Ebben azért nem vagyok biztos. Az államtól nem lehet elbirtokolni, az önkormányzattól már igen.
Az, hogy törzsvagyon csak annyit jelent, hogy az önkormányzat nem adhatja el, és nem terhelheti meg. De elbirtokolni talán mégis.
Bár könnyen előfordulhat, hogy tévedek.
kerítés "jog"
Aligha.
Persze, érdemes lenne tudni, telekkönyvileg mi pontosan a két telek között lévő "kis utca", de ha az papíron tényleg közút, akkor az önkormányzati törzsvagyon, és nemigen lesz elbirtokolható.
Elvileg 60 év alatt négyszeresen is elbirtokoltad a terület érintett részét.
Portos,
Elvileg nem járt el szabályosan, lásd 2012. évi XLVI. törvény 24.§.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…
Előzetesen értesítenie kell. Bár lehet, hogy arra fog hivatkozni, hogy megtette, bedobott valami papírt, szóval az is lehet, hogy szabályos volt - vagy legalábbis nehéz lesz bizonyítanod, hogy nem.
De ettől még a földmérés adott.
A szomszés nem kötelezhet semmire. Ahogy a földmérő sem. Majd a bíróság igen, adott esetben.
Kedves Forumozók!
Segítséget szeretnék kérni a következő ügyben:
3 éve vettünk egy családi házat, ami 101 éves az idén. ahhoz tartozik egy kerítés, ami szerintem 60-70 éves lehet. A kerítésem és a szomszéd között egy kis utca van. Az új szomszéd most kimérette a telkét, mert panziót épít. A földmérő kint volt, bejött a telkünkre a beleegyezésünk nélkül, majd az én mostani telekhatáron belül festett jelzőfestékkel a köre egy pöttyöt. Jelezvén hogy ott van a telekhatár. Természetesen mindezt anélkül hogy becsengetett volna, bekopogott volna, pedig itthon voltunk.
Az új szomszéd kötelezhet-e bármire is? Elvégre ez hosszú évek óta így van, nem zavart senkit a kerítésem még ha az kb. 3 négyzetmétert elvett abból a kis utcából, amit senki ne használ rajtunk kívül.
Köszönettel: Péter
Nem fajult el, inkább megszakadt. Sajnos nincs mondanivalóm.
Kedves drbjozsef !
Nem tudom , bocsánatot kellene - e kérnem az üzenetváltásunk elfajulása miatt ? Ez az ügy , hogy rendezzem egy törvénytelen
birói itélet által kialakitott tulajdonjog " megváltoztatásból " / ami az itélet szerint csak " a VOLT használati határ "( élő kerités kb 1,5-2 m széles ) visszaállitását irta elő !? De hol ? A hivatalos földhivatali térkép , és felmérés ellenében , akkor amikor a terület a földhivatali térkép alapján volt haszálva és lekeritve . Tehát a mi használatunkban volt / a birónő megváltoztatta a telekhatárt / elbirtoklásról szó sem lehetett , mert a tárgyalás szakaszában is a térkép szereinti állapot volt a területen használatban. . Ehhez még hozzátartozik , hogy én , mint tulajdonos nem tudtam a birói eljárásról , és nem vettem részt azon , de a birónő tudomást sem vett rólam - mint tulajdonosról - ( ezt 2003 -tól szintén eljátszotta több hivatalos szerv ) ( a mai napig semmilyen eljárás felszőllitás stb nincs) ehelyett más személyeket vettek eljárás alá akik nem rendelkeztek a vitatott telek tulajdonjogával , tehát nem az Övék volt a tulajdon. Ennek ellenére a földhivatal korrupció és hivatali fölényét kihasználva a birósággal együtt- működve , telekkönyvi bejegyzés nélkül , Kb 2 év mulva átrajzolta a hivatalos telekhatárt . Az indok : a birói " itéletben megnevezett személyek , akik nem rendelkeztek tulajdonnal ! ! Csak egy egyszerű kérdés : Akinek nincs a földhivatalban bejegyzett tulajdona , hogyan lehet töle elvenni tulajdont ? ! Ez csakis egyféleképpen lehetséges : A birónő , a felperes és a földhivatal hivatali vesztegetés .és vétség ügyében vétkesek !! CSALÓK !!
A BIRÓSÁG és a FÖLDHIVATAL : senki sem tudta , ki a terület tulajdonosa ??? EZT CSAK TUDATOSAN LEHET CSINÁLNI !!
Ön mint tanult , gyakorlott és tapasztalt szakember első olvasatra tudta , hogy miről van szó . A kérdés csak elterelés volt.
