Ha jelzálog van az ingatlanon, akkor azt mindenképp viheti a bank, bárki a tulajdonos. De addig ki lehet adni éppen bérbe.
A testvértől lehet majd követelni a tulajdoni hányadotok értékét, ha gondoljátok.
Öröklés
Tisztelt Jogi Képviselő!
Az alábbi esetről szeretném kérni a véleményét!
A nagypapámat nevelőapa nevelte, a vér szerinti apját ő nem ismerte, nem tudott a kilétéről. Azonban utánajártam, hogy ő ki lehetett, és a beszerzett információk alapján a következőkre jutottam:
az általam feltételezett vér szerinti dédipapám a szocializmus ideje alatt – a családja utolsó tagjaként, elhunyt. Lehetséges, hogy ő nem tudott a saját gyermekéről, a nagypapámról.
Megtaláltam a fényképét is, és külső jegyeiben kimondottan hasonlít az apámra és testvéreire.
Azonban a dédipapa birtokolt egy kastélyt, amelyet az állam kapott meg a halála után, feltételezett örökösök hiányában, és az állam 1990 után túladott a birtokon, magánkézbe került és felújították.
Szeretném megkérdezni, ilyen esetben, amennyiben bebizonyosodik a rokoni szál – DNS-vizsgálatot követően – tarthatunk-e igényt bármire is, és egyáltalán kitől? Létezik-e elévülési idő?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Bálint
Tisztelt Jogi Fórum!
Nagynéném halála után 2 ingatlant örököltem.(végrendelet hiányában)Rajtam kívül még 2 unokatestvérem van,de ezek kilétét,sajnos,nem tudjuk,bár mindent elkövettünk a felkutatásukhoz.Most szeretném a 2 lakást a lányaimnak ajándékozni, haszonélvezeti joggal.Ha esetleg évek múltán előkerülne a másik 2 örökös,akkor elveheti-e tőlünk a lakást?Válaszát előre is köszönöm:
Annamária
Tisztelt Jógifórum!
Lányom édesapja 2011.novemberében elhunyt.
Nem kapott még semmit az örökléssel kapcsolatban?
Létezik,hogy kihagyták az örökségből?
Külön voltunk már az apukájával 10 éve de a lányommal főleg az utóbbi időben tartotta a kapcsolatot.
Hol tudok ennek utána járni,hogy mi az oka,hogy nem kaptunk még beidézést?
Köszönöm válaszukat!
Hol tudok kérdezni?
anyamaci22
Ha ők nem szerepelnek a tul. lapon és ezért sikeres az ajándékozás az ő részükre is, még 5 évig mindenképpen élhetnek kötelmi igénnyel. És utána sem lehetetlen, hogy az elévülés nyugvására hivatkozással ezt meg tudják tenni.
Muchacho
Az értékesítéstől számított 5 év. De talán az elévülés nyugvására lehet hivatkozni, ha az akadály elhárultától számított 6 hónapon belül elindítjátok a pert. Akadály lehet itt az is, ha nem tudjátok, hogy járna valami.
Tisztelt Jogi Szakertok!
Szeretnem kerni velemenyuket a kovetkezokben. Sajnos edesapam iden elhunyt, es ocsemet nevezte meg fo orokosenek. (Szuleim elvaltak, en vagyok az elsoszulott, ocsem a masodszulott gyermek) A vegrendeletben a csaladi haz kivetelevel a masodik hazassagaban keletkezett vagyont jelolte meg, amibol koteles reszt kaphatok. A hazat atiratta ocsemre. A kerdesem az lenne, hogy a hazbol akkor nem kaphatok koteles reszt,mert ocsem neven szerepel? A hagyateki vagyonok kozott szereplo gepkocsi es utanfuto arat egyebkent elegge alabecsultek. A piaci aruk toredeke szerepel a jegyzokonyvben. (gepjarmu 600e Ft helyett 100e Ft. utanfuto 100e Ft helyett 10eFt.) Ezek utan gondolom meg szamithatok hasonlo furcsasagokra az uggyel kapcsolatban... A hagyateki vagyon felmeresenel az orokosoknek nem kell resztvenni? Koszonom esetleges valaszuk, es elnezest az ekezet nelkuli hozzaszolasert!
