Munkajogi kérdések.


döniz # 2016.10.13. 19:46

Kedves Főrumozók!

Férjem 2015. júliusban munkahelyén kényszerűségből felmondott. Azt követően ugyanott határozott idejű megbízási szerződéssel dolgozott 2016. január 01-ig. Azóta nem áll munkaviszonyban, elhelyezkedni nem tudott azóta sem. 2017. júliusában lesz jogosult öregségi nyugdíjra.
Kérdésem, hogy jogosult-e bármilyen segélyre az öregségi nyugdíj eléréséig.

Köszönöm a válaszotokat!

Kasztor71 # 2016.10.12. 03:15

Tiszteletem az olvasót.
A következő ügy megoldásához kérnék tájékoztatást.
Ez év Május. 08-tól dolgoztam külföldön (Hollandia), és ennek megfelelően ki is jelentkeztem a magyar biztosítási rendszerből. Hazatértemkor természetesen vissza is akartam jelentkezni a magyar biztosítási rendszerben és felkerestem a Mohácsi kirendeltségüket, ahol tájékoztatott az ottani ügyintéző hölgy, hogy egy idei jogszabály értelmében csak akkor jelentkezhetek vissza újból, ha a kinti biztosítási időszakot egy e104-nyomtatványal igazolom azt.
Ezt én meg is kértem a Holland hatóságoktól, amit el is küldtek nekem. Ezzel a dokumentummal elmentem az OEP Pécsi megyei hivatalukban.
Ott sorszámot kértem, és fogadott is egyből egy ottani ügyintéző hölgy.
Akivel ugye közöltem, mi ügyben keresem, kérem a segítségét. Akkor az ügyintéző közölte velem, hogy kell ez az e104-s nyomtatvány, amire én is jeleztem, hogy ezt már lekértem. Átadtam neki, és átlapozva közölte, hogy az nem jó, mert, hogy a kinti biztosítási időm még él, és Ő így nem tudja azt elfogadni.
Próbáltam az ügyintézőnek megmutatni azt a dokumentumot, ami alapján küldték az e104-s nyomtatványt, hogy én megfelelően töltöttem ki, nem írtam vagy x-tem azt, hogy ne zárják le a kinti biztosításom. Mire az ügyintéző visszadobta, hogy Őt ez nem érdekli, akkor sem jó az a dokumentum. próbáltam azt is elmondani neki, hogy már jelenleg dolgozom itthon,fizetem illetve a munkáltató fizeti utánam a TB-költségeket, és akkor a munkaviszonyom kezdetéig bezárólag állítsa akkor ki, hogy volt fizetett biztosításom, hisz ezt a dokumentum igazolja is. de erre is nemleges volt a válasza.
Kértem, állítson ki egy jegyzőkönyvet, hogy ez ügyben ott voltam, és hogy mért nem felelt meg neki a dokumentum, amire azt mondta, hogy nem állít ki semmit, mert nem jó a dokumentumot hoztam.
Én azt kérdezném, az ügyintéző hölgy itt visszaél a hivatalával?
Az ügyintéző hölgynek kérésemre ki kellett-e volna állítani jegyzőkönyvet, arra, hogy valamivel igazoljam, hogy én eleget tettem a bejelentési kötelezettségemnek, de ez, az általam leadott dokumentum hibája miatt, vagy adminisztrációs hiba iatt nem felel meg. Ez ugye arra lenne nekem jó, hogy igazoljam, mert bírságolhatnak engem, ha 15 napon belül ezt nem teszem meg.
És akkor itt a kérdés, nem-e azért nem készít jegyzőkönyvet, hogy kiszabhassák rám a büntetést.
Válaszukat megköszönöm..

