EON kötbér


Baumi # 2016.01.26. 18:11

Tisztelt Ügyvéd Úr,

2015.11.24-én Sopronban, édesanyámhoz megérkezett két E-on szerelő, előre bejelentkezve fogyasztómérő tervezett cseréjére. A mérőszekrény egy társasházi kapualjban található, így külső plombái bárki számára szabadon elérhetőek. Mire édesanyám az emeletről leérkezett a két szerelő már azzal fogadta, hogy itt szabálytalanság történt, mert sérült a külső plomba.
A szerelők pár külső fénykép készítése után azzal távoztak, hogy küldik a győri illetékes kollégákat, akik majd az átszerelést elvégzik.
Mivel a győri szerelők éppen Sopronban dolgoztak, egy órán belül megérkeztek hozzánk. Nemsokára csatlakozott hozzájuk a korábbi két soproni szerelő is. A plomba sérüléssel nem törődve, azonnal nekiálltak a szekrényt megbontani, majd megállapították, és elmondták édesanyámnak, hogy itt csak a mért rész volt hozzáférhető
ezért maximum csak saját magától tudott volna áramot lopni.
Ezen kívül megállapították, hogy a kapcsolószekrényben egy belső maszk hiányzik, de emiatt se aggódjon.
Ezután édesanyám felhívott engem azzal, hogy nincsen baj és a győri szerelők rendbe is hoznák a szekrényünket, ha tudom fél órán belül biztosítani a hiányzó belső maszkot. Miután elmagyarázták mire van szükség, megvettem a maszkot és elvittem a szerelőknek. A szerelők engem is biztosítottak arról, hogy csak tőlünk lehetett volna mért áramot vételezni és semmilyen jogtalan vételezésre utaló nyomot nem találtak.
A szerelés végén (ekkor már nem voltam jelen), édesanyámmal aláírattattak egy ellenőrzési igazolást és egy ténymegállapító jegyzőkönyvet.
A jegyzőkönyvben ez áll:
"A hensel szekrény külső burkolatának alsó sarkánál a plomba szakadt. A hensel belső maszk része hiányzott ezáltal a méretlen rész hozzáférhetővé vált."
Édesanyám részéről a nyilatkozat:
"Eddig csak szakember nyúlt a mérőhelyhez, eddig nem jelzett senki. Leolvasáskor nem jelezte senki, hogy nincs valami rendben. A műanyag szekrény megléte óta ez így van itt (10 éve)."
A jegyzőkönyvet édesanyám minden oldalon ellenjegyezte.
Miután a kapcsolószekrényt teljesen leburkolták és leplombálták, mindkét szerelőcsapat távozott.

2016. január 18-i kelttel, egyszerű postai küldeményként, január 22-én kézhez kapott édesanyám egy Tájékoztatás tárgyú levelet, melyben az E-on előzetes kötbérigényét jelezte, 240.000 Ft értékben.
A levélben 40% engedmény biztosítását ajánlották fel, amennyiben január 26-ig telefonon egyeztet velük édesanyám és elfogadja a fizetés tényét.
A levél mellékeltét képezte két rossz minőségű fekete-fehér fotó a helyszínen készített képekből.
Édesanyám szerint legalább 20-30 fotó készült a szerelés során. Sem a sérült plomba nincsen meg, sem nem állapítható meg, hogy honnan lehetett volna jogtalanul áramot vételezni, mert a szekrény burkolata már nem átlátszó, abba belátni a beszerelt maszk miatt nem lehet.

Meggyőződésünk, hogy senki nem lopta az áramot sem a mért, sem a méretlen részből. A kapcsolószekrény egy forgalmas kapualjban van, ahol a lakók az első pillanatban észlelnének egy illetéktelen szerelést.
Véleményünk szerint a kapcsolószekrény átadása óta ebben az állapotban volt és senki nem nyúlt hozzá.
A kapcsolószekrény plombáiról átadás-átvételi feljegyzést nem találtunk a 2004-es csatlakozási dokumentációban.
A kapcsolószekrény 2004-es átadási állapotáról és az átszerelés előtti állapotról nincs birtokunkban fénykép.
Édesanyám egyedülálló nyugdíjas, átlagosnak mondható, kiegyensúlyozott áramfogyasztással.
A határidő lejárt, megállapodás nem történt. Fizetni nem szeretnénk, mivel jogtalannak tartjuk ezt az egész eljárást.

