Köszönöm kimerítő válaszát, számomra az elfogadható a várakozás, mivel első fokon egyszer már nekem ítélték a gyermekeket, és bár másod fokon az anyánál helyezték őket el, a véleményük mit sem változott, és 1-2 éven belül szeretnék új gyermek-elhelyezési pert is indítani.
A gyermekek 10 és 9 évesek!
Akkor fordulhat a kocka, addig pedig befektetésnek is kitűnő a mai gazdasági helyzetben, persze hosszabb távon gondolkodva.
Tisztelettel:
Attila1
Válás - Vagyonmegosztás - per
„és 1–2 éven belül szeretnék új gyermek-elhelyezési pert is indítani.”
Azért azt jó, ha tudod, hogy gyermekelhelyezés megváltoztatását elérni igen nehéz.
Igen, tudom, de a gyermekek akarata sem mellékes, több mint fél éve megvolt a válás, de ezidáig ugyanaz a helyzet, a gyerekek napra számolják vissza az időt!
Szeretnének hozzám költözni!
Eljön az idő amikor figyelembe kell venni mit mondanak!
Most még hiába mondták szegények, hogy apához egy mondat másodfokon meghatározta az elkövetkezendő 2-3 évüket!
De a lelki kötődést semmilyen bírósági döntés nem írhatja át!
Az betöltött 14. életév... és még akkor sem bizos, mert "ha az általa választott elhelyezés veszélyeztetné a fejlődését", akkor a bíróság dönthet úgy, hogy marad, ahol van. Sajnálom...
Egyébként érdekelne, ha nem sértelek meg vele, hogy mire hivatkozva ítélt a másodfok ellentétesen az elsőfokkal.
„ha az általa választott elhelyezés veszélyeztetné a fejlődését“, akkor a bíróság dönthet úgy, hogy marad, ahol van. Sajnálom…
Ez nem állja meg, mert most is megfelelt a bíróságnak!
Rendezett körülmény stb.
A jelenlegi környezet biztosítja számukra a megfelelőséget!
Mivel kiskorúak az igaszságügyi jegyzőkönyvet és a bírósági meghalgatásukat nem vették figyelembe.
Ennyi a lényeg!
A Csjt. szerint:
"Ha a gyermek a tizennegyedik életévét betöltötte, az elhelyezésére vonatkozó döntés csak egyetértésével hozható, kivéve, ha az általa választott elhelyezés fejlõdését veszélyezteti."
Ha az ex kéri (nyilván kérni fogja), akkor a bíróság köteles lesz majd vizsgálni és mérlegelni az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat. Új eljárás lesz, tehát nem feltétlenül gyakorol rá hatást, hogy most mit állapított meg. A gyakorlatban sajnos elég lutri, mert teljesen megjósolhatatlan, hogy egy adott bírónál mi számít a "fejlődés veszélyeztetésének". (Személy szerint szurkolok neked, csak közben próbálok realista maradni.)
Sajnos 9-10 éves gyermek esetén az ő akaratuk figyelembevétele teljesen a bíró mérlegelésére van bízva.
Kedves Fórumozók!
Tudnátok nekem abban informálisan segíteni, hogy gyermekelhelyezési perben a bíróság milyen szempontokat vesz figyelembe a döntés során, illetve hogy a kapcsolattartás (láthatás)egy 2,5 éves gyermek esetében milyen "időköz és rendszeresség" megállapítása jellemző a bírósági gyakorlatban.
Köszönet érte előre is.
Tivadar
Hát ezért volt az, hogy első fokon első alkalommal én kaptam meg a kicsiket, mert elég nagy hatást gyakoroltak az ügyvédekre és a bírónőre!
A kislányom 3/4 órában, a kisfiam 1/2 órában ecsetelte nekik, hogy apához szeretnének kerülni és ezt még érvekkel is alátámasztották.
Ráadásul 2 hétig előtte nem találkoztam velük így befolyásoltság sem állt fenn.
Ez tartott cirka 3 évig.
