forregand !
tanulság ? Foglalót max. 20 % ad az ember, vagy annyit sem!
Foglaló visszajár?
Ennek a kétszeresét biztosan nem, mert ez nyilvánvalóan túlzott mértékű foglaló. De elállni is akkor tudsz, ha előbb felhívod őket póthatáridőben teljesítésre.
Kedves Mindenki!
Lenne egy kérdésem, ha szabad.
Július 23-án rendeltünk egy ágyat egy budapesti cégtől. Rendeléskor szóban tájékoztattak, hogy az ágyat gyártani kell, általában 2-3 hét alatt meg szokott érkezni. A kapott rendelési lapon az van feltüntetve, hogy szállítás időpontja: 5-20 munkanap. A helyszínen úgy döntöttem praktikussági okokból, hogy kifizetem előre az egész vételárat szállítási költséggel együtt, így otthagytam 95.700 Ft-ot. Ezt a megrendelő lapra felvezették mint foglalót. Mindketten aláírtuk, majd távoztunk elégedetten. Nade. Mind a szóban, mind az írásban beígért határidőn jócskán túl vagyunk. Ugyebár ha a maximum vállalt 20 munkanapot számolom, akkor a mai a huszonnyolcadik nap. A megrendelő lapon ugyebár foglalóként nevezik meg az otthagyott összeget. Eszerint jogomban áll annak a kétszeresét visszakérni tőlük? Azért gondolkodom ilyeneken, mielőtt félreértés történne, mert semmilyen formában nem hajlandók tájékoztatni, hogy mikor lesz ágyam. Három alkalommal hívtam őket telefonon, utoljára azt ígérték, hogy visszahív az ügyvezető. Ez nem történt meg. Ahogy az sem, hogy mondjanak bármit, azonkívül, hogy majd hívjuk ha megvan. Tehát nem nyerészkedés a célom, csak utálom, mikor hülyére vesznek.
Előre is köszönöm a segítséget! :)
Ha sikerül igazolni, hogy az eladótól kapott információk alapján abban a hiszemben lehettetek, hogy az ingatlan jobb színvonalú, akkor visszajár a foglaló kétszerese. Ha meg nem sikerül igazolni, akkor bukjátok a foglalót. Azt, hogy mit lehet majd bizonyítani, interneten keresztül aligha lehet megítélni.
Tisztelt Szerkesztőség!
Tanácsukra lenne szükségem foglaló ügyben.
Családi ház előszerződés megkötése (mi vagyunk a vevők) és foglaló ügyvédi letétbe helyezése történt. A foglaló letétbe történő helyezésére azért volt szükség, mert az energetikai tanúsitvány még nem készült el és a tulajdoni lapon az ingatlan még bejegyzésre várt.
Elkészült az energetikai tanusitvány, amely C tipusba sorolta a házat és megállapitotta, hogy a ház szigetelése hiányos, ami mind nyáron a meleg, mind télen a hideg ellen védtelen. A házban még nem laktak, de lakottan még penészesedéssel is számolni kell, ami egészségromláshoz vezet.
Megjegyzem a adásvétel megkötése előtt olyan műszaki tervet láttunk, amely a háznak a szigetelését mutatja, de az ténlegesen nem készült el.
Ma találkoztunk az eladóval. 2 javaslatot tettünk: 1.megcsináltatjuk a szigetelést, amit levonunk a vételárból.
2. meghiúsul a vételi szándék mert nem az a műszaki állapotu ingatlan képezi adásvétel tárgyát amit megvenni akartunk.
Úgy tünik az eladó nem akarja a szigetelés elvégzését, igy az adásvétel meg fog hiúsulni.
Kérdésem mi a helyzet ebben az esetben a foglalóval, ha a visszalépés az eladó hibájából jön létre.
Előre is köszönöm válaszukat.
Egyszerű.
Helyezzétek a foglalót ügyvédi letétbe,s az erről dzóló igazolást faxon küldjétek el a tulajoknak.
Feleslegesen te sem szeretnéd átrepülni az óceánt!
Segítséget szeretnék kérni tőletek.
Házvásárlás előtt állunk a párommal, ki is néztünk egy egy félig kész házat, azonban a helyzet a következő:
a háznak két tulajdonosa és egy haszonélvezője van, mindhárman külföldön élnek. A napokban itthon járt a haszonélvező, akivel megtárgyaltunk mindent, azonban ragaszkodott ahhoz, hogy adjunk neki valamilyen biztosítékot arra, hogy a két tulajdonos nem hiába fog hazarepülni külföldről a papírok aláírása miatt, mert nem fogunk elállni a vásárlástól.
Elmondtuk neki, hogy természetesen adunk előleget, amennyiben azt ügyvéd előtt aláírásával igazolja mind a két tulajdonos és a ő is, mint haszonélvező.
