Még szerencse....
bolti lopás? mit tehetek?
Nanemaar azt mondta a hölgy, aki kihallgatott, hogy ez szabálysértés, de ahogy olvasgattam utana ezt akár 300 ezer ft-ig is lehet büntetni és úgy rémlik ezt ő is mondta. Nyilatkoztam a családi és anyagi helyzetemről is, mert azt mondta ez is hatással van a bírság összegére. Én sem gondolnám amugy, hogy kevesebbet kell fizessek mint maga az eltulajdonított krém ára és ahogy olvasgattam itt korábbi eseteket gyanítom, hogy alsóhangon 50.000 ft lehet az összeg, de majd kiderül 30 napon belül. Egyébként nem tudom, hogy ez számít-e, de nincs ellenem semmilyen más eljárás, sem lopásért, sem semmiért.
„A birság összege szubjektiv döntés,előélettől függ,de várhatóan alatta marad az eltulajdonitott értéknek..”
Én ebben koránt sem vagyok biztos. A bírság célja nem az elkövetési érték részbeni megtérülése, hanem az elrettentés.
De nyilván számít az előélet, így akár figyelmeztetéssel, vagy egy alapbírsággal is megúszható első esetben. Az elkövetési érték alapján szerencsére ez nem bűncselekmény, legfeljebb szabálysértés, vagy vétség.
Kedves Majordomus.
Koszonom szepen a valaszt.
Szomoru orokos.
En a.jo lenne nem at elni megint ezt a.megalaztatast az uzletben tortentekre, majd az ezt koveto rendorsegi kihallgatasra fel irtam.. de itelkezni a leg konnyebb, ezt akkor is tapasztaltam..
A birság összege szubjektiv döntés,előélettől függ,de várhatóan alatta marad az eltulajdonitott értéknek..
zsanzsi
„Jo lenne nem at elni megint ezt a megalaztatast.”
Ezek szerint ez már nem az első...
Üdv mindenkinek!
Remelem meg vann itt paran a forumon es tud valaki abban segiteni, hogy ha lopas vadjaval feljelentes van ellenem (7000ft) koruli termeket tettem el reflexbol a.telefonommal, de.nyilvan ez meg sajnos lopasnak szamit varhato, hogy beideznek 30 napon belul a birosagra is? A rendorsegen az Osztalyvezeto eloszor azt mondta, hogy igen, dr vegul, hogy miutan teljesen vegighallgatott engem is azt mondta, hogy nem fognak beidezni es "csak" penzbirsagot fogok kapni ettol is felek, hogy vajon mennyit es errol jon majd egy hatarozat. Letezne, hogy tenyleg nem kell bemennem. Jo lenne nem at elni megint ezt a megalaztatast. Koszonom szepen ha valaki erdemben valaszol es segit a lehetseges birsag osszegerul is.
Köszönöm szépen a választ. Ilyen esetekbe kamerákat is visszanéznek egyébként?
Mennyi idő alatt zajlik le egy ilyen?
Köszönöm a választ előre is
Megbantam85,
Megrovás, esetleg pénzbüntetés, semmi extra.
Priuszod nem lesz, erkölcsid tiszta marad.
Tisztelt Joginform! 2023.05.08-án voltam vásárolni az auchanba és pár árut nem fizettem ki, ami persze kiderült. 6090 ft értékben, amit persze utána kifizettem. Felvették ugyebár a jegyzőkönyvet és megtették a feljelentést. A rendőrség kijött és köz ölték, hogy majd értesítenek mikor kell mennem kihallgatásra. Nagyon megbántam. 16 évvel ezelött szintén volt hasonlo szabálysértésem. Érdeklődni szeretnék, hogy ez veégett mire számithatok és ez az egész hogyan és mikor zárul le. Köszönöm a válaszukat. Tisztelettel megbántam85
Biztos hogy nem!
drkatona
„Célszerű ilyen esetben a kárt megtéríteni, és a közvetítői eljárás felé terelni az ügyet, akkor akár még az elítélés is elkerülhető.”
A hölgy már eleve eljárás alatt volt az előző két alkalom miatt, de újból lopott egy másik boltban.
Ha ebből nem tanul, akkor ismét fog és akkor már szerintem nem ússza meg ennyivel.
Akkor már szerintem a közvetítői eljárás is kizárt lesz, mint esetleges lehetőség.
Neki az egyébként sem úgy tűnik, hogy eléggé elrettentő büntetés lenne.
Kb. erre írta Majordomus is, hogy nem ez lesz az utolsó ügye.
Tisztelt Hölgyem!
Nem kell megijedni, börtönbe biztosan nem fog kerülni. Célszerű ilyen esetben a kárt megtéríteni, és a közvetítői eljárás felé terelni az ügyet, akkor akár még az elítélés is elkerülhető.
