végrehajtás alá vonható jövedelem


porcmistrec # 2013.08.02. 22:21

LiDoki

Ferjed fizeteset ne utalni kerjetek, hanem kp-ban, vagy ha ebbe a munkado nem megy bele, akkor olyan ismeros szamlajara utaltassatok, akiben megbiztok.

blacka # 2013.08.03. 06:46

Blacka
Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy mit tegyek, ha a büntető ügyben eljáró bírónő megállapította a sikkasztás tényét, és elítélte az elkövetőket, de tévesen az ítéletében azt állapította meg, hogy az okozott károm megtérült, annak ellenére, hogy az Ügyész a záró tárgyaláson is hangsúlyozta, hogy az okozott károm nem térült meg, és ez a tárgyalás folyamán is kiderült, és az elkövetők is elismerték, hogy a mai napig is náluk van az általam korábban tőlük megvásárolt lakás berendezési tárgyak.
A bírónő által kirendelt szakértő 230.000-260.000.-Ft-ra becsülte a kárt. Ezt nem vette figyelembe a bírónő!!! Kérdezem, hogy akkor miért rendelte ki a szakértőt, és az általa okozott többlet költséget miért nem Ő viseli??!!!!!

Üdv. Blacka

Stick Stack # 2013.08.07. 17:09

LiDoki: a végrehajtási törvény alapján a végrehajtó az adós munkabérét letiltja, és ilyen módon lefoglalja. Általában legfeljebb 33%-ot, kivételesen (tartásdíj, munkavállalói munkabér követelés, jogalap nélkül felvett munkavállalói munkabér és társadalombiztosítási ellátás, több letiltás) legfeljebb 50%-ot lehet levonni. Mentes a végrehajtás alól a havonta kifizetett munkabérnek az a része, amely megfelel az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének. A pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, az adóst megillető pénzösszeg teljes összegben végrehajtás alá vonható, kivéve a természetes személyt megillető pénzösszegeket, amelyek végrehajtás alá vonása a (2) és (3) bekezdés szerint történik:
(2) A pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, természetes személyt megillető összegből az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének (28.500,- Ft) négyszerese feletti összeg korlátlanul végrehajtás alá vonható, az ez alatti összegből pedig az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege és az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének négyszerese közötti rész 50%-a vonható végrehajtás alá.
(3) A pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, természetes személyt megillető pénzösszegnek mentes a végrehajtás alól az a része, amely megfelel az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének. Ha a végrehajtás gyermektartásdíj vagy szüléssel járó költség behajtására folyik, ennek az összegnek az 50%-a is végrehajtás alá vonható. A pénzforgalmi szolgáltatónál több számlatulajdonos tulajdonában álló számlán kezelt pénzösszeg bármelyik számlatulajdonossal szemben fennálló követelés fejében teljes összegben végrehajtás alá vonható

gerbera317 # 2013.08.11. 21:14

blacka,

Kérdezem, hogy akkor miért rendelte ki a szakértőt?

Ezt ne tőlünk kérdezd, hanem a bírótőtől!

Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy mit tegyek

Esetleg, fellebbezni az ítélet vitatott része ellen. Erre még nem gondoltál?

OFF
Csak halkan jegyzem meg, hogy legkevésbé sem végrehajtási kérdés, és főleg nem érinti végrehajtás alá vonható jövedelmet.
ON

gerbera317 # 2013.08.11. 21:17

Férjem már előtte írásban kérte, hogy kössenek megállapodást részletfizetésben történő megfizetésre. Erre választ a mai napig nem küldtek.

Én ezen nem csodálkoznék. Részletfizetést úgy illik kérni, hogy valamennyit mindjárt leteszünk az asztalra. Olyan még nem volt, hogy arra ne válaszoltak volna. Mert üres batyuval nem megyünk tárgyalni, ugyebár...

Vicababa # 2013.08.17. 12:10

Sziasztok,

olyan lehetséges hogy egy tartozás kétszer van végrehajtás alatt két különböző végrehajtónál?

gerbera317 # 2013.08.17. 20:48

1. 35 napig.
2. Behajtás vagy végrehajtás? Ha utóbbi, akkor tértivevényes levél, vagy helyszíni ingófoglalás.
3. Behajtás vagy végrehajtás? Ha utóbbi, akkor nem fog átkerülni másik "céghez", ráadásul a végrehajtó nem cég, hanem hatóság.
4.a. Végrehajtás előtt reagáltál a végrehajtónak? Mi vagy te, időutazó?
4.b. „Van e válaszadási határideje a végrehajtónak?” - Attól függ, mit írtál neki. Ha csak annyit, hogy "fé nyóc", akkor arra nem fog külön válaszolni.

