munkavállalónak - kérelmére - a tartós (előreláthatólag harminc napot meghaladó) ápolásra vagy gondozásra szoruló közeli hozzátartozója otthoni ápolása céljából az ápolás idejére, de legfeljebb két évre a munkáltató fizetés nélküli szabadságot köteles engedélyezni, ha a munkavállaló az ápolást személyesen végzi. A tartós otthoni ápolást és annak indokoltságát az ápolásra szoruló személy kezelőorvosa igazolja.
”"
Kérdésem :jogosan járt el? adható vagy kötelező számomra a fizetés nélküli szabadság?
Köszönöm

Anyarigó # 2014.06.10. 16:54

Köszönöm ObudaFan!

ObudaFan # 2014.06.10. 10:44

Nincs ilyen. Bírósághoz kell fordulni.

Klau14 # 2014.06.10. 10:12

Édesanyám 9 év után ott hagyja a munkahelyét.Már be adta a felmondását,de azt mondták neki hogy a túlmunkát nem fizetik ki mivel ő mondott fel.Van ilyen?
(egy gyárban dolgozik 12 órában és a megadott havi órákat ugyebár túllépte mert sokszor mennek heti 5 napot ezt nem akarják kifizetni )

ObudaFan # 2014.06.10. 10:10

tomda

Mehet, nem tolódik ki.
Ha a feltételei fennállnak, nincs akadálya a felmondási idő alatt azonnali hatályú felmondásnak, de az azonnali hatályú felmondást önmagában a megromlott viszony nem alapozza meg.

ObudaFan # 2014.06.10. 10:08

Lehet-e alkalmazni a közalkalmazottakról szóló jogszabályokat olyan szervezetre ami ugyan szociális szférát lát el de a dolgozók valójában nem közalkalmazottak?

Általában nem, de ez nem zárja ki, hogy például a munkaszerződésben a munkáltató az alkalmazottainak ilyen jogokat garantáljon, illetve vannak speciális szabályok ágazati törvényekben, például az alapítványi, egyházi iskolában dolgozó pedagógusok munkabérére, amelyek bizonyos Kjt. szabályokat alkalmazni rendelnek.

monalisa1 # 2014.06.10. 10:04

Olvasni csak tudsz...

Anyarigó # 2014.06.10. 09:53

Monalisa ezt kinek írtad?

monalisa1 # 2014.06.10. 09:51

Senkinek sincs ideje- energiája találgatni, főleg ha fekete munkavégzésre van szó...

Anyarigó # 2014.06.10. 09:44

Hahó!

7-én feltettem egy kérdést. Még mindig várom rá a válaszokat.
Köszönöm!