Azt szeretném megkérdezni, hogy van e arra mód, hogy ha nem bízok a páromba, hogy a gyerekemre költi a gyerektartás összegét, kérni lehet e hogy minden hónapba igazolja le illetve bizonyítsa, hogy rá költi?
Gyermektartásdíj végrehajtása
Nincs erre mód. Miért, úgy gondolod, hogy a gyerektartás összege sok az élelemre, ruházkodásra, óvodára-iskolára, (étkeztetésekre) és egyéb szükségleteire? Hát, ezt kötve hinném.
Nem azt írom, hogy sok csak nem a gyerekemre megy el a pénz!
Miért? Úgy gondolod, hogy a gyerek nem kerül pénzbe? Az a szülő, amelyiknél a gyerek van, természetben, a különélő szülő pedig elsősorban pénzben köteles a gyereket tartani. Aki nevel gyereket, az nagyon jól tudja, hogy mennyibe is kerül a gyerek tartása.
De a lényeg, hogy nem lehet minden hónapban igazoltatni, hogy a gyerekre költi a pénzt.
De csak hogy megnyugtassalak: Akinél a gyerek van, mindig többet költ rá, mint az a szülő, aki a gyerektartást fizeti. (főleg évekig, ugyanazt - vagy időnként kevesebb - gyerektartást) Az árak pedig, mint tudjuk, nem lefelé, hanem felfelé mennek.
Közel 18 éve fizetem rendszeresen a gyermektartást fiam után. 10 éves volt, mikor kiderült, hogy lóg a suliból, több tárgyból bukásra áll.Több alkalommal azzal jött hozzánk, hogy miért nem fizetek tartásdíjat, én pedig türelmesen minden alkalommal megmutattam neki a befizetett csekket, mégis minden alkalommal újra megkérdezte, azt mondtda anyukája mondja, hogy én nem fizetek. Egy alkalommal azt is mondta fiam, ha nem veszünk neki mobilt nem jön hozzánk sem és anyukámékhoz sem.Elmondta osztályfőnöke, hogy évek óta jelezte a problémát exnejemnek, de ő még egy szülőin sem vett részt az elmúlt években. Akkor kérték az én elérhetőségemet. Közben meghalt exnejem akkori élettársa. Fiam addig csak panaszkodott rá, hogy folyton játékgépezik, és anyukája is többször kidobta már otthonról. Mostani párommal tartottuk a kapcsolatot az iskolájával, tanáraival, onnantól készült a sulira, jó jegyeket hozott haza és év végén nem bukott meg tanárok látták a javuló tendenciát. Azt mondta fiam velünk akar élni. Gyermekelhelyezési pert indítottunk, aminek az lett a vége, hogy fél évig nem jött hozzánk, fiam elidegenedett tőlünk. nyáron kerültünk olyan helyzetbe, hogy munkáltatóm 20.000.-Ft havi bért adott, mikor felmondtam. Fiam felhívott, hogy mekkora sz*láda vagyok, amiért nem fizetek, és majd jön többedmagával és megvernek. Elmondtam neki mi történt és azt, hogy köv hónapban duplán fizetek. A per alatt is azt modta tartozok, de bemutattam a csekkeket és kiderült hazudik. Amiért írok, most végrehajtói felhívást kaptam, annak ellenére, hogy fizettem minden hónapban. Mi a teendőm, hogy bizonyítsam? Bárkit így meg lehet vádolni, és még a becsületes félnek kell bizonyítani. Beperelhetem rágalmazásért? Vagy milyen módon lehet szankcionálni az ő viselkedését. Fiam 18 éves lesz ősszel és most 8-s!!!
Kedves Gabicsek!
Kivéve azt az esetet, amikor az anyukának nincs adóköteles jövedelme és a tartásdíjból meg a családi pótlékból "lenyúlja" a saját fenntartásához szükséges részt.
Ezért ne általánosítsunk...és természetesen (remélem) többen vannak azok a szülők, akik mindent megtesznek a gyermekükért, mindkét oldalon.
Ez nem egyedi eset, akinek nincs munkája, sokan élnek családi pótlékból, gyerektartásból és segélyből. De a gyerek után is kell fizetni fűtés- áram- vízszámlát, szemétdíjat, stb. hiszen ő is ott lakik, a kaját pedig nem lehet úgy venni, hogy segélyből veszem az egyik kiflit magamnak, gyerektartásból pedig a másikat a gyereknek.
De a lényeg még mindig az, hogy nem lehet elszámoltatni.
„Amiért írok, most végrehajtói felhívást kaptam, annak ellenére, hogy fizettem minden hónapban. ”
Végrehajtás előtt kellett valamilyen eljárásnak lennie. Azzal mi van?
Tisztelt Szakértők!
