Hogy is van ez? Intrum megvette a Centrum ügyeit, és nyakra-főre küldi Centrum adatai alapján a fizetési meghagyásokat. Csakhogy! Centrum ügyei - esetemben - hat- és hétévesek. A kocsit öt éve eladtam. Az eltelt hét évben háromszor költöztem. Hol van arra bármiolyen jogszabály, hogy meg kell őriznem életem végégig minden parkolójegyet, mert bármikor felbukkanhat olyan behajtó cég, mely azzal szórakozik, hogy leveleket küldözget ártatlan autósoknak. Intrum arra nem vette a fáradságot, hogy mielőtt kiküldte volna a fizetési meghagyásokat, utána nézzen BM-nél, hogy valós címre küldi-e azokat, nem történt-e lakcím változás, egyáltalán él-e a kiszemelt áldozat. Intrum senkivel nem egyeztetett! Intrum készpénznek fogadta el Centrum adatszolgáltatását, akár valós, akár valótlan dolgokról volt szó. És erre még fel is számolnak 25 ezer Ft ügyintézési díjat! Ez lenne a jog?! Ilyen alapon bárki bármilyen címre küldhet valótlanságon alapuló fizetési meghagyásokat arra való hivatkozással, hogy elévülés ellen cselekszik. Ezt fogadja el a bíróság?! Intrum esetében ezt támogatja az Autóklub jogásza?! Hol élünk?!
Centrum Parkoló/per
Igen , ezek érdekes kérdések. Pont erre szeretnék én is választ kapni hozáértő valakitől , hogy az Intrummal mit kezdjünk ?
Üdv!
Én is kaptam levelet az Intrumtól.
Ami érdekes, hogy én speciel menetlevelet vezettem az adott autóról, ráadásul munkára használtam, szóval pontosan tudom 2 év multán is hogy hol voltam, mit csináltam.
Két ügyben kaptam felszólítást. Az egyik, első eset még ma is elevenen él emlékezetemben. Kezdő vállalkozóként Barkas kisbusszal végeztem a melót, ami kb 10 km-ként lerobbant. Ez pesten nem volt nagy baj, mert leáltam, kiraktam az elakadás jelző háromszöget az ablakba, elrohantam egy vizpompa tömszelencéért (mert egy barkasban mindig az rohad szét) beszereltem, és folytattam az utat.
Egyik alkalommal amikor épp magára hagytam így lerohadt autómat, egy parkolóőr már ott is állt mellette. Volt elég bajom, az ideg megölt amugy is, hát visszamentem, és kishijján belevertem a fejét a szélvédőbe, hogy látja-e ugyan, hogy lerohadtam??? Erre ő mondta hogy jaj igen, de a főnöke stb... Erre én mondtam neki hogy nem bánom csináljon amit akar, de ezért felel a bíróságon. Erre levette a papirt és elkullogott. Na de már rájöttem, a kicsi gépéből persze hogy nem törölt ki. Na ez volt az egyetlen eset amikor csakugyan "parkoltam", de szerintem ezért jogtalan lenne tőlem parkoló díjat követelni - vagy tévedek?
Biztos nincs fénykép, mert hiszen akkor azon ott virítana az elakadás jelző.
Meg is irtam az Intrumnak, hogy adott helyen s időben nem parkolt a gépkocsi. Erre ők küldtek két levelet. Egyikben volt egy kamu fizetési meghagyás, hogy "igy járt más". A másikban meg udvariasan megköszönték, hogy megkerestem őket, de nem áll módjukban ügyemben írásban nyilatkozni, fáradjak be személyesen.
A bajom az, hogy ismerve a bíróságokat jobbnak látok mindent irásban intézni, annak nyoma van. Most mit tegyek? Fizetni nem fogok, nem akarok erre az esetre, az szent.
Folytassam írásban a diskurzust velük?
Ezeken felül nekem volt persze tilosban parkolásom, de mindig be is fizettem, hiszen belekalkuláltuk a melóba hogy egy napot ott kell állni a ház előtt ahol épp dolgozunk. Szóval fizettem mindig - pótdíjjat.
Az intrumról még annyit, hogy egyszer volt egy internetes számlával kapcsolatban vitám egy szolgáltatóval. Én nem fizettem, így megszünt a szolgáltatásom - ma már tudom, le is kellett volna mondanom.
