Ingóságok meg még egyszerűbbek. Ha 60 napon belül nem viszi el, írsz neki egy tértis levelet, adsz még 8 nap póthatáridőt, beleírva, hogy a Vht.182.§(2) szerinti határidő MÁR lejárt, a kézhezvételtől 8 nap és 1 perc múlva (tértiből látni fogod) pedig azt teszel velük amit akarsz, ha mégse viszi el. Ami tetszik megtartod, ami nem kell eladod, vagy kidobod. A tied.
Közjegyző fasza ötlet volt. Ha az ő nevét bedobod a közműveknél, biztosan nem fognak akadékoskodni (pedig, szigorúan nézve, tehetnék). A "közokirat" szót emlegetni kell, és már megy is minden mint a karikacsapás...
Köszönöm még egyszer a tanácsokat drbjozsef és gerbera 317. Elnézést, hogy nem válaszoltam, de kicsit felgyorsultak az események az elmúlt héten. Sikerült a birtokbavétel, a bérlők elmentek, kulcsot ideadták nekünk és kihívtunk végül egy közjegyzőt, aki fotókat készített a lakásban található dolgokról és a mérőórákról az átadáskor, a zárat lecseréltük. A közművek átírása most fog következni, remélem, rendben lesz. Az adós telefonon azt ígérte, elviszi a cuccait, csak idő megszerveznie, azért erre még kíváncsi leszek, ismerve, hogy mennyire akadályozott eddig mindent...de ez már a könnyebbik dolog lesz várhatóan. :)
„ mert a Vht. 154/A.§ (1) az adós és az adós jogán benn lakó személyekről ír.” Egyrészt te a Vht 154.§ szerint szeretnél birtokbajutni. Hidd el, most ez az egyetlen lehetőség, mert helyszíni cselekmény nincs még pár hónapig biztosan, utána az adós egy két kifogást bedob, és mire lehetne, jön a moratórium, úgyhogy legjobb (!!) esetben is jövő nyáron kaphatnád meg az ingatlant. Másrészt tényleg arról ír, de nem a birtokbaadással kapcsán, csak annyit, hogy mindnek el kell takarodni az ingatlanból. A bérlőnek legfeljebb a bérbeadó felé van bármilyen elszámolási kötelezettsége, neked meg a tulajdonossal.
Elég fura helyzet, mert a bérbeadó-bérlő jogviszonyban a bérlő kifejezetten birtokosnak számít, megilleti a birtokvédelem, és őket is pont elég nehéz kirakni ha kellően rosszhiszeműen, dörzsöltek, és bírják idegekkel. De itt, az árverésnél kicsit más a helyzet, a jogszerű bérleti szerződéssel maga a birtokvédelem itt is megilletné a bérlőt, de ettől függetlenül a "birtokbaadás" fogalma a Vht.-ban semmiképpen sem úgy lenne jogszerű, hogy a bérlő adja neked birtokba az ingatlant.
A "birtokbaadás" mint jogi fogalom és a "birtokbaadás" mint gyakorlati cselekmény nem ugyanazt jelenti. Előbbi egy jogi aktus, jegyzőkönyvvel, akár a vh irodájában, míg az utóbbi a tényleges kulcsátadás meg óraállások aláírása - de a kettő nem kell hogy feltétlenül összefüggjön.
Kerülj minél előbb birtokba, neked hosszab távon az a fontos.
Ahogy gerbera írta : a birtokosnak, bérlőnek, adósnak, mindenkinek ki KELL költöznie. Ha birtokon belül van, és nem teszi, akkor most szinte lehetetlen ezt kikényszeríteni, a pereskedés évekig is tarthat. De ha TE vagy birtokon belül, nincs mire pereskedjen, hiszen ki kell amúgy is költöznie. Ilyenkor legfeljebb azzal próbálkozhat, hogy kétszáz kiló aranyat tartott a nachtkasztliban, és gyémántokkal volt kirakva a csillár. Úgyhogy ha birtokbaveszed, vigyél tanúkat, fotózz/videózz le mindent, jegyzőkönyvezz, leltározz, ne hagyj támadási felületet. Illetve próbáld meg lefedezni magadat és a jóhiszeműségedet amennyire lehet, erre jó a bérlő által aláírt átadási jegyzőkönyv is, de a tértivevények is, hogy te próbálkoztál az adósnál, nem reagált.
„addig pl. nem célszerű elkezdeni a felújítási munkákat?” Csak nem gondolod, hogy szemermyi esélye is van annak, a bíróság helyt adjon egy ilyen kifogásnak?
