Munkajogi kérdések.


drágaság # 2013.07.02. 13:44

n, a munkajogász nagyon kell ehhez, Lyonee, ez maszek, és ha hiszed, ha nem megteheti, hogy valamilyen koholt váddal azonnali hatállyal elbocsájtja, és utána ha megy is bíróságra, a napok, a hetek nagyon fognak hiányozni, sőt, lehet, hogy megvariálják a bírósági huzavona alatt a cég nevét, és jogutód nélkül megszünteti a céget, és utána belépteti újra a dolgozókat, csak mondjuk most a feleség lesz a tulaj - szóval aki nem dolgozott maszknál, az nem is sejti mennyi lehetőség van, a kiszúrásra, és csakazértis! az ügyvédjének inkább odaadja a pénzt, hogy húzza az időt, vagy valamilyen megoldással ne legyen mégse a dolgozónak igaza, na nehogy már a törvényeket úgy alkalmazzák, ahogy kell, mert nem az a lényeg, hogy ne kelljen fizetnie, hanem az, hogy a dolgozó ne járjon jól, nehogy példát adjon a többi dolgozónak, hogy érdemes felemelni a fejét, és nem hagyni a jogait veszni....

((a férjem sok évig volt maszekok alkalmazottja, és a gyakorlati példákat innen veszem, a maszeknál a jog csak a munkáltatóra vonatkozik, a dolgozónak pedig csak kötelessége van és szabad dolgoznia, és örüljön, hogy van hol, de nehogy valamit követelni merészeljen, főleg azt ne, ami járna törvényesen!
))
Lyonee # 2013.07.02. 13:15

Olyan nincs, hogy nem ad felmondási időt felmondásnál, mert azt a törvény előírja. Csak közös megegyezésnél nincs felmondási idő, illetve az van amiben megegyeztek.
Akár ő, akár te mondasz fel, felmondási idő van, legfeljebb eltekint a munkavégzéstől. Munkáltatói felmondás esetén köteles a felmondási idő felére eltekinteni a munkavégzéstől.
Közös megegyezésnél csak a márc 1-től való munkaviszony megszüntetésbe szabad belemenni! De ez még odébb van. Fél év nagyon sok idő. A törvények is változhatnak.
"egyik napról a másikra szünteti meg a munka viszonyomat" -ez csak közös megegyezésnél lehet.
Van féléved arra, hogy keress egy jó munkajogászt, akivel együtt jelensz meg a táppénz lejárta után, mert nagyon nem vagy képbe, és át fognak verni. A nyugdíjad függ ettől, ne sajnáld rá a pénzt.
drágaság # e-mail 2013.07.02. 12:44

Köszi a segítséget de azt mondta hogy ő eltekint a felmondási időtől, nem úgy van hogy felétől, hanem a70 naptól, és egyik napról a másikra szünteti meg a munka viszonyomat.ilyen létezik hogy a felmondási idöt nem adja? maszek megteheti?azt se fogja kifizetni ha én mondok fel azt ledolgoztassa?Végkielégítést nem fog fizetni bizti ,Azt mondod hogy könnyebb munkát kell hogy adjon , ha nem tud és azt mondja hogy közös megeggyezéssel jöjjek el? azt meg ne írjam alá? de akkor is van felmondási idő!!
Lyonee # 2013.07.02. 11:42

Egyébként abban igaza van a munkáltatódnak abban, hogy akkor beszéljétek meg, ha lejár a táppénzed. Nagyon sok idő van még addig, a céggel is bármi történhet. Te is erősebb leszel fizikailag.
Lyonee # 2013.07.02. 11:36

Nem akar felmentési időt fizetni? Akkor nem fog felmondani, neked kell, de a 70 nap így is elég.
Akkor is könnyebb munkakörbe kell, hogy helyezzen.
Lyonee # 2013.07.02. 11:30

