Öröklés


karesz73 # 2022.08.28. 20:28

Kovács Béla Sándor
"Butaságokat beszélsz, olyan állításokra hivatkozol, amelyet itt senki nem állított rajtad kívül. Csinálj, amit akarsz!" Nem tudom milyen állításokra hivatkoztam szerinted, egyébként köszönöm, hogy megengeded, hogy azt csináljak, amit akarok.
"Volt információd: tudtad, hogy nagynénéd, és tudtad, hogy meghalt. (Szerintem ez már elég is, de azt is tudtad, hogy házastárs és leszármazók nélkül halt meg, és hogy a szülei sem élnek.) Ennyi információ alapján örököse voltál." Ez az állításod például ebben a formában tényszerűen nem igaz, legfeljebb annyi következett ennyi információból, hogy törvényes örököse voltam, de az nem, hogy ténylegesen is örököse voltam, hiszen nem feltétlenül a törvényes örökösök örökölnek.
Egy jogi fórumon jogi véleményt kértem, nem tudom, hogy te jogász vagy-e, de éppenséggel te beszélsz butaságokat, és emellett személyeskedő stílusban kioktatsz arról, hogy mikor mit kellett volna tudnom, anélkül hogy egyetlen jogi érvet is írnál. Nem kötelező segíteni, de akkor minek szólsz hozzá?
A többieknek köszönöm a hozzászólásokat.

drbjozsef # 2022.08.28. 20:39

Nos, ha 2011-ben értesültél nagynénéd haláláról, tehát 11 évvel ezelőtt, akkor onnantól lett volna lehetőséged előbb elgondolkozni, utána utánakérdezni annak, hogy mi lett a hagyatékával. Hiszen tudtad, hogy te és az unokatestvéred a két szóbajöhető örökös, és te nem voltál benne. És hagyjuk a végrendelei örökösön lovaglást. Ha érdekelt volna, vagy belegondoltál volna, akkor is utána kellett volna keresned. Nem tetted. Jó eséllyel elévült a követelésed, ha eltelt 5 év a lakás eladása óta, akkor szinte biztos.
Pont ezért mondta KBS, hogy fontosak a részletek, és azt, hogy ügyvéd (IRL, aki át tudja tekinteni az iratokat is) nélkül nemigen fogsz boldogulni.
Bár ha pereskedni nem nagyon akarsz, akkor végülis felesleges. Szólítsd fel az örökös jogutódját, hogy fizessen neked X összeget, mert kihagytak az örökségből, és pert indítasz ellene ha nem fizet. Hátha megijed és fizet, vagy legalábbis alkudozik egy kicsit. Ha nem, akkor meg úgyis mindegy.

karesz73 # 2022.08.28. 21:03

drbjozsef
Köszönöm, ezzel nagyon világosan összefoglaltad a helyzetet. Valóban nem fordítottam figyelmet az öröklés kérdésének annak idején, utólag nézve ez hiba volt. Az mondjuk továbbra is furcsa, hogy a hagyatéki eljárásban nem kellett unokatestvéremnek bizonyítani, hogy egyedüli örökös lenne, vagy a közjegyzőnek erről megbizonyosodnia, mielőtt az egész hagyatékot neki adja, meg hogy egyáltalán egy jogállamban ennyi már elég ahhoz, hogy elbukjam a jogos örökségemet, de úgy látszik ez van.

drbjozsef # 2022.08.29. 04:10

karesz73,

Az unokatestvéred bizonyosan rosszhiszemű volt. Nyilván kellett volna jeleznie, hogy ki van még rokon, aki szóba jöhet örökösként. Ha még élne talán lehetne keresni olyan Btk. tényállást, amellyel fel lehetne jelenteni (talán a csalás lehet, bár azért abban nem vagyok biztos, hogy kötelessége lett volna téged bejelentenie), de még azzal se igen mennél sokra, mert egyrészt attól nem lennél pénzednél, hogy őt esetleg megbüntetik, másrészt jó eséllyl már az is bőven elévült.

Igen, jogállamban fontos, hogy az állampolgárok ismerjék a jogaikat, éljenek azokkal, és időben éljenek, mert nemhogy egy jogállam, de semmilyen állam nem működne rendesen az elévülés nélkül, ha évtizedek után kellene újra kezdeni eljárásokat, és felborítani kismillió azóta történt szerződést, változást.

