Gyed Extra

Bandi1974 # 2019.03.01. 19:55

Tisztelt szakértő!!
A kérdésem az lenne, h apaként szeretném igényelni a gyed extrát másfél éves kislányom után, 15 hónapja dolgozom ezen a munkahelyen,elötte én fizettem a TB-t,ezért azt mondták h nem voltam biztosítva így nem jár!!!
Lehetséges ez, és valóban nem kaphatom??
Előre is köszönöm válaszát!!

KaZo # 2019.03.03. 21:36

Tisztelt Fórum, tisztelt Szakértő!
Köszönöm a Fórum adta lehetőséget!

A GYED EXTRA választását tanácsolta a munkáltatónk TB ügyintézője,egyben elbizonytalanított a GYED és a GYED Extra szabályainak trükkös útvesztőiben. Az utánajárással nem tudtam jogszabályok között kiigazolni és félek a jogi hátrányok kialakulásától.

A lényeg, hogy javasolta, hogy a CSED-ről 2019.03.28-tól esedékes GYED-et NE az Anyuka igényelje meg a kevés közalkalmazotti fizetéséből számítottan, hanem én igényeljem a GYED EXTRÁT, mivel a nagyobb fizetésemből számítva akár a maximum GYED összeg járna a családnak, így akár több tízezer Forintot nyernénk a GYED Extrával.

Eddig tetszett is a dolog. A zavaros rész innen folytatódott.
Én tovább járok dolgozni, a fizetés mellé felveszem a GYED EXTRA maximális összegét is, az ANYA viszont NE MENJEN VISSZA DOLGOZNI, 2019.03.28-tól fizetés nélküli szabadsággal maradjon otthon a gyermek 3 éves koráig és havonta kb. 7000 Ft TB-t fizessük be az Anya EÜ biztosításának fenntartására.

Amikor rákérdeztem, milyen hátrányt kell elkönyvelni az anyagilag kecsegtető ügylettel, azt a választ kaptam, hogy AHÁNY HÓNAPOT az Anya a GYED Extra MIATT TÁVOL MARADT a munkahelyétől, LE KELL DOLGOZNIA A MINDENKORI NYUGDÍJKORHATÁR FELETT.

A fenti körülmények jogilag támogatottak, vagy sem?
Lehetséges így kivitelezni a GYED EXTRÁT?
Valóban 1,5 évet "rá kell" dolgozni?

Ha így van, akkor A TÁJÉKOZTATÁSOKBÓL KIMARADT, úgy érzékelem, hogy a CSALÁDOK ÉVÉBEN gyermeket vállaló közalkalmazott Anyáknak a nyomott CSED összeg miatt
(bölcsőde hiány miatt otthon maradni kényszerül, vagy pusztán a gyereknevelést örömeit kiélvezve) spekulálnia kell 1,5 évig a havi kb. 20-30.000 Ft-ért a GYED EXTRÁval, mindezért cserébe a mindenkori nyugdíjkorhatár felett, 65 éves kor után még plusz 1,5 évet dolgoznia kell.
Tisztességtelen ajánlat az is, hogy 2 éves kor felett pedig az Anyát várja a GYES/E 28500 Ft mínusz 10% sarcolva, akkor a munkaerőpiac - erősen ajánlottan - visszavárja.

Remélem, az információk másnak is hasznára válhatnak.

Köszönöm a válaszát!

Tisztelettel:

KaZo/Apa

monoszkop # 2019.03.04. 14:57

Bandi1974 2019.03.01. 20:55
Tisztelt szakértő!!
A kérdésem az lenne, h apaként szeretném igényelni a gyed extrát másfél éves kislányom után, 15 hónapja dolgozom ezen a munkahelyen,elötte én fizettem a TB-t,ezért azt mondták h nem voltam biztosítva így nem jár!!!
Lehetséges ez, és valóban nem kaphatom??
Előre is köszönöm válaszát!!

T. Kérdező!

A jogszabály ekként rendelkezik:

Ebtv. 42/A. § (1) Gyermekgondozási díjra jogosult a biztosított szülő, ha a gyermek születését megelőző két éven belül 365 napon át biztosított volt.