Köszönöm szépen drbjozsef és gerbera317 a véleményeket és a segítséget. Bízom benne, hogy a közműveknek akkor elég lesz a végrehajtó által kiállított jegyzőkönyv.
Drbjozsef: azért gondoltam, hogy a bérlő aláírhatja az átadás-átvételi jegyzőkönyvet, mert a Vht. 154/A.§ (1) az adós és az adós jogán benn lakó személyekről ír. A bérlő – én úgy értelmezem – beleesik ebbe a körbe. Az merült még fel ezzel kapcsolatban bennem, ha utána megtámadja a birtokbaadást a haszonélvező (adós), mit tud vele elérni a bíróságon? Újra kéri a birtokbaadást? És addig pl. nem célszerű elkezdeni a felújítási munkákat?
Amikor itt kérdezel, nem kell ám elmagyarázni, mi az az árverés! A közmű-átíratás a nagyobbik probléma, én azzal kezdem: Azt jól tettétek, hogy a bérlővel szabályos átadás-átvételi jegyzőkönyvet készítettetek. De a szolgáltatók ettől még ugyanúgy vonakodhatnak. Neked azt kell a szolgáltatókkal megértetned, hogy árverésen vetted az ingatlant, és a közmű előző szerződője nem együttműködő. Ezt a szolgáltatók értik, csak elvárják, hogy hitelt érdemlően bizonyítsd is a dolgot. Ehhez a tulajdoni lap, rajta a szerzés jogcíme: árverés, nem elég. Neked kérned kell a végrehajtót, hogy a 154. § szerint adja át az ingatlant (nem a 154/A. § szerint, hanem a 154. § szerint!). Ehhez a jegyzőkönyveteket bemutatva bejelented, hogy a bérlőktől te a cuccot átvetted, az óraállásokat rögzítettétek. Erre a végrehajtó jegyzőkönyvben megállapítja, hogy te mit jelentettél be, és egyetlen mondattal a végén a birtokodba adja az ingatlant. Ez a jegyzőkönyv már ki fogja elégíteni a közműszolgáltatót is. A bútorok sorsa lényegesen egyszerűbb: Az elérhetőségeidet megadva értesíted a tulajdonosát, hogy 1 hónapig még őrzöd s xarait, utána hulladékként fogod azokat kezelni, úgyhogy addig vigye el őket.
Határeset. A birtokbaadást a birtokossal kellene intézni, a bérlők csak a birtokos jogán ott lakó személyek, nem vele kellene ezt intézned, hanem vagy a (volt) haszonélvezővel, vagy a volt tulajdonossal, a cég képviselőjével. A bérlőnek nincs joga arra, hogy téged birtokba engedjen, pláne jegyzőkönyveket írjon alá.
De ha nem akarsz még évekig szopni egy esetleges nem együttműködő (sőt, direkt keresztbetevő) birtokossal, lehet, hogy célszerűbb "úgy tenni", mintha jogszerűen vetted volna birtokba az ingatlant. Ha birtokon belül vagy, pereskedjen veled ő ha akar, ne neked kelljen vele. Ha a bérlők hajlanadók két tanú előtt átadni a kulcsokat, aláírni a birtokbaadási jegyzőkönyveket, akkor az is jó, több mint a semmi.
Viszont szükséged lesz arra, hogy a végrehajtó hivatalosan is átadja neked az ingatlant. Ehhez be kell jelentened, hogy az adós átadta neked az ingatlant, a kulcsok nálad vannak, és kéred, hogy adja át a Vht. 154.§ szerint. (NEM a 154/A.§ szerint!) Ez nem jár helyszíni cselekménnyel, nem tiltja a veszélyhelyzeti rendelet.
Ha ez megvan, ez elég lesz a közművek átírásához is. Egy tulajdoni lap, egy árverési jegyzőkönyv, és a végrehajtó átadási jegyzőkönyve elég lesz. A birtokbaadási jegyzőkönyv mind itt, mind a végrehajtónak benyújtása szintén határeset, hiszen azon nem az adós/haszonélvező/tulajdonos aláírása van, hanem csak a bérlőké. Abba meg beleköthetnek. Bár ha rendezve vannak a számlák, akkor rohadtul nem fogja érdekelni a közműveket. Esetleg, ha küldesz átadásra felszólító levelet az adós ismert címére határidő megjelölésével, és visszajön a tértivevény mert nem veszi át, vagy átveszi, de nem reagál rá határidőben, azt lehet csatolni (a végrehajtói átadáshoz, közművekhez is), hogy te megpróbáltad, nem elérhető/nem reagál, ennyi.