Közben kialakult az 1hét itt, 1hét ott megosztás, a gyermekek még ezt is bevállalták volna, bizonyítható volt, hogy a tanulmányi eredményük javult, a tanárnők is tudták a valóságot, de még is, a nyilatkozatoknál megpróbáltak semlegesek maradni, amit megértettem ,hisz irdatlan erejű lejárató kampány folyt ellenem!
Végül pedig előre elnézést kérek azoktól a hölgyektől akik esetleg ezt az írásom olvassák, de a mi helyzetünkben csak az Ő részéről egy volt a cél, a gyerektartás megszerzése! Mind tudjuk a pénz nagy úr!
Ez pedig, a másik nem egyes személyeiből, elképzelhetetlen dolgokat tud kihozni!
dezset,
Általánosságban szólva azt veszi figyelembe, hogy melyik szülőnél való elhelyezés szolgálja jobban a gyermek testi, értelmi, erkölcsi fejlődését. Ebbe nyilván sok minden belefér. Sajnos a gyakorlatban is használható válasz kimerítené a fórum kereteit. A gyermekelhelyezés a legkomolyabb, legnagyobb horderejű dolog a válás során, ezért mindenképpen keress fel kifejezetten válóperes specialista ügyvédet.
Gyakorlati szempontból egy 2,5 éves gyermek már könnyen alkalmazkodik ahhoz, hogy 1-1 éjszakát is külön töltsön a gondozó szülőtől, ugyanakkor több, egymást követő éjszaka még nem ajánlott, ahogy az sem, hogy hetente két éjszakánál többet legyen a gyermek távol az őt gondozó szülőtől. Természetesen nagyok a különbségek gyermek és gyermek között, ezért ha rosszul reagál az elvitelre, akkor célszerű ehhez igazítani a kapcsolattartást. Ha meg jól, akkor lehet akár 2 egymást követő éjszaka is.
Ha vita van a kapcsolattartásról és a bírónak kell ebben dönteni, akkor jellemzően 3 éves kor alatt nem szokták engedni az éjszakai elvitelt.
Köszönöm a választ.
A leírtak megerősítik azt, amit én gondoltam. A felek a kapcsolattartásban nem tudnak megegyezni, az apa egy egész hetet akar (külön bölcsi-ovi, stb.), az anya egy hosszú hétvégét havonta esetleg engedne.
De akkor ha jól értem, megerősítesz abban, hogy ha nem tudnak megegyezni ebben, akkor a bíróság jó esetben a kapcsolattartásra max 1 éjszakás elvitelt engedhet. Ezt milyen gyakran, úgyértem havonta?
Gondolom az említett testi-szellemi-erkölcsi fejlődés kategóriája nehezen körülírható; egy soför, éjszakázó-italozó férfi, és egy központi igazgatásban dolgozó gondoskodó anya (akihez egyébként a gyerek is jobban húz) között kérdéses lehet, kinek ítélik a gyereket?
Mit nyom a latban a döntésnél, hogy az anyának már élettársa van a bírósági szakasz megkezdésekor is, akihez egyébként a gyermek már jobban kötődik, mint a tulajdon apjához?
Erre mit mondasz?
Tivadar
„Ezt milyen gyakran?”
Jellemzően kéthetente, de bírói mérlegelés kérdése.
„kérdéses lehet, kinek ítélik a gyereket?”
Egy gyermekelhelyezési per kimenetele teljesen megjósolhatatlan, mivel annyira tág tere van a bírói mérlegelésnek. Kerüld el, ha egy mód van rá! Még akkor is, ha úgy érzed, hogy minden adu a te kezedben van.
„Mit nyom a latban a döntésnél, hogy az anyának már élettársa van?”
Ez elméletileg semleges info. Gyakorlatban elég jó támadási felület, ha túl gyorsan jött az új apuka a gyermek életébe. Szükségszerűen azonban nem árt és nem is használ.
„akihez egyébként a gyermek már jobban kötődik, mint a tulajdon apjához”
Ezt majd a pszichológusi szakvélemény eldönti.