A kötelesrész alapja a teljes hagyaték, illetve az örökhagyó halála előtti 15 évben nyújtott ingyenes juttatások. Tehát annak megítéléséhez, hogy ez az ingatlan a kötelesrész alapjához tartozik-e, azt kellene tudni, hogy az "átírás" milyen jogcímen és mikor történt.
T.Jogi Szakértők! Már korábban segítettek.Az öcsém meghalt,a másik testvéremmel örököltünk/egy összedűlő házat és több mint 1 MFt adósságot/kerestem a születési bizonyítványát és akkor találtam meg a megdöbbentő papírokat/A polgármesteri Hivatal gerendákkal erősítette meg a házát több mint egy éve.Segítettek Önök,hogy az örökséget visszautasíthatjuk.De van még egy probléma.Én 1/3 részben tulajdonos is voltam ,de az elmúlt 6 évben nem voltam a lakásban,az öcsém elzárkózott minden kapcsolattartásról.Én azért nem mondtam le erről az örökségről/anyukám után/hogy nehogy az öcsém valakinek eladja és nem lesz feje felett fedél.A lakást és az ingatlant a helyi Polgármesteri Hivatalnak azonnal felajánlottuk ,ők elfogadták.Mi a teendőm?/Az öcsém rákos utolsó stádiumban,én öregségi nyugdíjas vagyok több betegséggel,ezt a házat semmiféleképpen nem tudtuk volna használni sok km-el tőlünk messze van.Előre köszönöm válaszukat. Tisztelettel Kakucska13
T.Ügyvéd Úr! 2006-ban tavasszal meghalt mamánk 3-n örököltünk/2 fiú testvérem-az egyik halt meg ez év májusban és én.Az élő rákos öcsém lemondott a meghalt öcsém javára ,tehát a meghalt 2/3 részben tulajdonos és közben eszembe jutott haszonélvezeti joga volt az egész lakásra és egyedül lakott a lakásban ,én egyetlen egyszer nem voltam benn a lakásban,nem engedett be.Önök tanácsa alapján visszautasítjuk azonnal a a hagyatéki tárgyalás megkezdése előtt a hagyatékot,de én mit csináljak az 1/3 tulajdon résszel?Elajándékozhatom külön nyilatkozat alapján ?Nem tudom mi a jogi útja módja.Ja és vannak még olyan közüzemi számlái a meghalt öcsémnek ,melyek édesanyám nevén mentek ,tartozássá fajultak és pl.a TGÁZ 80000 Ft -os tartozása a 6 éve meghalt anyám nevén volt a behajtó cég papírján.És nagyon köszönöm a válaszukat /a korábbit is/,mert a férjemmel/41 éve vagyunk házasok/12 éve nem vettünk fel még 1000 Ft hitelt sem.A számlákat pontosan befizetjük,igyekszünk nem bedőlni a telefonos hívásokra sem.Köszönöm.Kakucska13
Elajándékozni akkor lehet bármit, ha van, aki elfogadja. Ha van ilyen személy, közösen fel kell keresni egy ügyvédet.
Tisztelt Ügyvéd úr!
Szeretnék segítséget kérni Öntől az örökösödés rendjével kapcsolatban.
Elhunyt a bátyám, aki soha nem volt nős, gyermeke sincs. Végrendeletet nem hagyott, így gondolom a törvény szabályozza, hogy kik az örökösei. Véletlenül sem szeretném, hogy a dologból családi vita keletkezzen ezért szeretném, ha segítene nekem. Négyen voltunk testvérek. A legidősebb bátyám hét éve halt meg, utána két nagykorú gyermek maradt. Most, hogy a második/az örökhagyó/testvérünk is meghalt, a temetésről a bátyám és én gondoskodtunk. A kérdésem az, hogy a családtagok között ki számít örökösnek? Mi, a két élő testvér, vagy a korábban elhunyt bátyánk gyermekei is? Kérem, ha ideje engedi, segítsen nekünk ebben a kérdésben. Köszönettel? Kertész
Tisztelt Zsuzska53!
A felmenők örökölnek. Ha ők már nem élnek, akkor az ő gyermekeik egyenlő arányban, vagyis a testvérek. A már nem élő testvér leszármazói öröklik a részét fejenként.
