Ingatlanirodával kötött szerződés felmondása


nyssa # 2013.08.01. 18:22

Tisztelt Szakértők!

Július elején kötöttem szerződést egy ingatlanirodával az örökölt családi házam értékesítése céljából, és egyáltalán nem vagyok elégedett a munkájukkal több szempontból sem:

  • Ígéretükkel ellentétben nem tettek ki táblát az ingatlanra, így kénytelen voltam én kirakni a saját elérhetőségeimmel.
  • A honlapjukra feltöltött képek egy lerobbant, romos épület benyomását keltik, egyáltalán nem sugall pozitív képet, pedig az ingatlan nem rossz állapotú, hanem lakható, átlagos állapotú.
  • Az általam szerzett érdeklődőnek pedig az közvetítő hölgy az ingatlan bemutatása során más ingatlanokat ajánlgatott.

A kérdésem az lenne, hogy ezen kifogásaim alapján felmondhatom-e a szerződést?

A szerződésben az áll, hogy a szerződés megszűnését követően 12 hónapon belül értékesítésre került, akkor az sikeres közvetítésnek minősül, így meghatározott megbízási díj megilleti a Megbízottat.

Az szerződés fenti alapon való megszüntetését követően is jár-e az ingatlanirodának a szerződésben meghatározott díj az esetéleges későbbi értékesítés esetén?

Segítségüket előre is köszönöm!

Zöldövezeti11 # 2013.08.02. 06:42

T. nyssa !
Milyen jó hogy feltetted ide. Legalább okulunk abból , hogy hogyan ne kössünk rossz szerződést.
Igaz vannak amik orvosolható, pl, semmi dolog hogy új fényképeket prezentáljanak, Szerintem azt eleve neked is be kellett volna mutatniuk. A tábla kitétel pedig lehet nem került szóba.
Az persze más , hogy egy július elején feltett hirdetéstől még sokat várni nem szabad.
A szerződés egyébként ügyes a z ingatlanközvetítő szempontjából. Nyilván ők írták a szerződés szövegét te pedig áldásodat adtad rá.
Tanulság aki diktál azt jobb elzavarni. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy közösen összeeszkabált szerződésbe ne lennének hibák.
Más : én már találkoztam olyan ingatlannal is amit nem egy nem is kettő hanem 3 iroda hirdetett. Végül is ha belementek, akkor miért ne.

Az általam szerzett érdeklődőnek pedig az közvetítő hölgy az ingatlan bemutatása során más ingatlanokat ajánlgatott.
Ez is hibádzik egy picit. Miért ne ajánlana más ingatlant is ? Ez olyan mint egy bolti árú készlet. Ha nem tetszik a B rizs nyilván a jó eladó az A rizst ajánlja.
De a te általad szerzett érdeklődő mi a fenét kereset a közvetítőnél ? Csak nem vitted oda ? Rosszul tetted !

ObudaFan # 2013.08.02. 07:07

Volt egy-két eseti döntés, ami hasonló szerződési feltételek érvénytelenségét kimondta, de azért azt nem állítanám, hogy biztos a helyzeted.

nyssa # 2013.08.02. 08:07

A szerződéskötésnél is szó volt róla, hogy kiraknak táblát, és utána is szóltam emiatt, de mégse történt semmi.

A szerződés sajnos 6 hónapos kizárólagossággal lett írva, így én nem adhatom el, érdeklődővel szinte nem is beszélhetek. De ha mégis akkor is ugyanúgy jár a jutalék nekik.
Abban, hogy mást ajánlgat az a felháborító, hogy az érdeklődőnek végül is tetszett a ház, és így kezdett el ajánlgatni mást is...

A rossz benyomást keltő képek miatt is szóltam, és kértem, hogy cserélje le, de semmi....

Nem csodát vártam 1 hónap alatt, csak normális munkavégzést...
Köszönöm a hozzászólásokat!

Zöldövezeti11 # 2013.08.02. 12:48

nyssa !

Csak kibekkeled azt a félévet ! Ha van időd sőt ismerősőd, akkor megkéred hogy kérjen egy mustrát. két - három vakmustra és egy időben elhúzódó mustra esetén csak ráun az ilyen üzletre.

Vagy eleve látogatás alapján fizeted ? Ha igen akkor nagyon rossz a szerződésed.
Addig meg mennek felfelé az ingatlan árak lehet később mással jobban jársz.
A következő szerződésnél óvatosabb leszel.
Ettől függetlenül az ingatlan közvetítés nem egy egyszerű tevékenység. Sokat kell talpalni.