Böngészgetem a jogszabályokat” - Egyetlen jogszabályt kell böngészned, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényt, feltéve, hogy valóban végrehajtás folyik ellened, nem pedig csak összehordasz itt mindenfélét.

gerbera317 # 2013.08.18. 10:37

Látom, olvasni tudsz, de segítséget csak akkor fogsz kapni, ha kérdezni is megtanulsz.

Vh-ügyes # 2013.08.18. 13:45

Praktikusan - amennyiben az elévülésre hajtasz - a Vht.41.§-ban írt eljárás lefolytatását kellene kérned első körben, majd ezt követően - mert úgysem fogják elismerni - a végrehajtási eljárás megszüntetése iránti pert kellene indítani...

hajni2013 # 2013.09.05. 14:17

Tisztelt Fórumozók!

A segítségeteket szeretném kérni. A mai napon a férjemnek a keresetéből 50%-ot vontak( tudjuk sajnos, hogy több van) Eddig 33%-át vitték. Kérdésem az lenne, hogy kb 1.5 éve van letiltásunk, akkor még 33%. A férjem májusban, és decemberben is kap prémiumot, illetve 13.havi fizetést. Tavaly márciusban, és decemberben is levonták az összes prémiumot+ a fizetése 33%-át. Ez akkor pontosan 360.000 ft volt, a számlára kapott 142.500 ft-ot. Azt a választ kaptuk, hogy ha letiltásunk van akkor ha milliós fizetése lenne akkor sem kaphat többet 142.500 ft-nál. Szeretném megkérdezni, hogy ez mennyire jogszerű? Illetve hogy a 13.havi fizetést is viszik majd most decemberben+ a fizetsée 50%-át. (egyben kapja decemberben a bérével a 13.havit) . Tavaly májusban elhagytuk lakásunkat, mert a végrehajtó azt mondta, hogy augusztus vége szeptember eleje és árverezik. Nos eltelt 1 év és semmi. A lakásunk üresen áll, 1 érdeklődő volt. Miért mondta ezt nekünk a végrehajtó, hogy költözzünk ki? El akartuk kerülni, hogy egyik napról a másikra mennünk keljen és azóta elbérletben élünk.A másik kérdésem az lenne, hogy ha fellebezést nyújtok be a közjegyzőhöz , hogy jogszerűtlen a bérünk levonása, ebben az esetben a végrehajtást leállítják? Mármint a letiltást? Kérem segítsenek, Nagyon szépen köszönöm előre is, és elnézést ha kicsit összefüggéstelenül írtam!

gerbera317 # 2013.09.09. 06:33

ez mennyire jogszerű?

Teljesen jogszerű. Ha az adósnak a fizetése meghaladja a 142500 forintot, nem százalékban kell számolni, anem konstans értéken. Tehát akármilyen magas a fizetése az adósnak, 33%-os levonhatóság esetén 95475, 50%-os levonhatóság esetén 71250 forintot kaphat kézhez. Ha a munkáltató nem jól számolt, annak csak örülni lehet. Az is jogszerű, hogy a prémiumból is levonnak, mivel ha az adós ugyanattól a munkáltatótól egyidejűleg több jogcímen kap munkabért, ezeket mentesség szempontjából összevontan kell figyelembe venni.

Miért mondta ezt nekünk a végrehajtó, hogy költözzünk ki?

Nem mondta. Valamit nagyon félreértettetek.

ha fellebezést nyújtok be a közjegyzőhöz

A közjegyzőnek ehhez semmi köze, és nem fellebbezni kell. A foganatosító bíróságnál élhetsz végrehajtási kifogással, de az alapján, amit itt elújságoltál, valószínűleg el fognak utasítani, mert nem történt jogsértés.

leállítják (...) a letiltást?

Nem.

Lonicera # 2013.09.09. 07:37

Kedves Mindenki!