Az alábbi kérdésben kérném a tanácsukat, szíves segítségüket.
Végrehajtási vevőként nemrég jegyezték be a tulajdonjogomat hosszú várakozás után. A korábbi tulajdonosa az ingatlannak egy cég, illetve ezzel egyidejűleg egy haszonélvezője is volt az ingatlannak, egyben az adós is, aki a céget megelőzően volt az ingatlan tulajdonosa. Őket a tulajdonjog-bejegyzésemmel egyidejűleg törölték a tulajdoni lapról. Az ingatlant a haszonélvező 3 éve bérbe adta bérlőknek, jelenleg lakják. Felvettük a kapcsolatot a bérlőkkel, akik együttműködőek és hajlandóak elköltözni, kulcsot átadni, átadás-átvételi jegyzőkönyvet aláírni.
Két probléma állt elő: Az ingatlanban továbbra is van pár bútor, ami a haszonélvezőé (adósé, aki ugye nem lakja), és eddig sem volt hajlandó elvinni azokat, hiába jelezték a bérlők, hogy nincs rá szükségük. Átvehetem-e úgy a kulcsot és aláírhatjuk-e a birtokbaadást a bérlőkkel, hogy a haszonélvezőt nem értesítjük a birtokbaadásról, csak utólag szólítjuk fel, hogy vigye el a bútorait? (Természetesen mindent leltárba vennénk alaposan a bérlőkkel való átadás-átvételkor.) Sajnos nem várható együttműködés a haszonélvezőtől, illetve a lakcíme is megváltozott, amit nem ismerünk. Vagy ennek ellenére érdemesebb mégis felszólítani, hogy vigye el azokat és őt is elhívni a birtokbaadásra? Vagy a volt tulajdonos céget értesítsük?
Másik kérdés a közművek átírására vonatkozik. A közmű számlák nem a bérlők, hanem a haszonélvező nevén vannak. Az órák átírásához a régi és új felhasználó egyidejű aláírása szükséges. Mit tudok tenni, ha nem hajlandó aláírni a közműves birtokbaadási jegyzőkönyvet a haszonélvező? A végrehajtó által kiállított papír a végrehajtás befejezéséről pótolhatja ezt a közművek felé? Megköszönöm, ha ezzel kapcsolatban volt valakinek tapasztalata vagy véleménye, amit megosztanak velem.
A vészhelyzet alatt a helyszíne cselekmények nem foganatosíthatóak. Ilyen például a kilakoltatás. De esetedben nincs kit kilakoltatni. A helyes az lenne, ha megkeresnéd az adós, megkérnéd, hogy adja át a kulcsokat, ezt rögzítsétek jegyzőkönyvben, az ingatlan átadás-átvételével egyetemben. Aztán ezt csak be kell jelenteni a végrehajtónak, és kérni a 154.§ szerinti átadását. (NEM 154./A.§ szerint!) Ez nem jár helyszíni cselekménnyel, egy jegyzőkönyvvel megcsinálja.
Ha nem tudod/akarod elérni az adóst ,de eléggé biztos vagy benne, hogy nem lakik az ingatlanban, és nem is fog feltehetőleg szót emelni a birtokba lépésed ellen, akkor megteheted, hogy bemész, zárat cserélsz, birtokba veszed önhatalmúlag, és bejelented az átadást a végrehajtónak (mármint, hogy az adós átadta neked!) és kéred a 154.§ szerinti átadást. A végrehajtó nem fogja vizsgálni, igaz-e a bejelentésed, azt saját kockázatodra teheted meg. Mondjuk úgy, hogy bizonyos körülmények estén ez a célszerű, és nem is ritka, hogy így veszik birtokba az ingatlant.
Üdvözlöm! Nyáron árverés által vásároltunk egy ingatlant, mely kapcsán a tulajdonjog már bejegyzésre került. Az ingatlanban több éve nem lakik senki. Kérdésem, hogy ezt milyen dokumentummal lehet igazán bizonyítani. Mi a legmegfelelőbb arra, hogy bebizonyosodjon, nem csak elutaztak a bentlakók... Amint bebizonyosodik, hogy valóban nem él ott senki, miként vehetjük birtokba 2022. április 30. előtt? Hisz a kilakoltatási moratórium miatt jelenleg addig nem adja birtokba a végrehajtó... Van-e arra jogilag lehetőség, hogy ha tényleg nincs bentlakó, birtokba vehessük az ingatlant? A végrehajtót van-e mód ebből a folyamatból kihagyni egyáltalán? Köszönöm szépen!