Az alábbi témában szeretnék tanácsot kérni:
volt férjemet 2009-ben jogerős ítélettel 20%-os mértékű gyermektartásdíj fizetésére kötelezte a bíróság. Az ítéletben felsorolta, hogy milyen jellegű illetményéből illet meg bennünket a 20%. Ugyanakkor az ügyvédem elkövette azt a hibát, hogy nem kért munkáltatói letiltást a volt férjem ezen jövedelmeiből. Tehát 3 éve csak egyszerű átutalással teljesít. 3 éve mindig ugyanannyi tartásdíjat utal, melyet én - az alábbi okok miatt - rendkívül furcsának, de inkább hihetetlennek találok.
Volt férjem közalkalmzott. Ez alatt a 3 év alatt a munkahelyi átszervezések miatt volt ő már csoportvezetőtől kezdve mb. osztályvezető majd osztályvezető, szóval az egész ranglétrát oda-vissza végigjárta. Kapott knf. vezetői és helyettesítési pótlékokat, többféle jogcímen. Az átutalt tartásdíj mégsem változott se le, se fel, még száz forinttal sem. Idéntől életbe léptek különböző új adójogszabályok, de most is fillérre ugyanannyi...
Ez bizalmatlanságra okot adó tényező, ezért szeretnék tisztán látni.
Az ügyvédem egyébként azt mondta, hogy legyek úrinő és hagyjam a fenébe :(( Ja, nem az ő pénze, no meg a hibát is be kellene akkor ismerni. Másik ügyvédhez nem megyek, mert nincs erre jelenleg pénzem, ezért egyedül keresgélek a neten.
Úgy gondoltam, saját magam írok egy beadványt a bíróságra, melyben utólag kérem a letiltást. Arra hivatkoznék, hogy ez a legtisztább, mert ha valóban jól utalt, akkor később is ugyanennyi fog érkezni, ha pedig nem, akkor pedig annyi, amennyi valóban megillet. Bármelyik változat lesz, mindenképpen jobb, mint a bizonytalanság.
Szóval erre várok reagálást, hogy jól teszem-e avagy van-e más lehetőség a kételyeim eloszlatására. Mert ami jár az jár, nem?
Előre is köszönöm: Ludas Manyi
Jól teszed.
Menj be a bíróságra vidd az ítéletet és a kezelőirodán segítenek kitölteni a bírói letíltást.Ott ad is be .Nem kell ehhez ügyvéd.
Köszönöm, ez egy gyorsreagálású hadtest :)
dina33
Azért én mégis azt tanácsolnám, hogy ha véleményed szerint a gyermeked ellátása nem megfelelő, de te rendszeresen fizeted a megállapított tartásdíjat, akkor fordulj a lakóhely szerint illetékes családsegítőhöz vagy a gyámhivatalhoz. Ők majd hivatalból megnézik, hogy mi a helyzet.
A végrehajtói levél előtt semmilyen eljárás nem volt. Nem értesültem ilyenről. Ha lett volna, biztos engem is értesítettek volna.
Lehet, hogy hamisított a papír?
Bélyegzővel, aláírással? Nem hiszem. Azt hiszem, most már közvetlenül a végrehajtóhoz lehet fordulni. Csak azt nem értem, hogy valamivel nem kellene bizonyítania, hogy vki tartozik neki?
A kérdésem továbbra is az, hogy ki kell ezt fizetnem, vagy van vmilyen mód arra, hogy ne fizessek, csak benyújtsam a másolatokat, miszerint minden fizetve van.
Erre való a végrehajtói kifogás (15 nap)?
Kérem egy szakétő segítő válaszát!
Szm70!
Jol ertem, azt mondtad, ha a nocske munkanelkuli es kizarolag a gyerektartasbol, meg csaladibol el, akkor jogilag lehetne ellene kerni bizonyitast, hogy igen is a gyerektartast a gyerekre koltse es nem pedig magara? Nem is ertem miert helyezik el ezeknel a gyereket, ha lusta a lurvnya es nem megy el dolgozni a torvenytelen kolket sem tudja eltartani, akkor miert nem adjak az apanak a gyereket, ha valaki keptelen mint szulo, akkor miert a masiknak a joga eltartani a lusta picsajat? Undorito ez a sok szingli mutter,akik csak a markukat tartjak a penzert es a gyerektartasbol bulizgatnak a gyerek meg el van hanyagolva es meg az apjat sem lathatja mert a legtobb ilyen mocsoklada eltiltja a gyereket es hazudoznak ossze vissza! Jo lenne ha lenne itt mar egy apa (onkentelen spermadonor) segito forum is!
Ez igen.
Nem, lawiloz, a végrehajtási kifogás nem erre való. Erre a Vht. 41. § szerinti eljárás való és a végrehajtás korlátozása iránti per.
Tisztelt Szakértők!
Végre lett a volt férjemnek munkahelye állítólag csak 4 órába,de a végrehajtótól megkaptam a levelet a letiltásra.Közben az ügyészség tavaly tájékoztatott,hogy beadták a bíróságra az ügyet!Kérdésem a következő.Mi van ha leszámol?(288 ezer az elmaradása)
Számíthatok még tárgyalásra?Vagy hogy megy tovább?