Na a szolgáltató elvileg még három hónapot várt amig megszüntette a belépésemet. Én persze ezzel nem foglalkoztam, mert nekem nem kellett már rég az a telefonos hozzáférés.
egyszer jött az intrumtól a levél hogy fizessem ki a .... (kb 10-20 ezer) hátralékomat. Nem válaszoltam. Utána felhivtak. Akkor bájosan elcsevegtem velük hogy fizetek, csak küldjenek egy számlát, vagy bármit, hogy mi az amivel tartozok, ennek lennie kell bizonylatának. Na itt a kedves hülgy lebunkózott, majd elküldött a fenébe. Azóta sem kerestek.
Ez nem azt jelenti hogy ezeket a parkolási ügyeket ne vinnék, ne vihetnék bíróságra, csupán azt akarom mondani, hogy szemérmetlenül minden bizonylat nélkül követelnek pénzeket, amik lehetnek jogosak akár, vagy nem jogosak, de ezt utólag, egy két három év után ki tudja?
Üdv!
Akövetkező történt velem:2007 márc. 2.-án a csalogány u.-ban áltam meg néhány percre.felszaladtam a lakásba a csomagokkal, megyek le, ott a parkolóőr, éppen nyomtat a gépe.erre én be az autóba, és elhajtottam.mikor beszáltam gyorsan fényképezett egyet,de a zacsi még nem volt a szélvédőn.ma jött a felszólítás, fizessek 7700 ft-ot, vagy bíróság.érdekes, nem ajánlott levelet küldtek.kérdésem az lenne, mi lenne ilyenkor az ésszerű megoldás?fizessek vagy ne?vagy mit tegyek?segítségeteket előre is köszönöm!
Kedves Tumbi!
A nem ajánlott levél nem levél, ha érdeked úgy kívánja, meg sem kaptad, sőt mit több: el sem küldték;)
Nekem úgy rémlik, hogy az új szabályok szerint 60 napon belül ki kell küldeni a felszólítást postán, természetesen min. ajánlott levélben, mert ha nem, l. a fentieket. Szóval május 2-a nem tűnik messzinek, hátha sikerül kibekkelni.
Üdv:
KEA.
Üdv! Sorstársak!
új szereplő a parkolási piacon legalább is nekem ZEE Capital zrt mint követelés vásárló
Skapinyecz ügyvéd bagázs mint eljáró szerv.
irásban keményen játszanak
ki hallot róluk?
üdv robit
Sziasztok!
2002 végén 2003 elején volt egy pár büntetésem amit vagy befizettem annak idején vagy volt érvényes jegyem amit bemutattam. Azt hittem ezzel rendben, de nemrég kaptam felszólítást egy ügyvédi irodától 90e Ftról. Felhívtam őket, hogy küldjenek fényképet, de azt mondták, hogy azt csak 2003 májusától csinálnak, úgyhogy az valszeg nincs, de mivel a parkolási társaság zárt számítógépes rendszert használ, ezért azt a bíróság elfogadja bizonyítékként polgári peres eljárás során. Hallottatok már hasonlóról? Tényleg így van, vagy ha nincs fénykép nincs bizonyíték?
Előre is köszi!
Ezt nevezik blöffölésnek.
A tisztességnek még a fogalmát sem ismerik ezek az "urak"!
Nem kell bedölni,mert szélhámos társaság,csak a pénzéhség vezérli őket!
Zárt rendszer! Ismeretes több eset mennyire az!
Több eljárás folyik ezekben az ügyekben és igen kellemetlen fejlemémyekre utalnak ezek a megbizhatóság kérdében!
Soha ne hagyja senki magát kirabolni,csak igy lehet végetvetni az ilyen zsarolásoknak!
Kedveseim!
Változott a szabály a múlt év végén, lényeg az, hogy 60 napon belül ki kell küldeni a felszólítást postai úton. A régebbi ügyekkel kapcsolatban ez - ha jól emlékszem - 2007. február 22-i postabélyegzőt jelent legkésőbb.
Lapozz vissza, esett erről is szó itt.
Üdvrivalgással:
KEA.
SZiasztok!
Csak néhány szó az INTRUM Ügyintézéshez:
Írtam egy ajánlott tértivevényes levelet Felfalusi úrnak, az Intrum főnökének az alábbi szüveggel:
Ügyiratszám:xxxxxxxxxxxxxxx
Tisztelt Intrum Justitia! Tisztelt Felfalusi Úr!
