Közúti baleset okozása miatt 8 napon túl gyógyuló sérülés, (lábtörés) amikor parkolásból hátrafelé tolatva a kocsim eleje(!) elsodort egy gyalogost, egy idős bácsit, (nem zebrán) aki nem emlékszik a baleset körülményeire sem. Közvetítői eljárásban veszünk részt, ahol 200 ezer Ft-os kárigényt jelentettek be. Ügyvédi tanács szerint nem kellene fizetnem, ezért van a biztosító, másik fél ügyvédje szerint csak rosszabbul járhatok, ha bíróságra viszem az ügyet. Még nem tudni, hogy maradandó-e a lábsérülése, mire számíthatok ha nem tudom kifizetni a kárigényüket, jogos-e a kárigényük, illetve annak mértéke, vagy menjek-e tovább a bíróságig? Mennyiben felelős a gyalogos, ha tolatás közben olyan közel halad el a kocsi elejéhez képest, hogy az ebből adódó baleset miatt sérül meg?
Előre is köszönöm a választ.
Közúti baleset okozása
Először is tisztázzuk, hogy a közvetíti eljárásban a sértett által kért összeg nem kártérítés, hanem jóvátétel. A biztosítók fizetik a kártérítést.
Ha megállapodtok a közvetítőin, és nem tudsz teljesíteni, akkor a büntetőeljárás folytatódik a rendes menetében, vagyis vádemelés és tárgyalás lesz. Ha maradandó a sérülés, akkor a minősített eset miatt szabja ki a bíróság a büntetést. Ez súlyosabb, mint az alapeset. Valószínűleg pénzbüntetés lesz, de a mértékét innen nehéz megítélni. A gyalogos közrehatását a bíróság az okozó javára, mint enyhítő körülményt értékeli. De hogy tényleg volt-e közrehatása, az összes körülmény mérlegelésével dönthető csak el.
Olyan nincs, hogy a közvetítőin kért összeg jogos-e vagy sem. Ott semmit sem kell bizonyítani vagy igazolni. A sértett annyit kér, amennyit akar, ha te ezt elfogadod és tudod teljesíteni, akkor egyezzetek meg. Ha nem tudod elfogadni, akkor majd a bíróság kiszabja büntetést.
de én ezt nem értem. ha nem zebrán volt a bácsi, akkor az autós egyáltalán miért felelős az elsodrásért?
hát nemrég volt egy olyan eset, hogy ZEBRÁN ütött el egy rendőrautó egy gyalogost, aki meg is halt, és még ott is azt nyilatkozta a szakértő, hogy márpedig nem hibás a rendőrautó. vagy az csak azért volt, mert rendőr, és más civil autóst lecsuknának ilyenért?
Üdv
Lakott területen kívül hajtottam szabályos sebességgel egy az előttem haladó kocsitól megfelelő távolságot tartva.Egy kanyar után egy lovas kocsi ÁLLT A SÁV KÖZEPÉN amit az előttem haladó kocsi kitudott kerülni én a szembejövő szgk miatt nem így a vészfékezés ellenére belementem. A helyszínen többször megkérdeztem hogy jól van e mindenki és hangosan tiltakoztak hogy nem kell rendőr nem kell mentő.A 112 őn bejelentettem az eseményt kérdezték hogy kell e rendőr és itt naivan azt mondtam hogy nem. Ők elhajtottak helyszínről. Majd én is. 2 napja voltam a rendőrségen mivel feljelentettek hogy agyrázkódás történt hoztak látleletet és azt állítják hogy én semmit nem tettem hogy segítsek nekik. Mire számíthatok? Mikor jelenthetem föl őket hamis vádért? Ha akkor ők elhagyták a helyszínt ,de van látlelet amit beadtak azt figyelembe veszik,hiszen az a baleset és a feljelentés között akármikor történhetett? Elkeserítő hazugságok ellen védekezni. Előre is köszönöm egy 18 éves soför(2 tanú volt velem)
ME.DA
Na az ilyenek miatt kell mindenképpen bemondani a segélyhívó telefonszámokba az ügyeletesnek azt a varázs szót, hogy kérem a rendőri intézkedést!
Próbáld meg elérni hogy a 112-es hívásodat nézzék vissza, az biztos le van mentve, az alapján már te akartál segíteni.
Te hamis vádért semmiképp.
Független tanú kell majd, persze a te tanúid is használhatóak lesznek az ügyben, sőt biztos hogy őket is meghallgatják majd. A sérülés fokát sem ártana tudni, meg az orvosi szakvélemény látlelet, keletkezése se mindegy. Ha az nap történ vagy másnap akkor esélyes hogy a balesetben lehetett ez.