Zöldövezeti11 # 2013.08.02. 13:02

érdeklődővel szinte nem is beszélhetek. De ha mégis akkor is ugyanúgy jár a jutalék nekik.
Hát ez egy szokásos ingatlanközvetítői eljárás, részben érthető, de azért nem kell komolyan venni. Általában az első látogatáskor felesleges is.
Amúgy egyszerűen kijátcható. Mikor vége a mustrának visszamégy az egyik szomszédhoz becsengetsz és érdeklődsz az eladóról. Én így még egy lakásba is bejutottam - kiderült a szomszéd néninek is volt kulcsa és felhatalmazása, gondolom csak a mustrára - sőt tudott erről a közvetítő is.
Általában informálnak. de te most eladó vagy, így szólsz egy szomszédnak - felhatalmazod, hogy az érdeklődőnek adja meg a címedet. Vagy még annyi sem kell. Ráírod az általad készített táblára az elérhetőségedet.
Persze lehet , hogy azok a (rossz) képek tényleg a valóságot tükrözik és ezért nincs érdeklődő.
Nem tudhatjuk !!
De türelem egy hónap nem nagy idő főleg most a pangó piacnál. Viszont tudod mit _ naponta mondod a közvetítőnek elégedetlen vagy a munkájával - csak ráun !
Vagy nem, nem tudjuk mennyi a jutalék !

Laleh # 2014.08.04. 09:51

Üdv mindenkinek!
Kötöttünk egy kizárólagos szerződést az egyik ingatlan irodával. Ezt szeretnek felbontani, mert a 2 hónap alatt egyetlen egy vevőt sem hoztak, telefonon nem lehet őket elérni ha keresi őket az ember. Az meg a másik hogy mondtuk neki vigyék lejjebb az árat, de tojtak a fejünkre es megtagadták a kérésünket. Tegnap a kizárólagos jogot felmondtuk, elvileg a vezetőség elbírálja. Mi várható az ügyben tovább?

ObudaFan # 2014.08.04. 11:02

Laleh

Ez az, amihez a szerződést is ismerni kellene, és a felmondásodat is.

MajorDomus # 2014.08.04. 21:28

Egyszerűen vond vissza a megbízást.

ObudaFan # 2014.08.05. 05:30

Ez vagy jó ötlet, vagy nem, a szerződéstől függően.

MajorDomus # 2014.08.05. 20:27

Nem hiszem hogy határozott idejű lenne, két hónap sikertelenség elég felmondási indok,

Laleh # 2014.08.06. 11:00

Határozott idejű fel évre szól. Ebből letelt 2 hónap.
A szerződés melyik részét írjam le?
A felmondásáról ezt írja az iroda.
" Jelen szerződést 6 hónapra határozott időtartamra kötik. Jelen szerződés rendes felmondással nem szüntethető meg. Amennyiben a megbízó jelen szerződést rendes felmondással mondja fel köteles a megbízottak a megbízási díjat megfizetni.Amennyiben az egyik fel súlyosan megszegi a jelen szerződést, es a szerződèsszegeset az arra irányuló felszólításban foglalt hataridoben követően sem orvosolja, a másik fel jogosult a jelen szerződést rendkívüli felmondással azonnali hatállyal felmondani.
Nem hangzik túl jól. Közben lenne aki megvenné az ingatlant más közvetítőn keresztül, de ennek a cégnek miert fizessek 4%-ot amikor nem csinálnak semmit? Bosszantó egy helyzet.

Sherlock # 2014.08.06. 11:27

Te írtad alá. Szerződhettél volna máshogy is.

Laleh # 2014.08.06. 11:59

Pontosan édesanyám írta alá. Amilyen lelki állapotban volt (haláleset után) nem olvasta el, nem ez volt a legnagyobb baja. Úgy gondolom a megoldás a fontos, nem az hogy mi lett aláírva mivel azon mar nem tudunk változtatni.

ObudaFan # 2014.08.06. 12:56

Hát, egy 6 hónapos szerződést 2 hónap után azért felmondani, mert még nem jött vevő, ebben a helyzetben szerintem nagy merészség lenne.

MajorDomus # 2014.08.06. 22:21

Elolvasva a szerződés vonatkozó részét, kockázatos is.

Obudafan - nak igaza van.

Várj még 4 hónapot vagy egyezzetek ki 2 %-ban.

Adriiiii # 2014.09.18. 14:34

Tisztelt mindenki, aki olvas és választ ad!

Júliusban nem kizárólagos szerződést kötöttem egy ingatlaniroda dolgozójával, teszi is a dolgát rendesen, azzal semmi probléma sincs, viszont a hónapok során rádöbbentünk, hogy egyedül kéne eladni ingatlanos segítsége nélkül, mivel pont amiatt az árkülönbözet miatt nem veszik meg a lakást amit az ingatlanosnak kell adni, ha eladja.