2007 Február 27.-én a postaládámban találtam az „Ismételt fizetési felszólítás” tartalmú levelüket. (Megjegyezném, hogy a címem rosszul van feltüntetve, mert „XY utca 11. B. ÉP.” nem létezik, csak XY u 11/B és a postások nálunk gyakran cserélődnek, akik név szerint nem biztos hogy ismernek.)
Feltételezem, hogy mivel levelük a XXX-yyy frsz.-ú gépjárműre jött régi esetről van szó, mivel a gépkocsi több mint három éve nincs a birtokomban! Az a kérésem Tisztelt cégükhöz, hogy számomra az állítólagos szabálytalan parkolásról videó, vagy fényképfelvételt, biztosítani legyenek szívesek. Mivel jogtisztelő állampolgár vagyok, a parkolási díjat minden esetben kifizetem és kifizettem! Amennyiben fényképfelvétellel bizonyított, hogy én emlékszem rosszul, (amit kizártnak tartok) természetesen fizetek.
Amennyiben ilyen bizonyíték nem áll rendelkezésükre a követelésüket nem ismerem el és a fizetést kénytelen vagyok megtagadni!
Végezetül kérném Önöket még egyszer vizsgálják felül a fent leírtakat, hiszen nem feltételezek Önökről rosszhiszeműséget, de mivel emberek vagyunk tévedés elképzelhető.
Bízom benne, hogy számomra kedvezően döntenek és adatbázisukból a nevemet törlik.
Dátum, aláírás.
Kb 5 hét után jött sima levélként egy pársoros válasz, hogy sajnos nem adtam meg telefonszámot és ők, csak telefonon és személyesen intézik az ügyeket. Mekkora urak mi?
Volt egy 06 80-as szám, hogy vegyem fel velük a kapcsolatot.
Rá két nappal kaptam egy vonalkódos levelet, megspékelve egy fizetési felszólítás mintával és egy utolsó esély szöveggel, de most még "nagylelkűen" elengedik a kamatot így csak hétezervalahányszáz Ft-ot kell fizetnem. (megjegyzem 2db 2002-es parkolásról van szó).
Na jó, felhívtam őket és levelemre hivatkozva az ügyintéző hölgy elkérte a telefonszámomat (mert ő nem tud semmit). Megadtam a mobilt és vezetékest is, végül 24 órán belül visszahívást igért, Mivel három nap után sem történt semmi, ismét telefonáltam. Most már felírtam az ügyintéző nevét és a beszélgetés pontos idejét is. Neki előről elmondtam, hogy nem ismerem el, ő elmondta hogy nincs fénykép, csak adatbázis, de mivel mindenütt hangoztatják, hogy ők kompromisszumra törekszenek, felajánlottam, hogy hajlandó vagyok az eredetileg 5000Ft körüli követelést, az általuk megvett áron kifizetni. Namost ez max 30%, de nagyvonalúan felajálottam, hogy MAXIMUM 2-3ezer Ft-ot fizetek nekik, csak ne b@szogassanak. Az ügyintézőnek újra megadtam mindkét számomat és azt az igéretet kaptam, hogy megbeszéli a főnökkel, mennyi a legkisebb összeg, amit fizethetek és még aznap visszahív. Ez a beszélgetés közel 1 hónapja volt, azóta sem hívott vissza senki.
Ezek után azon gondolkozom, hogy mit csináljak? Írjak újabb levelet, vagy hívjam őket újra?
Nem látom sok értelmét és ezek után tőlem egy forintot sem látnak. Viszont bíróságra sincs kedvem járni.........
Nektek mi a véleményetek?
kár volt írni, mivel ha nem tértivevénnyel küldi a felszólítást az nem felszólítás. Az intrumról meg annyit, hogy előbb igazolja hogy valóban megvásárolta a követelést, vagy a centum köteles értesíteni, hogy aZ INRTUMNAK TELJESÍTS A TOVÁBBIAKBAn.
De ha már így történt a tértit és a levelet őrizd meg. Pert megelőzően egyeztetni, együttműködni köteles a centrum, de az intrum is. Ellenkező esetben idő előtti per kifogásra lehet hivatkozni, mivel a követelést vitattad és nem válaszolt rá.
Gittus!
Nem a legutóbbi levelülre válaszoltam, hanem az ajálottnak számító febr. 20-körüli felszólításra. A másik két levél ( a semmitmondó válasz a tértivevényesre és az utolsó vonalkódos utána jött).
