A következō kérdésem lenne:
Az albèrlōm szeretné bejelenteni az egyèni vállalkozását a lakcímemre (szàmítógépes munka).
Nekem mint tulajnak, ez milyen jogi következmènyekkel járhat?
albérlet kiadása adózással
Bizony ennyi !
MD 2014.07.29. 00:26
Valaki legyen szíves, válaszoljon nekem, mert eddig kétszer is azt mondták a NAV-nál, hogy amennyiben két ingatlannal rendelkezem, és mindkettő egyéb szálláshelyként üzemel, úgy az egyikben átalányadózhatok (van mindkét lakásra engedélyem, IFA-t fizetek az önkormányzatnak, van adószámom is hozzá), a másik után pedig 16% szja-t kell fizetnem.
Viszont ismételten egy ilyenbe futottam, nekem ebből az a logikus, hogy CSAK akkor átalányadózhatok, ha csak egyben folytatom az egyéb szálláshely tevékenységet, és ha több ingatlanban is, akkor egyikben sem alkalmazhatom az átalányadózást.
Eleve, az egyéb szálláshely üzemeltető egyenlő a fizető-vendéglátó tevékenységgel? Sajnos teljesen össze vagyok zavarodva, és a budapesti központi NAV-nál is csak a fejüket vakargatják.
Előre is köszönöm, ha valaki tud egy épkézláb választ adni erre.
Íme amit én találtam:
A fizető-vendéglátó tevékenységet folytatókra vonatkozó külön szabályok
A fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemély adóévenként az adóév egészére az e tevékenységéből származó bevételére tételes átalányadózást választhat, ha a tevékenységet a tulajdonában vagy haszonélvezetben lévő lakásában vagy üdülőházában folytatja, ha pedig több lakástulajdonnal vagy üdülőházzal rendelkezik, akkor csak abban az esetben, ha azok közül csak egyben folytat fizető-vendéglátó tevékenységet (Szja törvény 57/A. §).
Üdvözlöm Önöket!
A következő kérdésekre nem találtam sehol választ:
- Tételes költségelszámolást be kell előre jelenteni a NAV-hoz?
- A tulajdonos nyugdíja eléri a 2.400.000Ft-ot, ehhez jön a lakáskiadásból származó bevétel. Ebben az esetben a nyugdíjból kell adózni, vagy többet kell adózni az ingatlan bérbeadás után, mint a bérbeadásból származó jövedelem SZJA, esetleg EHO vonzata? Vagy a nyugdíj semmiképpen sem vonódik össze a lakáskiadásból származó bevétellel?
- ÉCS-hez szakértőt kell megbízni a lakás értékének felbecsülésére ha nincsenek meg a papírok? Ha igen, milyen szakértőt?
- Ha nem a tételes költségelszámolást választom, akkor adóznom kell a rezsi után, vagy nem? Erről ellentétes véleményeket olvastam már, de hogy a törvényben hol szerepel, azt nem találom. Valaki belinkelné ehhez a törvényt?
Válaszukat előre is köszönöm!
„nyugdíja eléri a 2.400.000Ft-ot, ehhez jön a lakáskiadásból származó bevétel.”
Gondolom ez per év lenne ? Így a nyugdíj 200 eft /hó.
Csak a lakás kiadásból származó bevétel után kell adózni, ami 16 % , de ez csökkenthető még 10 % -kal.
Ha nem éri el az évi egy millát. Ha eléri, akkor többet kell. Az lenne az EHO ??
Ha nem a tételes költségelszámolást választom, akkor... akkor bizony elvileg a a rezsi után is. De a rezsit fizesse a bérlő itt ne legyen pénzmozgás.
Tisztelt Jogi fórum,
A lakásom két szintes, melynek felső szintjét, életvitelszerűen használom a családommal együtt. A lakás alsó szintjét adnám bérbe. Úgy gondolom hogy a tételes elszámolás lenne a megfelelő a részemre, mivel a közművekkel továbbra is én szerződök. ( Vagyis minden esetben egy közüzemi számla érkezik a két lakáshoz) Az alsó szint rezsiköltségét almérők segítségével számoljuk el. ( ez házilag van megoldva , nem hivatalos órák).
Kérdésem az hogy ebben az esetben, hogyan tudom elszámolni a közüzemi számlákat költségként.
Segítségüket, és hozzászóllásukat előre megköszönöm
Tisztelt Fórumozók!