Ha az elsőfokú ítéletig megfizeti a tartozását, nem lesz büntethető.
Sziasztok!
Kérdésem lenne, nem olvastam végig a fórumot.
Exférjem, 2 gyermekem apja november végén állítólag munkanélküli lett, azóta nem fizet tartást, nemrég röhögve közölte, hogy semmi nincs a nevén ( pedig van autója is ) így elmehetek a sóhivatalba.
Már előtte is mindig csak könyörgésre fizetett fejenként 17500 Ft-ot a gyerekek után, ellenben folyamatosan úszítja ellenem a gyerekeket láthatáson.
Nekem ugyan van állásom, de hitel is a nevemen és nem is keresem halálra magam, egyre nehezebb megélni 2 gyerekkel.
Kérdésem, mit tehetek? Ha munkanélküli az apa, akkor ennyi volt? ( közben persze feketén dolgozik alkalmi munkát, de nem tudom hol és mit és azt sem, hogy ha lesz munkája azt én honnan fogom megtudni )
MrTP
Kissé durván fogalmazol...de sajnos a probléma amit felvetsz valós. Igen, szükség lenne arra, hogy valaki képviselje az elvált apákat, akiknek csak a fizetés marad a gyerekből...meg a harc a követelőző és sok esetben korlátoltan gondolkodó "anyákkal".
Mert az a nő aki ma nem dolgozik és a gyerekei ellátásából meg a volt férj pumpolásából él, az holnap a gyerekei nyakán fog élősködni.A törvényt viszont nem érdekli, mi lesz ha betöltötte a 18.évét.
Talán kellene egy olyan törvény is, amelyik elveszi a gyereket attól a szülőtől, aki bizonyítottan nem tesz azért, hogy munkába álljon, és a másik, rendesen dolgozó szülőnél helyezi el.
Reia
Kérhetsz végrehajtást, és ha az sikertelen, a gyámhatóságon gyermektartás megelőlegezését. Emellett a rendőrségen feljelentést tehetsz tartás elmulasztása miatt.
Tisztelt Szakértők!
Az alábbi ügyben kérném a segítségüket.
A volt férjemmel tavaly szeptemberben elváltunk közös megegyezéssel. Még ezt megelőzően márciusban elmentünk ügyvédhez, ahol megállapodtunk a gyerekek láthatásában (közös felügyelet) és a vagyonmegosztásban. Tehát a válókeresetet már az ügyvéd által ellenjegyzett közös megállapodással együtt nyújtottuk be. A bíróság szeptember a közös megállapodásra tekintettel kimondta a válást. Közös vagyonunk volt egy lakás, fele-fele arányban, valamint két autó és egy garázs. A lakáson van hitel ahol én vagyok az adós a volt férjem az adóstárs. A lakáson volt szocpol amin elidegenítési tilalom volt 10 évig. Abban állapodtunk meg, hogy a garázs és a két autó a volt férjem tulajdona marad, a volt férjem tulajdonrészét a lakásból pedig a gyerekeknek ajándékozza fele-fele arányban, én pedig vállalom, hogy a hitelt egyedül fizetem. Ezzel nincs is semmi gond. Továbbá a lakáshasználat az enyém és a két gyereké. De mivel hogy ne kelljen a volt férjemre eső szocpolt visszafizetni, megállapodtunk abban is, hogy az ajándékozás akkor fog megtörténni, ha letelik a 10 év elidegenítési tilalom. Ez most márciusban lejárt.
A volt férjem közeledvén a határidőhöz kitalálta, hogy ő csak azzal a feltétellel ajándékozza el a gyerekeknek a tulajdonrészét, hogy ráteszi saját magának a haszonélvezeti jogot. Természetesen a vagyonmegállapodásban szó nincs haszonélvezeti jogról.
Én nagyon nem szeretném, ha haszonélvezeti jog kerülne arra a lakásra a volt férjem által, ami az én és két kiskorú gyermekem tulajdonában van. Ráadásul minden lakással kapcsolatos költséget én fizetek teljes mértékben egyedül, ezáltal a hitelt is. Úgy gondolom, hogy a vagyonmegosztás során ő már megkapta a részét a közös vagyonból (két kocsi és garázs), én pedig semmit nem kaptam, csak fizethetem a hitelt egyedül. De nem is tartok igényt semmire, csak a volt férjemtől megszabaduljak.
szeretném megkérdezni, hogy megteheti-e ezt, annak ellenére, hogy a közös vagyonmegállapodásban nincs benne a haszonélvezet? Úgy tudom, hogy közös megállapodáson csak akkor lehet változtatni, ha mindkét fél hozzájárul. Mit tehetek annak érdekében, ha ő nem hajlandó a gyerekeinek ajándékozni a tulajdonrészét, hogy a gyerekek nevére kerüljön a tulajdonjog haszonélvezet nélkül?
Válaszukat előre is köszönöm.
Látni kellene a megállapodást, a szövegezéstől függően végrehajtást lehet indítani, vagy pert.

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02