Mondtam már neki, hogy le akarom mondani a megbízást, erre az Úr azt mondta, hogy elég szóban megszüntetni a megbízást, hiába mondtam, hogy a szerződésben feketén fehéren le van írva óriási betűkkel, hogy "írásban kell a megbízást megszüntetni", neki elég szóban. Azért én a következő találkozás alkalmával aláíratok vele kétpéldányos megbízás felmondást. :) ( reméljük Ő alá is írja)
A kérdésem az lenne, hogy a szerződésben benne van, hogy nem adhatom el a lakást olyan személynek akit az ingatlan közvetítő hozott,én ezt értem is, de a szerződésben nincs időkorlát erre a pontra. Ez azt eredményezi, hogy SOHA se adhatom el olyannak, aki az ingatlan irodán keresztül szerzett tudomást a lakásról, vagy esetleg van erre valami alap idő pl. fél év,1 év.
Köszönöm a választ.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2014.09.19. 07:31

Nem adhatod el olyan személynek, akinek az ingatlanos mutatta meg a lakást. Nincs időkorlát.

nanemaaa # 2014.09.19. 08:16

Adriiii
Azért akarja szóban a felmondást az ingatlanos, mert a "szó elszáll", így utólag nem tudod bizonyítani, hogy mikor mondtál fel (felmondtál-e egyáltalán), így mikortól nem érvényes már a szerződés közöttetek.
Elvileg a szerződésben benne kellene lennie a határidőnek, amíg nem adhatod el kiközvetített személynek a lakást. Az enyémben ha jól emlékszem egy év volt.
Olvasd el alaposan a szerződést, valószínűleg van benne felmondási idő is.

emma # 2014.09.19. 08:23

Igen, feltétlenül olvasd el a szerződést, milyen feltételei vannak a felmondásnak, milyen határidők szerepelnek benne. A felmondás csakis írásban érvényes, ebből ne engedj, mondjon az ingatlanos bármit!

Adriiiii # 2014.09.19. 12:24

Köszönöm a válaszokat, a szerződést elolvasva (többször) NINCS benne időkorlát, aláírattam vele a felmondásos papírt, kérdeztem van e valami kötelezettségünk az ingatlan iroda felé azt mondta nincs ( persze, mi mást mondana) :D

A felmondásos szerződésben feltüntettem 4. pontban, hogy a felek kijelentik, hogy egymással szemben anyagi vagy egyéb követelésük nincs.Ez sem segít?

Aláírta, most még azon gondolkodom, hogy lehet elküldöm a megbízás lemondást az ingatlan iroda emailcímére, hogy nehogy azt tudja mondani, hogy ő nem írt alá semmilyen papírt, tudom az már sok lenne, de valahogy bizalmatlan lettem :)). Köszönöm :))

Agathor # 2014.09.22. 18:16

Kedves fórumozók, remélem tudtok nekem segíteni:

Júniusban felhívott minket egy ingatlanközvetítő, hogy nem e kötnénk vele szerződést, mivel tudna vevőt hozni a házunkra. Mivel már több éve árultuk sikertelenül, ezért belementünk, de azóta se hozott egyetlen egy vevőt sem. Viszont most van egy komoly vásárló, aki pár napon belül megvenné az ingatlanunkat. A szerződés miatt viszont kb. 200.000 Ft vigaszdíjat kellene fizetnünk a közvetítő irodának a semmiért. Azonban a szerződést nem is az ingatlan tulajdonosa, hanem a felesége írta alá, tehát (a mi véleményünk szerint) a szerződés semmis. Ha jól gondoljuk és tényleg semmis a szerződés, akkor indíthat ellenünk pert vagy bármilyen más eljárást az ingatlanközvetítő iroda?

Hozzátenném még, hogy a közvetítőt, aki hazudott nekünk már kirúgták és hogy az egyik ismerősünk szerint már máskor is történt ilyen eset (mármint nem az írta alá, akinek a nevén van a ház) és akkor nem volt belőle semmi probléma.

Remélem tudtok segíteni a problémánkban.

nanemaaa # 2014.09.23. 07:58

Adriiiii
Ha az ingatlanos saját kezűleg azt írta rá, hogy átvette a felmondást, és alá is írta, akkor később nem fogja tudni letagadni. Ha te előre megírtad helyette az átvételi záradékot és ő csak aláírta, akkor elvileg kellene rá két tanú is.

nanemaaa # 2014.09.23. 08:07

Agathor
Mivel a szerződést nem Nagy Pistivel, hanem az ingatlanos céggel kötötted, így számodra közömbös, hogy Nagy Pisti még a cégnél dolgozik, vagy sem. Azt valószínűleg nem fogod megtudni, hogy Nagyné Pistiné a cég nevében rendelkezett-e aláírási jogosultsággal.
Összességében úgy vélem, hogy mindenképpen jó lenne elolvasni azt a szerződést mielőtt egy bonyolult perben találod magad.

SolnesM # 2014.09.23. 08:47

Nos ezért kell határidőre kötni a szerződést !

Pl. Így : 2014 dec. 31 érvényes a szerződés, ha addig nincs vevő VÉGE !