Én tisztelem , becsülöm a tanult embereket . Viszont ennek vannak kötelezettségei is. Én világ életemben emberekkel foglalkoztam ,
elég jól ismerem a reakciójukat ,személyesen, szóban ,irásban , legyen az irástudatlan / analfabéta / vagy un. tanult ember.
Az ember csak akkor ember ,ha tiszteletben tartja mások érzéseit és értékeit és nem mellesleg jogait.
Most mégis bocsánatot kérek válaszaimért . De kérem vegye figyelembe több évtizedes reménytelen harcom az un,. " törvény őrei"-
vel szembeni harcal szembeni .
A birói itélet - mivel nem érvényes rám - NEM TARTOZIK RÁM !!! NEM FOGLALKOZOM VELE !!
ELSŐSORBAN A FÖLDHIVATAL VÉTETT !!! MULASZTÁSOK- MULASZTÁSA , A FÖLDHIVATALI ÜGYVITEL DURVA MEGSZEGÉSE"
Bizonyos Földhivatali Ügyintéző aki ezzel foglalkozik , az un. " ITÉLETRE " azt válaszolta : kimondom : WC papir !!!! és kitörölhetem vele a ........... !
Üdv.: AliZ Személyemet és közlésemet természetesen " HIVATALOS " személyek elótt is vállalom .
Szeretném kérni szakmai válaszát bármilyen módon . Bármilyen módon elérhető vagyok .
Kedves " gylab " !
" Sok beszédnek sok az alja " mondja a közmondás. A beszélgetésnek a kocsmában a helye . Hivatalos közlésben a rövid , tömör ,
lényegretöró és hiteles közlés hive vagyok ! Nincs helye fölösleges beszélgetésnek , magyarázkodásnak . A sok beszéd az iróknak és azoknak való akik magyarázkodnak és félrebeszélnek .
Elnézést , ez nem Önnek szól ,de el kellett mondanom .
Tehát amit leirtam az a szintiszta igazság , " feketén ,fehéren " és szó szerint kell érteni / de nem szabad értelmezni ! /
Amit olvas , azt szó szerint úgy kell érteni , ahogyan le van irva , akármilyen hihetetlennek is tűnik .
1. Van az első rész ami taglalja azt , hogy a biróság nem a tulajdonost itélte el . Más személy neve szerepel az itéletben , nem
pedig a valódi tulajdonos neve . Ezenkivül tulajdonjogot sem itélt meg a szomszédnak .
2.A második rész pedig a földhivatalról szól , aki elvette tőlem a tulajdonomat , holott én az itéletben , - mint tulajdonos - nem
szerepelek. ? ! Tehát ellenem nincs semilyen " birói itélet " .
Kérdezem én : Hogyan lehet elvenni valakitől valamit , ha nincs tulajdona a tulajdoni lap szerint ?
Remélem tudtam segiteni.
Üdv.: AliZ
Ezek szerint velem (is) van a baj, egy szót nem értettem az egész ügyből. Tehát azért annyira nem volt világos az az esetleírás.
Kedves drbjozsef !
" az egész világ ellened van " , " az oltással beültetett chipek miatt "
Nem az egész világ van ellenem ! nem vagyok a chipes tábor tagja !
Gondolom Ön is hivő ember . Csak nagyon hétköznapi nyelven irtam Jézus elhiresült mondását : " az vesse rá az első követ aki
nem követett el bűnt " elnézést, de az idézet nem pontos , de igaz .
Azt hiszem minden ember számára megnyugtatóbb lenne az igazság felvállalása , nem pedig az erőfölény fitogtatása .
Üdv.: AliZ
„Azt hiszem elég világosan irtam le az esetet .”
Most keserítselek el? Úgy tűnik, az is felesleges lenne.
Igen, az egész világ ellened van, sajnos ez egy ilyen világösszeesküvés, feltehetőleg az oltással beültetett chipek miatt. Nincs mit tenni.
Kedves drb jozsef !
Azt hiszem elég világosan irtam le az esetet . Mit kell még ezen szépiteni ? Ez nem egyedi eset . Már a Tv - ben is feszegetik az ilyen tipusú ügyeket . Akkor beszéljünk világosan : Megtudna nevezni csak 1 embert is aki nem tévedett munkája során ? / esetleg nem szándékosan ? / .Ha igen , Önnek adnám a legközelebbi 5-ös lottó főnyereményét. Ez amit Ön képvisel nem tanácsadás , hanem struccpolitika .
Üdv.:AliZ
„ebben az ügyben”
Miféle ügyben? Ítélet, nem ítélet, valaki, bárki, mások. Ennyit tudunk nagyjából. Ez nem egy tényvázlat.