Arról, hogy a biztosításnak a szülés, vagy az igénylés pillanatában kell fennállnia a törvény nem rendelkezik. (Csupán azt írja, hogy a két éven belüli 365 napot kell a szülés dátumától számolni akkor is, ha az igénylő az ellátást később veszi igénybe.)

Álláspontom szerint ha az igényléskor fennáll a jogviszonya és a szülést megelőző 2 éven belül 365 napon át biztosított volt jogosult gyed ellátásra. (Ha csak természetbeni eü-i szolgáltatási járulékot fizetett, úgy ez időszak alatt nem volt biztosított, viszont, ha egyéni, vagy társas vállalkozóként fizette a járulékot, úgy biztosított volt. Ez nem derül ki pontosan a hozzászólásából…)

Végül: Igényelni bármit és bármikor igényelhet. Ha nem jogosult rá, úgy arról határozatban kell dönteni, a döntést részletesen és érthetően indokolni kell, illetve biztosítani kell az ingyenes jogorvoslat (fellebbezés) lehetőségét.

Ezen túlmenően, illetve mindezek mellett a MÁK ELNÖKÉTŐL jogosult írásban állást kérni.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Javasoljuk, hogy a jövőben lehetőleg ne különböző fórumokon, közösségi, vagy egyéb internetes oldalakon, hanem az erre a célra létrehozott, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező, jól képzett és jól fizetett társadalombiztosítási szakembereket foglalkoztató közigazgatási szervnél tájékozódjon.
Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

monoszkop # 2019.03.04. 15:13

KaZo 2019.03.03. 22:36
Tisztelt Fórum, tisztelt Szakértő!
Köszönöm a Fórum adta lehetőséget!
A GYED EXTRA választását tanácsolta a munkáltatónk TB ügyintézője,egyben elbizonytalanított a GYED és a GYED Extra szabályainak trükkös útvesztőiben. Az utánajárással nem tudtam jogszabályok között kiigazolni és félek a jogi hátrányok kialakulásától.
A lényeg, hogy javasolta, hogy a CSED-ről 2019.03.28-tól esedékes GYED-et NE az Anyuka igényelje meg a kevés közalkalmazotti fizetéséből számítottan, hanem én igényeljem a GYED EXTRÁT, mivel a nagyobb fizetésemből számítva akár a maximum GYED összeg járna a családnak, így akár több tízezer Forintot nyernénk a GYED Extrával.
Eddig tetszett is a dolog. A zavaros rész innen folytatódott.
Én tovább járok dolgozni, a fizetés mellé felveszem a GYED EXTRA maximális összegét is, az ANYA viszont NE MENJEN VISSZA DOLGOZNI, 2019.03.28-tól fizetés nélküli szabadsággal maradjon otthon a gyermek 3 éves koráig és havonta kb. 7000 Ft TB-t fizessük be az Anya EÜ biztosításának fenntartására.
Amikor rákérdeztem, milyen hátrányt kell elkönyvelni az anyagilag kecsegtető ügylettel, azt a választ kaptam, hogy AHÁNY HÓNAPOT az Anya a GYED Extra MIATT TÁVOL MARADT a munkahelyétől, LE KELL DOLGOZNIA A MINDENKORI NYUGDÍJKORHATÁR FELETT.
A fenti körülmények jogilag támogatottak, vagy sem?
Lehetséges így kivitelezni a GYED EXTRÁT?
Valóban 1,5 évet "rá kell" dolgozni?
Ha így van, akkor A TÁJÉKOZTATÁSOKBÓL KIMARADT, úgy érzékelem, hogy a CSALÁDOK ÉVÉBEN gyermeket vállaló közalkalmazott Anyáknak a nyomott CSED összeg miatt
(bölcsőde hiány miatt otthon maradni kényszerül, vagy pusztán a gyereknevelést örömeit kiélvezve) spekulálnia kell 1,5 évig a havi kb. 20-30.000 Ft-ért a GYED EXTRÁval, mindezért cserébe a mindenkori nyugdíjkorhatár felett, 65 éves kor után még plusz 1,5 évet dolgoznia kell.
Tisztességtelen ajánlat az is, hogy 2 éves kor felett pedig az Anyát várja a GYES/E 28500 Ft mínusz 10% sarcolva, akkor a munkaerőpiac - erősen ajánlottan - visszavárja.
Remélem, az információk másnak is hasznára válhatnak.
Köszönöm a válaszát!
Tisztelettel:
KaZo/Apa

T. Kérdező!

Néhány pontosítás.