Üdv: ezso
Mi az hogy ajánlottnak számító?
Vonalkódos levél, de a postaládádba kézbesítik. Volt már róla szó és ajánlott levélként kezelik.
Ezso
Az ajánlott levélnél a levél feladója csak azt tudja igazolni, hogy a levelet kiküldte, de hogy azt valaki kézhez vette azt nem. Nem az a lényeg hogy kiküld valamit hanem hogy a felszólítást a kötelezett átvette.
Ez egy átverés, és arról sem vagyok meggyőződve hogy ajánlva adták fel. Az plusz költség lenne. Sima levélként egy kis vonalkóddal megspékelve többen bedőlnek és vagy válaszolnak (ami már nyereség mert nem kell bizonyítani hogy megkapta a levelet) vagy fizet és ez már plusz.
Kedves Ezso!
Telefonon és személyesen ne intézz semmit!!! Bármikor bármit letagadhatnak! Verba volant, scripta manent - a szó elrepül, az írás megmarad. Nem tudhatod mikor lesz szükség érveidre.
Kedves Bobaba!
Én is írással próbálkoztam először, de őméltóságáék, csak telefonon és személyesen intéznek ügyet.
Még azon gondolkozom, hogy egy tértis ajánlottal megírom nekik sikertelen telefonos kisérleteimet (üi. nevével, beszélgetés dátumával, idejével) és részemről ennyi. Elegem van belőlük........
Zűrös ügyeket NEM intézünk telefonon, hacsak nem tudjuk az erre vonatkozó figyelmeztetés elhangzása után mi magunk is rögzíteni a beszélgetést. A papír meg a tértivevény megmarad, a telefonbeszélgetés tartalmát utólag igen nehéz lehet bizonyítani, ha nincs felvétel.
Üdvrivalgással:
KEA.
Sziasztok!
Egy 2004-es eseménymiatt kaptam felszólítást még az évelején, mégpedig egy olyan helyen történt parkolásról, ahol még életemben nem jártam. Részemről ugye sok-sok telefonos próbálkotás, majd az egyik sikeresnél kiderült, hogy elírták a rendszámot! Szerencsémre készült fénykép és - állítólag - törölték az esetemet. Azért elgondolkodtató. Nem? Ilyen alapon gyakorlatilag bárkinek küldhetnek felszólító levelet. Ezekután sajnos megvan a véleményem a nyilvántartás zártságáról és arról a bírói gyakorlatról amely bizonyító erejűnek tekinti (vagy csak tekintette, nem tudom) a CP nyilvántartását. Mit gondoltok erről? Üdv. Aero
A CP szóvivője szerint csalásra nincs lehetőség, mert az autó rendszáma, tipusa, színe és a helyszín külön-külön van rögzítve és ez csak akkor lehet, ha valóban ott van az autó. NOS, ha a magyarorszag.hu-n valaki regisztrát felhasználó akkor a gépjárműkeresőben egy akármilyen (fiktíven begépelt) rendszám megadása után megkapja, hogy az milyen színű és milyen tipusú autó. Ezután hozzátenni egy helyszínt nem nagy ügy....
szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.
azért arra kíváncsi lennék, hogy a téves rendszám mögött is ugyanolyan színű és tipusú autó van??? Mert ha nem, akkor vajon hogyan tévedhetett valaki ekkorát: nem vette észre, hogy az fehér és nem kék, opel és nem VW mondjuk !!!
Azért ezeken a pontokon kellene feljelenteni a CP-t csalás alapos gyanúja miatt!!!
szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.
ZSENIÁLIS MEGOLDÁS született, mellyel a bíróság is a CP ellen hozott döntést!
Tegnap a TV ÜGYVÉDJÉBEN nyilatkozott egy ügyvéd, aki pert nyert első fokon, miután a CP nem tudta megfelelően igazolni, hogy a mérőműszerei (az oszlop és a kézi számítógép) megfelelnek a mérésügyi törvényben előírtaknak!
Azaz nem tudta bizonyítani a mérés hitelességét!
Tessék kérni ezentúl a mérőműszerek kalibrálási bizonyítványát az adott időszakra!!!
szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.
Sajnos azt nem tudom, hogy milyen színe, típusa, stb. volt annak az autónak amellyel összetévesztettek. Ezeket az adatokat óvatosan kezelik, nem adják ki.
aero1,
azért a rossz rendszámot megmondták???
szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02