Olyan ügyben írok Önöknek, hogy fél évvel ezelőtt kiadtam a lakásom két egyetemistának, de szerződést nem kötöttem velük. Beköltözéskor csak a kaukciót fizették ki (arról sem írtunk papírt) és abban maradtunk hogy utólagosan fizetnek lakbért, tehát csak a beköltözést követő hónapban kezdtek el lakbért fizetni. Augusztus végén visszakérték a kaukciót és elköltöztek, de nem voltak hajlandók ebben a hónapban kifizetni az augusztusi lakbért. Kérdésem az lenne tudok e valamit tenni ezügyben? Válaszukat előre is köszönöm!
Így hajnalban tanulságul :
kicsi én !
Tanulság ?
Nem szabad naivnak lenni !
„ de szerződést nem kötöttem velük”
Miért ?
írástudatlanok vagytok ?
„ és abban maradtunk hogy utólagosan fizetnek lakbért, tehát csak a beköltözést követő hónapban kezdtek el lakbért fizetni.”
Nagy hiba !! lakbért mindig előre kérünk !
„ Augusztus végén visszakérték a kaukciót és elköltöztek,”
És minek kellett az visszaadni ?
Talán van még közüzemi tartozásuk si ??
Szerencse az mindenesetre, hogy már nincsenek ott !
Végül is a 10 millás lakás csak a birtokodban van, igaz egyhavi lakbért és ismeretlen összeg rezsi az ablakban. Tanuló pénz !!
A jog azt védi, aki követi a jogot.
Legközelebb köss szerződést.
Ez volt a tanulópénz és szerencsés vagy, hogy csak ennyi volt.
Ajanlott honlapok témában: www.adminworld.hu
www.thazak.hu
www.tarsashaziblog.com
Jó estét, sziasztok,
a kérdésem:
Az alábbiak alapján, ha külföldön bérelek egy lakást, van egy albérleti szerzödésem, akkor azt elszámolhatom?
"Lakás bérbeadása esetén 2012. január 1-jétől érvényes új rendelkezés, hogy a bérbeadó magánszemély a bérbeadásból származó bevételéből levonhatja a más településen általa bérbevett lakás ugyanazon évben igazoltan megfizetett bérleti díját, feltéve, hogy a bérbeadás, illetve a bérbevétel időtartama a 90 napot meghaladja és a bérbevett lakással összefüggésben a magánszemély más tevékenységéből származó bevételével szemben költséget nem számol el, vagy az igazoltan megfizetett bérleti díjat számára még részben sem térítették meg. Ebben az esetben a jövedelmet a fennmaradó bevételből kell a tételes költségelszámolás, vagy a 10 százalék költséghányad levonásával megállapítani [Szja törvény 17. § (5) bekezdés]."
Köszönöm
Tisztelt Jogi Fórum!
Tisztelettel kérem segítségüket az alábbi problémában:
Egy közeli ismerős lakását béreltem, baráti alapon, jelképes összegért, amit én ajánlottam fel, hiszen nem szeretek élősködni másokon. Tehát ő ezt nem is jelentette sehová, nem adózott belőle, stb. Idén nyáron viszont úgy alakult, hogy elköltöztem a páromhoz, viszont mikor vissza akartam adni a lakást egy másik jó ismerősnek hitt ember fordult hozzám, h szüksége lenne neki pár hónapra lakásra. (Részemről naivan) szóban megbeszéltük, hogy szintén egy baráti áron akkor legyen abban a lakásban, amit én béreltem. Az első havi "bérleti díjat" egy hónap csúszással (mindenféle hazudozás után) fizette ki. Majd a többi elmaradt. Azóta többször kérdeztem, hogy mikor fogja fizetni. A teljesen normális kérdésre ő ki kelt magából, majd azóta azzal fenyeget, hogy feljelent.
Sajnos egyáltalán nem vagyok jártas ebben a témában, ezért lenne az a kérdésem, hogy ha ezt megtette, akkor ebből nekem milyen hátrányom esetleg büntetésem lesz illetve annak a személynek, akitől én "bérlem" a lakást? Mert pár helyről kaptam azt az információt, hogy semmi, mivel ezt jövőre kell csak a személyi jövedelemadóban bevallani.... Valamint mi a teendőm ez esetben?
„milyen hátrányom esetleg büntetésem lesz ”
Az albérlő által okozott összes kárt neked kell megfizetned. (pl. még azt is, ami azáltal következne be, hogy nem hajlandó kiköltözni.)
Az albérlőt sikerült már kitennem onnan, és szerencsére semmi ilyen jellegű kár nem keletkezett a lakásban.
Tisztelt Jogi Forum,
Ha a lakasmegvetel utan derül ki, hogy a regi tulajdonos lakasberlöje az altalam megvett lakasba be van jelentve, ki tudom-e öt onnan jelenteni, ugy, hogy neki (a berlönek)ne legyen semmi joga a lakasra, vagy berlesere? Valaszokat elöre is köszönöm.