Ha 70 nap a felmondási időd, akkor nyeregben vagy.
A felmondási idő letöltése csak a táppénz utáni napon kezdődhet (nincs 1 hónap védettség!) hiába mond fel már a táppénz ideje alatt, és bőven kitart márc. 1-ig. Nehogy közben megszakítsd a táppénzt! Kénytelen lesz végkielégítést (4 havi) fizetni, és a munkával töltött fele idő alatt az egészségügyi állapotodnak megfelelő könnyebb munkát adni. Ha nem tud, akkor elkezd veled egyezkedni. A végkielégítésről ne mondj le, ha nem tud könnyebb munkát adni, legfeljebb a felmondási idő egészére felment a munkavégzés alól. Kitartás, elég bajod van e nélkül is.
A felmondási idő és a végkielégítés mértékének kiszámításakor a 30 nap feletti táppénzes idő nem számít bele. Ezért számítottam neked 4 havi végkielégítést, és 70 nap felmentési időt.
drágaság # e-mail 2013.07.02. 11:12

Sziasztok! Köszönöm a sok segítséget! Ma beszéltem a főnökömmel azt mondta/20éve dolgoztam ott/hogy nem gondolom hogy még fog nekem 70nap felmondási időt fizetni? akkor menjek vissza mikor lejár az egy éves táppénzem!és akkor a többit megbeszéljük, mert a táppénz 1/3 - át is ÖK fizetik, de azt nem kérdezte meg hogy vagyok? Azzal én jót akartam hogy ne kelljen fizetni végkielégítést! Tudom úgy is megoldják hogy ne kelljen vannak olyan eszesek!Igen már többször kértem tanácsot Tőletek mert a Fórumon kívül mindig mondanak valami újathogy ezt-azt csináljak! De a maszek az maszek nem számít a 20év!!!!!!!!

Nagyi54:::::2013-tól nem jár szabadság 1éves táppénz után!!!!!!!!Tehát nem csinálhatom úgy ahogy írtad!!!!

sitimaci : igazad van sok múlik a munkáltatón és és hiába akarok okoskodni ŐK a fejek !!csak már végre eltudjak menni nyugdíjba és akkor találok biztos könnyebb munkát mert nem vagyok az a itthon ülős ebbe bele lehet hülyülni. nem beszélve a pénzről,

mamamacoka: irod hogy ha vissza megyek lehet hogy az elsőnap a kezembe adják a papírjaim ,itt is van talán 1hónap védettség a táppénz után hogy nem küldhetnek el ,vagy rosszul olvastam, csak az a baj hogy vissza akartam menni dolgozni csak nem szívesen láttak nem szólhattak hozzám a többiek stb: és így biztos találtak volna megoldást hogy ÖK küldjenek el akkor még ez az 1évem se lenne!Na megpróbálok nem agyalni rajta majd leszvalami , valaki itt írt nekem privibe hogy kiszámolja mikor tellik le az1éves táppénzem de félbe maradt, ha írok az OEP kiszámolja szerintetek?

k

drágaság # 2013.07.02. 13:43

Tisztelt Hozzáértő!!!!!!!!

Átmásoltam amit munka ügyben javasoltak a gondjaimra!

Megszeretném kérdezni hogy mi a hozzászólása?

Köszönöm!!!!

Piros9 # 2013.07.02. 08:48

Férjem a napokban 1 éves táppénzes időszakát éli meg, a munkáltatója előtte pár nappal kérte tőle, hogy írásban adja be a felmondását, egészségügyi állapotára hivatkozva. A leszázalékolási eljárás elindult, de még nem fejeződött be. Ha ő mond fel, akkor semmiféle végkielégítés felmondási idő nem jár neki. De ha az egy év táppénz után nem veszi fel a munkát (agyi strok, infarktus, szívgyengeség), akkor rendkivüli felmondással felmondhatnak neki és akkor sem kapja meg ezeket. Mit tudunk tenni ebben az esetben? Köszönöm a segítséget. Piros9

dr.Bodnár Lilla (törölt felhasználó) # 2013.07.01. 07:17

CzImre

AZ új Mt.-ben már nincs olyan szabály, hogy ha valakinek 3 év alatti gyermeke, azt nem lehet elküldeni.

Ugyanazon szabályok alkalmazandók Önre, mint a védett korúakra. Ezek a következők:
66. §. (4) A munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló határozatlan tartamú munkaviszonyát a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával indokolt felmondással a 78. § (1) bekezdésében meghatározott okból szüntetheti meg.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott munkavállaló munkaviszonya a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál a 45. § (3) bekezdése szerinti munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja.
78. § (1) A munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik fél

  1. a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
  2. egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

A könyvemben részletesebben is olvashat erről. Az új Munka Törvénykönyve munkavállalóknak a címe.

