mogoldom,
Szerintem rosszul gondolod sajnos. A nagymama örököse(i) jobban tennék, ha kifizetnék azt az egy havi nyugdíjat a nyufignek.
„Ptk. 7:87.§ (1) Az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg.
(2) Az örökös az öröklés megnyílásával a hagyatékot vagy annak neki jutó részét vagy meghatározott tárgyát - elfogadás vagy bármely más jogcselekmény nélkül - megszerzi.”
Vagyis ha a nagymamád - vagy cselekvőképtelensége esetén a gondnoka a gyámhivatallal egyetértésben - KIFEJEZETTEN visszautasította volna a hagyatékot, akkor nem szerezte volna meg azt a számlát. A NEM elfogadáshoz kell nyilatkozatot tenni, az elfogadáshoz nem kell semmi, elég ha nem tesz ellenkező tartalmút. Az a bizonyos barát hagyatéki végzése nyilván jogerőssé vált, tehát a nagymamád örököse lett, akinek halálával az ő örökösei lettek a jogutódjai.
Én a helyedben kifizetném azt a nyugdíjat, eztán beszerezném azt a hagyatéki végzést, ami a barát halálakor készült, és azzal, és majd a mostani, nagymamád jogerős végzésével mennék el az otpbe, és venném fel a pénzt a számláról. Ha fedezi a kiadást, jó, ha nem, akkor buksz valamennyit (vagy tovább jársz utána, miért nem fedezi, ki vett fel a barát halála után pénzt róla, visszaperled tőle, satöbbi).
Egyébként, a bankszámlát örökléskor nem "írathatod" a nevedre. Fel kell venni, vagy el kell utalni róla a pénzt, mert a PÉNZT öröklöd meg róla, nem magát a számlát. A számla személyhez kötődik.