Földmérés - telekhatár - vita


alfateam # 2018.11.23. 18:01

Hogy kerül a képbe még egy földmérő?

bimbus # 2018.11.23. 17:46

Tisztelt szakértők!
Túlépítés miatt inditott perben szakértői vélemény történt. A szakértő megállapítja, hogy a földrészlet EOV-os besorolású. Hivatkozik a 8/2018-as AM rendeletnek a 7. mellékletben található B) táblázatra a térképi hibahatár megállapításánál, amit a rendelet szerint nem EOV-os besorolás esetén kell alkalmazni. Mint kiderült, a földmérők között vita zajlik, hogy a hibahatár megállapítása hogy lenne helyes.
Kérdésem: A szakértő a szakértése során eltérhet a hatályos rendelettől, mert neki más a személyes véleménye, mint amit a rendelet előír? A szakértői vélemény megfogalmazásánál nem kell neki kizárni a szubjektivitást? Miért nem szakmai kongresszusokon mondja el a véleményét és tesz javaslatot a rendelet módosítására? Úgy gondolom, ennek nem itt van a helye.

nonolet # 2018.11.19. 21:48

semmi jogi lehetősége nincs a 15 ház, és igazából a 3 földterület tulajdonosának?

Nem érted jól.

A 15 háznak nincs.

A 3 földtulajdonosnak vélhetően van, adott esetekben, alkalmilag is indokoltan.
Persze kártérítés árán.

nonolet # 2018.11.19. 21:45

tyúkanyó

Nem az a hülye aki végül lezárta a nemlétező utat.
Ne tőle akarjátok a megoldást...

tyúkanyó (törölt felhasználó) # 2018.11.19. 19:06

Tisztelt Béla!

Sajnos az az útkialakítási lehetőség 31 éve nem merült fel, mert a külterületi föld másik végében egy részen van egy út, amit beszántottak. Az volt tervben, hogy azt az utat "hozzák föl" papíron a kertek alá, bár az csak 9 telekről oldaná meg a kijutást, de az ügyintéző halála miatt ez is elmaradt, utána meg a rendszerváltásnál olyan keveredések voltak, hogy az egész el is felejtődött.
Ezen a részen van másik földterület is, amit szintén csak részlegesen lehet megközelíteni, ami azt jelenti, hogy az oda vezető út olyan keskeny, hogy vetőgéppel, kombájnnal nem lehet lejutni.

Ha jól értem, akkor semmi jogi lehetősége nincs a 15 ház, és igazából a 3 földterület tulajdonosának?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.11.18. 21:55

Bocs már látom. Szerintem 31 év elég szép türelmi idő.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.11.18. 21:52

Kértünk türelmi időt,
Miért, a per meddig tartott?

tyúkanyó (törölt felhasználó) # 2018.11.18. 20:16

Kedves hozzáértők!

Egy fél utcát érintő ügyben kérném segítségüket. A kertjeink végében, van egy föld út, ami már a 70-es években is ott volt, amikor építkeztek itt sokan. A kerteket onnan meg lehetett közelíteni megművelésre, ezért többen az udvart úgy alakították ki, hogy onnan csak egy max 2 méteres kapu maradt, ahol egy nagyobb gép nem fér el. A kert után egy külterületi szántóföld van. Az a problémánk, hogy az az út csak egy használati út, de nincs bejegyezve a földhivatalban, nincs száma, csak egy szaggatott vonal jelöli. 84-ben a földtulajdonos indított egy pert az utcával szemben, hogy jogtalan az úthasználat, amit sajnos meg is nyert,az út az övé. Szolgalmi joggal nem élhetnek, az utcabeliek mert minden háznál van elölről kerítés, közlekedjenek onnan. Ez sajnos nem minden teleknél megoldható, nálunk pl a garázst, és az istállót kellene lebontani annak érdekében, hogy a kertbe ki tudjunk menni traktorral.
Összeültünk a héten a tulajdonossal, felajánlottunk terménymegváltást, a kiesett termés helyett, bérbevételt az útra, másik földterületet az út fejében, de semmi egyezségre nem hajlandóak. Kértünk türelmi időt, hogy egy magánutat alakíthassunk ki, úgy, hogy mindenki megengedi, hogy 3 métert használjanak a kertje végében, de ennek megvalósítása fél évet is igénybe venne. (meg ez is kérdéses jogilag, hiszen senki nem mondana le a kertje végéről, csak átengedné használatra)
Egyeztetés helyett a tulajdonos árkot ásatott annak a kerje végébeben, aki napi szinten jár ki traktorral, hogy az állatainak takarmányt vigyen.
A jegyző állítása szerint, ha ebben az ügyben van már egy elvesztett per (87-ben zárták le az ügyet), akkor nem áll velünk szóba a bíróság.