Az anya a 7.500 Ft. megfizetésével nem válik biztosítottá, csupán természetbeni eü-i szolgáltatásra szerez jogosultságot.

Félreérti. Nem kell tovább dolgoznia a nyugdíjkorhatár elérését követően, nyugdíjba mehet, „csak” ez az idő nem minősül majd biztosításban töltött időnek/szolgálati időnek.
Öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki a 65. életévét betölti és szerzett legalább 20 év szolgálati időt.

A nyugdíj összege annál magasabb, minél több szolgálati időt szerez valaki.

A TB ellátásban nem részesülő, fizetés nélküli szabadságon lévő személy biztosítása ez időszak alatt szünetel.

Lehetősége van viszont erre az időre külön díjért szolgálati időre megállapodást kötnie a nyugdíjbiztosítóval.

Igen, a tavalyi év valóban a családok éve volt.

Igen, lehet, hogy tisztességtelennek tartja, de akkor is így rendelkeznek a hatályos jogszabályok.

Magyarország jobban teljesít, a magyar reformok működnek.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Javasoljuk, hogy a jövőben lehetőleg ne különböző fórumokon, közösségi, vagy egyéb internetes oldalakon, hanem az erre a célra létrehozott, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező, jól képzett és jól fizetett társadalombiztosítási szakembereket foglalkoztató közigazgatási szervnél tájékozódjon.
Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

Rics # 2019.03.06. 20:50

Tisztelt Fórum Szakértő!!!

Segítségüket kérném önöktől igényeltem a GYED extrát január 10 -én és a mai napig nem kaptam annyi történt hogy hiány pótlást kértek kb 2 hete segítsen kérem valaki hogy ilyenkor mi a teendő ?? mikor lesz ebből pénz ??

Köszönöm válaszukat!!

safranek... # 2019.03.07. 06:46

Rics 2019.03.06. 21:50
Tisztelt Fórum Szakértő!!!

Segítségüket kérném önöktől igényeltem a GYED extrát január 10 -én és a mai napig nem kaptam annyi történt hogy hiány pótlást kértek kb 2 hete segítsen kérem valaki hogy ilyenkor mi a teendő ?? mikor lesz ebből pénz ??
Köszönöm válaszukat!!

T. Kérdező!

  • Arra a kérdésére, hogy „mikor lesz ebből pénz” ennyi információ alapján nyilvánvalóan nem lehet érdemi választ adni.

Mi a teendő?

  • Javasolt az okmánypótlással kapcsolatos levél jobb felső sarkában megjelölt ügyintézőt telefonon felhívni, és tőle érdeklődni.
  • Amennyiben válasza nem elfogadható kezdeményezhet személyes konzultációt az adott osztály vezetőjénél, vagy a hivatalvezetőnél.
  • Ezen túlmenően írásban panasszal fordulhat a fővárosi/megyei kormányhivatal vezetőjéhez,és/vagy a MÁK elnökéhez, illetve az alapvető jogok biztosához.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Javasoljuk, hogy a jövőben lehetőleg ne különböző fórumokon, közösségi, vagy egyéb internetes oldalakon, hanem az erre a célra létrehozott, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező, jól képzett és jól fizetett társadalombiztosítási szakembereket foglalkoztató közigazgatási szervnél tájékozódjon.
Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

apolo111 # 2019.03.09. 20:00

Tiszteletem !
2019.02.05. igényeltem Gyed Extrát gyermekemre amely 2017.10.13. született. 6 hónapra visszamenőleg is igényeltem.A munkahelyem nem TB kifizetőhely bár azt mondták,hogy a következő fizetéssel egy összegben megkapom visszamenőleg csak a normál fizetésemet kaptam Gyed extrát se a tárgy hónapra se visszamenőlegesen se kaptam kormányablakokban csak annyit tudtak mondani hogy a státusza :"kézbesítés folyamatban" mire számíthatunk vagy kivel lehetne ez ügyben érdemleges választ kapni?
válaszát előre is köszönöm!