Várjuk szíves javaslatát, miként tudnánk elkerülni a kiszabott kötbér kifizetését.

Köszönettel és üdvözlettel,
Baumgartner Kornél

energetikai ügyvéd # 2016.01.26. 18:38

Tisztelt Baumi!
Írtam Önnel e-levelet.

Üdvözlettel:

Dr. Szücs István
ügyvéd

Imre83 # 2016.01.27. 08:00

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Egy olyan problémával fordulok Önhöhöz, hogy 2012 évben vettem egy társasházi ingatlant, ahol ezután a villanyórák is átirásra kerültek a nevemre. Ezt az ingatlant 2015 év végén ( november )eladtam és ezzel párhuzamosan a villanyórákat is az új tulajdonos nevére írattuk az eon ügyfélszolgálatán. Az ügyfélszolgálaton közölték velem, hogy az éjszakai áram fogyasztás tekintetében fizetési elmaradásom van, kb. 2500 KW. Mire én megkérdeztem, hogy ez hogy történhtett, mivel rendszeresen fizetem az általányt és minden év végén ( amikor érkezik a végelszámoló számla )még ki is szoktam egyenlíteni az esetleges elmaradásomat! A ügyfélszolgálaton azt a tájékoztatást kaptam, hogy az éjszakai áram az elmúlt három évben nem volt le olvasva és mindig becsült érték alpján számoltak mindent. A valós óra állás most lett megállapítva, mikor azt az "új" tulajdonossal leolvastuk és azt közöltök az óraátírásnál. Az ügyfélszolgálaton az ügyintáző mutatta a számítógépes nyílvántartásban, hogy a "nappali" óra le van fotózva, viszont az "éjszakai" vezérelt óra fényképei hiányoznak ( a valóságban a két óra egymás mellett van, hozzáférhető helyen ). Később a telefonos ügyfélszolgálattal beszéltem, hogy mi a tehendő ilyen esetben, ill. kérdésemre, hogy mi okból nem történt meg az elmúlt három éveben a leolvasás - érdemleges választ nem kaptam. Tájékoztatás gyanánt annyit közöltek velem, hogy hogy ha az Eon hibázott ebben a dologban, akkor az elmaradt 60 pár ezer forintot kb. 36 hónap kamatmentes részletre kifizethetem.
Pár nap múlva telefonon hívást kapok egy Eonos szerelőtől, aki már ott "szerelget" ellenőriz a villanyóránál és közli velem, hogy menjek oda, mert csak az én jelenlétembe szerelheti le hibás mérőt! Kérdésemre, hogy ki és milyen feladattal külte oda, csak annyit mondott, hogy a hibakód alapján az órát le kell cserélnie! Elfoglaltság miatt a mérő helyszínén nem tudtam megjelenni, és egyébként is az átírás akkor már majdnem egy hete megtörtént és az ingatlanba már az új tulajdonos lakaik.
Telefonon hívtam az eont, hogy adjanak rá magyarázatot, hogy miért akarják a mérőt lecserélni, hogy ki mondta azt nekik, hogy az meghíbásodott. Erre érdemleges választ nem kaptam.
Annyit közözlt velem a ügyfélszolgálatos, hogy max. egy évre visszamenőleg követelhetik úgymond a tartozásomat, mert itt eonos hiba van, úgy néz ki!

Pár nap múlva beszéltem az új ingatlan tulajdonossal, mire ő közölte velem, hogy előző nap megjelent 4-5 Eonos szerelő, nagy szerszámos ládákkal és órákon át vizsgálták a mérőt!Ezt követően ismételten hívtak az eontól ( SZERELŐ ), hogy jelenjek meg a mérő helyén mert le kell szereleni az óra kell a helyérefel, azt újra kell plombázni.

Érdekesség képp még annyit, hogy a vezérelt " éjszakai" mérő nem is az én nevemen volt 2012 és 2015 között, hanem az előző tulajdnonos nevén. Az akkori átírást igazoló dokumentum szerencsére meg van, hogy az eonnál megtörtént az akkori átírás.