Én 7 éve vagyok együtt a férjemmel! Van két kislányunk , akik óvodások ! Nekem nincs jövedelmem , ám szeretnék elválni! DE A LAKÁSON JELZÁLOGHITEL VAN! Nekem a gyerekekkel nem igazán lenne hova mennünk , és a jelzáloghitelt sem tudnám fizetni mivel állás keresőin vagyok!De a párom le mondana a házról! Ilyenkor mit tegyek?
dezset.....nem vagyok jogász, de gyermekelhelyezés miatt nálunk is megy a per.Kb. egy éve nézegetem a bírói itéleteket és a következőket szűrtem le:előre nem tudhatod,hogy mi lesz a kimenetel.Ha visszaolvasol volt itt olyan apa, akinek a 10 hónapos ikergyermekei 2 hetente hétvégi láthatását megitélte egy bíró (természetesen nem szoptak már) ottalvással, és volt olyan anya, aki a másodikkal terhes volt az új párjától, fel sem merült, hogy elveszíti az elhelyezési pert, hiszen otthon lesz 3 évig tudja hozni-vinni a suliba a nagyot, szemben apukával aki dolgozik stb. és mégis az apának itélték.Persze az esetek nagy részében inkább az anyánál helyezték el, de nem kőbe vésett szó.
simonjulcsi,
Elég sok lehetőséged van, persze mindegyiknek van jó és rossz oldala is. Ha a párod hajlandó lemondani a házról, akkor fogadd el. Mit kér érte cserébe?
Ha nem tudod később sem fizetni a törlesztést, akkor add el, fizesd vissza a hitelt és vegyél olyat, amelyet képes vagy fenntartani.
Persze "gyúrhatsz" a lakáshasználati jog megszerzésére is, amelyre, ha nálad maradnak a gyermekek, akkor nagyon jó esélyed van. Igaz a hitelt ettől még fizetni kell.
Megállapodhatsz úgy is férjeddel, hogy amíg munkát nem találsz, addig fizeti helyetted a hitelt, majd te ezt törleszted neki. Ha semmiképpen nem megy a hitel fizetése, vagy a bank nem fogad el egyedüli adósként, akkor a másik lehetőség, hogy a férjed marad a lakásban és kifizet téged. Ha erre sincs elég pénz, akkor nem marad más, mint eladni a lakás, visszafizetni a hitelt és osztozkodni a maradékon. Remélhetőleg a neked jutó rész elég lesz arra, hogy bizonyos kompromisszumok árán elfogadható helyre költözzhess a lányokkal.
Nem az én javamra mondana le hanem a két gyerek javára! De nagyon szépen köszönöm a segítséget!
„Nem az én javamra mondana le hanem a két gyerek javára!”
Azzal elég nehéz helyzetbe hozna... mivel csak a gyh engedélyével adhatnád el a lakást, az utóbbi meg nagyon nehézkes szevezet, a "kiskorúak érdekeinek védelmében" általában nem sok együttérzést tanúsít a szülő számára elviselhetetlenül magas hiteltörlesztés iránt.
Kedves Sándor!
A kérdésem az lenne, hogy ha két nagykorú "gyermek" szülei válnak, akkor a vagyonelosztásban csak a két szülő (a válófelek) érintett(ek)? Vagy a gyermek is szervesen részt vesz a válóperben jogosultként a vagyonra?
Egy rádiós hírműsorban élő telefonbeszélgetésben tett erről az "új" jogszabályról említést a műsorvezető, miszerint, "Annyi felé oszlik a vagyon, amennyi szülő és gyermek él egy háztartásban egy családként és ugyanazt a családnevet viselik!" Többen is felvilágsítottak és nekem is az az érzésem, hogy ez valótlanság, de kíváncsi vagyok egy szakember véleményére. Előre is köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel, Lili
Egy házasság ideje alatt vagyonközösség van, tehát amit összehoztak ingatlanban/ingóságban azt kell megosztaniuk egymásközt. A gyermek legfeljebb örökölhet majd - ha addigra még lesz mit...
Ha az ingatlan netán négyük tulajdonában van, a válás okán a gyermek tulajdonrészét nem érheti bántódás.
Külön írva: nem célszerű csak egy-egy mondatot kiemelni a rádióban elhangzottakból - félreértésre adhat okot.