oizsu # 2019.03.11. 07:43

Tisztelet szakértő!
Segítséget kérnék az alábbi ügyben.
17 hónapos gyermekkel vagyok itthon GYED-en. Sokan azt tanácsolják, hogy apa vegye fel utána a GYED-extrát. Apa pedagógusként dolgozik. Visszamehet dolgozni? Mi lesz velem? Van munkahelyem, de mihelyt visszamegyek elküldenek mert nem tudja a cég kitermelni a fizetésem. Mi lesz ha betölti a 2 évet a gyerek?
Köszönettel: Vaszkunné Zsuzsa

sortie # 2019.03.11. 11:20

oizsu 2019.03.11. 08:43

Tisztelet szakértő!
Segítséget kérnék az alábbi ügyben.
17 hónapos gyermekkel vagyok itthon GYED-en. Sokan azt tanácsolják, hogy apa vegye fel utána a GYED-extrát. Apa pedagógusként dolgozik. Visszamehet dolgozni?

Ki? Az apa? Miért, most nem dolgozik? Nem értem a kérdést. (A gyed extra lényege, hogy a GYED ellátást munkavégzés/munkabér mellett is megkaphatja, amihez nem kell a munkaviszonyát szüneteltetni, nem kell fizetésnélküli szabadságot kérni, azaz a visszamehet-e az apa dolgozni ilyen összefüggésben értelmezhetetlen.)

Mi lesz velem? Van munkahelyem, de mihelyt visszamegyek elküldenek mert nem tudja a cég kitermelni a fizetésem.

Ez esetben természetesen ennél a munkáltatónál meg fog szűnni a munkaviszonya. Aztán, hogy mi lesz Önnel? A jövő az átlag halandó számára nem ismert...

Mi lesz ha betölti a 2 évet a gyerek?

Akkor a gyerek kétéves lesz. Pontosan mit szeretne tudni, mire szeretne választ kapni?

Javasolt a kérdéseit pontosítani.

sortie # 2019.03.11. 11:26

apolo111 2019.03.09. 21:00
Tiszteletem !
2019.02.05. igényeltem Gyed Extrát gyermekemre amely 2017.10.13. született. 6 hónapra visszamenőleg is igényeltem.A munkahelyem nem TB kifizetőhely bár azt mondták,hogy a következő fizetéssel egy összegben megkapom visszamenőleg csak a normál fizetésemet kaptam Gyed extrát se a tárgy hónapra se visszamenőlegesen se kaptam kormányablakokban csak annyit tudtak mondani hogy a státusza :"kézbesítés folyamatban" mire számíthatunk vagy kivel lehetne ez ügyben érdemleges választ kapni?
válaszát előre is köszönöm!

  • Amennyiben a munkahely nem TB kifizetőhely és a kincstári körbe sem tartozik (azaz a bér és TB ellátások számfejtését nem a MÁK ISZI végzi), úgy a TB ellátást és a fizetését más-más szerv folyósítja, azaz az „azt mondták,hogy a következő fizetéssel egy összegben megkapom” állítás nyilvánvalóan helytelen.
  • Az igény elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közigazgatási szerv vezetőjével (pl. Járási Hivatal Egészségbiztosítási Osztály osztályvezetője).

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Javasoljuk, hogy a jövőben lehetőleg ne különböző fórumokon, közösségi, vagy egyéb internetes oldalakon, hanem az erre a célra létrehozott, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező, jól képzett és jól fizetett társadalombiztosítási szakembereket foglalkoztató közigazgatási szervnél tájékozódjon.
Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

Katalina5 # 2019.03.23. 19:26

Tisztelet szakértő!
Segítséget kérnék az alábbi ügyben.

Jeleneleg GYES en vagyok a 6hónapos kis lányommal, mivel nem voltam jogosúlt GYEDre.
Szeretnénk hogy a párom vegye igénybe munkahely mellett. 2 éven belül van 365nap bejelentett munkaviszonya, Viszont a párom munkahelyet váltott,jelenleg próbaidőben.
Az lenne a kérdésem hogy igy is jogosúlt?
Iletve kirughassák e miatta ha megigényli az új munkahelyén. A GYED et.

szabolcskai # 2019.03.26. 11:50

Tisztelt Szakértő!
Jelenleg feleségem igényli a GYED-et. Amennyiben én igényelném (magasabb jövedelem miatt) milyen hátrányok érhetik feleségemet azon kívül, hogy TB-t kell fizetnie?
Köszönöm válaszát!

sortie # 2019.03.27. 07:36

szabolcskai 2019.03.26. 12:50

Tisztelt Szakértő!
Jelenleg feleségem igényli a GYED-et. Amennyiben én igényelném (magasabb jövedelem miatt) milyen hátrányok érhetik feleségemet azon kívül, hogy TB-t kell fizetnie?
Köszönöm válaszát!