Semmi féle jogi lehetőségünk nincsen? 19 háztulajdonosnak keseríti meg az életét ez a vita.
Kérem segítsenek, mielőtt még jobban elharapózik a helyzet...

zsálya78 # 2018.06.15. 22:47

Kedves nonolet,

köszönöm a válaszaid! a térképen sajnos nincs rajta a kút, ahogy az adásvételiben sem szerepelt. de ez egy használaton kívüli telek volt, a régi nagy telket anno kettéosztották, a szomszédunk vette meg az egyik részét (és építette a kerítést nyilvánvalóan aszerint, ahogy az ő igényei megkívánták, ezért hol itt van, hol meg ott..a kút a mi oldalunkon áll, az oldala is a kerítés része, mint egy házfal, csak ugye mivel nem négyzet alakú, hanem kör, ezért egy ív "átlóg"), a másik részén pedig nem volt semmi....csak a gazzal benőtt régesrégi kút :)

égivándor # 2018.06.13. 17:50

Köszönöm a választ

nonolet # 2018.06.13. 12:29

Avagy: amíg szomszédnak csak a szája jár, addig neked nyugi van...

nonolet # 2018.06.13. 12:28

HA a valóság kiderítés a cél, akkor
kikell tűzetni a telket hivatalosan egy földmérővel.
(40-60 eFt)

Aztán kiderül mi van jó vagy rossz helyen.
A többit lásd a fórumban korábban...

- -

Azonban jelenleg a szomszéd állít valamit így tűzesse ki ő.
Hisz neki kell bizonyítania, amit állít.

égivándor # 2018.06.13. 11:07

Szeretném az álláspontját kérdezni hozzáértőnek:Külterületi telek ,valaha volt szőlős,6 méteres telek szélesség jellemzően.Egyik oldali szomszéd felől új kerítést építettünk,mert elegünk lett a kötekedéseiből, melynek alapja is lett, 15 cm széles beton formájában.Eddig drót kerítés volt 2,5 méterenként egy oszloppal.A régi drót kerítés nyomvonalára épült az új,úgy,hogy az alapja a mi telkünkön van teljes egészében,az új kerítés szomszéd felőli síkja megegyezik a régi kerítés síkjával,tehát a mi telkünk lett ugye kisebb 15 centivel a beton alap méretével.A minap jött a szomszéd,hogy húsz centivel odébb van a kerítés az Ő kárára ,mondtam,hogy oda épült az új ,ahol a régi volt.Erre azt mondta,hogy akkor a régi is rossz helyen volt ,és bontsam és vigyem odébb!!Mindezt ,akkor amikor felépült,miközben végig nézte hétvégente ahogyan épül .Mi várható ebből ?

nanemaaa # 2018.06.13. 08:10

Csak csillogtatja....

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.13. 08:06

Ja, hogy az már meg is volt. Akkor pláne mire ez a soks szöveg? Grafomán-e vagy-e?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.13. 08:05

Mennyi duma... Pedig elsőnek csak a térképet kellene megnézni, kis szerencsével fel is van tüntetve a kút.

nonolet # 2018.06.12. 18:54

"Mi jópár éve elkezdtük használni a kutat locsolni, ekkor a szomszéd is megkérdezte, hogy beleteheti-e a szivattyúját...mivel a kútban van víz bőven, mi pedig jófejek vagyunk, ezért megengedtük neki,"

A kút tehát: a szomszéd által is elismerten a tiéd volt anno!!!
Különben ugye nem kért volna engedélyt tőled...
Hanem mondván " a kút közös" használta volna ő is.

Tehát ő most vélhetőn csak SZÍVESSÉGI használó.
Azaz addig használhatja amíg engeded neki.

