Mindenesetre amíg csak "írogat", addig köteles fizetni. Ha nem akar fizetni, akkor neki kell bírósághoz fordulnia.
gyerektartás felnőttkorú gyermek esetén
A szüleim válni készülnek,van egy 11 éves öcsém,én pedig októberben töltöm a 18. évemet.Az lenne a kérdésem,hogy mivel főiskolára szeretnék menni,továbbra is megillet-e majd a gyerektartás,hiszen addigra felnőtt leszek.Ha igen,akkor körülbelül ez mekkora összeg lehet?Apám nyugdíjas,emelett dolgozik...havi keresete 220 ezer körül lehet.Öcsémre,vagy ránk így együtt a bíróság mekkora tartásdíjat szabhat ki?(ha én egyáltalán jogusult vagyok rá)
valamelyik fórumban olvastam,hogy a továbbtanuló gyermek esetén a havi hozzájárulása a szülűnek 7500 Ft.Ez nem kevés egy csöppet?neten is böngésztem,de a jogszabályoknál sem találtam választ erre konkrétan.
Válaszotokat előre is köszönöm!
„ovábbra is megillet-e majd a gyerektartás”
Ha nappali tagozaton tanulsz tovább, és a tanulmányaidat megfelelően folytatod, és az édesapád saját szükségleteinek kielégítését a tartásdíj fizetése nem veszélyezteti, és mindent megteszel pl. azért, hogy lehetőleg ösztöndíjhoz juss, akkor meg fog illetni a tartás.
„alamelyik fórumban olvastam,hogy a továbbtanuló gyermek esetén a havi hozzájárulása a szülűnek 7500 Ft”
Azt rosszul olvastad. Innen nyilván nem lehet megtippelni sem, hogy mennyi lesz a tartásdíj. Elképzelhető, hogy valamivel kevesebb, mint a mostani.
4-től 13 hozzászólással ezelötti téma folytatásaként mai levél a volt párom ügyvédjétől :
....."leánya az érettségi bizonyítvány megszerzésével és a szakmunkásbizonyítvány birtokában első diplomát szerzett, így munkát vállalhat. Természetesen
amennyiben módja és lehetősége van továbbtanulni, az esetben azt megteheti, de a kötelezett - vagyis az édesanyja - már rokontartásdíjat sem köteles fizetni. Az más kérdés, hogy mint édesanya, anyagilag hogy
segíti gyermeke boldogulását."
Jogi értelemben a diploma mást jelent mint a hétköznapi életben?
Ameddig a bíróság a t.díj dolgában másként nem dönt, addig a kötelezettnek fizetnie kell - az ügyvédje esetleges javaslatára azt önkényesen nem szüntetheti meg.
Diplomát csak egyetemi/felsőfokú képzés keretében lehet szerezni, a szakmunkás bizonyítvány nem több és nem kevesebb mint ami a nevében is szerepel.
Monalisa
laikus hozzászóló
fervid!
Szerintem ezt az ügyvéd peren kívüli megállapodásnak szánta,hátha elfogadod és rábólintasz.
Ha nem válaszolsz,vagy leírod neki,hogy szerinted jár,akkor per lesz belőle.Esetlegesen,ha a bíróság tényleg megszünteti a tartásdíjat,akkor neked kell majd fizetned a volt feleséged ügyvédi díját.
"diplomát csak egyetemi/felsőfokú képzés keretében lehet szerezni"
Gyermaktartás szempontjából lényeges még - nappalin. és folyamatos tanulmányokról van szó.Ha nem tud megélni a tanult szakmájából (nem tud elhelyezkedni),akkor másik szakmát is tanulhat.Még az is folyamatosnak számít.
Nem végeztem még el a jogi egyetemet.
Sziasztok!Ha tudtok segitsetek,a kérdésem a következő:
2 gyerek utánn fizetek gyertartást.