Kovács_Béla_Sándor # 2022.08.29. 04:59

(A terhelt halálával minden bűncselekmény büntethetősége megszűnik.)

karesz73 # 2022.08.29. 06:58

Igen, bár pont az öröklés nem évül el. De ahogy egy korábbi hozzászólásodban írtad, ezt is ki lehetett játszani azzal, hogy eladta a lakást.

drbjozsef # 2022.08.29. 07:21

(az egész gondolatmenet azzal végződött volna, hogy meghalt, csak közbeírtam mást, erre elfelejtettem azt odaírni. Sebaj.)

drbjozsef # 2022.08.29. 07:24

karesz73,

Az "öröklés" az nagyon is elévül.
A tulajdonjogi igény nem évül el - de a jóhiszeműen, harmadik fél által, ingatlannyilvántartás alapján vásárol ingatlan már nem követelhető vissza. Ez két ütköző dolog, így lett feloldva. Érthetően, te se örülnél neki, ha most el akarnám venni a lakásodat, mert 1873-ban az ifjabbik gróf a cselédlánynak adta, aki az ükanyám volt.

karesz73 # 2022.08.29. 09:19

Ptk. 7:2.§ Az öröklési igény nem évül el - erre céloztam, de ettől függetlenül értem amit mondasz, nem is gondoltam, hogy a lakást visszakaphatnám, csak így egyben az egész szituáció tűnik nagyon igazságtalannak, hogy ilyen könnyen ki lehet játszani az örökléshez való jogot.

Kovács_Béla_Sándor # 2022.08.29. 11:12

Csak a te igényed már rég nem öröklési igény.

Kovács_Béla_Sándor # 2022.08.29. 11:14

ilyen könnyen ki lehet játszani az örökléshez való jogot.
Igen. Ha hagyod.

Ne haragudj, de a siránkozásod analóg azzal, hogy a lábtörlő alá teszed a kulcsot, és még ki is írod a kertkapura, hogy ott van; és aztán siránkozol, hogy milyen könnyen kifosztják a kecót. (Ja, és öt évig nem teszel feljelentést sem a betörés miatt.)

Majordomus # 2022.08.29. 19:13

"Elvileg felerészben én lettem volna az örökös, hiszen nekem az elhunyt ugyanúgy a nagynéném volt, de mivel nem voltunk szoros kapcsolatban, a haláláról is csak évekkel később értesültem"

Hát azért sokat mondó hogy a agynénéd haláláról évekkel később értesülsz, mert em voktál vele kapcsolatban,de a pénze természetesen kellene.

Timcsi0105 # 2022.08.30. 00:55

Tisztelt drbjozsef!
Két dolog kapcsán kérném a segítségét.
1., Édesanyámat párja nemrég eljegyezte.
(Édesapám 8 éve elhunyt felhőtlen boldog
házasságban éltek. Tragikus hirtelenséggel
veszítettük el igen csak fiatalon). Érdeklődnék,
hogy ha Anyukám újra házasodik és évek
múltán ne adja az ég tegyük fel történik vele
valami akkor amiket Apukám után anno örökölt
az új férjének bármi köze lesz/lenne ahhoz.?!
Akkor azokat mi örököljük a testvéremmel?!
Sajnos Apukámból kiindulva mindenre fel kell
készülni hiszen senki nem tudja mit hoz a jövő.
Félre értés ne essék a párja nagyon rendes és
tényleg szereti Anyukámat csak én úgy vagyok
vele amiért Apukám évekig kemény munka
árán meg dolgozott mi köze lenne úgymond
egy idegennek.
2., Nagymamámat sajnos egy hónapja
veszítettem el. A nagypapám (nem vér szerinti) de annak tekintem, hiszen már születésem óta együtt éltek. Ha vele történne valami, hogy tudnák intézkedni? Akár ha olyan dolog történik, hogy ha későbbiek folyamán lebetegszik ápolását intézhessem vagy elveszíteném temetés intézése? A vér szerinti gyerekeivel már hosszú évek óta nem tarják a kapcsolatot. Csak ránk ránk számíthatott eddig is. Esetleg ha írna egy végrendeletet ha és kifejti benne amit szeretne a későbbiek folyamán az segítene?
Válaszát előre is köszönöm!