Üdvözlettel,
dr. Katona Csaba ügyvéd
https://www.drkatonacsaba.hu/…ed-budapest/
Megrovás és pénzbüntetés. De nem ez volt az utolsó ügye.
Nem félig-meddig, hanem "teljesen" eljárás hatálya alatt állt a második elkövetéskor. Azzal együtt, összesen 20 ezer forint körüli elkövetési értéknél ez még fel sem veti az - akár felfüggesztett - szabadságvesztés veszélyét.
KBS
„Az meg szabálysértésre értelmezhetetlen.”
Azért én nem volnék biztos benne, ha valaki többször egymás után lop, majd mikor kiderül, akkor egy másik boltban ráfejel még egy esettel, akkor azt majd „szabálysértésnek” fogja a rendőr minősíteni. Itt már nem az érték számít szerintem, hanem a többször is más kárára elkövetett cselekmény súlya.
Slainte
„Első bűntényes egy rendbeli lopás vétsége miatt...”
Konkrétan ő néhány nap leforgása alatt háromszor is lopott. A harmadiknál meg már jóformán félig-meddig eljárás alatt is állt.
Az üzletszerűség szempontjából valóban határeset, de a végrehajtandó szabadságvesztés még akkor is kizárható, ha megállapítják. Első bűntényes egy rendbeli lopás vétsége miatt bizonyosan nem kap végrehajtandót, jó eséllyel még felfüggesztettet sem, inkább próba vagy pénzbüntetés, esetleg közérdekű munka.
Szabálysértésnél valóban nincs visszaesés, csak ismételt elkövetés (Szabs.tv. 23. §), azonban itt mind a visszaesés, mind az ismételt elkövetés kizárt, hiszen az újabb elkövetéskor még nem volt a korábbi cselekmény elbírálva.
Az meg szabálysértésre értelmezhetetlen.
KBS
„Ez még nem feltétlenül üzletszerű. Szerintem a rendőrség sem tekinti annak.”
Jójó, akkor nevezzük visszaesőnek. :-O
Ez még nem feltétlenül üzletszerű. Szerintem a rendőrség sem tekinti annak. De egy ügyvéd nem ártana.
angcsep
„Pár hónapja egy közértben loptam kettőször egy nap leforgása alatt 15 ezer Ft alatt összesen. Második alkalommal kaptak el. Ez az ügy még zajlik......Most ismét egy drogériából loptam 5800 Ft értékben, mondták, hogy a bolt feljelentést tesz.....5 hónapos terhes vagyok......Már nagyon visszacsinálnám..”
Többször lopsz, majd mikor megfognak és rendőrségi ügy lesz belőle, újból lopsz máshol, ahol ismét megfognak. Ezt már úgy hívják, hogy üzletszerű lopás, ilyenkor az elkövetés értéke már irreleváns és valóban ez az, amit el sem kellett volna kezdeni. Szerintem később majd a gyerek mellett is újból és újból meg fogod ismét próbálni, ezt nem nehéz kikövetkeztetni. Sajnos ha rajtam múlna, akkor bent születne meg az a gyermek a rács mögött, de megnyugodhatsz, nem én leszek a bírád. Egy biztos, a születendő gyerek nem fog megvédeni a dutyitól, ha a tetteid alapján a bíró letöltendő börtönbüntetést lát a megfelelő ítéletnek.
Egyébként el kellene olvasnod az előtted kérdező Meggondolatlan fórumtárs sorait, amelyeket „2023.01.16. 18:29-kor és 2023.02.28. 12:07-kor ” írt. Egyik az első leírása volt, a másik meg már a követkeménye, mint folytatás, nagyon tanulságos.
Üdvözlöm!
Pár hónapja egy közértben loptam kettőször egy nap leforgása alatt 15 ezer Ft alatt összesen. Második alkalommal kaptak el mondták, hogy látták a kamerán, hogy délelőtt is loptam, és rendőrt hívtak, akik felvették az adataim, majd rá pár hónapra a rendőrségen tettem vallomást, akkor azt mondták max. pénzbüntetés. Ez az ügy még zajlik. Most ismét egy drogériából loptam 5800 Ft értékben, mondták, hogy a bolt feljelentést tesz ki is töltettek velem egy lapot. Mire számíthatok? Priusz? Elzárás? Szabadságvesztés? 5 hónapos terhes vagyok..
Már nagyon visszacsinálnám..
Azt hiszem, ez a legjobb döntés. Ha sikerül a kiskorú veszélyeztetésének elkerülése, akkor a végrehajtandó szabadságvesztés kizárt, de még a felfüggesztett is valószínűtlan, büntetlen előéletű esetében inkább pénzbüntetés vagy próba. Az összesen 11 ezer forint elkövetési érték nem elírás?
Köszönöm a válaszokat!
Ügyvéd mellett döntöttem, mert nem lesz egyszerű....

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02