Tudom, hogy mit jelent a "beköltözhető", mikor licitáltam, akkor is tisztában voltam vele. Csak azzal nem számoltam, hogy ez ennyire elhúzódik majd. Először nem volt szó arról, hogy a pandémia miatt meghosszabbítják a kilakoltatási moratóriumot. Erről csak később döntött a Kormány, mikor már benne voltunk a buliban. Akkor tolták ki szeptemberig a határidőt. Leginkább az zavar, hogy teljesen normálisan álltam ehhez az egészhez, emberséggel, azt gondolom. Utánajártam már a bent lakóknak, rosszindulat nélkül írom, hogy nem véletlen, hogy oda jutottak, ahová.. csalások, átverések, körbetartozások, minden volt náluk. Ultima ratioként kérdeztem ezt a cserelakás témát, hogy ezzel lehet-e valamit kezdeni...
Ha 2021-ben vásároltál, akkor tisztában kellett lenned a vészhelyzeti szabályokkal. Vannak, akik lassan harmadik éve várnak a birtokon belül kerülésre, és rosszabb esetben még ennyit is várhatnak akár...
Nem kértél használati díjat. Hiba volt, ezzel is megvezettek : ugyanis ha nem kéred írásban, igazolhatóan, akkor visszamenőlegesen nem fog járni. Csak onnantól, amikortól kérted is.
Megjegyzem, a "beköltözhető" címke az árverésnél egyáltalán nem azt jelenti, amire te gondolsz (de ha tájékozódtál az árverés részleteiről, ez sem kellene meglepjen). Ez egy Vht. szerinti fogalom, egyáltalán nem jelenti azt, hogy be tudsz költözni rögtön, sőt, évek alatt se, sőt, most a pandémia miatt még sokkal tovább sem. Nincs köze a te birtokbavételi időpontodhoz.
drbjozsef, igen, tudtam, hogy mibe vágok bele. Tudom azt is, hogy a bentlakóknak sem egyszerű a helyzetük, éppen ezért semmiféle "felsőbbrendűséget" nem éreztem és nem is éreztettem velük, mikor beszéltünk, sőt, épp ellenkezőleg. Próbáltam egyezkedni velük, meghallgatni őket, kérdeztem, hogy miben segítsek. Tekintettel arra, hogy az egyik bentlakó éppen házat vásárolt - állítása szerint -, tehát van hová menniük, maguk mondták, hogy még az év végéig kiköltöznek - én pedig felajánlottam, hogy, amennyiben ez így van, nem kérek használati díjat tőlük. De most már megfordult a helyzet, ők követelőznek, ráadásul minősíthetetlen stílusban.. Most már áprilisig nem költöznek ki, ha nem fizetek nekik. Ez háborított fel.
Egyébként azért arra nem számítottam, hogy a folyamat több mint egy-másfél évig fog tartani.. Tekintettel arra, hogy "beköltözhetően" vettem az ingatlant - és kikiáltási ártól magasabban, nem lecsökkentett, ráadásul szinte piaci áron..
Köszönöm a válaszát, sajnos én is azt gondolom, hogy a B verzió lesz a nyerő..
Egy elég komplikált ügyben szeretnék segítséget kérni. 2021. februárjában vettem árverésen egy ingatlant, melyet beköltözhetően bocsátottak árverésre. (A fizetésre halasztást kértem és kaptam is, majd a birtokbaadásra kérelmet terjesztettem be a végrehajtóhoz.) Az adós tulajdon- és a hasznonélvező vagyoni értékű joga is törlésre került.
Az ingatlan birtokbaadására a moratórium miatt eddig nem került sor, és áprilisig már nem is kerülhet sor (az eljárási határidők újraindulása után belecsúszunk a téli kilakoltatási moratóriumba is), de ha jön a vírus 28. hulláma is, akkor ráadásul erre bizonytalan ideig nem is lesz lehetőségünk.
A lakáshasználókkal szóban már történt egy megállapodás, miszerint ha még év vége előtt kiköltöznek, eltekintek a használati díjtól - az írásbeli megállapodásra már nem került sor, mert meggondolták magukat és most már - a megfogalmazásuk szerint - "lelépési díjat" kérnek. Vagyis fizessek, hogy menjenek. Azt mondták, hogy tudnának hová menni, de ha nem fizetek, akkor bent maradnak áprilisig, és még használati díjat se fogok tőlük kapni, ugyanis az egyikük nem, a másikuk pedig csak részmunkaidőben dolgozik.