A 17 éves lányom most gimis,állitólag utánna állatorvos szeretne lenni.Meddig kell fizetnem a tanulmányát!Sajnos a válás utánn megromlott a kapcsolatunk,a gyámügyön irásba adta nem kiván látni,jól dolgozott az annya.Azt szerette volna,hogy nekem soha ne legyen társam!Mert igy jobban lehetett volna fejni.Anno meg is tettem,de megnősültem,ő látni nem akar,igy maradt a megitélt tartásdij amit rendszeresen fizetek.
2.gyermekem fiú,kegyetlen rossz tanuló volt 6 ból bukott,de kegyelemből pótvizsgázhatott,és kijárta a 8-at.Maga sem tudja mi akar lenni,igy asztalosnak adta az annya /meg sem kérdeztek/Ha elvégzi amit kétlek,mert inkább az iskola mellé szeret járni,meddig kell fizetnem?Az annya szerint legyen inkább sportoló,mert abból jól meg lehet élni,szakma meg minek?!Sajnos igy,ilyen rosszul nevelte a fiam,nem enged beleszólást.5 gyámügyi feljelentésem volt,mert eltiltotta tőlem a gyerekeket,de amig a megitét tartdij többszörösét fizettem jó apa voltam,amint átláttam a dolgot,hogy a gyerekek csak a pénzemért jöttek,igy lecsökkentettem,azaz a megitéltet fizettem.Én lettem a szemét apa.Sajnos most ez a helyzet.Tehát meddig kötelezhetnek a tartásdijra.Köszi a segitséget.Gyula
18 éves korukig teljesen felesleges elindítani a tartásdíj megszüntetése iránti pert. Ezt követően a leány ellen érdemtelenségre hivatkozva meg lehet próbálni, de azért messze nem biztos a győzelem, akkor sem, ha továbbra is így viselkedik. A fiúval szemben akkor, ha nem tanul tovább, vagy indokolatlanul elhúzódnak a tanulmányai. Ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor a felsősokú tanulmányok befejezése után.
Arról, hogy az egyik is a másik is egyáltalán tanul - és a t.díj feltételeként nappali tagozaton -, minden év szeptemben és február hónapban kötelesek neked aktuális igazolást bemutatni az iskolától.
Továbbá javaslom olvassad vissza ezen topicban Obudafan 2007.09.17. 17:45 és 09.07. 17:45-kori beírásait - mindkét gyermeked dolgában hasznos lehet a későbbiekre nézve.
Monalisa
laikus hozzászóló
Sziasztok.
A segítségetekre lenne szükségem. Összecsaptak a hullámok felettem.A fiam középiskola 3.osztályát újra fogja járni mert 3ból bukott és egyből nem ment át a pótvizsgán.Mivel nem tanult tavaly semmit szankciókat állítottam, hogy abban az esetben folytathatja a tanulást ha nincs több csavargás és tudom merre jár,valamint néha kikérdezem a leckét.Erre csúnya szavakat használva fogta magát és elment az apjáékhoz.A volt férjem felhívott és közölte ,hogy nem küldi haza a gyereket és nem küldi el és hogy most majd én fizetek neki.Mennyit? 7500Ft-ot kaptam már 6 éve úgy, hogy ő új autót ,új motort (kb:2milliót ér)és most lakást vettek és mellette havi 100000-et fizetett vissza mert játékgépezik és a tartozásaihoz kölcsön kellett.Gyerektartást a szünidőre amíg náluk volt nem kapotam.Eddig a békesség kedvéért nem tettem semmit de most elegem van, hogy évekig gürcöltem, hogy a gyereknek mindene meglegyen és most még majd gyerektartást fizessek egy gyerek után aki novemberben lesz 18, nem akar tanulni és még szemtelen és a volt férjem sem állt mellém.Szerintetek ilyenkor mit lehet tenni?
Nem szeretnék gy-tst fizetni a gyerekem után aki egy évet elszórakozott én pedig mindent megadtam neki.