Tanácstalan vagyok ebben dologban!!!
Ki kell fizetnem azt a több tíz ezer forintot?
Engedjem, hogy lecseráljék az órát?
Félek bármit is aláírni?!
Becsült érték alapján készítehetnek éves záró számlát?
Őketn nem kötelezi valamilyen törvény vagy rendelet, hogy a vezérelt órát is le kell olvasni?
Felteszem, hogy 10 év után történik mindez, akkor 10 évet számláznak ki?
Írjak panasz levelet, abba mit írhatok?
Válaszát előre is köszönöm !!!!
D. Imre

energetikai ügyvéd # 2016.01.28. 06:20

Tisztelt Imre!

Írtam Önnek e-mailt.

Üdvözlettel:

Dr. Szücs István
ügyvéd

Anonimus92 # 2016.02.02. 13:19

Jó Napot
Segítségre lenne szükségem.
Mai nap folyamán az E-on volt nálunk és szerződé szegést állapítottak meg, új villany órát szereltek fel... stb

Az érdekelne, hogy most milyen büntetés várható ??
Különböző fórumokat olvastam meg utána néztem én nagyon sok dolognak de nem vagyok ügyvéd hogy "okos" dolgot tudjak mondani ... "mezei kis emberek vagyunk (a családommal)"
Nem tudjuk most mi történik mire számolhatunk...
Akik ezt a nagyon fantasztikus dolgot megállították
"nem tudom hogy mire számoljanak nézzenek utána az interneten... szöveggel jöttek"
Valaki segítsen.

Köszönöm a választ.

energetikai ügyvéd # 2016.02.02. 17:52

Tisztelt Anonymus!
Ha Önnél szerződésszegést állapítottak meg, akkor annak nagy valószínűséggel – joghátrányként –kötbér lesz a következménye. Ennek mértéke több mindentől függ, így konkrét összeget csak akkor lehet kiszámolni, ha az ember látja az ellenőrzés során felvett ún. „ténymegállapító jegyzőkönyvet”. Ha a mérőt leszerelték, akkor azért valószínűleg komolyabb szerződésszegés gyanúját állapították meg. Ilyen esetben a kötbér mértéke két nagy lehetőség-csoporttól függ: 1.) történt-e méretlen vételezés illetve mérőbefolyásolás vagy 2.) a méretlen vételezésnek csak a lehetősége állott fenn. Ha az első eset, akkor a kötbér mértéke a mérő alatti kismegszakítók összegzett értékének (ha három van) (pl. 3 x 25 A) 15.000 Ft-tal történő szorzata. A példa alapján tehát 1.125.000 Ft. Ha több mérő érintett a „buliban”, akkor az összes mérő alatti kismegszakító-értékeket össze kell adni. a második esetben, azaz ha „csak” a méretlen vételezés lehetősége áll fenn, akkor a számítás mód annyiban különbözik, hogy a kismegszakító értékeket nem 15.000-rel, hanem 7.500-zal kell megszorozni, és ez a követelés lesz a kötbér mértéke.
Erre aztán majd az engedélyes fizetési kedvezményt (csökkentést) ajánl fel annak érdekében, hogy az ügyet gyorsan lezárva, mihamarabb pénzéhez jusson, és a fogyasztó lehetőség szerint ne nagyon okoskodjon. Ön ezt majd elfogadhatja. Ha viszont Ön úgy gondolja, hogy nem „ludas” a dologban, vagy tényleg nem csinált semmit, és emiatt fizetni nem akar, akkor kezdődik a „játszma”...
Tisztelettel:

Dr. Szücs István
ügyvéd
www.drszucsugyved.hu

Anonimus92 # 2016.02.03. 18:19

Tisztelt Dr. Szűcs István.

Elméletileg egy kismegszakítón találtak égés nyomot, 2015 Áprilisban mágnes "szalgozták" akkor semmi ilyet nem vettek észre.
Ez ügyben akkor a 15.000Ft kell egyszeresen 25A megszorozni??
Vagy ilyenkor ezt hogy lehet értelmezni???

Köszönöm a választ

energetikai ügyvéd # 2016.02.04. 09:07

Tisztelt Anonimus!