Dr.Attika # 2016.10.11. 14:44

Kedves Klára!
Ilyen feltételekkel akár Münchenben is vállalhat biztonsági őri munkát. Múltkor a Bp- München vonaton beszélgettem egy férfival. 24/72-be jár Münchenbe Bp-ről. 10 Euró/óra nettó munkabért kap. Átlagban heti két napot kell dolgoznia az hetente 480,- Eur.Ebbe a heti 2 vonatjegy is belefér.Napi 25-30,- Eur-ból még a szállást egy panzióban is meg tudja oldani, tehát nagyon utazgatnia sem. A szabad napokon még alkalmi takarítást is lehet vállalni az olyan 50,- EUR

Bia5 # 2016.10.11. 14:24

Tisztelt Jogászok!

Szeptember 12-én regisztráltak a munkaügyön munkanélküliként. Szeptember 26-án kellett volna mennem egy csoportos tájékoztatóra, de nem tudtam megjelenni mert állásinterjún voltam. Próbáltam telefonon elérni a munkaügyet, de folyamatosan foglalt volt. Most októberben nem érkezett meg az álláskeresési járadékom, így betelefonáltam, hogy mi lehet a gond, majd közölték hogy töröltek, mert 26-án nem jelentem meg. Azt még hozzá tenném, hogy amilyen telefonszámot kaptam, se 26-án, se ma nem volt elérhető. Folyamatosan foglalt volt. Az interneten talált számon tudtam őket felhívni. Ilyenkor mi a teendő? Jogszerűen töröltek?

Válaszukat előre is köszönöm!

Dájáná # 2016.10.09. 19:04

Tisztelt Jogászok!
Munkajogi kérdésben kérném segítségüket.
A munkahelyemen a főnököm szeptember 28-án közölte velünk,hogy kötelező túlórát vezet be október 3-tól, az eddigi 06:00-tól 14:30 helyett 16 óráig. Október 7-én közölték, hogy kevés a napi másfél óra túlóra, így 06:00-tól 19 óráig szeretnének dolgoztatni minket, vagy szombaton is 06:00-tól 16 óráig kellene dolgoznunk, heti egy nap pihenővel, napi 20 perces szünettel. Két jelenléti ívünk van, az egyik a 06:00-tól 14:30-ig, a másik pedig a tényleges munkaidőt tartalmazza. A túlfoglalkoztatás díja az eddigi mozgóbér alapból lenne fizetve, amely nem fogja fedezni a túlórát. Szeretném véleményüket kérni a kialakult helyzetről.

lendvai.klara # 2016.10.07. 12:49

Szeretnék segítséget kérni!

Nyugdíjasként biztonsági őrként helyezkedhetnék el, a végzettségem megvan hozzá. A munkáltató havi 10 napon 24 órában foglalkoztatna, tehát havi 240 órát, 24/48 munkarendben. Ezért a garantált bérminimumot fizetné egy hónapra.(Br.129000.- Ft/hó)
Ezt így megteheti? A 129000.- Ft nem a teljes munkaidős foglalkoztatásért, havi 176 óráért járna? Az e feletti munkaidőt kb. havi 60-70 órát nem kellene pluszként kifizetnie?

Köszönöm: Klári

Kovács_Béla_Sándor # 2016.10.05. 13:52

Nem hosszabbodik meg.

Szanducici # 2016.10.05. 12:14

Kedves Fórumozók,

Ha Munkavállalói rendes felmondással mondok fel, akkor ha a felmondási idő alatt elmegyek táppénzre, azzal az idővel meghosszabbodik a felmond idő, vagy beleszámít?
Köszönöm.

Szisz1 # 2016.10.04. 12:58

Kedves jogászok és fórumozók!

Durván másfél éve -öt hónappal szülés után- felhívtak a munkahelyemről, hogy ha most nem megyek vissza dolgozni, akkor vesznek fel helyettem valakit és nem számítanak majd a munkámra a védettség lejárta után. Jeleztem akkor nekik ,hogy az öt hónapos gyermekem felügyeletét nem tudom megoldani munka mellett, így nem tudom teljesíteni a kérésüket.

Novemberben jár majd le a GYED-em, így pár hete jeleztem a munkáltatónak szóban a visszatérési szándékom. Először közölték, hogy nem tudnak visszavenni, majd egy napra rá valaki egy másik pozícióban felmondott és felhívtak, hogy jöhetnék az ő helyére. Majd egy nappal később felhívtak, hogy mégsem, de fél év múlva egy másik pozícióba igen - előbb nem tudnak visszavenni.