Erre ő felvázolta, hogy feleslegesen nem jönnek haza, mert az drága, mert mi van, ha nem kell a ház.
Vele nem jutottunk dűlőre, mert mi nem szeretnénk kiadni csak úgy a semmibe, egy általunk írt papírra több százezer forintot.
Ezek után az egyik tulajdonossal is beszéltem, aki már azt mondta, hogy neki nem előleg kell, hanem foglaló, és csak akkor hajlandóak ők, mint tulajdonosok hazajönni, és aláírni a papírokat, ha a haszonélvezőnek odaadjuk a foglalót, akkor ügyvéd előtt.
Ezt tegnap este tárgyaltuk, és a haszonélvező ma visszarepült, ezért úgy gondolták, hogy akkor még gyorsan reggel menjünk ügyvédhez, és csak neki adjuk a foglalót.
Ha a ház nem tetszene ennyire, már rég otthagytam volna őket, de itt hátha tudtok olyat, ami segítene nekünk a megoldásban.
Köszönöm szépen.
T Ildi- !
szabadulj meg mielőbb az ilyen egyéntől, ebből adás-vétel nem igen lesz. Viszont a bérleti díjat fizeti e rendesen ? Erről nem szól a történeted !
Azért az a 600 eft csak a zsebedben van, az valami.
És a megszabadulás módjáról :
Bejelented a gázszolgáltatónál, hogy gázszagot érzel, semmi többet. A szolgáltató majd lép !
pl. kikapcsolja az egész házban a gázszolgáltatást !
Rendellenesség mindig akad !!
Kedves wers! Nyilván ketyeg az idő, ha akarjuk, ha nem.. talán nem olvastad el amit írtam. :-)
Mivel tértivevényes, átveszi, és onnan ketyeg a felmondási idő, ha reagál rá, ha nem.
Értem. Egy bérleti szerződés felmondása és egy felszólítás a szerződés megkötésére? Gondolom kell határidő, mondjuk 30 nap, ami a bérleti szerz-ben van? Ha reagál rá, jó. Ha nem, akkor hogyan tovább?
2 db ajánlott, tértivevényes levél első körben.
Köszi a válaszokat!
az a legnagyobb bajom, hogy nem kommunikál, hanem sumákol. ha elmondaná mit akar, nyilván meg lehetne beszélni, de azt se tudom mit akar, mert beszél össze-vissza és hiteget- ezek szerint már 1 éve. Most már nem érem utol, telefont nem veszi fel, üzenetre nem válaszol, teljesen inkorrekt, a lakásba ugye nem mehetek be, amíg ott lakik...Kérdés mit tehetek?
köszi, és akkor nem jár vissza a foglaló ugye?
Nagyjából jól.
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
Obuda, ettől függetlenül a bérleti szerződés felmondható?
Párhuzamosan nem lehetne egyrészt felmondani a bérletet, és ahogy írtad másik levélben felszólítani szerződésközésre? Mire lejár a bérlet felmondási ideje, dömtse el, mit akar. Ha megveszi maradhat, ha nem, álljon el ő a szerződéstől. Rosszul gondolom?
Akkor a foglaló mindenképp visszajár, a kérdés az, hogy nem a kétszerese-e.
A foglaló átadásánál egy olyan megállapodást, amelyben az áll, hogy xy a mai napon átadott 600.000,-Ft ot lakásvásárlás céljából foglaló jogcímen. Mást nem tartalmaz. Nincs benne határidő sem. Azóta e-mailben kértem már, illetve megírtam, hogy szívesen várok még pár hónapot amíg összejön a pénze, de semmit nem válaszolt, csak azt, hogy átgondolja. Azóta semmi. Ha azt mondanám, hogy kössük meg a szerződést vagy költözzön ki és ő az utóbbit választja, akkor visszajár a foglaló? Azok az e-mailek megvannak, amelyben ígérte még az elején, hogy május-júniusban megkötjük a szerződést. Minden jel arra mutat, hogy mégsem akarja megvenni, viszont 1 évet elveszítettem miatta,és nem tudtam megmutatni senkinek, aki potenciális vevő volt, hiszen ő ott lakott...
Látni kellene, hogy pontosan mit írtatok alá. De alighanem fel kellene hívni írásban a szerződés megkötésére.
