Pont azt nem idéztem be, amit kellett volna, de aki akarta, az megtalálhatta, tehát így teljes:
2013. CXXII. tv. 23.§.
(2) A mezőgazdasági igazgatási szerv - az (1) bekezdésben foglaltakon túl - az okiratok beérkezésétől számított 15 napon belül döntést hoz az adás-vételi szerződés jóváhagyásának a megtagadásáról akkor is, ha a jegyző által megküldött okiratok alapján megállapítja az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó eljárási szabályok megsértését.
Foglaló visszajár?
Ezt is ismerem. Hogy mire érv, azt nem tudom.
21. § (1) A föld eladása esetén a földre vonatkozó, a tulajdonos által elfogadott vételi ajánlatot egységes okiratba foglalt szerződésbe (a továbbiakban: adás-vételi szerződés) kell foglalni, és azt a tulajdonosnak - a felek aláírásától számított 8 napon belül - közölnie kell e törvényen, valamint más törvényen, illetve a megállapodáson alapuló elővásárlási jog jogosultjaival. Az adás-vételi szerződést - az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározottak szerint - az elővásárlásra jogosultakkal a föld fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője útján hirdetményi úton kell közölni, azzal, hogy a tulajdonosnak az adás-vételi szerződést a más törvényen, és a megállapodáson alapuló elővásárlásra jogosultakkal közvetlenül is közölni kell. Az adás-vételi szerződésnek a vevő részéről tartalmaznia kell a 13-15. §-ban előírt nyilatkozatokat is, ennek hiányában azokat a 13-15. §-ban előírt alakszerűségi előírásoknak megfelelően az adás-vételi szerződéshez csatolni kell.
A Pest Megyei Földhivatal az nem az ingatlannyilvántartásba bejegyző hatóság, hanem a mezőgazdasági igazgatási szerv. Ő tagadta meg a szerződés jóváhagyását. Ezt a jóvá nem hagyott szerződést nem lehet mégegyszer meghirdetni.
Tényleg minősíthetetlen a viselkedésed Kedves Kbs.
Rasmanov, te meg végképp ne u... beszélj bele abba, amit mint látod, még némelyik (állítólag) végzett jogász sem ért.
Igen, ismerem. Csak ez a szerződés érvényességét nem érinti.
:))
Speciális szabályok vonatkoznak:
2013. évi CXII. törvény,
7. § (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a tulajdonjog átruházásáról szóló szerződést a mezőgazdasági igazgatási szerv hagyja jóvá...
7. Az adás-vételi szerződés hatósági jóváhagyása
23. § (1) A mezőgazdasági igazgatási szerv a részére jóváhagyás céljából megküldött okiratok közül az adás-vételi szerződést és az elfogadó jognyilatkozatokat először - kizárólag azok tartalma és alaki kellékei alapján - az érvényességi és hatályosulási feltételeknek való megfelelőség szempontjából vizsgálja meg, illetve ellenőrzi. A mezőgazdasági igazgatási szerv az okiratok beérkezésétől számított 15 napon belül döntést hoz az adás-vételi szerződés jóváhagyásának a megtagadásáról, ha megállapítja, hogy
- az adás-vételi szerződés a jogszabályi előírások megsértése miatt létre nem jött szerződésnek, vagy semmis szerződésnek minősül,
- az adás-vételi szerződés nem tartalmazza a vevőnek a 13-15. §-ban előírt tartalmú nyilatkozatait, vagy azok önállóan, a 13-15. §-ban előírt alakszerűségi előírásoknak megfelelően nem kerültek csatolásra, vagy
- az elfogadó jognyilatkozat az alakszerűségi előírásoknak nem felel meg,...
Nem kérlek. A kérdés lényege nem "agrárjogi", teljesen szokványos kötelmi jogi probléma. (Ingatlant átruházó szerződés érvényessége.) Minden harmadik vizsgázótól megkérdezik; a szakvizsgán is előszeretettel firtatják.
OFF
„Bocsika, lemaradtál egy icci-piccikét”
Ha ezzel azt akarod mondani, hogy sikeresen elvégezted a jogi egyetemet, akkor nem hallgathatom el, hogy a Fórumon mutatott felkészültséged rossz fényt vet az alma materedre. Szerintem többet tudtál, mielőtt elkezdted.
ON
Milyen kötelmi jog vizsgán. Bocsika, lemaradtál egy icci-piccikét, amely nem pótolható.
Egyébként agrárjog.
Nekem mondhatod ezt, nincs semmi gond. De ne próbálkozz ugyanezzel a kötelmi jog vizsgán.
Ekkora hülyeséget!
A szerződés érvényesen létrejött, azt egyoldalúan megszüntetni nem lehet.
Nem kérhettél volna foglalót. Ebben az ügyletben kiszámíthatatlan a vevő személye.
A vevő a következő kiírásnál már nem köteles tartani az ajánlatát csak az első forduló végéig.
Add vissza neki az 1x-es összeget.