Agyrázkódást emlegetett a rendőr azt hogy mikori a látlelet fogalmam sincs. De akkor nem látta hivatalos személy , megtámadhatom hogy nem is a baleset kapcsán sérült meg nemde? A helyszínről elfele tartva találkoztunk a körzeti megbízottal ő látta hogy nincsenek a helyszínen amikor mi elmegyünk. És megvan a telefonszámla benne van kétszer is a 112. Illetve egy volán busz megállt ha jól emlékszem fogalmam sincs hogy őt elő lehet e keríteni dehát ő maximum annyit tud elmondani hogy nem hajtottunk el.Én elkezdtem gondolkozni ezen hogy megbíznék jogi képviselettel egy ügyvédet mivel semmi kedvem 100 kilómétereket utazni ezért, de azt mondták hogy ezzel rossz fényben tüntetném fel magam ez tényleg elképzelhető?
„ Milyen az utat szegélyező növényzet?
Fás,-bokros,-füves,-kukoricatábla, füves rész, stb.?”
Ja-ja és milyen az egy és kétsziküek aránya ...
a 112-es hívások alapból mentésre kerülnek. Hatóság kérheti csak ki. Majd ha meghallgatnak akkor jelezd ezt. Amiket felsorolt egyenes.ági java részt ezeket a kérdéseket fogják majd feltenni... meg persze még sok mást is...
Nos akkor megpróbálok kielégítő választ adni nagyon köszönöm a segítséget.
A két utas Anyám és apám ez ettől rosszabbat úgy érzem nem írhattam volna:)Én körülbelül 65 km per órával mentem egy " ( " alakú kanyarban gyakorlatilag tökélesen leírtam ezzel a kanyar ívét és egy ívű volt nemvolt sebeség korlátozás sem figyelemztető tábla és bal ívű a kanyartehát semmit nem láttam a vezető ülésből a lovaskocsiból amíg a másik kocsi ki nem vágott...A két ominózus autót megtalálni gyakorlatilag lehetetlen 2 falu közötti 2 sávos aszfalt útról beszélünk . Nem tudom milyen sűrűn kerülnek ki a posztok de azt az előzőben is írtam hogy egy volán busz megállt talán az a sofőr előkeríthető lenne, illetve az említett körzeti megbízott.Száraz úton történt du 4 körül szóval a 90 km/h sebesség korláthoz nem érzem kirívónak a 65 km/h t.A kanyar miatti záróvonal végénél történt a baleset körülbelül. Melletünk erdős árkos rész volt. De ha netán személyesen tudnék írni egy levelet elküldöm google mapson.
Esetleg még azt is meg lehetne nézni hogy nem volt korlátozás lassú járművekre az adott útszakaszon. (traktor lovaskocsi kerékpár stb)
Tisztelt Mindenki,
Ma, sajnálatos módon, elütöttem egy biciklist az én hibámból, érdeklődni szeretnék mire lehet számítani? a sértettnek egy ujja tört el, nem haragszik rám,feljelentést valószinüleg nem tesz. 8 napon túlgyógyuló a sérülése, ez esetben mennyi bírságra számíthatok és elveszik e a jogosítványomat?
Köszönöm
Ez hivatalból üldözendő, közúti baleset gondatlan okozásának vétségének hívják, tehát várható, hogy büntetőeljárás indul ellened. Ahol nem pénzbírságot, hanem pénzbüntetést szabnak általában ezért ki, és várható, hogy minimum egy évre (ez a törvényi minimum) eltiltanak a vezetéstől.
Kedves Balesetijogasz!
Olvastam a hozzászólásod ("Olyan nincs, hogy a közvetítőin kért összeg jogos-e vagy sem. Ott semmit sem kell bizonyítani vagy igazolni. A sértett annyit kér, amennyit akar, ha te ezt elfogadod és tudod teljesíteni, akkor egyezzetek meg. Ha nem tudod elfogadni, akkor majd a bíróság kiszabja büntetést."), apósomnak is most pénteken lesz közvetítői eljárása (a helyzetet a 9.oldalon írtam le a fórumon). Ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy ha pl. a sértett azt mondja, hogy kér 300.000 Ft-ot (nyugdíjas bácsi, a motorját kell fényezni, ill. a meggyet úgy kellett leszedetnie, stb.), ezt jobban teszi apósom, ha elfogadja, mert ha nem, tovább megy az ügy a bíróságra, és az be is vonhatja a jogosítványát (kvázi akkor még annyit sem tud fizetni, mivel sofőr)? Vagy nem jól értem?
Kedves Transformer!
Mindenki saját maga tudja eldönteni, hogy mennyit tud és hajlandó kifizetni a közvetítői eljárás során a sértettnek. Ha nincs megegyezés, akkor a bíróság kiszabja a büntetést, ami általában pénzbüntetés, de benne van a pakliban az is, hogy a jogosítványt is elveszik.
A közvetítői során lehet kérni részletfizetést is, ha a sértett hozzájárul, de fel lehet neki ajánlani azt is, hogy segítetek neki a kerti munkában, ha megoldható a részetekről. A megállapodás bármiről szólhat, amiben meg tudtok egyezni. Természetesen általában pénzösszeg szokott lenni a jóvátétel, mert ez mindenkinek egyszerűbb.