Nem jelent meg a hozzászólásom, ezért ismét próbálkozom:
A következő problémában kérném a hozzáértők segítségét. Férjem idén tavasszal elhunyt, jövő héten lesz a hagyatéki tárgyalás. Egy 8 éves gyermekünk van. A probléma egy CHF-es jelzáloghitel, aminek én vagyok az adósa, férjem volt az adóstárs. A hitel olyan havi törlesztőrészletű, hogy nem fogom tudni fizetni, így vélhetően be fog dőlni. Három ügyvédnél is voltam, de nem tudtak jó megoldást ajánlani. Ugyanis a helyzet a következő: az a ház, amiben jelenleg is lakunk, csak a férjem nevén van, mivel amikor megismerkedtünk, már tető alá volt hozva a ház, de aztán már a házasságunk alatt fejeztük be az építkezést, hitelből. Szóval igényt tarthatnék házassági vagyonmegosztás címén mondjuk úgy az 1/3-ára. Van egy másik kis házunk, ezt már fele.fele részben vettük. Ezen a két házon van az előbb említett jelzáloghitel. A férjem nevén van még egy anyai örökség a szülői házban. Aztán van egy szintén CHF-ben felvett autókölcsön a férjem nevén, viszont ezta házasságunk alatt vettük. Plusz még egy elég tetemes hitelkártyatartozása is volt (van). Első gondolatom az volt, hogy a kisfiam nevében visszautasítom az örökséget, de azt mondták nincs értelme, mert a hitel adósa úgyis én vagyok, ő meg csak az örökrésze erejéig felel. Azt is mondták, hogy ajánljam fel az ingatlanokat a banknak, ha úgysem tudom fizetni. Sztem ehhez nem járulna hozzá a gyámügy, mert kiskorú tulajdonosa lesz. Viszont végeredményben úgyis bukjuk majd mindkettőt. Volt amelyik ügyvéd azt tanácsolta, hogy még a házassági vagyonközösség megosztását se kérjem, mert a kiskorút annyi jogintézmény védi, hogy csak na. Szóval most ott állok, hogy nem tudom mi legyen, hagyjam, hogy atörvényes öröklés rendje szerint öröklődjön minden, vagy kérjem a házassági vagyonmegosztást és a maradékot örökölje a gyerek, vagy utasítsam vissza mindkettőnk nevében az örökséget. Ez utóbbitól azért félek, mert nagyon el fog húzódni a dolog, és eladni nem tudom, felajánlani a banknak szintén nme tudom, árverezni sem árverezhetik addig, a tartozás pedig csak nő. Nagyon nagy összeg a CHF hitel, mert 15 milla volt amikor felvettük, jelenleg kb. 27 millió. Ft. Előre is köszönöm a hozzászólásokat!
Muszáj lesz bemenni a gyámhatóságra és megérdeklődni, hogy mihez járulnak hozzá, mert az igaz, hogy csak a törvényes örökrésze erejéig felel az örökös a hagyatéki tartozásokért, de az örökség megnyílta után keletkezett törvényes kamata ennek a tartozásnak az már nem hagyatéki tartozás.
Kedves ObudaFan! Köszönöm a segítséget! Akkor véleményed szerint érdemes lenne a kisfiam nevében visszautasítani az örökséget? Mert én igazából őt szeretném megkímélni az adósságtól. Azzal úgyis tisztában vagyok, hogy én, mint a hitel adósa vissza kell, hogy fizessem (ha tudom). Lehet, hogy akkor először is kérem a házassági vagyonközösség megosztását, a kisfiam nevében meg visszautasítom az örökséget. (Vesztenivalóm legalábbis nincs vele).Így aztán a közjegyző úgyis elküldi a gyámhivatalhoz az ügyet, gondolom csak megkérdeznek, hogy miért utasítottam vissza! Ha hozzájárulnak, akkor úgy tudom én következek a sorban, mint örökös, amivel végül se jobban, se rosszabbul nem járok, mármint ami az adóssághalmazomat illeti. Ja, jut eszembe, azzal talán meg tudnám győzni a gyámhivatalt, hogy a férjem után kedvezményezettként kaptam egy biztosítói, illetve magánnyugd.pénztári összeget, ami pont elég lenne arra, hogy a kisfiam nevére vegyek belőle egy lakást. Ezt meg sem merném tenni, ha ő is tartozást örökölne, mert attól félnék, hogy rátenné valamelyik hagyatéki hitelező a kezét. Mit gondolsz, így hozzájárulna a gyámhivatal a visszautasításhoz?