Az engedélyt akár "azonnal" is visszavonhatod.
Indoklás nélkül.

Természetesen a beruházását meg kell térítened neki.

-

Ugyanakkor... ez vet fel kérdéseket.

" a kút 80-90%-a legalább a mi kertünkben van."

Mert, HA VALÓBAN az ő telkén IS van, akkor meg mégis csak közös.

A közös tulajdont pedig mindketten egyformán használhatjátok!
De CSAK ÚGY!!!!, hogy az a másik érdekét ne sértse.

A kút hovatartozását azonban csak a telekhatár kitűzése dönti el.

Illetve az még, hogy mit ír az adásvételi szerződésed a kútról?!

nonolet # 2018.06.12. 18:42

A térképről elég jól lehet méretet venni, HA!!!

1.
Arányos a kinyomtatott léptékhez képest.
Ezt a lehető legnagyobb méret levételével és a valóságban való megmérésével tudod kalibrálni.

Ez esetben a telek hosszát megmérve érdemes ellenőrizni a térképi méretet a valósághoz.
Ha ez hosszú méret OKÉ! nagyjából, akkor rövidebbekben is bízhatsz kb.

2.
Gond szokott még lenni a telek elcsúszásból!
Azaz a telek méretei jók ugyan, de el van csúszva valamerre mindentől a valóságban az egész telek.

- -

Ha az utcán 13 méter és egyenes+merőleges a térképen a határvonal, akkor esélyes,
hogy
a mostani terület használat nem felel meg a térképinek.
Hanem kényelmi és praktikus okból az épület szerint kerítettek anno az elődök, akik még tudták,
hogy a ház mögötti sáv kié is valójában...
A szomszédhoz hozzákerítés+használat ellenére is.

-

Mint írtam a kitűzés SEMMIT nem dönt el!!!
A kié a kút kérdését sem.

A kitűzés CSAK!!!! megmutatja a HIVATALOS határ helyét.

HA ez vitás kérdéseket okoz, akkor azt külön műsor rendezni, hisz a RÉGÓTA KIALAKULT és ELFOGADOTT használatot kell módosítani.
Azaz szerzett jogokat...

A módosítás történhet,

  • önként közös megegyezéssel

vagy ha ez nem megy

  • erőből perben hozott ítélettel

A kitűzés csak ÉRVET ad a módosításhoz.
De mivel nem bírói ítélet ezért nem is dönthet el semmit vita esetén.

zsálya78 # 2018.06.12. 15:17

egyébként az utcafronti kerítésünk valóban 13 méter hosszú...de onnan rögtön egy éles szögben "bejön" a szomszéd kerítése, és neki a telekhatárra épített házfalától mérve (az utcafronttól kb 5 méterre van a háza) ott már csak 11,5 méter széles a telkünk :) és onnantól indul a csicsicsuki, hol még beljebb jön felénk a kerítés, hol pedig kicsit kiljebb, de max 12 méterre

zsálya78 # 2018.06.12. 15:04

Kedves nonolet, nagyon köszi a gyors választ!
a kérdésem, hogy ha netántán számunkra születne rossz eredmény (mert a kút a jelenlegi telekhatárok legszélesebb pontján áll, ott, ahol 12 méter széles a telek...de ha mégis kiderülne, hogy 11 méter (nem pedig 13m, ahogy a térkép alapján gondoljuk), akkor az a kút a bácsié lenne...akkor mi a helyzet? akkor mi megtehetnénk, hogy elbirtokoljuk a területet (hisz 15 éve itt vagyunk), vagy esetleg azt, hogy hagyunk mindent így, ahogy van? mert egyrészt a kútvíz az őrült nagy segítség (a locsolási költségekben), másrészt jelenleg nem lenne pénzünk egy új kerítést sem építeni...
Egyébként most ez azért jött elő, mert épp azt "követeki", hogy vágjuk le a kútról (ami ugye a mi kertünkben van) a borostyánt, mert őt zavarja a használatban...
egyébként azt csináltuk, hogy a fölhivataltól lekért méretarányos (1:1000) térképen lemértük a telekszéleséget, az alapján az ott 13,5mm (kb), de mindenképp több, mint 13mm...ehhez képest mértük meg több helyen a telket, és a max szélesség 12 méter. Tudom, elég mekkmesteres ez így, de valóban lehet rá számítani (hogy ha tényleg 13,5mm a térképen, és a valóságban valóban csak max 12m), hogy akkor a 12 méteren levő kút a végső mérésnél jó eséllyel a miénk lesz?

nonolet # 2018.06.12. 14:50

zsálya78

Tedd meg a megelőző lépést!