Kezdett elegem lenni a sok variálásból, így elkezdtem más állásokra jelentkezni. Erre még egy nappal később felhívtak, hogy mégis visszavesznek a régi helyemre, mert váratlanul felmondott aznap az utódom is és üres lett a korábbi helyem.

Így gyakorlatilag buktam a 13 évi munka után járó esetleges végkielégítés lehetőségét is, ezért elkezdtem bejárni 8 órában dolgozni újra pár napja. Azonban nem hivatalosan, mert a felmondott utódom már csak két hétig dolgozik és így a könyvelés lejelentett szeptember 1-től visszamenőleg napi 8 órában, hogy a szülés miatt felhalmozódott másfél havi szabadságom minél hamarabb letudják. Még kb két hétig szabadságon lennék - azt zsebbe gondolták odaadni, mert sürgősen át kellene vennem az utódom ügyeit.

Időközben azonban kaptam egy másik cégnél nagyon jó állás ajánlatot. A gond csak az, hogy ott 11.01-től nem dolgozik már a külföldre költöző elődöm és csak akkor kapnám meg az állást, ha előtte legalább két héttel munkába tudnék állni a betanulás miatt. Az pedig bőven beleesik a 30 napos munkavállalói felmondási időmbe.

Tegnap leültem beszélni a vezetőséggel a régi munkahelyen és adtak egy magasabb fizetés ajánlatot - amit kértek, hogy éjszaka még gondoljak át. Biztosítottak róla szóban, hogy ha nem fogadom el, akkor ma felmondhatok és azonnali hatállyal el is engedtek. Közben jeleztem az új munkahelyemnek, hogy vállalom az állást, mert munkába tudok állni időben.

Erre ma beadtam írásban a felmondásom és váratlanul azt közölte inkorrekt módon az ígéretével ellentétben a vezetés, hogy mégsem tud eltekinteni a munkámról a felmondási idő alatt (amúgy határozatlan idejű a munkaviszonyom).

Nagyon kellemetlen helyzetbe hoztak és váratlanul ért, mert korábban volt egy viszonylagos bizalom közöttünk. Ezért most az között kell választanom, hogy vagy két ló közé esek és kereshetek egy harmadik állást, vagy a felmondási idő második felében önkényes módon nem járok be a mostani munkahelyemre - vállalva a jogi következményeket.

A férjem viszont felhívta a figyelmem egy esetleges utolsó mankóra: szerinte nagyon gyengén van dokumentálva a visszatérésem jogilag, így talán az az egyetlen sebezhető pont.

A szülés előtt egy azon tulajdoni kör két cégénél dolgoztam papíron fizikailag ugyanabban az irodában. X cégnél napi két órában, Y cégnél napi hat órában. Viszont a visszajöveteli szándékom csak szóban jeleztem az X cég ügyvezetőjének, és azt mondták, hogy mostantól csak X cégnél leszek 8 órában, mert átvariálják. Azonban a visszatértem óta semmilyen új munkaszerződést nem adtak még átolvasásra sem - nem hogy aláírásra - és papíron még az Y cégtől sem bocsátottak el. Azt sem tudom, hogy mi alapján jelentettek le X cégnél szeptembertől 8 órás munkára újra a NAV felé módosított munkaszerződés híján. Y cégnél pedig nyilván le sincs már jelentve az újbóli munkába állásom. Még orvosi alkalmassági vizsgálatra sem küldtek el a szülés óta.

Ma X és Y cégnél is beadtam a felmondásom és november közepéig GYED-en leszek még.