_______________________________________

Budapesti ügyvéd

www.bodnarugyvediiroda.hu

punyu02 # 2013.06.28. 16:54

Tiszteletem! Mivel még nem kaptam választ az előző kérdésemre felteszem még egyszer.Kb 2 hete vasárnap kellett volna mennem túlórázni a munkahelyre /aláírtam a túlórát/ de nem jött a busz értem ezért szóltam a csoportvezetőnek hogy mi a helyzet.Most azzal álltak elém,hogy igazolatlan hiányzást kapok érte mert nem mentem be,saját hibámon kívül.És prémium elvonás + 13.havi elvonás stb.Jogos-e? És mi a teendő ilyen esetben? Köszönöm válaszukat.


Üdv!Olyan kérdésem lenne,hogy aláírtam a vasárnapi túlórát,de a buszjárat nem jött ki értem ezért nem tudtam bemenni dolgozni,igazolatlant akarnak

Kovács_Béla_Sándor # 2013.06.28. 16:44

Viszont ez engem ugye nagyon rosszul érint?
Sehogyse érint. Sőt, a többieket sem igen. Nyugi.

kovacsne12 # 2013.06.28. 16:05

Április óta táppénzen vagyok, terhesség miatt.
Október 8-ra vagyok kiírva, tehát még több, mint 3 hónap hátra van. Ma megtudtam a volt kollégámtól, hogy főnököm el akarja adni a céget. Hogy pontosan mikortól kezdi árulni, van-e már aki megvegye stb erről semmit nem tudunk persze..
Viszont ez engem ugye nagyon rosszul érint?
Akkor elesek a táppénztől, tgyástól, gyedtől, mindentől?
Ugye van valami megoldás??
Nagyon kétségbe vagyok esve, és félek, hogy most mi lesz. Elvileg ha nem szűnik meg jogutód nélkül, akkor minden megy tovább Vagy mire számítsak? Mire készüljek fel, mivel fognak bepróbálkozni? Köszönöm előre is

anadrol # 2013.06.28. 13:54

Tisztlet Ügyvéd Úr!

Tegnap felmondtak nekem. A német prokejkt amin dolgozunk leépít, és én vagyok a legújabb a csapatban (másfél év), így rám esett a választás. Ezzel nincs is gond, de mikor megtudtuk, hogy elkezdik leépíteni a projektet, a nagyfőnök bejött, és megnyugtatott minket, hogy senki nem lesz kirúgva, akkor sem, ha pár hónapig nem lesz munkája vlakinek, mert a cégnek fontos a tudásunk itt tartása. Egyébként a felmondással korrektül jártak el, 3 hónappal előbb szóltak, szeptember végéig dolgozhatok, és csak utána modnanak fel, így még kapok 2 havi fizetést. A kérdésem az lenne, hogy érdemes-e feszegetni azt az ígéretet, vagy örüljek neki, hogy ennyi pénzt adnak még, ami egyébként tényleg egy elég korrekt ajánlat. Csak azért fáj a dolog, mert mikor megtudtam, hogy leépül a projekt visszautasítottam egy jó álláslehetőséget, bízva a vezető szavában.

Üdv

Kovács_Béla_Sándor # 2013.06.28. 12:34

Nincs; nem; igen.

Adrienn87 # 2013.06.27. 19:28

Tiszteletem!

Olyan kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy jelenlegi munkahelyemre vidékről utazom napi szinten oda-vissza, a munka kezdés és a busz beérkezte, valamint a munkavége és a busz hazaindulása között 1; 1.5; 2.5 óra várakozás is eltelik. Van ez valahol szabályozva, hogy mennyi lehet a maximális várakozás? A munkáltató ilyenkor köteles e megoldani a be- és hazajutást más módon, vagy köteles e téríteni, ha a busz közlekedés helyett muszáj vagyok autóval megoldani a várakozás miatt?

Köszönöm válaszukat előre is!

WWallace # 2013.06.27. 12:49

Kedves Katalin,

felmondás esetén, ha az anyának 3 évnél fiatalabb gyermeke van (és nincs szülési vagy gyermek gondozása miatt fizetés nélküli szabadságon), akkor a nyugdíjkorhatárhoz képest 5 éven belül lévő munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Ennyiben van korlátozás.