Pl. Amennyiben nem megy vissza dolgozni, hanem marad otthon a gyermekkel, úgy ez időszak alatt nem minősül biztosítottnak, azaz egy következő szülésnél ez az időszak nem számít bele a 365 napba, ha megbetegszik nem lesz jogosult táppénzre.

(Nem TB-t, hanem egészségügyi szolgáltatrási járulékot köteles fizetni!)

sortie # 2019.03.27. 07:43

Katalina5 # e-mail Jelentem! 2019.03.23. 20:26

Tisztelet szakértő!
Segítséget kérnék az alábbi ügyben.

Jeleneleg GYES en vagyok a 6hónapos kis lányommal, mivel nem voltam jogosúlt GYEDre.
Szeretnénk hogy a párom vegye igénybe munkahely mellett. 2 éven belül van 365nap bejelentett munkaviszonya, Viszont a párom munkahelyet váltott,jelenleg próbaidőben.
Az lenne a kérdésem hogy igy is jogosúlt?
Iletve kirughassák e miatta ha megigényli az új munkahelyén. A GYED et.

Nem, ezért nem "rúghassák ki", a munkáltatónak ez nem jelent többlet terhet, viszont a próbaidő alatt bárkit, bármikor, indokolás nélkül is elküldhetnek.

A 365 nap biztosítási idő az apa esetében is a szülés napjához igazodik, azaz a szülést megelőző 2 éven belül kell 365 nap biztosításban töltött idővel rendelkeznie.

Azt, hogy jogosult-e az egészségbiztosító (járási hivatal) feladata eldönteni. (Igen, a megadott adatok alapján jogosult.)

Joskagyerek # 2019.04.02. 12:00

Tiszteletem!

Érdeklődni szeretnék GYED Extra folyósitással kapcsolatosan.

10+ éve dolgozok egy multinál és 2017. 11. 15. – én született kisfiam után igényeltem apukaként a GYED Extrát tavaly Júniusban, amit azóta is kapok minden hónapban. Az én esetemben 2019 Novemberig esedékes a GYED Extra juttatás tudomásom szerint.
Munkahelyváltásban gondolkodok és azzal kapcsolatban lenne kérdésem, hogy amennyiben új munkahelyre mennék dolgozni hogyan zajlana a GYED Extra további folyósitása? Jelenlegi munkahelyemnél kérhetem-e a juttatás egy összegben való kifizetését, vagy az esetleges új munkahelyen kellene ismét a GYED Extra iránti igényt benyújtani?

Válaszát előre is köszönöm!

Zengőbérci # 2019.04.03. 07:12

Tiszteletem!
Érdeklődni szeretnék GYED Extra folyósítással kapcsolatosan.
10+ éve dolgozok egy multinál és 2017. 11. 15. – én született kisfiam után igényeltem apukaként a GYED Extrát tavaly Júniusban, amit azóta is kapok minden hónapban. Az én esetemben 2019 Novemberig esedékes a GYED Extra juttatás tudomásom szerint.
Munkahelyváltásban gondolkodok és azzal kapcsolatban lenne kérdésem, hogy amennyiben új munkahelyre mennék dolgozni hogyan zajlana a GYED Extra további folyósítása? Jelenlegi munkahelyemnél kérhetem-e a juttatás egy összegben való kifizetését, vagy az esetleges új munkahelyen kellene ismét a GYED Extra iránti igényt benyújtani?
Válaszát előre is köszönöm!

T. Kérdező!

  • Nem, nem kérheti az egy összegben történő kifizetést, mivel ez egy havonta járó juttatás.

(Gondolja végig: Előre munkabért sem kap, miért kapna előre GYED-et? Mi történne az előre kifizetett ellátással ha időközben akár Ön, akár a gyermek bármilyen ok miatt exitál (meghal)?