A gyámhatóságot kérdezd. De inkább annak van jelentősége, hogy a hagyaték negatív.
Az a baj, hogy így még nem negatív a hagyaték. Viszont a polg.hiv. által megállapított adó- és értékbizonyítványban szereplő ingatlanértékek viszonylag magasak, legalábbi szerintem képtelenség leszek annyiért eladni őket. Ha meg árverezik, akkor főleg. Szóval az örökösnek fenn fog maradni sztem pár millió tartozása a hagyaték erejéig. Ha ő a kisfiam lesz, akkor meg nagykorúságáig kamatozik. Ezt szeretném elkerülni, csak attól félek, hogyha még el is fogadja a gyámhivatal a visszautasítást, akkor a bank megtámadja a hagyatéki végzést. Egy gyámügyes ismerős mondta, hogy a gyámhivatal ki fog rendelni egy ügyvédet, aki a kiskorú érdekeit képviseli, mert érdekellentétben fogunk állni(holott szerintem én pont eléggé próbálom védeni). Nagyon nehéz döntés ez nekem és nem tudom mi lesz a vége. Nem elég, hogy az ember 36 évesen elveszíti a férjét, a kisfiam meg az édesapját, és egy élet munkája dől romba, mert az általunk épített házat is elveszítjük, még a gyereket is meg kellene valahogy mentenem a jövőbeni adósságtól. :(((
Le kell ülni a bankkal is, gyámhatósággal is. Innen, a távolból jobbat mondani nem tudok.
Kedves Forumozok!
Elnezest, ha nem jo helyre irok, nem sikerult uj topikot nyitnom, viszont nagyon nagy szuksegem lenne a tanacsukra.
A ferjemmel 12 evvel ezelott hagytuk el az orszagot, azota is kulfoldon elunk. Nehany hettel ezelott Magyarorszagra jottem orvosi kezelesre, a ferjem is elkisert,s gondoltuk, hogy honositjuk a kulfoldi hazassagunkat. Igy tudtuk meg, hogy a ferjemet halotta nyilvanitottak tavaly januarban az edesanyja keresere. A Fovarosi Birosagrol a Bajza utca Pk csoportjahoz kuldtek (a ferjemnek lejart a szabadsaga, vissza kellett utaznia), ahol irasban kellett kervenyeznem az itelet hatalyon kivuli helyezeset.
Ez ket hettel ezelott tortent, naponta telefonalok, de meg semmi eredmeny. Azt mondtak, hogy ezt az ugyet ujra vegig kell "zongorazni", mert birosagi vegzes tortent. Viszont a jog azt mondja, hogy a birosagnak azonnal modositani kell az iteletet ( vagy ez csak papiron letezik?)
Nehany heten belul en is utazom vissza es nagyon ketsegbe vagyok esve, hiszen a ferjem egy "halott" utlevelet hasznalja.
Onok szerint kihez kellene fordulnom? Keressek meg egy ugyvedet talan az ugy felgyorsitasa erdekeben?
Tanacsukat elore is nagyon szepen koszonom.
Annyiból mindenképp érdemes lenne egy ügyvédet felkeresni, hogy kiderüljön, hogy lehet-e gyorsítani az ügyön, és ha igen, intézkedjen.
Annál is inkább kell egy ügyvéd- előttem szóló Obudafan kollégámat javaslom- mert a holttá nyilvánításnak valószínűleg örökösödési oka van. Egy anya minden indok nélkül nem tesz ilyet. Az is valószínű, hogy erre rávették az vagy azok, akik így örököltek.
Nagyon szepen koszonom a gyors valaszukat. Folvehetnem Obudafan ugyved urral a kapcsolatot? Persze csak ha nem tul elfoglalt.
Nagyon szepen koszonom a gyors valaszukat. Folvehetnem a kapcsolatot Obudafan ugyved urral? Persze csak ha nem tul elfoglalt. Koszonom megegyszer.
A lenti e-mail címen elérhető vagyok.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02