Előzetes értesítés nélkül azonnal csináltass egy telek kitűzést.
(cirka 40-60 eFt lesz)

Ami alapján HA neked "járna még" terület közlöd,
hogy
ezzel a kiméréssel mindenféle elbirtoklás megszűnt.

A kitűzés persze MÉG NEM DÖNT EL semmilyen telekhatár
kérdést/vitát!!!

Mert a kitűzés CSAK az eddigi használathoz képesti eltérést mutatja meg.

-

A kiderült eltérésnek rendezését három módon lehet megoldani.

  • marad minden ahogy van, beletörődtök a jelen állapotba
  • közös megegyezéssel módosítjátok a határokat
  • perben a bíróság tesz igazságot köztetek

Bármi lesz is a megoldás módja, utána azt célszerű az ingatlan nyilvántartáson is átvezetni.
(szerződéskötés, telekalakítás)

Ezzel lehet a jövőbeni vitáknak elejét venni és így a térkép is valóságot tükrözi majd.

- -

A kitűzés persze vezethet más eredményre is...

Kiderülhet akár az is, hogy nem a javadra, hanem a károdra tér el a valóság és a térkép.
De jobb ezt is tudni és rendezni.

Kiderülhet az is, hogy a hibahatáron belüli csak az eltérés.
Akkor marad minden, ahogy most van és nem kell rendezni sem semmit.

- -

A kúton nem érdemes összeveszni.. egyelőre.

zsálya78 # 2018.06.12. 14:15

a cél az lenne, hogy tutira tudjuk mondani, hogy az a mi kutunk...nem akarunk ellenségeskedést, de szeretnénk, ha előtte is nyilvánvaló lenne, hogy ő igenis a mi kutunkat használja, mert mi ilyen rendes népek vagyunk, és légyszi ne cseszegessen minket tovább (természetesen a felkúszó borostyánt is első kérésre levágtuk egyébként is a házfaláról...)

zsálya78 # 2018.06.12. 14:12

Kedves Hozzáértők,

a kérdésem egy igen problémás szomszéddal kapcsolatos. Adott a telkünk, rajta ház 13 éve. A telekhatáron a kerítés nem egyvonalban van, hol 12m széles a telkünk, hol csak 10-11, mindez nem egy folytonos vonallal, hanem mondjuk 20 méteren át 12m, aztán hirtelen jön egy beugró, és már csak 11m, aztán ez megy 20 méteren, majd hirtelen újra arrébb van a kerítés egy fél méterrel...ahogy látom, kb annak vonalát követve, ahogy a szomszéd telekhatáron álló kis épületek, műhelyek, tárolók "megkívánták"...a vitás kérdés a kút. Az egyik ilyen kerítés-nyomvonal váltásnál, azaz beugróban van egy fúrt kút. A mi telkünkön, de a kút karimája átlóg a szomszédba. Régen elvileg ez egy közös nagy telek volt, egy családé, de az idők során ketté lett osztva. Mi jópár éve elkezdtük használni a kutat locsolni, ekkor a szomszéd is megkérdezte, hogy beleteheti-e a szivattyúját...mivel a kútban van víz bőven, mi pedig jófejek vagyunk, ezért megengedtük neki, ő meg szintén jófejségből (de egyébként kérés nélkül) hegesztett a kút fölé egy új tetőt...szóval jópár éve (kb 6-7) ezt közösen használjuk. Közben kiderült, hogy a szomszéd nagyon egy utálatos alak, mindenféle dologgal kapcsolatban feljelentéssel fenyegetőzik pl ha átlóg egy fa ága, vagy most nemrég, hogy a kerítésről az ő telekhatáron levő házfalára elkezdett ráfutni (kb 20 centi hosszan) 2 szál borostyán, ilyenkor se szó se beszéd elkezdte irtani a kerítésről a borostyánt, átnyúlva a mi oldalunkra, rondára csupaszítva...ekkor kértük, hogy fejezze be ezt a fajta viselkedést, ne legyen ilyen ellenséges, mikor mi meg megengedtük, hogy használja a kutat. Na most ő azt állítja, hogy ez egy közös kút, hisz anno a testvérek (akiké volt a nagy telek) még közösen építették. Kérdésem, hogy lehet ilyen? Ahogy írtam, a kút 80-90%-a legalább a mi kertünkben van. Másrészt megnéztük a földhivatali térképen, és nagyon úgy tűnik, hogy teljesen rossz helyen van a kerítés, végig 13 méter szélesnek kéne lenni a telkünknek, és a térkép alapján egyértelműen a mi telkünkn kéne, hoyg nagyobb legyen (ehhez képest az övé a nagyobb). Szóval ha kihívnánk egy földmérőt, jó eséllyel kiderülne, hogy ez a tákolt ilyenolyan kerítés teljesen rossz helyen van (és egyébként a szomszéd több épületből álló raktár?műhely?építménye a telek oldalában rajta sincs a földhivatali térképen...), szóval hogy nem kevéssé lenne szélesebb a telkünk, mint most. igazából ez nem is érdekelne már, de leginkább a kút a kérdéses, hogy ugye nem mondhatja, hogy az közös? egyébként pont letelt a 15 év, hogy megvettük a telket, viszont közben (tavaly) ő a fél telket ráiratta a gyerekeire...ezt csak egy esetleges elbirtoklási kérdés miatt írom, fogalmam sincs, hogy számít-e...
Köszönettel várom válaszukat! :)