A kérdésem a hosszú felvezető után az, hogy hogyan tudnám megkerülni őket.. Gondolom, hogy sokan inkább fizetnének, hogy megoldódjanak a gondjai, de én már elvből se. Sokan úgy gondolhatják, hogy nekem mint árverési vevőnek erkölcsileg vagy morálisan megkérdőjelezhető a jellemem, de ez nem így van. Február óta próbálok egyezkedni az adósokkal, és nem kopogtam rögtön használati díjért az ajtajukon, sőt, még csak az ingatlanhoz sem mentem oda - habár már május óta a tulajdonos vagyok - mert nem akartam őket kellemetlen helyzetbe hozni.
Arra gondoltam, hogy cserelakást ajánlok fel nekik, hátha kényelmetlennek találnák a költözéssel járó hercehurcát és meggondolják magukat.. De hiába próbáltam utánajárni a témának, nem találtam megfelelő információkat erről egy oldalon vagy jogszabályban sem. Csak a lakottan árverezett ingatlanoknál olvastam, hogy fel lehet ajánlani cserelakást. Viszont a mikéntjét sem ismerem. Bár gondolom nem kötelesek elfogadni a felajánlott ingatlant - ebben az esetben viszont ott vagyok, ahol a part szakad..
Aki vette az erőt, hogy ezt elolvassa, és esetleg van valami használható ötlete, kérem, hogy ossza meg velem, mert már eléggé magam alatt vagyok a hónapokon át tartó huzavona miatt. Köszönöm, és további szép estét mindenkinek!
„úgy tudom, hogy a birtokbaadástól felelek csak a kötelezettségekért” Ezt rosszul tudod. „Milyen eljárásban, hol” Hát abban az eljárásban, amelyikben köteleztek a felújításra, annál a hatóságnál, aki kötelezett. „mire tudok hivatkozni?” Csakis arra, hogy az ingatlan nem áll a rendelkezésed alatt, onnan a te a törvény erejénél fogva ki vagy zárva, ezért méltányossági alapon haladékot kérsz a felújításra. De ezeket te magad is leírtad, éppen az imént olvastam ezeket...
Üdv! Végrehajtói árverésen vettem egy ingatlant, kifizettem. A tulajdonjogot is bejegyezték, csak a végrehajtó a vírus miatt nem adja birtokba. A kormányhivatal engem kötelezett a feljavítására. Mit tudok csinálni, mert úgy tudom, hogy a birtokbaadástól felelek csak a kötelezettségekért. Milyen eljárásban, hol, mire tudok hivatkozni? Köszönöm a válaszokat.
Üdv! Végrehajtói árverésen vettem egy ingatlant, kifizettem. A tulajdonjogot is bejegyezték, csak a végrehajtó a vírus miatt nem adja birtokba. A kormányhivatal engem kötelezett a feljavítására. Mit tudok csinálni, mert úgy tudom, hogy a birtokbaadástól felelek csak a kötelezettségekért. Milyen eljárásban, hol, mire tudok hivatkozni? Köszönöm a válaszokat.
A kormányrendeletre hivatkoznak, hogy amiatt nem áll módjukban intézkedni (jelenleg). Ha annyit írnak, hogy "meghalt", akkor azt is tudod, hogy nem én, nem te, nem mi, hanem ő, anélkül, hogy le kellene írni :)
Nyilván, amennyiben határidőben kérelmezted az ingatlan birtokbaadását, akkor amint a jogszabályi feltételek ezt biztosítják, intézkedni fog róla (ezért hivatkozik a korm.rendeletre, nem pl arra, hogy a Vht. alapján nincs rá lehetősége)
Vettem egy házat árverésen, a birtokba adásra várok jelenleg. A végrehajtótól kaptam egy levelet, hogy a 229/2021. (V.5) Kormányrendelet 1. paragrafus alapján a birtokba adás iránt intézkedni nem áll módjukban.
Ebben a kormányrendeletben van leírva a vírushelyzet miatti csúszás. Ez mellett az is, hogy Május 23-án hatályát veszti a rendelet.
Ha azt írták volna, hogy MÉG nem áll módjukban, akkor semmi bajom nem lenne. Na de ez nincs odaírva.
Kérdés: Fellebbeznem kellene 15 napon belül, hogy mégis intézkedjenek majd amikor tudnak, vagy csak "elfelejtették" odaírni a "még" szócskát és igazából semmi teendőm nincs?
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.