Beácska
NE is fizess. 18 éves kora alatt azért nem kell, mert a gyermek nálad van elhelyezve, utána azért nem, mert a tanulmányait nem folytatja megfelelően.
Kedves Óbudafan!
Nagyon köszönöm a segítséged!!!!!
Beácska
Nincs mit.
Jó napot kívánok Mindenkinek!
22éves egyetemista lány vagyok, azt szeretném kérdezni, hogy anyám visszaigényelheti e a gyerektartást 4 évre?
Egyébként jogosan pereli e apukámat, mert 2 éve nem mentem anyámhoz? Anyám nyugdíjas alkoholista, ezért nem megyek hozzá. Nem tartott vissza senki, de nem vagyok rá kíváncsi. Van köze ahhoz anyámnak hogy kapok ösztöndíjat?
Köszönöm a segítséget előre is.
visszaigényelhető a tartásdíj?
Valószínűleg nem, de azért kicsit pontosabb leírás kellene arról, hogy mire hivatkozik.
Szia!
Arra hivatkozik, hogy 67 %-os rokkantnyugdíjas depresszió és jobb kéz bénulása miatt (ami egyébként azért van mert részegen elesett). Nyugdíja saját bevallása szerint a gyerektám levonása után 70667 Ft. azt írta h 25E a rezsije, 10E a gyógyszere és 50E-t fizet hitelt. Szerintem az az ő dolga hogy miért vett fel 400%-os thm-re hitelt.
De a levélben amit a biróságnak írt ott nem közölte hogy van egy új pasija aki szintén rokkant (idegosztályon találkoztak).
Szerinte „érdemtelen” vagyok, mert nem megyek hozzá 2 éve és nem is hívom - amúgy ő sem keres. Nem az számít érdemtelennek aki nem tanul rendesen? Azt olvastam, hogy a gyereknek joga, a szülőnek joga és kötelessége , hogy érdeklődjön gyereke iránt. Én kitűnő vagyok és még soha nem buktam nem is halasztottam.
Október 1-én lesz a tárgyalás. Az ösztöndíjamhoz mi köze van ennek az egésznek? Mert a bíróság kéri a jövedelmem is.
Köszi a választ!
Kedves ObudaFan!
Szeretném megkérdezni, hogy a szakmát tanuló nagykorú gyermek esetében milyen mértékben csökkenthető ill. csökkenthető-e egyáltalán a tartásdíj (havi 40000 ft), amennyiben a nagykorú gyermek a szakmai képzés keretében 27-40000 ft ösztöndíjat kap havonta. A tartásdíjfizetésre kötelezett még két kiskorú gyermek ellátásáról gondoskodik.
köszönöm szépen!
Ancsa06
szuszaaa!
Nem az a kérdés, hogy a jövőbeni megszüntetés tekintetében mire hivatkozik, mert nem azt kérdezted, hogy erre sor kerül-e. Azt kérdezted, hogy a már teljesített tartás visszakövetelhető-e, erre kérdeztem, hogy evonatkozásban mire hivatkozik.
ancsa06!
A bíróság csökkentheti. Hogy miylen mértékben, azt ennyiből megmondani nem lehet.
Kedves ObudaFan!
Köszönöm válaszod!
A bíróság gondolom ilyenkor feltérképezi mindkét fél jövedelmi viszonyait. Az én fizetésemet is figyelembe veheti a tartásdíj újbóli meghatározásakor? (na nem mintha olyan sok lenne...)
A.
Kedves Obudafan,
Engem is érdekelne, hogy a (felnöttkorú) gyerektartás növelési perben az új házastárs jövedelmét figyelembe veszi-e a bíróság?
Köszönettel
Igen, mert ez kizárhatja azt, hogy a saját szükséges tartása rovására kell tartást fizetnie a kötelezettnek.
köszönöm a választ.
Már csak egy kérdésem van. A válaszból az derül ki, hogy feltételezik, hogy az új feleség/férj eltartja a kötelezettet, ha „saját szükséges tartása rovására kell tartást fizetnie”
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02