  • Az új munkahelyen kell az igényt ismét előterjeszteni azzal, hogy annak összege nem fog változni akkor sem, ha az új munkahelyen az előzőnél többet és akkor sem ha az előzőnél kevesebbet fog keresni.
Zsuzska981006 # 2019.04.06. 11:20

Jó napot!
A Párom gyed extrát igényel a kislányunk után, de időközben született még egy baba! Utánna milyen ellátást tudna igénybe venni, amihez nem kell ott hagynia a munkahelyét?
Előre is köszönöm a válaszát!

Zengőbérci # 2019.04.08. 08:37

Zsuzska981006 2019.04.06. 13:20

Jó napot!
A Párom gyed extrát igényel a kislányunk után, de időközben született még egy baba! Utánna milyen ellátást tudna igénybe venni, amihez nem kell ott hagynia a munkahelyét?
Előre is köszönöm a válaszát!

T. Kérdező!

Kaphatja a munka és a GYED mellett a kicsire a gyermek féléves koráig a GYES-t, a féléves korától pedig a kicsire a GYES helyett a GYED-et.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Javasoljuk, hogy a jövőben lehetőleg ne különböző fórumokon, közösségi, vagy egyéb internetes oldalakon, hanem az erre a célra létrehozott, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező, jól képzett és jól fizetett társadalombiztosítási szakembereket foglalkoztató közigazgatási szervnél tájékozódjon.
Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

Öf.szülő # 2019.04.11. 03:41

Üdvözlöm!

Gyermeket szeretnénk örökbefogadni. A kérdésem egyik része arra vonatkozik,hogy mikortól állok majd felmondási védelem alatt? A gyermek ideiglenes kihelyezésétől,jogerős örökbefogadási határozattól, vagy esetleg ezeket megelőzően a munkahelyen való bejelentéstől? A kérdés másik része, hogy a GYED-et mikortól lehet igényelni?
Illetve ha a munkaviszonyomat megszüntetik az ideiglenes kihelyezés előtt(barátkozás alatt)jár-e majd a GYED, ha közvetlen előtte volt több év munkaviszonyom?
Válaszát előre is köszönöm!Szép napot!

TóthPetya # 2019.04.11. 20:33

Tisztelt Szakértő!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy a 2018.03.11-én született kisfiam után 2019.03.01-el kértem a Gyed extrát a munkáltatómnál mivel TB kifizetőhely, amit meg is kaptam, viszont mielőtt ezt kértem volna, a munkáltatómnál kértem információt arról, hogy visszamenőleg hogyan igényelhetem meg, a " nem lehet" válasz után, érdeklődtünk a feleségem volt munkáltatójánál, ott azt a választ kaptuk, hogy pontosan nem tudják, de kérdezzük meg az OEP-nél, ott azt a választ kaptuk, hogy mivel az én munkáltatóm
TB kifizetőhely ezért ott tudom intézni, közben ott már iktatták a kérelmem 03.01-el, és miután ismét visszamentem azt a választ kaptam, hogy már nem lehet módosítani. Az a konkrét kérdésem, hogy ez valóban így van, vagy csak le akartak rázni, és vissza tudom igényelni valamilyen úton a 6 hónapra járó összeget.
Válaszát előre is köszönöm!

intentio # 2019.04.12. 07:09

TóthPetya 2019.04.11. 22:33

Csak le akarták rázni. (Vagy azért, mert kérésének teljesítése többletmunkával jár, vagy azért, mert az ügyintéző ismeretei hiányosak.)

Az "OEP" is helytelenül járt el akkor, amikor "küldözgették", ahelyett, hogy a szóbeli panaszát írásba foglaltok volna és annak alapján, hatósági eljárás keretében tisztázták volna a tényállást.

Az Ebtv. 62. szakasza egyértelműen rögzíti, hogy ha az igénylő a jogosultsági feltételekkel rendelkezik, úgy az ellátást akár 6 hónapra visszamenőleg is kérheti.

Mindent lehet, csak akarni kell.

Jelen esetben írásban panasszal élhet a TB. ügyintézővel szemben a kormánymegbízottnál, hivatkozhat a szakmailag megalapozatlan tájékoztatásra (félrevezetésre), egyben kérheti, hogy a panaszt vizsgálják ki, az ellátást kamataival együtt fizessék/fizettessék ki a TB kifizetőhellyel.