Johanna94: igen. Ha a korábbi bérlőnek nincs bérleti szerződése, és már nem lakik ott, akkor nincs semmi joga a lakás használatára vagy bérlésére. Akkor sem, ha az új lakcímét elfelejti bejelenteni (vagy ellehetetlenítik neki a bejelentést).
Tisztelt Jogi fórum.
Abban kérnék segítséget, hogy egyéni vállalkozásom van főállásom mellett. Most szeretném kiadni a lakásom magánszemélyként de az albérlőnek számlára lenne szüksége. Ilyenkor magánszemélyként is ki kell váltanom adószámot, a vállalkozói mellett vagy ebben az esetben mindenképpen mint vállalkozó kell-e kiadnom a lakást. Avagy mi lenne a megoldás? A választ előre is köszönöm.
Tisztelt Jogi Fórum!
Érdeklődni szeretnék, hogy közmunkásként kiadhatom-e a lakásomat úgy, hogy számlát tudjak róla adni? 7-es adószámom van, amit jelen időszakban nem használhatok. Ez a tiltás vonatkozik a lakáskiadásra is?
Köszönettel
Sziasztok!
Sikerült kiadni a lakásomat. Természetesen számlát szeretnék adni róla.
Adószámom van.
Az lenne a kérdésem, hogy a számlára mit írjak. A bérleti díj 60e/hó.
A 10%-os költségelszámolást szeretném választani.
Leírnátok a pontos szöveget és összeget amit szerepeltetnem kell a számlán. Ez egy egyszerűsített kp-s számla.
Segítségeteket köszönöm.
Üdvözletem!
Van egy házrészem két lakással egy udvaron belül, amely eladás alatt áll. Hogy ne üresen tátongjon az egyik lakás, ezért egy családtaggal kötöttem bérleti szerződést rá - utólag belátva ez öreg hiba volt. Bejelentve persze sehová nincs. Az ingatlannak van egy haszonélvezője is meghatározott részben, akivel szintén bérleti szerződést kötöttem még a bérbeadás előtt, így a használati jog jelenleg az enyém, mint tulajdonosé.
A haszonélvezőnek havi díjat fizetek ezért, és én ugyanezt a díjat szedném be a családtagtól is, aki viszont egyrészt nem hajlandó ezt a díjat fizetni mindenféle kifogásokra hivatkozva. Többek között azt hajtogatja, hogy neki csakis a haszonélvező felé van elszámolási kötelezettsége, de persze nem vele áll jogviszonyban, hanem velem.
Ráadásul nemrégen zárat is cserélt a lakáson, amit már jeleztem a haszonélvezőnek és az nemtetszését fejezte ki ezzel kapcsolatban, mert a törvény szerint őt egyáltalán nem zárhatja ki az ingatlanból.
- kérdés: Jogosan cserélt-e zárat a lakáson? Én úgy gondolom, hogy neki, mint albérlőnek, ehhez nem sok joga van.
- kérdés: Ha továbbra sem fizet bérleti díjat, mert úgy gondolja, hogy neki ezt nem kell, akkor vajon a haszonélvezővel karöltve kitehetjük-e minden gond nélkül a lakásból? Nekem azt mondták, hogy a moratórium csakis a devizahitelesekre vonatkozik, rá nem.
- kérdés: Ha egyszercsak úgy gondolja, hogy még a rezsit sem hajlandó tovább fizetni, vajon korlátozhatom-e felé a közüzemi szolgáltatásokat? Van, amit tudok, de sajna van olyan is - gáz - amit nem.
Szóval mit tudok tenni ez ügyben?
Tanultam belőle, ilyen ügyben többé rokonnal nem kezdek. :-(
„Tanultam belőle, ilyen ügyben többé rokonnal nem kezdek. :-(” írja a sz. örökös.
Ez előfordulhat teljesen idegen személynél is.
Úgy hívják hogy potyázás.
Fel kell venni a kesztyűt, és harcolni az ilyen férgek ellen. Kérdéseidre : zárcsere - jogos, akár hetente is, de kulcs téged is megillet. Ha nem ad az az első jele a rosszindulatának. Hiszen albérlő.
Korlátozhatod e a közüzemi szolgáltatásokat ? Nem ! de olyan helyzetet teremthetsz, hogy a szolgáltató korlátozza.
A legextrémebb pl. hogy gázömlést vélsz érezni, vagy a számlákat nem továbbítod az ürgének.
Általában az ilyen mentalítású emberek amúgy is hajlamosak a fizetendőkről megfeledkezni.
Viszont ne feledd a harcban te is szerezhetsz sérüléseket !
Vagy a jogi út !
És ne légy szomorú !
