Öröklési szerződés


Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.13. 13:01

Kérdésem, amit viszont nem válaszoltál meg: öt éven belüli elhalálozás esetére egy másik végrendeletet is írhat akár az örökhagyó?

Írhat, de az az öröklési szerződés fennállása alatt nem tud hatályosulni. Ha viszont bekövetkezik a bontó feltétel, akkor az öröklési szerződés megszűnik, a végrendelet hatályosul.

De ez már egy másik kérdés szerintem.

guba # 2011.01.13. 13:56

Miért lenne érvénytelen, ha egyszer bontó feltételként kifogástalan?

Azért, mert az öröklési szerződésnek kelléke az örökös megnevezése. Ha azt mondom, hogy te csak legalább öt év tartás után lehetsz az örökösöm, akkor ez egy felfüggesztő feltétel, attól a feltételtől függően válhatsz örökösömmé, hogy öt éven túl következik be a halálom. Nem tudom világos e különbség: most még nem vagy az örökösöm, hanem az lehetsz. Ez tehát nem bontó, hanem felfüggesztő feltétel. Az öröklési szerződés ilyen feltételt nem tűr meg, mert ebben az esetben a keltétől számított öt év lejártáig nincsen örökös megnevezve. Ezért érvénytelen az ilyen végrendelet, ezzel együtt érvénytelen az ilyen felfüggesztő feltételt tartalmazó öröklési szerződés is. Ha öt éven belül és öt éven túl bekövetkező halálom esetére más-más személyt szeretnék megjelölni örökösömként, azt viszont sem egy, sem két különböző okiratba foglaltan, nem tehetem meg, mert az már az utóörökös nevezés tilalmába ütközik.

Ptk. 645. § (1) Az örökhagyó olyan végrendeleti intézkedése, amely szerint az örökségben vagy annak egy részében valamely eseménytől vagy időponttól kezdve az eddigi örököst más váltja fel, érvénytelen. Az elsősorban nevezett örökös halála esetére történt örökösnevezés azonban mint helyettes örökösnevezés megáll, ha annak feltételei megvannak.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.13. 14:41

Elnézést, így nem lehet vitatkozni. Eleve azt mondom, hogy bontó feltétel, mire te kijelented, hogy felfüggesztő, majd hosszasan boncolgatod, hogy miért nem lehet felfüggesztő feltétel. Vagyis te nem velem vitatkozol, hanem egy általad felállított tézissel.

brutusz # 2011.01.13. 15:12

Tiszteletem! Remélem még időben sikerül megkapnom a választ mível 4 nap mulva lesz a hagyatéki.az anyám meg a hugom kötött öröklési szerződést szeptember 6,án.Elhunyt az anyám szeptember28,án.A tartást 12500ft ban állapitották meg.Van egy 30milliós értékü ingatlan aminek a felét ráhagyta a hugomra.A ház 16 millió jelzáloggal terhelt két éve ami tulajdoni lapon nem szerepel.Egy 1995 ben kötött tartásí szerződés lett felbontva és egyben megkötetve a hugommal.A28 nap ból anyám a felét korházban töltötte tudtuk mindannyian hogy gyógyíthatatlan beteg és csak napjai vannak hátra.Hogyan lehetett így öröklési szerződést kötni???Hatan vagyunk testvérek minket látni sem akart.Az öcsénk nevén van a jelzálog a Banknál mindkét szülő lemondott a tulajdonjogáról és csak haszonélvezők maradtak meg kézfizető kezesek.Nem tudom hogy ilyenkor mi hogy müködik.Nekem például nem kell semmi mert lemondanék az öcsém javára hiszen ő élt velük 34 évet.Azt szeretném kérdezni hogy támadható e a szerződés hiszen nem volt mit teljesiteni a hugomnak.Válaszát előre is köszönöm

guba # 2011.01.13. 16:00

Eleve azt mondom, hogy bontó feltétel, mire te kijelented, hogy felfüggesztő, majd hosszasan boncolgatod, hogy miért nem lehet felfüggesztő feltétel.

Na, mi nem világos? Ez véleményem szerint érvénytelen felfüggesztő feltétel, amit te bontónak vélsz. Elég következetesen ezt állítom.

guba # 2011.01.13. 16:02

Brutusz, ennyi alapján nehéz tanácsot adni, de meg lehet támadni már eleve azért, ha színlelt volt a szerződés.

nikkol # 2011.01.17. 12:43

Valaki segítsen nekem könyörgöm!!
Édesanyám a nagyszüleivel eltartási(vagyis öröklési)szerződést kötött öt éve. A szerződési pontokban a nagyszülők meghagyták, hogy hamvasztásos temetést szeretnének, de idő közben a nagypapa bírósághoz fordult, mert fel akarja bontani a szerződést. A nagymama ma hajnalban meghalt, de tudomásunkra jutott, hogy 2010 decemberében beleegyezett, hogy halála után a testét felajánlja kísérletezésre, tanulmányozásra. Ez a dolog biztos, hogy nyomás hatása alatt történt, mert rengetegszer mondta mindenkinek, hogy a hamvasztás után szórassuk el.Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben a két szerződés nem üti egymást??? Édesanyám semmiféleképpen nem akarja, hogy a szeretett nagymamája testével úgy bánjanak, mint az állatokkal a henteek!!! Ez biztos nem az ő kívánsága volt, hanem így akarja a nagypapa(és az időközben újra felbukkant rég nem látott rokonok)ráerőltetni anyámra, hogy akaratán kívül megszegje a szerződést!
Kérek valakit, hogy adjon nekem mielőbbi választ!

Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.17. 13:42

Az örökhagyó későbbi rendelkezése hatálytalanítja a korábbi szerződésben a temetés módjáról írottakat. (Annak be nem tartása szerintem egyébként sem volna olyan szerződésszegés, amire igényt lehetne alapítani.)

Ha a tartási szerződésben két eltartott van, akkor az egyikük perindítása nem hat ki a másikra.

(Megjegyzem, az nem mindegy, hogy eltartási szerződés vagy öröklési.)

nikkol # 2011.01.17. 16:05

Nagyon szépen köszönöm a választ.
Egyébként öröklési szerződésről van szó. Tudna erről bővebben is írni? Előre is nagyon megköszönném.
Lenne akkor már egy kérdésem is. Méghozzá az, hogy Édesanyám engem bízott meg, hogy a dédszüleimnek helyette én segítsek.(takarítás, főzés, egyéb dolgok) mert ugye a szerződésben egy is van megfogalmazva, hogy ha akármilyen akadályoztatás lép fel, akkor biztosítania kell maga helyett valakit. Szóval mit tud? A tapasztalatok, vagy statisztikák alapján esélyünk van megnyerni a pert? Minden feltételnek eleget teszünk. Mert olyanról is hallottam már, hogy egy ilyen esetben a szerződést életjáradékká is alakíthatják.
köszönöm :)

ObudaFan # 2011.01.17. 21:11

Akkor alakítják életjáradékká, ha tartási szerződésként fenntarthatatlan, itt pedig ilyen körülményt nem írtál. Ha ugyanis csak azért fenntarthatatlan, mert az az eltartott, aki a pert indítja, nem fogadja el a teljesítést, akkor a bíróság el fogja utasítani a keresetét.

nikkol # 2011.01.18. 15:56

Nagyon köszi minden infót! :)

Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.18. 16:09

az öröklési szerződés visszterhes ügyelt, ezért a visszterhes vagyonszerzés illetékszabályai vonatkoznak rá, tehát nincs mentesség.
Egyébként is felesleges a trükközés, a másik gyermek jó eséllyel támadhatja a szerződést azzal, hogy színlelt, ajándékozást leplez. És akkor jár neki a köteles rész.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.18. 16:10

Hülye fórummotor.

klemar # 2011.03.06. 14:41

Gyors segítségre van szükségem.

Szitu:

Örökhagyó egy ingatlanügyben perben áll. a Pert első fokon elvesztette ( Ő volt a felperes) és a bíróság a perköltség megtérítésre kötelezte, ugyanakkor az alperes írásban jelezte felé, hogy további kártérítési igénye van. Feltételezhetően ezért is örökösödési szerződsét kötött, hogy ezeket az összegeket ne kelljen kifizetni. Az örökhagyó váratlanul elhunyt. Sajnos nincs birtokomba minden okírat, de jelenlegi ismeretim szerint az örökhagyó halála után került a fh-ba az örökösödési szerződés és az azt biztosító elidegeniítési és terhelési tilalom bejégyzés iránti kérelem. Kérdés: Erre a szerződésre is igaz e, hogy haladéktalanul be kell nyújtani a fh-ba. Mit jelent a "haladéktalanul". Ha bebizonyosodik a feltételezés, hogy a szerződés "aláírását" követően szinte 24 órán belül elhunyt az örökhagyó, akkor is érvényes a szerződés? Van e esetleg valami érvényességi idő?

Nagyon sűrgősen szükségem lenne a válaszra!

köszönettel:

ObudaFan # 2011.03.07. 10:10

30 napon belül kell benyújtani, de ennek az elmulasztásától még nem lesz érvénytelen a szerződés.

Gesztenye666 # 2011.03.10. 19:49

Kis segítségre lenne szükségem:

Adott egy örökösödési szerződés, alá lett írva, be lett nyújtva a Földhivatalba, ahol azt regisztrálták széljegyzetként. Most volt a hagyatéki tárgyalás, és a Magyar Állam nem fogadja el a szerződést, mert a kétoldalas szerződés első oldalán nincs oldalszám (1). Tehát formai hibára hivatkozva semmisnek tekintik a szerződést. Mit érdemes ilyenkor tenni? A Földhivatal bejegyezte a szerződést, nem kellett volna visszautasítaniuk, ha formai hiba volt benne? Köszönöm szépen a segítséget előre is!

Kovács_Béla_Sándor # 2011.03.10. 19:55

A földhivatal ebből a szempontból nem vizsgálja az okiratot.