T. Szerkesztőség!
2014.ápr.18-án ügyvéd előtt szerződést kötöttem a vevővel egy zártkerti ingatlan eladásával kapcsolatban. A vevő 200000 foglalót adott át.Megtörtént a 60 napos kifüggesztés és az irataink bekerültek a Pest Megyei Földhivatalba ahol elutasító határozatot hozta mert a kifüggesztés csak 58 napig volt kint, és az ügyvéd nem fűzte át az iratokat szalaggal, nem matricázta fel és a matricát nem írta alá. Emiatt újra kell kezdeni mindent. Én már ebbe a dologba belefáradtam a vevővel is elmérgesedett a viszonyunk. Én azt szeretném ha a foglalót visszaadnám és erre az ügyre pontot tennénk,de, és ez a kérdésem tárgya a vevő azt mondja ha nem kötök vele új szerződést akkor nekem 400000 ezer forintot kell neki visszaadni mert elállok az új szerződés megkötésétől.Jogi tanácsukat előre is köszönöm .
Ezek a hibák nem derülhetnek ki az ingatlan megtekintésekor. Így ebben a formában az ingatlan használhatatlan. A szerződésben mindenképpen rögzíteni kellett volna, hogy ezért ennyi az ingatlan vételára, mert ezek a hiányosságak vannak.
vércse !
nem jobb lenne megegyezni az új szomszéddal. egy végleges megoldás is ólcsóbb mint ez a sok bukás.
Az a kérdés, hogy a szerződés aláírásakor ezek a hibák mennyiben derülhettek ki abban az esetben, ha az ingatlant megfelelően átnézitek.
Tisztelt Szerkesztőség!
Segítséget szeretnék kérni, mégpedig egy ingatlanvétellel kapcsolatban. 2014. július 23-án vettünk egy házat, s akkor 900.000 Ft foglalót adtunk eladónak. Augusztus 15-én volt a kulcsátadás, s amikor már aláírtuk az átadásit akkor csak megemlítette hogy a szennyvíz a szomszéd telken megy keresztül,s van egy olyan összetákolt cső, ami néha eldugul s csak átmegyünk a szomszédba s felássuk s ott kitisztítjuk a csövet és máris minden okés.A szennyvíz nem folyik át a csatornán keresztül, hanem vagy a ház alá vagy a szomszéd kertjébe folyik. A szomszédot felkerestük, ő nem engedi hogy áskáljunk a kertjébe, mert már kétszer ezért felásták, többször nem engedi, s oldjuk meg házon belül a szennyvízelvezetését. Kihívtunk több szerelőt is, s a hiba elhárítására, fel kell verni a fürdőszobát, wc, konyhát, s egy új vízvezeték rendszert kell kiépíteni, s ez idő alatt mivel nem tudjuk a házat használni el kell költöznünk valahová, míg tartanak a munkálatok. A munkálatokat nem tudjuk vállalni, 12 éves gyermekkel a hátam mögött. Jeleztük eladó felé szóban hogy elállunk a szerződéstől mert nem erről volt szó, hiszen ha hamarabb tájékoztat a problémáról akkor a lakásomat nem úgy adom el hogy vállalom az augusztus 23-i kiköltözést. A lényeg, eladó nem akarja visszaadni a foglalót, két megoldást mondott az ügyvédje vagy 450.0000 Ft-ot kapunk vissza a foglalóból és közös megegyezéssel megszüntetjük a szerződést vagy 7.000.000 Ft a vételár (9M helyett) Mi mindenképp el akarunk állni a szerződéstől mert szándékosan elhallgatott egy igen súlyos problémát, és még erős a gyanúnk hogy több probléma is van a házzal amit elhallgat. A kérdésem az lenne, ilyenkor visszajár-e a teljes foglaló, ha rejtett hiba miatt hiúsul meg az adásvételi szerződés?
Előre is köszönöm.
Üdv.
Erika
van amikor igen , van amikor nem .
Köszi!
Akkor természetesen visszajár a foglaló. De ez a kivétel - a főszabály szerint ez a vevő érdekkörében felmerült ok. Nem írta a kérdező, hogy ezt a kivételt belefoglalták a szerződésbe.
És ha nevesítve van a szerződésben a kölcsön meghiúsulása, mint egyik félnek sem felróható körülmény? Láttam már ilyet, nem tudom, érvényes kitétel-e.
Attól, hogy az új tulajdonos még nem szerepel a tulajdoni lapon, éppen el lehet indítani a pert. Ha még a hagyatéki eljárás sem fejeződött be, akkor viszont nem feltétlenül kellene, mert ki tudja, örökös lesz-e az, akit annak gondolsz.
Már pert kezdett.
Bukod a pert.
Sem a foglalót, sem az előleget nem adták még vissza.
Azért irok előleget, mert szerintem jogtalanul nem akarják visszaadni!
A foglalót lehet bevonni , ha valami kára keletkezett volna. De az előleget vissza kell adni.
Ők úgy gondolják hogy a foglaló az ugrott eleve, plusz nekem felsorolnak ilyen olyan számlákat, amiket velem akarnak megfizettetni.
Hagyjuk már.
Perbevonással akarom visszaszerezni minimum az előleget.
És mivel az örökös, már ha volt egyáltalán felel ezért.
De olyankor ha nem volt örökös, csak 2 tulajdonosa a lakásnak, aki lehet az eladáskor még élt, de már halott , akkor a másik tulajdonost lehet perelni, hogy adja vissza a pénzt, mivel ő egyben a házastársa is?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02