Néhány (!) egyszerű mondatban a konkrét tényeket, akkor esetleg. De ha már IRL ügyvédek se tudtak tanácsot adni, akik a szemükkel is látták azokat az iratokat, akkor olyan sokra azért ne számíts...
ALiZ55!
El-leszel Te még ezzel egy ideig, mint kiscica a házicérnával!
- semmi ---- más .
angyaleszter
Egy későbbi szomszéd háború helyett ez valóban bölcsebb megoldás. És közben téged erősít a tudat, hogy egyébként neked volt igazad.
Most már kicsit nyugodtabban irok. A keritésemre tette fel a sürű nylon hálóját a szomszéd. Nem kérdezte meg elötte hogy megteheti e. Megtudtam hogy ez nem ferr dolog beszéltem is vele. Mondtam ez a 180 cm magas sűrű háló nekem nem tetszik és nagy árnyékot csinál. Mondtam hogy bontsa le és építsen magának keritést arra tegye. Na erre jött a (nem idén barnult le feleség) neje és megfenyegetett jó akkor az már 2 méter ill még magasabb is lesz. Sok sok vita után inkább engedtem, mivel nem akartam mégnagyobb árnyékot. Hagytam majd megkapják a JóIstentől amit gondolok. Amilyen bosszúlló a feleség talán még rosszabb is lehetne. Nyugodt ember vagyok. virágaimat majd átültetem tavasszal máshova és én majd beinvesztálok fa keritésre ami szép és mutatós, azt fogom nézni. Szomszédot pedig üsse meg a guta, és ne legyen nagyobb öröme soha az életben mint az hogy ezt a keritést megépítette. :)
Kedves Zsuzsanna!
Azt látom, hogy nem érted. Megpróbálom direktben, hátha úgy érthetőbb lesz.
Szóval más telkén önhatalmúlag kisajátítasz magadnak egy területet, azon még építesz is, és most azt kérdezed, hogy kell-e rá utólag engedélyt kérned. Én meg azt mondom, hogy bizonyos illemszabályok szerint ezt előre kellett volna megtudakolnod. Így ha megsértődik a szomszéd (jelen esetben önkormányzat), akkor lehet durcás is, és mondhatja, hogy lécci boncsad már el, mert nekem nem teccik!
(1 méter széles, nem 1,5)
Én sem értem.
Adott egy szűk (egysávos) utca, ahova még építettetek (=telekhatáron kívül, az utcára) még 1,5m széles falat, ezért „ ki lett szélesítve az utca ezen szakasza”. Mitől szélesebb az utca, ha ráépítettél?
Kedves nanemaaa, a kérdés az, hogy a kész 1.5m alatti gabion falra van-e bejelentési, vagy bármilyen kötelezettségem? Építés előtt olvasta a párom, hogy a telekhatártól számított (kívül) 3m belül beton alappal nem rendelkező támfal építhető minden kötelezettség nélkül.
Nem biztos, hogy értem a kérdést.
Levágtad a szomszéd disznóját, és most azt kérdezed, hogy utólag megkérdezd-e tőle, hogy levághatod-e, és reméled, hogy nem, fog kérni a kolbászból?
Üdvözlet! Segítséget szeretnék kérni. A telekhatár egy domb (rézsű) tetjén van. Az utca elég szűk (egysávos), ezért kiástuk a földet és gabion falat építettünk telekhatáron kívül. (1m széles, 1-1,5m magas és 8 m hosszú. Így ki lett szélesítve az utca ezen szakasza. Milyen kötelezettségem van az Önkormányzat felé? Bejelenési vagy építési? Ezt a gabionfalat elbontatthatják arra hivatkozva, hogy szűkítettük az utcát? Ami nyilvánvalóan nem igaz, erről fényképeket is készítettünk.
Köszönöm a segítséget.
angyaleszter,
Ha a szép szó nem hat, akkor írsz neki egy tértis levelet, amelyben felszólítod, hogy haladéktalanul távolítsa el a kerítésedről amit rábarkácsolt, ha ez 3 napon belül nem történik meg, akkor a helyi jegyzőhöz fordulsz birtokvédelmet kérve.
Azt ugye tudod, hogy a saját telkén amúgy ezt felépítheti? Csak a kerítésedre nem...
Ha nemigen akkor most mit tehetek? Ráadásul az én keritésoszlopomnál 35 cm-el magasabb deszkát fúrt fel. és arra szögelte a 180 cm-es ponyvát. Szörnyen néz ki.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02