Segítséget kérnék az alábbi ügyben: Tavaly nyáron el szerettem volna adni a lakásomat. Jelentkezett valaki azzal, hogy ő megvenné a lakást, de csak az idén nyárra lesz meg a pénze, addig odaköltözne, októberben foglalózna, aztán idén nyáron megkötjük a végleges szerződést.Belementem.Már novemberben el akart költözni - miután többször rákérdeztem a foglalózásra - azzal, hogy úgy néz ki, nem lesz meg a pénz, én meg úgyis el akarom adni, ezt ő nem akarja megakadályozni. Mondtam jó, akkor tegye meg, hogy kijelentkezik és a hónap végéig kiköltözik. A hónap végén jelentkezett, hogy mégis maradna, mert mégiscsak meglesz a pénze és akkor most foglalózna is. Teltek-múltak a hetek, nemigen történt semmi, majd nyomásomra decemberben foglalózott. Két tanús elismervény készült a vételár 10%-ának átadásáról, nem volt ügyvéd (mert az övé állítólag külföldre ment és akkor bízzunk meg egymásban..)Semmi más nem szerepel benne, csak az, hogy a vételár 10%-át foglaló jogcímen átadta.Az összes szolgáltatónál eljártunk, hogy átírják a nevére. Most lett volna aktuális az adásvétel, azonban most azzal jött, hogy nincs meg a pénz, mert néhány váratlan dolog közbejött és mivel én el akarom adni, ő ebben nem akadályoz meg. (?!) Felajánlottam, hogy maradjon, hajlandó vagyok várni még néhány hónapot, amíg meglesz a pénze, de ő azt sem mondta, hogy marad, sem azt, hogy megy, a foglalóról szó sem esett, azt mondta átgondolja. (Furcsa, mert azt hihetném, hogy szívességet tettem azzal, hogy hajlandó vagyok várni, nem értem mit kell ezen gondolkodni) Napok óta nem tudom elérni és nem reagál a telefonjaimra. Az lenne a kérdésem, hogy mit tudok tenni ebben az esetben? Nyilván nem akarja megvenni a lakást, ez számomra egyértelmű. Úgy tűnik, arra játszik, hogy én küldjem el, talán másik - esetleg nagyobb vagy olcsóbb - lakást talált. Megtehetem ezt anélkül, hogy a foglaló kétszeresét kellene visszafizetnem? Mi van akkor ha nem veszi meg és el sem költözik? ( Amikor odaköltözött, egy bérleti szerződést írtunk, hogy legyen róla valami papír)Köszönöm szépen a segítséget!
Emberek !
Tudjátok egyáltalán, hogy mi célt szolgál a foglaló ?
Szerintem azt, hogyha egy leendő vevő beleszerelmesedik egy eladandó dologba ( lakás, autó antik bútor stb. ) és éppen nincs nála a pénz, vagy csak később folyik be - de befolyik -akkor hogy hoppon ne maradjon., azaz az eladó addig másnak ne adja el hát, foglalót ád. Nem sokat !
Aztán amikor megvan a pénz, megy az üzletet nyélbe ütni.
Ha olyan galád az az eladó, hogy mégis másnak adta el, akkor vissza a foglaló és még ugyan annyi összeg.
Ez persze sokszor nehezen megy.
Aztán ha a vevőnek nem jön össze a pénz, akkor meg ő búcsúzik a foglalótól.
Ugyhogy nem kapós áruknál abszolute felesleges foglalót ádni, megvár az a dolog !
Vagy a szerelem elmúlik és a pénz meg az ablakban !
anami.74 !
ha van ilyen buta/balek leendő vevő, hogy neked csak úgy foglalót ad egy jövőbeni vágyott hitelért, hát fogadd el és ne ad vissza.
A cég ahová be van jelentve felszámolás alatt van - hát ennyire tájékozatlan, hogy nem tudja azt hogy a cégének jól vagy rosszul megy ?
Úgy gondolja, hogy csak úgy adnak hitelt a semmire - akinek a cégét felszámolják annak munkája valószinü nem lesz, de az biztos , hogy bizonytalan. micsoda vevő jelölt aki ilyenkor lakást venne - ráadásul hitelre ?
Egy céghez meg nem átjelentkezni szoktak, hanem felvételre jelentkezni, aztán vagy felveszik vagy nem.
Azért azt a foglalót ne költsd el, hátha mégis vissza kell adni !
Üdv mindenkinek.
Nekem olyan kérdésem lenne, hogy a foglaló visszajár abban az esetben, ha a vevő hitelt akar felvenni és a cég ahova be van jelentve felszámolás alatt van, ezért nem ad a bank hitelt. Átjelentkezik egy másik céghez, aminek szintén elvették az adószámát, és megszűnik. Ez harmadik fél hibájának számít?
Na szóval összegzésként.Ha a munkáltató miatt el a hiteled, nem tehetsz semmit,te tartozol ezért felelősséggel, foglaló bukta. Ha a tulajdonos ismét árulja a lakását, azt megteheti, mert az még nem a tiéd.Visszaperelni akkor nincs értelme, mert ez mindenképp vesztes ügy. Hát ez balekság a javából..
Akkor lehet a foglaló kétszeresét visszakövetelni, ha tényleg el is adja.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02