ELVILEG IGEN, ugyanis háromfázisú mérő esetén ahány fázist érint a beavatkozás, annyi fázis kismegszakító értékét kell megszorozni 7,5 EFt-tal vagy 15 EFt-tal.
Csakhogy vannak olyan beavatkozásmódok, amelyeket egy vagy két fázisban követnek el, mégis a TELJES mérésre kihatással vannak. Ilyen esetben - háromfázisú mérőnél - mindhárom fázis kismegszakító értékeit össze kell adni, és az így kapott amperitás-értéket kell szorozni.
Ön azt írja, hogy égett volt a kismegszakító. Ekkor - valószínűleg - az ún. "lopótökös" beavatkozási módszer volt, vagy arra gyanakodnak. Ez a beavatkozási mód tipikusan az az eset, amikor az egy fázisban történő beavatkozás a teljes mérésre kihat, tehát a három áramkorlátozó összegzett amperitás-értékével kell számolni.
Tudom, hogy ennek nem örül, de gondolom tényszerű tájékoztatást kért, nem pedig evangéliumot...

Üdvözlettel:

Dr. Szücs István
ügyvéd
www.drszucsugyved.hu

Aiska # 2016.02.05. 17:04

T. Fogyasztók!
Ezúton üzenem mindenkinek, hogy az eonos kötbéres levelektől nem kell megijedni. Mindenki harcoljon az igazáért. Megéri. Én is így tettem és sikerrel.

Tyaviatti # 2016.02.10. 20:04

Tisztelt ügyvéd úr!
A hétfői napon nálam jártak az E-ON szerelői, mert feltételezésük szerint a villanyóránk rosszul mér. Le is cserélték az órát és közölték, hogy négy, öt hónap múlva leolvassák és amennyiben eltérés lesz az azt megelőző fogyasztási átlagban és az óracsere óta fogyasztott átlagban a különbözetet az E-ON öt évre visszamenőleg ki fogja számlázni. A kérdésem az, hogy van-e lehetőségem arra, hogy ne fogadjam el az általuk becsléssel kalkulált számlát? Milyen jogszabályok érvényesülnek ebben az esetben?

Köszönettel:
Tyaviatti

ZollR # 2016.02.10. 20:32

@Tyaviatti: Vélelemre / becslésre elég nehéz jogot alapítani...
Aki vádol, az bizonyít, ha azzal vádolnak, hogy áramot szabálytalanul vételezel (lopsz), akkor azt gondolom be is tudják bizonyítani. Ha nem, akkor mindez semmi több csak légből kapott fenyegetés.

Tyaviatti # 2016.02.10. 22:46

Lopásról, vagy annak feltételezéséről nincs szó! Itt csak mérőhibáról beszélünk.

Tyaviatti # 2016.02.10. 23:04

Tisztelt Dr. Szűcs István Úr!
A hétfői napon nálam jártak az E-ON szerelői, mert feltételezésük szerint a villanyóránk rosszul mér. Le is cserélték az órát és közölték, hogy négy, öt hónap múlva leolvassák és amennyiben eltérés lesz az azt megelőző fogyasztási átlagban és az óracsere óta fogyasztott átlagban a különbözetet az E-ON öt évre visszamenőleg ki fogja számlázni. A kérdésem az, hogy van-e lehetőségem arra, hogy ne fogadjam el az általuk becsléssel kalkulált számlát a villanyóra hibájának esetén? Hiszen az ingatlan nem volt folyamatosan lakott az elmúlt öt évben.Idegen kezűség, külső beavatkozás fel sem merült a csere alkalmával, a plombák sértetlenek voltak. Milyen jogszabályok érvényesülnek ebben az esetben?

Köszönettel:
Tyaviatti

ZollR # 2016.02.11. 09:42

Ezt nem értem...
Vélelmezik, hogy rossz az óra amit ők szereltek fel, és ezért neked kell fizetni? Itt valakik fordítva ülnek a lovon.
Ha nem tudja a közműszolgáltató bizonyítani, hogy a vevő szabálytalanul vételezett, akkor bármilyen kár érte, az az ő kára...

energetikai ügyvéd # 2016.02.11. 11:03

Tisztelt Tyaviatti, és Tisztelt Hozzászólók!

1. Ki ugyan kiszámlázhatja az engedélyes 5 évre is az energiát, de a hálózathasználati szerződésből fakadó követelések 2 év alatt elévülnek (VET 60. §) . Ez tehát egy rövidebb, az általánoshoz képest speciálisnak minősülő elévülési idő, ami felülírja a Ptk. 5 éves elévülését. Tehát Ön 2 évre köteles kifizetni az elfogyasztott, de meg nem mért, vagy hibásan megmért energia ellenértékét.
2.A fizetésre annyi havi részletfizetési lehetőséget kell biztosítani, ahány hónapig a probléma fennállt.
3. A hibás mérésre a 273/2007. Korm. rendelet 2. sz. melléklete vonatkozik, annak is a 17. pont körüli része. Ott van leírva, hogy hibás mérés esetén hogyan kell eljárni, és a mérési eredményeket hogyan kell helyesbíteni.