"Mona"
laikus hozzászóló
„Egy rádiós hírműsorban élő telefonbeszélgetésben tett erről az „új“ jogszabályról említést a műsorvezető, miszerint, „Annyi felé oszlik a vagyon, amennyi szülő és gyermek él egy háztartásban egy családként és ugyanazt a családnevet viselik!“ ”
Nincs ilyen szabály, nem is várható.
A következő kérdéssel szeretnék hozzátok fordulni.
Vagyonjogi perben fényképeket fel lehet e használni bizonyítékként?
Erre azért lenne szükség, mert jelen esetben az alperes a kedvesem volt férje úgy akar tulajdonjoghoz jutni, hogy azt állítja, hogy a gyereknek különszoba lett kialakítva a lakás alapterülete nem növekedett ezért Ö szerinte, jár a tulajdonjog neki.
A fényképeken látható lenne a régi lakás belseje ( régi fénykép) és a jelenlegi.
Hozzátenném hogy a volt feleség különvagyona a lakás, amit a házasság kötés előtt örökölt.
Pénze nem volt az alperesnek mert munkanélküli volt a házasságuk 13 évéből 10 évig.
Menyire vág ide a következő BH
BH1987. 37.
I. Nem eredményezhet közös tulajdont az épület szerkezetét nem érintő karbantartási, korszerűsítési vagy más építési munka végzése még akkor sem, ha ezáltal esetleg az épület beosztása módosul [Ptk. 137. § (3) bek., PK. 7. sz.].
A lakáshasználati jog ellenértékét is kérné de Ö költözött el önként, erre tanuk vannak és átvételi elismervény ellenébe az összes holmiját is elvitte.
Hozzátenném volt nejét megverte erről látlelet is, van.
BH1992. 322
A visszatérés szándéka nélkül távozó házastárs csak kivételesen és csak bérlakás esetében igényelheti a lakáshasználati jog ellenértékét [Csjt. 31/B. §, 31/C. §, 31/D. §].
Köszönöm a válaszokat
Géza
Szabad bizonyítási rendszer van, bármi lehet bizonyíték. A BH. nem vág ide.
Megjegyzem, nem a feleségnek kell bizonyítania, hogy nem keletkezett közös tulajdon, hanem a férjnek, hogy igen.
Köszönöm a gyors választ megkérdezhettem hogy a BH miért nem jó az adott leíráshoz?
Én szerintem pont arról szól, hogy mivel egy szoba kialakításáról van szó a már meglévő lakáson belül alapterület növekedése nélkül így nem jogos a tulajdon jog követelése.
De lehet, hogy tévedek.
Köszönöm
Tisztelettel kérnék segítséget válás és gyermekelhelyezés, lakás témában.
1. Válnék, nagyon határozottan, de nem merek.
A férjem, bár utál rendesen, csak gondolom fél, hogy a közös 7 éves kislányunkat nem neki ítélik, így erősen tart maga mellett zsarolással is akár.
Nevezetesen, hogy bemegy a munkahelyemre, és azt mondja a cégezetésnek, hogy a főnökeimmel, kollegáimmal viszonyom van, így ha másért nem, ezért kirúgnak, mármint hogy bajba keverednek ártatlanul a kollegáim.
Valamint azért is kirúgat, hogy azt mondja, hogy megszegtem a cégnél aláírt titoktartási megállapodást. (Holott amig nem voltam a szobában, a céges dolgaimat, a telefonomról letöltött adatokat jogtalanul lemásolta, feltöltötte a gépre, stb.-Őszintén mondom, ekkor még nem is sejtettem, hogy ilyeneket csinál.)
Félek, mert ha ellehetetlenít a munkahelyemen, mégha alaptalanok is a vádjai, kirúgnak, hisz kinek kell egy munkaerő problémás háttérrel bizalmi beosztásban?
S ha nincs állásom, a Gyerekeimet sem tudom külön vinni.(Van 1 nem közös 14 éves lányom is, akit én nevelek.)
2. Én dolgozom, általában reggel fél 7-től 5 óráig. Ő nyugdíjas, így viszi iskolába és hozza is haza a közös 7 és fél éves kilányunkat. Ennek okán ítélhetik neki a kislányt? Mellette szólhat az, hogy ő nem dolgozik, bár a nagyon jó nyugdíja biztos jövedeleme?