Szomorú örökös # 2022.08.30. 04:04

Timcsi0105

Érdeklődnék, hogy ha Anyukám újra házasodik és évek múltán ne adja az ég tegyük fel történik vele valami akkor amiket Apukám után anno örökölt az új férjének bármi köze lesz/lenne ahhoz.?!

Elviekben ha az ingatlan pl. közös volt, akkor annak felét ti örököltétek eleve és arra a részre anyukátok holtig tartó haszonélvezetet kapott. Az így soha nem lehet anyukátok új férje tulajdona. Vagy nem így történt? :-O

drbjozsef # 2022.08.30. 04:24

Timcsi0105,

1. Amit anyukád örökölt, az már az ő vagyona, ha meghalna, akkor a házastársa is törvényes örökös, végintézkedés hiányában a törvényes öröklés szerint ő is örököl, abból is, amit anyukád apukádtól örökölt. (Esetetekben ha abban az ingatlanban laknak, amelynek egy részét apukádtól örökölte anyukád, akkor például abból nem, mert azt csak a leszármazók öröklik, de a túlélő házastárs holtig tartó haszonélvezeti jogot fog kapni a lakáson ÉS a berendezési tárgyain. Minden másból egy "gyerekrészt" örököl.)
Kivétel lehetne az ági vagyon, ha van olyan vagyona anyukádnak, amelyet a felmenőitől örökölt, vagy kapott ajándékba. Ha van ilyen, nektek kell rá hivatkozni. Az apukádtól örökölt vagyon nem tartozik ide.

2.Miért ne tudnál intézkedni? Ha senki más nem teszi, úgyis kell valakinek. Végintézkedés nélkül örökölni nem fogsz tőle, ha vannak vér szerinti leszármazói. A hivatalos ügyintézésekhez egy végrendelet nem jó. Amíg cselekvőképes, addig úgyis ő dönt, és "segíthetsz" neki elintézni a dolgait. Ha nem lenne az, akkor meg legyél a gondnoka, és akkor mindent te intézhetsz helyette.

drbjozsef # 2022.08.30. 04:25

Igaz, jó eséllyel a közösen lakott lakásból a házastárs nem örökölt, tehát abból nem fog örökölni az új házastárs. De minden másból igen.

osztap # 2022.08.30. 04:42

Timcsi0105,

A 2. ponthoz: Érdemes lehet megfontolni, hogy a nagyapa a Ptk. 2:39. § szerinti előzetes jognyilatkozatot tegyen. Ez előre rendezné az ügyintézés (gondnokság) jó pár kérdését. Vagyonáról pedig végrendeletben tud rendelkezni - amint drbjozsef írta, anélkül a vér szerinti rokonok plusz a feleség fog örökölni.

karesz73 # 2022.08.30. 09:11

Majordomus "Hát azért sokat mondó hogy a agynénéd haláláról évekkel később értesülsz, mert em voktál vele kapcsolatban,de a pénze természetesen kellene."
Ha elolvastad a történetemet láthatod, hogy épp arra fáztam rá, hogy egyáltalán nem izgatott a nagynéném vagyona. De ha egyszer tudomást szereztem arról, hogy törvényesen nekem járt volna, hadd ne kelljen már szégyenkeznem azért, mert hogy megpróbálok utánanézni a jogi lehetőségeknek. Ahogy a hozzászólóktól megtudtam, úgysincs már semmi esélyem, szóval könnyen jött, könnyen ment. Amúgy nem hiszem, hogy az, aki csaló módon megszerezte az én részemet, bármivel is jobban megérdemelte volna nálam.

drbjozsef # 2022.08.30. 09:38

karesz73,

Dehogy, nem kell szégyenkezned. Van ez így.
Csak a saját könnyelműségedet, mulasztásodat, és a szabályismereted hiányát ne a rendszerre fogjad.

Engedd el.

Szomorú örökös # 2022.08.30. 10:46

karesz73

Amúgy nem hiszem, hogy az, aki csaló módon megszerezte az én részemet, bármivel is jobban megérdemelte volna nálam.

Szerintem ez az, amiben senkinek nincs joga ítélkezni.