"zárcsere - jogos, akár hetente is, de kulcs téged is megillet. Ha nem ad az az első jele a rosszindulatának. Hiszen albérlő."
Egyenlőre én szépen csendben hagyom, hogy történjenek a dolgok. A haszonélvezője az ingatlannak, akivel nekem ugyebár van egy érvényes szerződésem a használati jog átengedéséről, máris rosszallását fejezte ki, amiért őt kizárta a haszonélvezeti jogából. A kedves rokon hamarosan birtokvédelmi eljárásnak néz elébe, ezt már biztosan tudom. Nekem nem kell kulcs, de ha akadályozza a ház eladását, azaz nem enged be a lakásba engem, amikor érdeklődőt hozok, azzal azt éri el, hogy én is birtokvédelmi eljárást indítok ellene, aztán magyarázkodhat a jegyzőnél, akár több alkalommal is. Még akár bírságot is kaphat az illeték kifizetésén felül, bár kétségtelenül ezek mindig hosszú folyamatok.
Mellesleg pont azért cserélt zárat, hogy engem kizárjon a lakásból, de ha így folytatja, akkor egyszer arra fog hazaérkezni, hogy nem tud bemenni a lakásába, a cuccai pedig az udvaron lesznek - és mindezt csak és kizárólag hivatalosan. A haszonélvező az én oldalamon áll. Ő haszonsítani szeretné a jogát, de a kedves rokon meg egyáltalán nem akar fizetni, innen kezdve nem kérdéses, hogy mi lesz a történet kimenetele.
"Korlátozhatod e a közüzemi szolgáltatásokat ? Nem ! de olyan helyzetet teremthetsz, hogy a szolgáltató korlátozza."
A villanyt még úgy ahogy megoldom, mert le tudom előle kapcsolni a zárt villanyóra szekrénynél - neki legnagyobb érvágás ez lenne, mert a mobilját képtelen lenne feltölteni otthon, amit örökké nyomogat - de a gázt meg a vizet sajna nem tudom lezárni nála, ezt viszont tényleg meg tudom oldani úgy, hogy amennyiben nem fizetem ki a számlákat, akkor a szolgáltató hivatalból teszi meg, ami nyilván rám is sajnos hatással van, mert én vagyok az előfizető. Remélem, azért idáig nem jutunk el, mert akkor tuti ő húzza a rövidebbet, sokba fog neki kerülni a pereskedés, ha eljut egyáltalán odáig az ügy.
A helyzetet nehezíti, hogy én is ugyanazokat a szolgáltatásokat használom, tehát ha lezárják őket, akkor előlem is megteszik, de valahogy majd megoldom. Pl. veszek egy kályhát és fűtök azzal a lakásban, a melegvizet meg úgy oldom meg, hogy palackos gázra átállíttatom a szerelővel a bojlert. Nem olcsó játék, de megoldható. Egyébként főle a víznél érzek komoly gondot, mert óriási fogyasztásunk van kéthavonta, amióta ő itt lakik, de mivel nincs külön mérő, így nem tudom sajna mérni a pontos fogyasztását.
"Általában az ilyen mentalítású emberek amúgy is hajlamosak a fizetendőkről megfeledkezni."
Na persze, megfeledkezhet a fizetésről, de ő elfelejti - egészen pontosan az ügyvédje vezeti félre - hogy nekem egy érvényes bérleti szerződésem van vele, így akár fizetési meghagyást is kérhetek ellene, amelynek a vége, hogy letiltják a fizetéséből, ha nem hajlandó rendezni a tartozását. A közüzemi díjak sem kérdés, mert mindenről számla van...
Kedves Fórumozók!
Testvéremmel közös ingatlannal rendelkezünk 50-50 százalékos résszel, szeretném kiadni albérletbe a lakást.
Kérdésem, kiadhatom-e az ingatlant és ha igen, a bevétellel adózásilag mi történik?
Kell-e lemondó nyilatkozat az Ő részéről, ha nem tart igényt a ráeső részre? Ebben minek kell szerepelni.
Adózni én adóznék teljes részben az albérlet után.
Köszönöm válaszukat!
szeretném megkérdezni számlaképes albérlet után mennyi adot kell fizetni havonta és milyen támogatástol esik el az a személy aki kiadja szobáját de a föbérlö benne marad
Kedves Fórumozók!
Adózni szeretnék a bérleményem után. Nem iratom át az órákat, csak akkor nem minősül bevételnek, ha a bérlő fizeti, és a csekket adja át, és ez benne van a szerződésben. Azaz nem veszek át pénzt tőle. Ezt mondták a NAV-ban, így nem kell adóznom a rezsi után. Igaz ez?
Köszönöm
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02