Scipioo, véleményem szerint a munkaügyi központ felé semmilyen igénnyel nem élhetsz. A munkaviszonyod utólagos helyreállításáról a bíróságnak értesítenie kell az illetékes munkaügyi központot, amely ennek alapján fog döntést hozni a korábban felvett ellátásról (ami ugye nem is járt volna a bírósági ítélet tükrében). A volt munkáltatódnak pedig majd be kell fizetnie az általad felvett ellátást a Nemzeti Foglalkoztatási alapba.

CzImre # 2013.06.27. 08:14

Tisztelt Hölgyem/Uram!

2006-óta dolgozom egy építőipari vállaltnál. A gyermekein születése után tavaly szeptemberben visszamentem dolgozni a GYES mellett 6órában. A múlt héten bejelentették, hogy felmondanak nekem. A Mvt. úgy tudom valamilyen szinten védettség alá helyez, hiszen a legkisebb gyermekem még nincsen 3 éves. A céggel egy befejezett iskola okán tanulmányi szerződésem van, ami szintén vita tárgya, hogy a GYED alatt töltött idő beleszámít-e a szerződésben foglalt ledolgozandó időbe (Első gyermekem születése után fejeztem be az iskolát). Felajánlották a közös megegyezést, de a szerződés pontos tartalmáról ezidáig még nem egyeztettek velem. Az lenne a kérdésem, hogy ha számomra kedvezőtlen a szerződés tartalma, és nem írom alá, akkor Ők rendes felmondássá módosíthatják-e azt? Ha így lesz és nem sikerül megegyezni, akkor a jogállás szerint van-e esélyem egy munkajogi perben a céggel szemben?
A véglettségemnek és a beosztásomnak megfelelő másik munkakör nincs a cégnél.

Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel: Katalin

Scipioo # 2013.06.27. 07:55

Tisztelt Fórumozók!
Jogerős ítéletem van, hogy három évig dolgoztam egy cégnél. A cég maga csak másfél év munkaviszonyt jelentett be, és akkor is csak minimálbérre. Az ítélet szerint a bruttó bérem sokkal magasabb volt a minimálbérnél.Amikor eljöttem a munkáltatótól, a munkaügyi központtól ellátást kaptam természetesen csak a másfél évet vették figyelembe és a minimálbér után kaptam ellátátst.Az ítélet szerint ennél az ellátásnál sokkal több járt volna. Persze a munkaügyi központ akkor ezt még nem tudta, mert az ítélet csak három év elteltével született meg. Az igényemet a munkaügyi központ felé hat év eleteltével jeleztem.A kérdésem az lenne, hogy visszamenőlegesen tarthatok-e igényt illetve jár-e nekem még a hat évvel ezelőtti ellátás kiegészítéseként pénz?
Tisztelettel várom a válaszokat!

Sp

punyu02 # 2013.06.27. 06:44

Üdvözlöm! Olyan kérdésem lenne,hogy aláírtam a vasárnapi túlórát,de a buszjárat nem jött ki értem ezért a munkahelyen igazolatlan hiányzást akarnak adni az én hibámon kívül,pedig szóltam hogy nem jött a busz.Ez jogos-e? Mi a teendő ha mégis adnak igazolatlant?


Üdv!Olyan kérdésem lenne,hogy aláírtam a vasárnapi túlórát,de a buszjárat nem jött ki értem ezért nem tudtam bemenni dolgozni,igazolatlant akarnak

dr.Bodnár Lilla (törölt felhasználó) # 2013.06.26. 18:44

A munkajogban főszabály szerint 3 év az elévülési idő.

_____________________________

Budapesti ügyvéd

www.bodnarugyvediiroda.hu

zolizoli # 2013.06.26. 17:26

Tiszteletem!

Volna egy jó kis kérdésem...
Jelenlegi munkáltatóm 5 évnyi (bizonyos pótlékkal) mára elismerten tartozik.

Többszöri próbálkozásomra mostantól ezt a pótlékot már megállapították,persze a 2008 szeptembere óta elmaradtak kifizetéséről hallani sem akarnak.