Üdvözlettel:

Dr. Szücs István
ügyvéd
www.drszucsugyved.hu

Tyaviatti # 2016.02.13. 11:49

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Köszönöm a tájékoztatást!

Silber # 2016.02.15. 11:41

Tisztelt Jogi Fórum!
A hozzászólókat olvasva nagyon vegyes a kép az áramszolgáltatók üzletszabályainak értelmezése a kötbér ill kártérítés kérdésében, nevezetesen:
6.9.2 Szerződésszegés a rendszerhasználó részéről
6.9.2.1 A rendszerhasználó részéről szerződésszegésnek minősül különösen, ha
d) a csatlakozó berendezést, a fogyasztásmérő berendezést megrongálja, a zárópecsétet eltávolítja, következménye kártérítés, a rendelkezésre állás szüneteltetése amennyiben a hiteles mérés feltételei a helyszínen azonnal nem állíthatók helyre,

  1. olyan módon megrongált fogyasztásmérő berendezésen keresztül vételez, amely a mérés befolyásolását vagy a fogyasztásmérő berendezés megkerülését lehetővé teszi, következménye kötbér, a rendelkezésre állás szüneteltetése amennyiben a hiteles mérés feltételei a helyszínen azonnal nem állíthatók helyre,

Elmondani kívánom, hogy 2009-ben gyermekem nevére való átíratás céljából kértük a villanyóra átírásához a szükséges eljárás lefolytatását. A DÉMÁSZ szakemberei állapították meg a villanyóra hiányosságait zárópecsét sérülése valamint plombák hiánya, melyet jegyzőkönyvben rögzítettek.
A villamos mérő-óraszekrények a közös lépcsőházban vannak elhelyezve, melyhez bárki hozzáférhet. A szekrényekben tárolják a lépcsőházba kötelezően előírt tűzoltókészülékeket, ezért nem lehetett lezárni. Erről fényképfelvétellel rendelkezem. Általános tapasztalat, hogy társasházakban a villanyórák közös helységben vannak elhelyezve, bárki megtekintheti, mindenkori „jóakarók” azt rosszhiszeműen megrongálhatják, Ilyen és hasonló eset a DÉMÁSZ működési területén gyakran előfordult, mint arról a DÉMÁSZ szakemberei tájékoztattak.
A DÉMÁSZ 120000,-Ft kötbér megfizetésére kötelezett. Jelenleg 7 év után bírósági szakaszban állunk mivel jegyzőkönyvben rögzített villanyóra sérülésének tényét nem vitatva a sérülést nem én okoztam szabálytalan villamos áram vételezést semmilyen módon nem végeztem. Az eljárás során bizonyítható módon, esetemben, nem történt megállapítás arra vonatkozóan, hogy befolyásolt fogyasztásmérő berendezésen keresztül, ill. annak megkerülésével szabálytalan áramvételezés történt.
Megállapítja a bíróság, hogy az üzletszabályzat két bekezdése átfedést mutat, azért jogos a kötbér követelés, mivel a lehetősége áll fenn a szabálytalan áramvételezésnek. Védekezésem nem fogadták el.
Megjegyezni kívánom továbbá, hogy 2001-ben került felszerelésre az új óra jegyzőkönyv szerint amelyben csak a zárófólia sértetlensége és száma került feltüntetésre. Záróplombák számáról és azok elhelyezési helye nincs feltüntetve. Az óra felszerelésekor senkit meg nem bízva én nem voltam jelen egy ott lakó a lépcsőházból írta alá és adta át a jegyzőkönyvet azzal, hogy az órát kicserélték.
A Budapesti Békéltető Testület ajánlásaiban szerepel továbbá, hogy : „Nem lehet kötbért kiszabni e kötelezettség megsértésére hivatkozva akkor, ha a mérő például társasházi folyosón, közös pincében vagy más egyéb, nem a fogyasztó kizárólagos őrizetében lévő helyiségben volt.”
Kérdésem jogos-e az áramszolgáltató kötbér követelése?
Válaszukat előre is megköszönve, üdvözlettel:

energetikai ügyvéd # 2016.02.15. 19:55

Tisztelt Silber!