nonolet # 2018.04.10. 11:48

Lajos84

A régi rajzolt+vonalzós mérésű térkép
valóban akár ilyen nagy hibahatárú is lehetett.

Azonban...

A te estedben ez már lényegtelen! lesz, most hogy újra alkotják a telked térképét a digitális rendszerben.

Vizsgálat indul és ehhez előszedik a régi mérési adatokat
plusz a környező térképeket és próbálják majd kitalálni a VALÓSÁGOT.
(ennek szigorú térkép matematikai és jogi alapjai vannak, ne aggódj e miatt)

A folyamat végén kialakul egy valóságot jól(jobban)
és kisebb hibahatárral mutató új térkép részlet.

Ez lesz az új szentírás a telkedre nézve!
Ebből az új térképből újra számolják a terület m2 adatát is.
Aztán ezt írják be tulajdoni lapra.

A vizsgálat vége tehát lehet neked

  • semleges
  • rossz

Az várható, hogy

  • elmozdul a térképi határ

ÉS

  • változik m2 adat is

Aztán jöhet az a kör, hogy

  • az új térképhez kéepst
  • a természetbeni HASZNÁLAT

miként áll valójában... és

HA NEM úgy ahogy a térkép mutatja,
akkor majd felmerül kérdés, hogy: mi a teendő?

Azaz: ki és mit tud/akar tenni azért, hogy a kettő egybe essen.

Adott esetben ebben kellhet

  • egyezségre jutni a szomszéd(ok) esetén

vagy
a bíróság ítéletét kérni egyezség híján

nonolet # 2018.04.10. 11:34

Mivel a térképezésnek is van technikai hiba határa ...

Így azt jelenti, hogy a hibahatár alatti eltérést

  • TÉRKÉPI

vagy

  • MÉRÉSI

hibára hivatkozva nem lehet vitatni.
A bíróság előtt sem.

- -

Más kérdés a GYAKORLATBAN KIALAKULT használat esete.
Azaz a rossz helyen lévő ház, kerítés, stb. témája.

Ez mivel TULAJDONI/BIRTOKLÁSI kérdés, nyilván vitaható.
HA a felek nem tudnak megegyezni, akkor ebben a témában bíró ítél.

Akár a térképi/mérési valóság ellenére is!
A törvény és JÓZAN ÉSZ keretei között eljárva...

Hisz nem fog egy házat 20 centivel odébb rakatni.
Vagy egy drága kerítést lebontatni
Csak mert egyszer utólag kiderül, hogy az átlóg a szomszédba.

Persze adott esetben lehet elszámolási és/vagy kártérítési része az ügynek ekkor is.