Az összeg kb. 1 millióra rúg,kamatos kamattal.

Kérdésem az,hogy mikor évül el ez a tartozása a munkáltatómnak?
Jelenleg tétovázom vagy inkább mérlegelem a szituációt,mert tartok attól ,ha peres eljárásban érvényre jutattom,ki is rúgnak egyből,azt viszont jó lenne tudni,hogy mi az az időpont ,amíg a bírósághoz fordulhatok.

Köszönettel:Zoltán

Janesz01 # 2013.06.26. 08:59

Üdvözletem Mindenkinek.
Én egy eléggé nagy nevű biztonsági cégnél dolgozom. Jelenleg folyamatos a munkarendem. Azaz egyik nap nyolc órát, a másik napon tizenhatot, hétfőtől péntekig. ÍGy elég jól jön össze óraszámom, bár a pénz kevésbé. A gondom az, ha történetesen kiveszek két nap szabadságot, de az óraszemom eléri mégis a 264-et, akkor nem fizetik ki a szabadságot. Indokuk, hogy sok órm jött össze. De hogy előtte pont ők hívtak fel otthon, hogy szombati 24-et vállaljam már el, mert nincs ember. Megteheti egy cég, hogy ne fizesse ki az elvégzett munka utáni bért? Szerintem a szabadsgot is ki kell fiuetni, ha ténylegesen szabadságon voltam. A havi munkaidőmet nem korlátozták X órában. Csupán megjegyzik, hogy sok. De ha csak a sima hónap van, az is 240-280 között van. Szeretnék kpmoly választ kapni, ugyanis ez a hónap is ilyen gondot fog okozni. ÖT nap szabadság, plusz 216 ledolgozva. Ez 280. Előre is köszönöm.

dr.Bodnár Lilla (törölt felhasználó) # 2013.06.26. 06:28

kázmér58

Ez jogellenes.
Kellene jelezni a munkaügyi felügyeletnél az esetet. Persze ebben az esetben panaszt kell tenni és ők ellenőrzést indítanak a cégnél.

Nemzeti Munkaügyi Hivatal
1132 Budapest, Visegrádi u. 49.
____________________________________
Budapesti ügyvéd

www.bodnarugyvediiroda.hu

galagonya23 # 2013.06.25. 18:04

Köszönöm, KBS, ezzel megnyugtattál. Egy hetet töltött annál a cégnél, tehát bőven próbaidős.
De jól is tette, hogy felmondott, mert ma tudta meg egy elszólásból, hogy csak két hónapig alkalmazták volna. (Persze erről a munkaszerződés megkötésekor egy szó sem esett.)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.06.25. 16:38

Így jogilag rendben lesz az ügy?
Ha még a próbaidőn belül kézhez veszi a munkáltató, akkor igen.

Krozsu # 2013.06.25. 10:43

Köszönöm szépen a válaszokat és a segítséget!

galagonya23 # 2013.06.25. 10:20

A tegnap délutáni témám folytatása:
Úgy látszik, a munkáltató mégsem lesz olyan engedékeny... Azért közölte szóban a munkavállaló a felmondást, hogy gyorsítsa a folyamatot, és amikor felajánlotta, hogy személyesen átutazik a másik városba a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos ügyek elintézésére, a munkáltató (mily meglepő!) közölte, hogy nem tudja, mikor lesz ott elérhető. Erre a dolgozó írásba foglalt, 06. 24-i hatályú felmondását tértivevénnyel még tegnap postára adta. Így jogilag rendben lesz az ügy?
Holnap kellene munkába állnia az új helyen, ott viszont addig nem tudják felvenni, míg nincs dokumentum a kezében, hogy nem áll munkaviszonyban.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.06.25. 10:10

Bajod nem lehet, de teljes bizonyító erejű okirattal szemben tanúkkal elég rossz eséllyel tudsz bizonyítani.

Krozsu # 2013.06.25. 10:06

Elméletileg a volt kollégák tudják igazolni,hogy nem adták ki a szabadságot. Ők sem dolgoznak már a cégnél,úgyhogy tanúskodnának is. De emiatt nem lehet bajom,ha kiderül,hogy nem vettem ki a szabadságot,csak aláírtam,hogy igen?

Kovács_Béla_Sándor # 2013.06.24. 17:29

??