  1. Vajon tudok X cégnél arra hivatkozni, hogy én a régi munkaszerződésem tekintem érvényesnek, ami szerint nincs joguk napi nyolc órában foglalkoztatni - csak kettőben?
  2. Vajon ha Y cégnél (a 6 órás) nem álltam még gyed közben újra munkába, nem jeleztem hivatalosan a visszatérési szándékom - hanem GYED alatt felmondtam- akkor le kell dolgoznom az ottani 6 órás munkámat a felmondási idő alatt?
  3. Ha hivatalosan még az X cégnél sem álltam munkába, mert a szülés utáni visszatérést követően kötelezően kiadandó szabadságom töltöm papíron és közben mondtam fel, akkor felfüggeszthetik a szabadságom további kivételét és berendelhetnek munkára?

Nagyon megköszönném a tanácsokat, mert talán egy számomra előnyös jogi előzménnyel ki tudnék csikarni egy közös megegyezéses felmondást valami kompromisszummal a helyzet további elmérgesedése helyett!!

Rexor # 2016.10.03. 10:32

Ez -egyenlőre- nem munkajogi kérdés szerintem.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.10.03. 07:06

Az elején még azt hittem, tényleg történt valami...

guzgezen # 2016.10.03. 06:54

Tisztelt Jogászok,

egy munkajogi kérdésben kérném segítségüket.

Az eset a következő:

Munkahelyemen jelenleg középvezetői státuszban dolgozom. 2016. szeptember 29.-én 10:00-12:00-ig, valamint 13:00-16:30-ig két külső helyszínen, külső partnerrel történő egyeztetésre került sor.
A munkahelyemen szokásos eljárásrend szerint jártam el, reggel ahogy bementem:

  1. írásban tájékoztattam a felettesemet, és a HR vezetőt távollétemről, és annak időtartamáról
  2. távozási naplóban rögzítettem, mikor megyek el
  3. minden munkatársat, szokás szerint egy email keretében tájékoztattam, hogy nem leszek elérhető az említett időpontban.

A tárgyalások rendben lementek, mindeközben, e-mailben és telefonon is elérhető voltam.
A munkaidőm hivatalosan 17:00-ig tart, így Budaörsről, nem jöttem már be az 5. kerületbe.

A jelenléti ívembe (mivel papíron vezetjük) 8:30 (munkaidőm kezdete) beírásra került, viszont minden egyéb információt a távozási napló, levelem tartalmazott.

Közvetlen felettesem, és a munkáltatói jogkör gyakorlóján kívül van egy főigazgató-helyettes személy, aki hivatkozván az SZMSZ-re és a jogköreire, a jelenléti ívben piros karikával jelezte, hogy a távozásom dátuma nincs berögzítve. Mindezt 10:00-kor a tárgyalásom időtartamában. Figyelmen kívül hagyva tájékoztató levelemet, és minden egyéb körülményt (távozási napló).
2016. szpetember 30-án, kérdést intéztem a főigazgató-helyetteshez, hogy a szabályos eljárásrendet betartva, egy hivatalos dokumentumba miért firkált bele, és mit jelent a karika, dátum, aláírás pirossal. Hivatkozott arra, hogy őt erre az SZMSZ felhatalmazza, illetve egy pillanatnyi állapotot rögzített, és valótlanságokat közöltem.

Ezt felháborítónak tartottam, hiszen igazolni tudtam távollétem okát, és helyszínét, valamint az ott eltöltött időt.

Mindez odáig fajult, hogy az irodám ajtaját berontva megfenyegetett: a folyosón többen is hallottátok, határozottan az asztalomhoz lépve, elmondta, hogy a "jövőben messze kerüljem el, és még a közelébe se menjek mert különben", ezt követően folytatni akarta mondandóját, de megilletődöttségemben, és félelmemben azonnal a HR vezető irodájába mentem, nem voltam hajlandó megvárni a mondat befejezését, és fontosnak tartottam, hogy más is jelen legyen.
A HR vezető irodájában a főigazgató helyettes úr tárgyi tudásom hiányát méltatva próbálta akaratát és véleményét érvényesíteni!

Továbbra is tartom, hogy ki a felettesem, és ki az aki a munkáltatói jogkör gyakorlója! Nem a főigazgató helyettes!