(A Kormányhivatal, mint felügyeleti szerv bármikor jogosult a TB kifizetőhelyen átfogó, cél, vagy témaellenőrzést tartani, a kifizetőhelyi ügyintéző munkájának szakszerűségét és jogszerűségét ellenőrizni, jogszabálysértés esetén azt megszüntetni, vagy megszüntettetni, ill. az okozott kárt megtéríttetni, a „járó”, de ki nem fizetett ellátást kiutalni/kiutaltatni.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Javasoljuk, hogy a jövőben lehetőleg ne különböző fórumokon, közösségi, vagy egyéb internetes oldalakon, hanem az erre a célra létrehozott, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező, jól képzett és jól fizetett társadalombiztosítási szakembereket foglalkoztató közigazgatási szervnél tájékozódjon.
Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

intentio # 2019.04.12. 07:37

Öf.szülő 2019.04.11. 05:41
Üdvözlöm!
Gyermeket szeretnénk örökbefogadni. A kérdésem egyik része arra vonatkozik,hogy mikortól állok majd felmondási védelem alatt? A gyermek ideiglenes kihelyezésétől,jogerős örökbefogadási határozattól, vagy esetleg ezeket megelőzően a munkahelyen való bejelentéstől? A kérdés másik része, hogy a GYED-et mikortól lehet igényelni?
Illetve ha a munkaviszonyomat megszüntetik az ideiglenes kihelyezés előtt(barátkozás alatt)jár-e majd a GYED, ha közvetlen előtte volt több év munkaviszonyom?
Válaszát előre is köszönöm!Szép napot!

T. Kérdező!

Kérdéseire a jogszabály konkrét, egzakt választ nem ad, az alábbi szabályok alapján kell eljárni.
Felmondási védelem az alábbi esetekben illetik meg a munkavállalókat:

Mt. 65. §
(3) A munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt

  1. a várandósság,
  2. a szülési szabadság,
  3. a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §, 130. §),

(5) A munkavállaló a (3) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott körülményre akkor hivatkozhat, ha erről a munkáltatót tájékoztatta. A felmondás közlését követő munkavállalói tájékoztatástól számított tizenöt napon belül a munkáltató a felmondást írásban visszavonhatja.

127. § (1) Az anya egybefüggő 24 hét szülési szabadságra jogosult azzal, hogy ebből két hetet köteles igénybe venni.

(2) A szülési szabadság annak a nőnek is jár, aki a gyermeket örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette.

294. § h) szülő:
ha) az örökbefogadó szülő, továbbá
hb) az, aki a saját háztartásában élő gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van,

Ebtv. 40. § 4) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl csecsemőgondozási díjra – az (5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – jogosult

  1. az a nő, aki a csecsemőt örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette,

(5) A csecsemőgondozási díj

  1. a (4) bekezdés a) pontja szerinti esetben a gyermek gondozásba vételének napjától illeti meg.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Javasoljuk, hogy a jövőben lehetőleg ne különböző fórumokon, közösségi, vagy egyéb internetes oldalakon, hanem az erre a célra létrehozott, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező, jól képzett és jól fizetett társadalombiztosítási szakembereket foglalkoztató közigazgatási szervnél tájékozódjon.
Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

titipeti # 2019.04.15. 08:50

Jó napot.az a kérdésem lenne hogy én az apa igényelhetem e a Gyedet most született meg az elsö kisfiam,az élettársamnak van már 2 gyermeke.élettársam eddig 22.800 ft szociális segélyt kapott az elmúlt 1.évben,most ugye ö gyest fog kapni.én 2.éven belül közmunka programban dolgoztam,most 1.hónapja van normális minimálbéres munkahelyem,én igényelhetem e a gyedet,és a páromnak le kell mondani a gyesről ugye?meg ez a CSED,ez kell a gyed előtt?igényelhetem e vagy sem?,a kérdés hogy én mint igényelhetek igazándiból a megszületett fiam után, előre is köszönöm.

safranek... # 2019.04.15. 10:39

titipeti 2019.04.15. 10:50

Az apa csed-re nem jogosult.