Steee # 2022.09.13. 12:52

Üdvözletem. Már sokat kérdeztem az elmúlt időszakban, de ismét lenne pár kérdés: A hagyatéki tárgyalás után az ingatlanban 25%-ot öröklő örököstárs el akarja kérni az ingatlan kulcsát, abból a nem titkolt szándékától vezérelve, hogy vélhetően be is fog akkor költözni a lakásba. A másik örökös, aki már eddig is 50%-ban tulajdonosa volt a lakásnak, a hagyatéki után pedig még +25%-ban kap tulajdonrészt, tehát összesen 75%-ban lesz az ingatlan tulajdonosa hogyan akadályozhatná meg -törvényes keretek közt-, hogy a kisebb tulajdonrészű örökös beköltözzön? Amennyiben ez nem lehetséges, akkor hogyan lehetne kiköltözésre bírni a kisebb részt birtokló örököst? Esetleg ilyenkor kezdődik az éveken át tartó pereskedés, majd végén árverezés, stb, ha beköltözik a kisebb résszel bíró örököstárs? A nagyobb résszel bíró örökös (aki most nem lakik a lakásban, de van egy kiskorú gyermeke) ha előbb beköltözne a lakásba a gyermekkel együtt, akkor nagyobb eséllyel távol tudná tartani a kisebb résszel bíró örököstársát a lakástól? Nagyon nagy törvénytelenség, esetleg bűncselekmény, vagy milyen szankciókkal járhat az, ha a nagyobb tulajdonrészt birtokló örökös nemes egyszerűséggel nem adja oda a kulcsot a lakáshoz a kisebb részben örökösnek? Sajnos a kisebb részt örökösnek is az örökölt ingatlan az állandó lakcíme, habár nem él ott már vagy 30 éve. Köszönöm előre is a válaszokat!

drbjozsef # 2022.09.13. 13:08

Steee,

Az osztatlan közös tulajdon azt jelenti, hogy minden tulajdonosnak joga van a TELJES ingatlan használatára úgy, hogy azzal a többi tulajdonostárs jogait ne korlátozza.

Nem számít ki nagyobb vagy kisebb tulajdonos.

Ha be akar költözni, jogszerűen nem akadályozhatnád meg benne, ahogy ő sem azt, hogy te költözz be.
Aki birtokon belül van, az a magyar rencerben sokkal jobb esélyekkel indul, már ha a célja az egyedüli bent lakás.
Ha nálad van a kulcs, akkor te vagy a birtokos. Ha megtagadod a beköltözését, akkor bírósághoz fordulhat (jogszerűen), és kérhet többlethasználati díjat, vagy, ha a bent lakása lehetséges, akár a birtokba kerülést is (ha pl. te nem használod az ingatlant a valóságban). És persze a közös tulajdon megszüntetését is kérheti.

A lakcím nem sokat számít, de ha elég rosszhiszemű, és nem jogkövető, és beköltözne, akkor nehéz dolgod lenne (ez speciel tapasztalat, a rendőr nem csinálna értelemszerűen semmit, azt mondaná, menj és pereskedj te). Akár per, akár birtokvédelem, akármeddig el tudja húzni.

ildinyo # 2022.09.16. 12:58

Udvozlet!Segitseget szeretnek kerni.Edesanyam 1 honapja elhunyt.Egy lakas van es negyen vagyunk testverek,.Ket eve,mikor korhazba kerult, kiderult,hogy sok rezsi tartozas van a lakason,es elegge le volt lakva. Akkor a harom testverem szoban lemondtak a reszukrol,de irasos nyilatkozat errol nem keszult.Ekkor en elkezdtem sajat koltsegen felujitgatni a lakast,edesanyam pedig fizette a tartozasokat reszletekben.Most,ket evvel kesobb,a halala utan a harom testverem ugy tunik,elfelejtkezett a korabbi megallapodasrol,sot az egyikuk be is koltozott mar.Nem vetettem fel a temat meg nekik,mert Angliaban elek es ha sikerul haza utaznom a temetesre,akkor szeretnek szemelyesen errol beszelni veluk.Azt szeretnem kerdezni,hogy ez a szobeli megallapodas mennyire allja meg a helyet,hogy tudnam bizonyitani,merre induljak el.Koszonettel;Ildiko

Kovács_Béla_Sándor # 2022.09.16. 13:31

Érvénytelen.

ildinyo # 2022.09.16. 14:04

Koszonom szepen a gyors valaszt.