Ettől az eljárástól, a fenyegetett légkörtől messzemenően elzárkózom, és azt gondolom, hogy sem elveimmel, sem neveltetésemmel és értékrendemmel nem egyezik. Továbbgondolva, azt gondolom a munkahelyem alapelveihez sem illeszkedik.

Sajnálatos az, hogy egy 135 éves múltra visszatekintő nonprofit szervezetnél mindez megtörténhet, és idáig fajulhat el egy helyzet!

Félelemben, fenyegetettségben nem lehet dolgozni, nem lehet megfelelő minőségi munkát végezni,főleg nem úgy hogy számos kérdésben szoros munkakapcsolat van az említett személlyel.

Továbbá felháborított az is, hogy a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva (HR vezető előtt elismerve) az említett személy rossz híremet kelti, és valótlanságokat állít jelenlétemről, munkámról, munkavégzésemről.

A munkáltatói jogkör gyakorlója, írásbeli jelzésemre a következőt jelezte:

Ilyen személyügyi esetek megoldása a munkáltatóra és az érintettekre vonatkozó személyes egyeztetést igényel. Kérem ennek figyelembe vételét, és tiszteletben tartását!

Mivel a hét elején korlátozottan leszek Budapesten elérhető, szerdán pedig egyéb elfoglaltságom van, ezért türelmet kérek arra vonatkozóan, hogy a kialakult személyügyi helyzetet kezelni tudjam! Lehetőséghez mérten igyekszem időben nem elhúzni ezt a dolgot!
Kérem ezért minden érintett szereplő türelmét!

Szeretnék segítséget kérni, hogy hogyan milyen módon tudom megvédeni magam, mit tehetek saját biztonságom, védelmem érdekében, és mit képviseljek, képviselhetek a munkáltatóm felé.
(lehetséges-e a személyes egyeztetésről hangfelvételt készíteni, jegyzőkönyveztetni stb).

Hálásan köszönöm a választ és a levelemre fordított időt!

Legényrózsa # 2016.10.02. 14:59

Tisztelt ObudaFan!

Köszönöm a válaszát!

ObudaFan # 2016.10.02. 06:34

Kjt. 78. § (1) A huszonöt, harminc, illetve negyvenévi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnak jubileumi jutalom jár.

87/A. §(1)E törvény alkalmazásakor közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni

  1. az e törvény hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött időt,
  2. a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, közszolgálati jogviszonyban töltött időt,

c)a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint 2010. július 6. és 2012. február 29. között a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Ktjv.) hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, kormánytisztviselői jogviszonyban töltött időt,

  1. a szolgálati jogviszony időtartamát, továbbá
  2. a bíróságnál és ügyészségnél szolgálati viszonyban, munkaviszonyban, valamint

f)a hivatásos nevelőszülői jogviszonyban és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban,
g)az e törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a Ktjv., valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó szervnél ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban,

  1. az állami vezetői szolgálati jogviszonyban,

i)az állami tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatónál állami szolgálati jogviszonyban, ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban, illetve munkaviszonyban
töltött időt.

Mivel a felsorolás külföldi közalkalmazotti jogviszonyt nem említ, szerintem nem lehet figyelembe venni. (Bár ha a Romániában letanított évek arra az időszakra esnek, amikor már Románia is EU tag volt, akkor fel lehet vetni, hogy ez a szabályozás a közösségi jognak vajon mennyiben felel meg.)

pipásjani # 2016.10.02. 04:20

Köszönöm a válaszokat. A másod fok dupla annyi ítélt mint az első fok.Csak az a baj, hogy még párom papírjait se hajlandó kiadni. Úgyhogy mindenképpen szükséges a Bírósági papír, hogy akár merre is lépni tudjunk.

Legényrózsa # 2016.10.01. 15:42

Kedves Jogászok, kedves Fórumozok!

