Igen, ismerem a mondást, na de nem tények, hanem a "mondás" alapján döntenek? Nagyon örülök ....
Igen, magam is kereskedő, vagyis mindegy, a kereskedelemben dolgozó vagyok, és érdekes módon, ilyen állatságot még életemben nem jutott eszembe csinálni.
Végül: én továbbra is úgy vélem, nem én kezdtem a hibasorozatot, mert én átadtam a táskámat a biztonsági őrnek, aki trehányul csak annyit mondott, hogy mit kezdjen az egyesével ott levő aksikkal, azokat nem tudja bejelölgetni, mert estig azzal fog szórakozni. Na engem nem érdekel mit hogyan, de akkor baromi egyszerű: számolja le darabra, vegyen fel róla egy leltárt és el van intézve, tessék, boltos létemre, itt a megoldás, amit én látok.
Monalisa! Ne haragudj, de továbbra se tudom úgy felfogni, hogy tanulópénz mert hibáztam és fizessem meg, dehogy fizetem, mit fizessek? Azt hogy ők többszörösen hibáztak, én viszont már azelőtt is 20x voltam bent ugyanígy a táskámmal, ugyanígy tele aksikkal, na azóta ahopgy gondolkodoma történteken, lehet hogy pont ez volt a baj, mert tudták rólam személy szerint, hogy nálam mindig van egy vagon, és lehet hogy kellett nekik egy balek mert hiányuk volt vagy tudom is én ...
Ne haragudj, nem én követtem el az egész folyamatot elindító hibát, a másik pedig az, hogy nem tudom megoldani, hogy nem viszem be a táskámat, ugyanis mindig kell abból akis is és a fél milkás gépem is ha elő akarok nagyíttatni képeket, tehát ha nem viszem be a táskám akkor értelme sincs bemennem. Monalisa, furca egy logikád van, kész én vagyok a bűnös, csak azért, mert "úgy szokás, hogy a biztonsági őrnek adnak igazat", hát elmennek az anyjukba, már bocsánat. És a többi érv az semmi? Hogy nem írtam alá, sőt odaírtam, hogy fenyegettek, hogy rendőrt hívtam ...stb ?? Ilyen alapon többet be se merek menni sehova, mert ha úgyis eldöntött tény, hogy nekik van igazuk, legközelebb akár az ottlétem nélkül is kitöltenek majd alkalmanként egy-egy feljelentést, és nem érdekes, hogy én nem írtam alá, akár azért mert ott se voltam, kész, mindegy, 5 biztonsági őr állítja, hogy ott voltam, és látták, amint egy hűtőt próbálok kicsempészni a pénztáron fizetés nélkül ....
HORROR
Na de van egy nagyon jogi kérdésem:
Első fokon ugye az Önkorm. Szabsért. Osztálya köteles telejskörűen kivizsgálni az ügyet, ha kétség merül fel, azaz ő maga is eljátssza a bírósdit és tanút is meghallgat stb, vagy pedig ha nem egyértelmű a helyzet mert ugye nem voltam hajlandó aláírni, azaz tehát kénytelen ő maga egy első fokú határozatot hozni vagy esetleg ha ilyen kétes esetről van szó + továbbra is ellentmond mindenki mindenkinek, akkor kapásból átadja az ügyet a bíróságnak? vagy a rendőrségnek? Hogy megy ez?
(csak megjegyzésképpen: igen, én is voltam egyszerű kereskedő is, voltak bolti lopások is, de ilyen mocskos soha nem voltam, én egyetlene gyszer nem adtam le semmilyen feljelentést senki ellen, pedig aztán lett volna rá alkalom bőven, de úgy voltam vele, hogy ha visszaadta, akkor menjen aztán ennyi, de én nem fogok írogatni, meg olyan se vagyok, hogy jogi útra terelni .... hát mások vagyunk, nekem a károm megtérült, ennyi, minek cirkuszoljak még? Na de eza jelenlegi esetem most nem igazán erről szól, mert most meg lopás se történt ....
Továbbmennék: Ha az Önkormányzat Szabs.Osztálya netántán nekem adna igazat, akkor én utána feljelenthetem a biztonsági őröket csoportosan elkövetett rablásért? Hiszen ezt követték el ... én kértem vissza a saját aksijaimat normális hangnemben, de ők fenyegetéssel és erőszakkal, ordítozva nem adták vissza. Akkor megáll vagy nem a tényállás? Szerintem igen, de azért megkérdezném más véleményét is erről.
És most kivételesen nem hagynám magam, ha kell járok majd én évekig a bíróságra, ha már ennyire itt tartunk, hogy kimit hogyan hibázott, akkor álljon meg a menet, ha engem kihoznak vétlennek, bizony most nem leszek az a nyuszi, és úgy állok hozzájuk ahogy ők én hozzám, és ragaszkodom ahhoz, hogy ebből ügy legyen. Csoportosan elkövetett rablásért viszont már nem egy csekket szoktak csak adni ha jól tudom ... Szerintem ez egy jó kis példa lehetne a kiskirályosdit játszó biztonsági őröknek, hogy azért fogják már magukat vissza, és csak azért mert van egyenruhájuk meg egy adó-vevő a kezükben, még nem biztos, hogy ők többek. Hozzáteszem, erre a biztonsági cégre kimondottan rengeteg panaszthallok másoktól is, hogy kimondottan zaklatnak nagyon sok mindenkit, és már írtam az Áruház igazgatónak, hogy ez nem zavarja, hiszen feltehetően elriasztanak ezzel igen sok vevőt ..... válasz természetesen nem érkezett a mai napig, feltehetően nem is fog.
Jó, hát én hirtelen hatalmas eredménynek tartanám jogi szemőpontból, ha a jeget meg tudnánk törni, és a szokásal ellentétben most nekem adnának igazat, és akkor viszont nem fogják lenyelni amit művelek, epdig eddig soha az életben nem voltam bosszúálló típus, na de .... ha valakie nnyire egy szemét állat velem, akkor én miért hunyjak szemet egy csoportos rablás felett? Több ismerősöm is bíztat, ne hagyjam magam, volt olyan, akit szépen ott bent a belső helyiségben még meg is vertek, a frász tudja, hogy lopott-e vagy nem valójában, bár szerintem jogi szempontból ez olyan mindegy, hiszen ha lopott is, mégis honnan veszi a bizt. őr magának a jogalapot ahhoz, hogy akkor ő elverheti a delikvenst? Na erre én viszont ugrok azonnal, és mivel ugyanerről a biztonsági cégről van szó, olyan szemét leszek amilyen csak tudok. és persze én vagyok a rossz, ezt bírom .......
Krisztián
(hosszú voltam, bocsi, de így kerek a dolog)