Én egy kicsit másként látom a dolgokat, mint Ön:
Az elosztói engedélyesi üzletszabályzatok nem szabályoznak eltérően, az viszont igaz, hogy az értelmezés cégenként és akár területenként is más és más lehet. Az egyes szerződésszegő/szabálytalan vételezési tényállások viszont szinte szó szerint ugyanazok mindegyik engedélyesnél.
Ennek két oka is van: 1.) a jogszabály is meghatározza ezeket, és attól eltérni nem lehet. 2.) az üzletszabályzatokat jóváhagyó energiahivatal arra törekedett, hogy a szabályok azonosak legyenek attól függetlenül, hogy melyik engedélyes ellátási területéről van szó. Szerintem ez teljesen racionális cél illetve törekvés.
Az Ön által idézett d) és e) pontok mellé illeszkedik egy f) pont is, amely tényállások úgy vannak megfogalmazva, hogy egymáshoz hézagmentesen illeszkedjenek a súlyosabb és súlyosabb beavatkozási formák szerint. Először csak egy egyszerű kis rongálást szabályoz, ami esetén nem lehetséges a méretlen vételezés. Súlyosabb eset az, ha a méretlen vételezés lehetősége fennáll, de az nem történt meg. A legsúlyosabb pedig az, ha a méretlen vételezés meg is valósul(t). A lépcsőzetesség tehát logikus, és követhető. Ehhez illeszkednek a kártérítés, az amperenkénti 7.500 Ft-os illetve 15.000 Ft-os kötbér értékek is. Ez a szankciórendszer - szerintem - korrekt, jól van úgy, ahogy.
A konkrét kérdéseire is válaszolva, hivatkozom a vonatkozó jogszabályra, mely szerint:

19.10. A plomba sérülésére a hálózati engedélyes kizárólag abban az esetben hivatkozhat, ha azt a felhasználó dokumentáltan, azonosítható módon, sérülésmentes állapotban vette át tőle. A plombák számáról, azonosítójáról és sérülésmentes külsejéről a fogyasztásmérő-berendezés vagy túláramvédelmi berendezés felszerelésekor, továbbá a felhasználási helyen végzett ellenőrzéskor a felhasználót írásban tájékoztatni kell.

19.14. Nem hivatkozhat a hálózati engedélyes a felhasználónak a fogyasztásmérő-berendezés állagmegóvásával kapcsolatos kötelezettsége megszegésére, ha a fogyasztásmérő-berendezés nem a felhasználó kizárólagos őrizetében van vagy annak felszerelése, felhasználó részére történt átadása során nem a jogszabályokban és az üzletszabályzatban foglaltak szerint jártak el.

Nem kell hozzá különleges szakértelem, hogy ezeket a rendelkezéseket értelmezni lehessen, és azt gondolom, hogy az idézett szabályok teljes körű választ adnak kérdéseire.
Nem tudván, hogy van-e jogi képviselője a perben, én általánosságban mégiscsak azt gondolom, hogy érdemes keresni olyan ügyvédet, aki ezzel a jogterülettel foglalkozik. Ugyanis e villamos-műszaki szakkérdésekkel megtűzdelt jogszabályokat mindenki tudja értelmezni, de amint a mondás is megállapítja: "nem mindenki kocsis, aki lovat hajt..."

Üdvözlettel:

Dr. Szücs István
ügyvéd
www.drszucsugyved.hu

Silber # 2016.02.16. 16:13

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Köszönöm válaszát!
"A konkrét kérdéseire is válaszolva, hivatkozom a vonatkozó jogszabályra," Melyik ez a jogszabály?
Üdvözlettel:

Al Bundy # 2016.02.23. 20:19

Tisztelt Ügyvéd Úr,

Hasonló cipőben járok, mint itt sokan. 2014 végén vettem egy családi házat, melynek villanyóráit az Eonnál átírattam. Most pár hete megjelent két szerelő, hogy megvizsgálja az órákat, és megállapították, hogy az egyik óra két plombája "sérült, feszegetett, fogónyomok láthatók rajta, a mérő deknijén elhelyezett szolgáltatói zárópecsét azonosíthatatlan lenyomatú, idegen eredetű, méretlen hozzáférhető". Ma pedig megkaptam a számlát is 225 000 forint kötbérről (7500 Ft-os amperdíjjal számolva).