Ön legkorábban a gyermek féléves korától kérhet GYED ellátást, ha az ehhez szükséges feltételekkel rendelkezik, azaz az igényléskor van munkaviszonya és a szülést megelőző 2 éven belül rendelkezik legalább 365 biztosításban töltött nappal.

(A közmunkában eltöltött idő munkaviszonynak/biztosítási időnek számít.)

Ezzel a nappal viszont az anyának le kell mondania az ugyanezen gyermek után járó GYES-ről, valamint ha más jogcímen nem mentesül (mivel nem Ő kapja a gyermekre járó ellátást) köteles havi 7.500 forint EÜ-i szolgáltatási járulékot fizetni.

Ha rászorultak, akkor a járási hivataltól kérhetik, hogy ezt engedjék el.

Jogosultak továbbá egyszeri anyasági támogatásra és családi pótlékra, amelyeket igényelni kell, automatikusan semmilyen ellátást nem folyósítanak.

Hogyan mentesülhet az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetés alól

Az, aki nem biztosított (azt, hogy ki minősül biztosítottnak az 1997. évi LXXX. törvény 5. § tartalmazza) és más módon sem mentesül az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség alól (azt, hogy biztosítás hiányában ki jogosult egészségügyi szolgáltatásra külön járulékfizetés nélkül 1997. évi LXXX. törvény 16. § tartalmazza) az kérheti a járási hivataltól, hogy a részére állítson ki egy olyan, egy évig érvényes hatósági bizonyítványt, amely mentesíti az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség alól.
A bizonyítvány kiállítása az egy év letelte után ismét kérhető.
Azt, hogy ki minősül rászorultnak a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény tartalmazza.

54. § (1) A járási hivatal az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából annak a személynek állapítja meg szociális rászorultságát,

  1. akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 120%-át,
  2. aki egyedülélő és jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át

nem haladja meg, és családjának vagyona nincs.

(2) A szociális rászorultság igazolásáról a járási hivatal hatósági bizonyítványt (a továbbiakban: bizonyítvány) állít ki. A bizonyítvány hatályossága 1 év. A bizonyítvány tartalmazza a rászoruló személy nevét, lakcímét - tartózkodási engedéllyel rendelkező hontalan személy esetén szálláshelyét -, társadalombiztosítási azonosító jelét, a rászorultság tényét, valamint az igazolás hatályosságát. A bizonyítvány az (1) bekezdésben megjelölt feltételek fennállta esetén ismételten kiállítható.
(3) A szociálisan rászorult személyekről a járási hivatal nyilvántartást vezet és a külön jogszabály szerint bejelentési kötelezettséget teljesít az egészségbiztosítási szerv felé.

4. § b) vagyon: ha e törvény másként nem rendelkezik, az a hasznosítható ingatlan, jármű, továbbá vagyoni értékű jog, amelynek
ba) külön-külön számított forgalmi értéke, illetőleg összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a harmincszorosát, vagy
bb) együttes forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a nyolcvanszorosát
meghaladja, azzal, hogy
a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátások jogosultsági feltételeinek vizsgálatánál nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben az érintett személy életvitelszerűen lakik,az a vagyoni értékű jog, amely az általa lakott ingatlanon áll fenn, továbbá a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű;

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Javasoljuk, hogy a jövőben lehetőleg ne különböző fórumokon, közösségi, vagy egyéb internetes oldalakon, hanem az erre a célra létrehozott, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező, jól képzett és jól fizetett társadalombiztosítási szakembereket foglalkoztató közigazgatási szervnél tájékozódjon.
Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

Zsoltixxx90 # 2019.04.22. 01:15

Tisztelt szakértő,

2019.03.30-án született meg a kisfiunk. A páromnak sajnos nincs 365nap munkaviszonya az utóbbi 2 évben tehat gyedre nem jogosult. Én 6 évig Angliában dolgoztam és 2018 áprilisában költöztünk haza június végén álltam csak munkába tehát a 365 biztosított nap nekem sem teljesül. Lehetséges így is hogy igényt tartsunk a gyed extrara? Vagy meg kell várnom míg letelik az egy év és akkor? A munkahelyem nem tb kifizetohely így hol tudnám igénybe venni hogyan működik ez? Köszönöm a válaszát!