Gondolom, az állam lenne a szükségképpeni örökös. Ez esetben sok tennivalótok nincs, majd perel, ha akar. Addig tiétek az ingatlan.

Gesztenye666 # 2011.03.10. 20:07

Elnézést, ezt nem teljesen értem, ill. szeretném jól érteni. Tehát addig, amíg az állam nem perel, ill. nem nyeri meg a pert, addig azé a lakás, aki aláírta az örökösödési szerződést?

Kovács_Béla_Sándor # 2011.03.10. 20:11

Akinek a tulajdonjoga széljegyen van. Előbb-utóbb el is intézik azt a széljegyet.

Gesztenye666 # 2011.03.10. 20:24

Köszönöm szépen, nagyon sokat segítettél!

marri # 2011.05.27. 04:37

Közelmúltban elhunyt barátom iratai között találtam egy hagyatékátadó végzést /édesanyja 1996. májusában bekövetkezett halála után készült/ továbbá egy örökösödési szerződést, amely az édesanyja és - 1963. óta külföldön élő nővére között jött létre 1990-ben. A szerződés nem tartalmazza a tanuk lakcímét és az első oldal sincs aláírva mind a négy résztvevő által, szerintem ez alaki, vagy formai hibás.)
A lakóingatlant, amiben a barátom szívességi lakáshasználó volt, édesanyjuk halála után - az örökösödési szerződés alapján - nővére nevére írta át a Földhivatal.
Barátom mindössze pár ezer oszták schillinget megközelítőleg 35.000,- Ft-ot örökölt.
Az örökösödési szerződésben nem szerepel, hogy édesanyja kitagadta volna.
Kérdésem: járt volna-e a köteles rész?


marryska

Szandi 03 # 2011.06.29. 15:07

Szandi
Volt férjemtől 11,éve elváltam. elötte 2,5évig éltünk együtt, ebből 3, hónapig házasságban a többi élettársi kapcsolat volt. Életközösségünk alatt haszonélvezetet bíztosítottam neki a fiam ingalanának egy részére. Azóta a fiam elhunyt,az ingatlan részét én örököltem meg, mint felmenő örökös, édesanya. A lakásban egyedül lakom. 2000,ben a volt férjem visszaköltözött, a 4.ik volt feleségéhez. A lakhatása atóta is megoldott, de vissza akar a lakásomban költözni ami nem megosztható( a lakást nem vele épitettem ) a 11,év alatt már többször is büncselekményt követett el a sérelmemre. Legutóbb kövel csapott a fejemre, nyilt utcán, ma volt a gyórsított eljárásban a tárgyalása. 6,hónapra itélte a bíróság 1.5,év felfüggesztéssel. Az lenne a kérdésem, hogy ezek után még a bíróság helyt ad, a kérésének, vagy kizárja a haszonélvezetből? A lakásnak én is haszonélvezöje vagyok. Kérem hogy legyen szives felvilágositani hogy ezt megálithassam.
Köszönettel várom válaszát

Kovács_Béla_Sándor # 2011.06.29. 16:18

Mint ajándékot lehet visszakövetelni a haszonélvezeti jogot. Hogy aztán a bíróság helyt ad-e a keresetnek, azt biztosra nem fogjuk tudni megmondani. Amíg azonban fennáll, addig a jogosultja az ingatlant használhatja, birtokolhatja. Ha valóban csak egy meghatározott hányadon áll fenn a haszonélvezete, akkor tulajdonosként te is jogosult vagy mindezekre.
Hozzá kell azonban tennem, hogy ha a fiad 1/1 tulajdonos volt, akkor nehezen tudom elképzelni, hogyan lehetett csak egy részén haszonélvezetet engedni az ingatlannak.

Szandi 03 # 2011.06.29. 16:43

A fiam ingatlana a lakásunk 1/4 része volt, erre került az a bizonyos haszonélvezet, amiért ő nem tett semmit.Mivel a fiam élettársa a gyermek nevében az örökséget visszaútasította, igy én lettem az örökös. Én az összes ingatlanomat a lányomra irattam, csak a haszonélvezetem van rajta. Ide hozám nem költözhet a volt férjem, ugyanis a lakás nem megosztható.Ezt már a műszaki osztályon is elmondták neki, sőt még a bíróságnak is elküldték. De erőszakos és perel, hogy ő a részét nem tudja használni. Használatidíjat is kért és megis állapitott neki a bíróság, csak tölem nem tudja behajtani. Az ingóságomat is teljes egészében a lányomnak adom, hogy a végrehajtás alol kivonjam. Három évig tartottam, mert nem dolgozott sehol sem, igyen. És még ő követelözik. Hová forduljak, hogy a végrehajtó ne jöjön ide foglalni. Mutassam meg neki a papirokat, hogy nincs se ingóm, se ingatlanom? Kérem segitsen.

ObudaFan # 2011.06.29. 16:53

Ezt ne nagyon hangoztasd, hogy az ingóságaidat a lányodnak adod, mert akkor abból máris végrehajtható lesz a tartozás.