2014-ben, az órák átíratása után is kijöttek az E-onosok, és akkor az órákat rendben találták, legalább is nem tettek említést semmilyen sérülésről. Tehát a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a plombákat csakis én rongálhattam meg.

A baj csak az, hogy nem tettem, még csak hozzá sem értem a plombákhoz soha, az órákhoz is csak akkor, ha le vagy fel kellett kapcsolni a biztosítékot valami miatt. A számlákat mindig pontosan fizettem, a fogyasztásom pedig magasabb, mint az átlag, ráadásul annak nagy része nem is a szóban forgó órán keresztül történik, mert arra csak 2 elektromos tűzhely van kötve, havi néhány ezer forintos fogyasztással, míg a többi órán havonta kb 30 ezer forintot fogyasztok.

Szóval nem tudom, most mit tegyek. Nem szívesen fizetnék, mert nem követtem el semmit, hacsak azt nem, hogy az első vizsgálatkor vakon megbíztam a szerelőkben. Szerintem ugyanis az történhetett hogy a plombák már akkor sem voltak sértetlenek, de ezt a szerelők vagy hanyagságból, vagy valami más okból akkor nem vették észre. Azt is el tudom képzelni, hogy a sérülést a korábbi tulajdonos okozta, aki a ház alagsorában évtizedeken át presszót működtetett, mert az alagsori rész áramellátása valóban erről az óráról ment, neki tényleg "megérte" volna "megkerülni" ezt az órát, nem úgy, mint nekem. Persze ezt nem tudom bizonyítani.

Szóval ilyen esetben van valami remény, vagy le kell nyelnem a büntetést (esetleg mások helyett) úgy, hogy nem követtem el semmit?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.24. 04:42

Az a baj, hogy a "szerintem" és az "el tudom képzelni" kevés. Bizonyítani kellene.

Al Bundy # 2016.02.24. 13:43

Tudom, hogy kevés, az viszont nem "szerintem", és nem "el tudom képzelni", hogy én nem loptam az áramot, és nem rongáltam meg semmilyen plombát. Magyarországon ez is kevés? Bizonyítsam be, de hogyan? Hogy lehet bebizonyítani, ha valaki nem követett el valamit?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.24. 14:04

Hogy lehet bebizonyítani, ha valaki nem követett el valamit?
Legtöbbször sehogy, és épp ezért általában nem is kell. Az Eonnak kell bizonyítania, hogy elkövetted. Az a baj, hogy ők ezt sikeresen tudják bizonyítani - még akkor is, ha nem igaz. Így aztán tényleg nem maradt más, mint hogy ellenbizonyítasz. Ha tudsz.
(Nem kéne magyarországozni. Alapvetően magadnak köszönheted a helyzetet.)

Al Bundy # 2016.02.24. 15:07

Ha az Eonnak kell bizonyítani, az nekem elég, attól nem félek. Amitől félek, az az, hogy a szabályzatuk szerint akkor is jár nekik a kötbér, ha nem loptam, nem okoztam semmiféle kárt. Ezt nem valahogy úgy hívják, hogy jogtalan haszonszerzés? Egyáltalán, hogy szerepelhet ilyesmi a szabályzatukban? Vagy a törvényben? Mi az, hogy azért, mert "fennáll a lehetősége"? Ha fennáll a lehetősége, hogy a szomszédom kirabol, mert mondjuk nem vagyok otthon, akkor ezért én is követelhetek tőle kártérítést? Nincs a jogban semmi olyasmi, hogy kártérítés csak ténylegesen elszenvedett kárért jár?

Egyébként könnyű azt mondani, hogy magamnak köszönhetem, kíváncsi vagyok, te hogy védenél ki egy ilyesmit.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.24. 15:16

Nem félsz tőle? De hát gyakorlatilag már bizonyították. Van két hiteles jegyzőkönyvük. Egy akkorról, amikor birtokba léptél: "mérő sértetlen". Egy másik mostanról: " a plombát feltörték, méretlen fogyasztás lehetséges".
A plomba sértetlenségéért, a méretlen fogyasztás kizártságáért a fogyasztó felel.