Köszönöm balesetijogasz. Nem mondom, hogy várjuk a pénteket, de jó lenne már túl lenni rajta...
Kedves Balesetijogasz!
Idén tavasszal történt velem egy közúti baleset mely során súlyos sérülést szenvedtem (váll-törés). A rendőrségi nyomozás lezárult, az okozó fél beismerte a hibáját stb.
Sajnos (vagy éppen szerencsére) nem vagyok túl jártas az ilyen nemű dolgokban. Odáig megvan, hogy vagy A) megegyezek az illetővel valamilyen formában, vagy B) A bíróság szabja ki a büntetést.
Ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésem, csak, hogy ne úgy menjek el a rendőrségre, hogy gőzöm sincs a dolgokról.
- Ha megegyezek valamiben, az illető teljesíti is azt, akkor ennyi kész, vége? Gondolok arra pl., hogy a motorkerékpáromban, ruhában esett anyagi kárt fizeti a biztosító vagy nem?
- Ha a bíróság szabja ki a büntetést, akkor jár valamilyen kártérítés?
Előre is köszönöm!
Lement a mediátoros dolog, és hát bácsikánk 500e Ft-ot akart bevasalni. Álmunkban sem gondoltuk volna. Tényleg félelmetes, hogy itt nem kell szégyenkezned, bármennyit kérhetsz. A motorján 11e Ft-os kár lett, amit a biztosító fizetett. Hivatkozott a szoboszlói gyógykezelésre, az elmaradt meggyszedésre, stb. 250e lett a vége. Üdv Mindenkinek.
Tisztelt Szakértők!
Közúti balesetet okoztam, és mint gyanúsítottat hallgattak ki a rendőrsége.
Meghallgatásom előtt vázolták jogaimat, kötelességemet és egyéb lehetőségeimet is.
Többek között azt, hogy a sértett féllel külön hivatalosan is meg egyezhetek így elkerülhető a bírósági tárgyalás.
Szeretném megkérdezni, hogy ezt az eljárást miként tudnám lebonyolítani.
Továbbá, ha ez sikerül a rendőrség saját hatáskörében még megbüntethet?
Köszönöm fáradozásukat!
Maradok tisztelettel.
K.I.
véső!!!!!
Köszi a segítséget. Csak az a gond, hogy nem fordulhatok ehhez a lehetőséghez, mert állítólag maradandó sérülést fog szenvedni az illető - ezt rendőrségi megbízott mondta. Viszont az általad megadott rendőrségi tájékoztatóban ilyen kitételt nem találtam. Akkor most ez, hogy működik????
karer60
Azért vagy gyanúsított, mert van 8 napon túli sérült. Innentől fogva bírósági ügy lesz és a bíró dönt majd. Nem rendőrségi hatáskör ez már.
lia992
Ha a gyerek nem foglalkozik vele, akkor nem lesz ebből semmi. Nem tud feljelenti téged senki sem. Nincs sértett akkor nem tudnak mire fel téged feljelenteni... kár aggódni
karer60!
Nem tudom, miért nem találtad, feketén-fehéren le van írva:
„Milyen esetben, milyen feltételekkel kerülhet sor közvetítői eljárásra?
Mediációra kerülhet sor a törvény szerint, ha a bűncselekmény:
- közlekedési bűncselekmény (pl. közúti baleset gondatlan okozása)stb,
és maximum öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
”
A közúti baleset gondatlan okozása a Btk. szerint:
187. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
- három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget...
Tehát ha a bűncselekmény nem haladja meg az ötéves szabadságvesztéssel fenyegetettséget, és a sértett is hozzájárul, mehet az eljárás.
Véleményem !
amit Gabicsek írt az neked is szól, leszokhatnál
arról ,hogy minduntalan a "véleményedet" biggyeszted ide
Olyan vagy mint egy rehabilitált párttitkár...
Volt ilyen balesetem. Két autó rommá tört, egyikben lett egy gerinc sérült. Mindkét sofőr ellen indítottak eljárást hivatalból, rendőrségen azt közölték hogy a bíróságnak átadnak mindent és ott döntik el ki volt a hibás, nem rendőrségi hatáskör ez ők nem szabnak ki semmit csak olyat hogy pl. biztonsági öv...
Egyezkedésről peren kívül meg hasonló dolgokról szó sem volt.
Én ezt vettem alapul, erre írtam hogy nem rendőrségi hatáskör, mivel a kérdező ezt kérdezte, hogy büntet e a rendőrség erre...
Mivel maradandó a sérült is...
Gabicsek!
Köszönöm a fáradozásodat!!!
Végig bogarásztam az ezzel kapcsolatos anyagokat.
Még a hajó nem ment el!!!!!!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02