2016 szeptember 1-én 25 éve vagyok pedagógus pályán. Munkahelyem felterjesztett a 25 éve jubileumi jutalomra.A munkáltató visszadobta a kérést, azzal hogy a pályám kezdetén Erdélyben letanított 2 év nem közalkalmazotti jogviszony. Tudtommal a környező országokban az állami iskolákban közalkalmazottak a pedagógusok.
Tud-e valaki abban segíteni, hogy hol tudok ennek utána nézni? Melyik az a jogszabály, ami kizárja a jubileumi jutalomra való jogosultságot, azaz alátámasztja a fenti döntést?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.30. 04:56

Azért az első fokú ítéletet megkapta az a munkáltató írásban is. Ha a másodfokú azt hagyta helyben, akkor nem nagyon lehet arra hivatkozni, hogy nem ismeri.

Dr.Attika # 2016.09.30. 04:55

Kedves szanducici!
Lehetséges az. Meg lehet kötni a munkaszerződést. A hatályát is meg lehet határozni függő feltétellel, vagyis a korábbi munkaszerződés megszűnésének hatályával.

Dr.Attika # 2016.09.30. 04:51

30 nap minimálisan szükséges az írásba foglalásra. Onnantól egy-két hét a kézbesítés.Írásba foglalt ítélet nélkül a munkáltató, ha akarna sem tudna fizetni. Karácsonyra meg lesz az a pénz.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.29. 20:58

A bíróságnak rengeteg ideje van. Mondhatni, időmilliomos.

pipásjani # 2016.09.29. 19:54

Tisztelt fórumozók.

Következő lenne a kérdésem. Páromak 09.01.-én volt meg a 2 fokú tárgyalása,amit megnyert a munkáltatóval szemben.
Viszont a mai napig nem jött semmi határozat a Bíróságtól.
Viszont az ügyvéd hölgy azt mondta onnan számít a 15 nap fizetési határidő,mikor kézbe veszi a határozatot.
Kérdésem az lenne, hogy a Bíróságnak mennyi ideje van kiküldeni ezt a bizonyos ítéletet?

A válaszotokat előre is köszönöm.

Szanducici # 2016.09.29. 08:16

Kedves Dr.Attika,

Köszönöm válaszát. Elméletileg nyilatkozatot fognak küldeni. A munkaszerződés, a kezdési időpont hiányában még nem lehetséges.
Másik kérdés, ha a jelenlegi munkahelyem nem enged el 30 napra (60 napos felmondásom van, de fölöslegesen vagyok itt, semmi munkám hetek óta, mindenki unatkozik, szóval csak nemjófejségből csinálhatnák), akkor ha én elmegyek 1 hó táppénzre a felmondási idő alatt, attól még az az idő beleszámít a 60 napba?
Köszönöm.

Dr.Attika # 2016.09.28. 17:08

Kedves Szanducici!
Egy telefonon nem lehet munkaszerződést kötni. Ehhez írásban foglalt szerződés szükséges. Vannak olyan szerződés típusok, melyek szóban is megköthetők. Ez nem az. Kössék meg írásban a munkaszerződést és ezt követően mondjon fel a korábbi munkahelyén.

Legényrózsa # 2016.09.28. 16:56

2016 szeptember 1-én 25 éve vagyok pedagógus pályán. Munkahelyem felterjesztett a 25 éve jubileumi jutalomra.A munkáltató visszadobta a kérést, azzal hogy a pályám kezdetén Erdélyben letanított 2 év nem közalkalmazotti jogviszony. Tudtommal a környező országokban az állami iskolákban közalkalmazottak a pedagógusok.
Tud-e valaki abban segíteni, hogy hol tudok ennek utána nézni. Melyik az a jogszabály, ami kizárja, azaz alátámasztja a fenti döntést?

Szanducici # 2016.09.28. 12:23

Kedves Jogászok,

Olyan kérdésem lenne, hogy az, hogy felhívtak egy remélhetően következő munkahelyről, és azt mondták telefonban hogy felvettek, az elegendő-e. Kértem írásbeli ajánlatot, és várom, de nem merek felmondani addig míg nem küldik. Szerintetek, ha meghiúsul a dolog, akkor ez jogalapként működhet, hogy "de felhívtak"? Tudtommal a szóbeli megállapodés is szerződének minősül...
Köszönöm előre.