(Azért a kislányt sem kellene kísérgetni mindig neki, hisz a 14 éves lányom szívesen vinné, hisz 1 suliba járnak, csak nem engedi neki. Mi több, a kislánynak is terhes az, hogy nem hagyja önállóbbnak lenni. (Az állandó engedékenysége, rivalizálása, és az ajándékokkal való lekenyerezése, valamint mindkét gyerekkel próbálja elhitetni, hogy én azért megyek el itthonról, mert utálom a gyerekeimet, illetve azért dolgozom annyit,hogy ne kelljen velük, mármint a gyerekekkel lennem, úgy gondolom, nem igazán jó nevelési módszer.
3. Lakáshitel: 7millió hétszázezer ft a hitel, önrész nélkül vettük fel 8 éve.
Ki akarok szállni, albérletbe mennék a lányokkal. De azt mondja, ha meg merem tenni, letiltja a törlesztést a banknál, és rám verik a 7.7millió felét törlesztésben. Albérlet, plusz hitel törlesztés együtt nem megy.
Megoldás?
Igazából, ha akarnék, tudnék nagyon csúnya dolgokat felhozni, ami alapján gyakorlatilag kőkeményen korlátoznák a láthatást is. De a kislány kötődik az apjához, és igazából Őt nem is bántotta,legalábbis fizikálisan, így nem áll szándékomban elővenni ezeket a dolgokat, ha nem kényszerít rá. De csakis a kislány kötődése miatt, mert az apja megérdemelné.Egyszerűen békességben, csendben, szeretnék külön menni a gyerekekkel. Mert az ajándékok egyszercsak már nem lesznek fontosak a kislánynak sem, viszont a jövőjét tekintve neki is az igazi nevelés lenne fontos. Még ha jó ideig haragudna is rám.
Nagyon szépen köszönöm előre is.
Javasolnám mondj el mindent a cégvezetésnek, mert jobb ha tőled hallják az otthoni dolgokat mintsem férjed tálalásával. Ezzel egyidőben próbálj keresni magadnak másik munkahelyet és akkor közös megegyezéssel.
A másvalaki sz.gépéről/mobiljáról való illegális letöltés bűncselekmény, akár fel is jelenthetnéd...
A nagylány már kisérheti a hugát, legfeljebb a tanítás végén az apai eseti besegítés.
Egy kölcsöntartozásból nem lehet csak úgy "kiszállni", ahhoz másik adóst kell tudni állítani - a bank előzetes jóváhagyásával.
Ha a férjed nem fizetné a lakáshitel őt terhelő részét - és te sem a magadét, a lakást elbukjátok., kényszerárverezés melyből anyagilag nem lehet jól kijönni, valamint a tetemes visszamaradó hiteltartozás.
Ha köztetek nagy a korkülönbség kicsi a valószínűsége annak hogy a kislányt az apánál helyezné el a bíróság.
Vagy belevágsz a válásba mely vélhetően tele lesz mocskolódással, sárdobálással - és jó esetben is másfél két év mire jogerős lesz, vagy a továbbaikban is vádaskodik és zsarol élethosszig...
A lakáshasználat dolgát lehet hogy megosztja a bíróság, de az még odébb van.
"Lisa"
laikus hozzászóló
Nagyrészt egyetértek Mona irásával :
Döntsd el hogy mit akarsz ! Van-e kitartásod végigvinni a válási cirkuszt,vagy kibirod addig mig a hitelt kifizetitek s a gyerekek felnőnek. Ez elég- hosszu időnek tünik.
Ha belevágsz, akkor szerintem is a cégvezetést kell megkeresni, s őszintén elmondani mindent.
Kérdés miota vagy a cégnél, mennyire fontois a munkaköröd a cégnél ? Mennyire erősek a pozicioid a cégen belül ?
Nem derűlt ki hogy miért utál a férjed ?
Ez azért fontos,mert a megoldást is innen kellene felgöngyöliteni,
Mennyi a korkűlönbség közöttetek ?
Általában van olyan hogy az öregedő férj már nem képes helytállni a fiatal (abb) feleségénél, de látja hogy az asszonyt mások is észreveszik, s ez vált ki féltékenységi és dührohamot.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02