Létezik az, hogy jövőben esedékes nyugdíjat tiltson le a végrehajtó? Adósunk ugyanis egyelőre nem nyugdíjas, természetesen sem ingó, sem ingatlanvagyona nincsen, a végrehajtó már az eljárás szünetelésével "fenyeget". Hamarosan nyugdíjas lesz az adós, ezért gondoltam, már most jelzem a végrehajtónak.

Köszönöm.

gerbera317 # 2013.09.09. 10:30

Nem fenyeget, csak ha az adósnak nincs végrehajtás alá vonható jövedelme, pénzeszköze, ingó és ingatlan vagyona, akkor a végrehajtás szünetelésének van helye. Majd ha az adós nyugdíjas lesz, ezt be kell jelentened a végrehajónak, és akkor intézkedni fog a letiltás iránt, de jelenleg valóban szünetelésnek van helye.

gerbera317 # 2013.09.30. 11:43

Mármint, a végrehajtó visszavonjatja-e a letiltást? Saját hatáskörben nem, csak a végrehajtást kérő kérelmére.

A végrehajtó csak azokról az összegekről tud neked elszámolni, amelyek hozzá folytak be, és ő osztotta fel. A végrehajtást kérőhöz befolyt összegeket a végrehajtást kérőnek kell bejelentenie, ennek elmulasztása esetén a végrehajtó nem tud pontos egyenleget közölni. De ha te okirattal valószínűsíted a levonásokat, akkor már kikényszeríthető a végrehajtást kérő nyilatkozata.

gerbera317 # 2013.10.01. 07:12

Ha nincs végrehajtandó határozat, akkor nincs végrehajtó sem. Hogyan jön a képbe a végrehajtó? Elvi képtelenség, amit állítasz.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.10.01. 07:32

Szerintem úgy érti, hogy a részletfizetésről nincs bírósági határozat.

gerbera317 # 2013.10.01. 09:41

Vagy úgy. De a részletfizetés engedélyezése nem a bíróság hatásköre, úgyhogy ilyen nem is lesz.

Valószínűleg az történt, hogy letiltás van folyamatban, közben az adós részletet kért, de azt a végrehajtó a letiltás miatt már nem bírálhatja el, hanem továbbította a végrehajtást kérőnek, hogy döntsön ő, de válasz azóta sem érkezett, és így a letiltás pedig továbbra sem vonható vissza. De még mindig nem látom tisztán, hogyan jön ide a munkáltató "engedélye".

Azt nem látom be, miért nekünk kell kitalálnunk a történéseket, miért nem a kérdező adja elő értelmesen a baját.

Hephaistos7 # 2013.10.08. 12:12

Tisztelt Fórumozók!

Szeretnék tanácsot kérni ügyemben, azért Önökhöz fordulok, mert úgy látom, itt valóban gyakorlati tanácsokat kaphatok, nem pedig az "így jártál"; "jajj te szegény, miért nem tudsz fizetni"- kategóriát erősiti ez a site.

2011-ben néhány hónapot egy nagy biztosítónál dolgoztam, persze mint vállalkozó,"mert ezt csak így lehet"alapon. Nyilván nem arra jelentkeztem amit aztán csinálnom kellett (házalás) így be is fejeztem a dolgot, amit ők egy 100akárhány ezres jutalék visszaköveteléséről szóló levéllel jutalmaztak.
Lett normális munkám, az általuk ismert ideiglenes címemről elköltöztem, és eltelt az idő. Szeptember közepén(2-3 hete) az anyukám átvett egy levelet (az állandó lakcímemen), amelyben egy budapesti közjegyző döntése alapján engedélyezték egy végrehajtói iroda végrehajtási lapját küldték el. 400 ezret is meghaladó tartozásról(!!!),teljes vagyonomra. Ebben szereplelt, hogy a döntéshozónál kérhetem a kézbesítési vélelem megdöntését, mert az eljárás a levelek visszaküldésével zárult. Mivel egy olyan címre küldték ahol már nem lakom, ez nem volt nehéz.
Én írtam is a közjegyzőnek a megadott határidőn belül, de választ még nem kaptam.
Ma megkaptam a fizetésemet, és az első sms-után azonnal jött a második is, hogy nem sikerült a 400 vhány ezret elutalni a végrehajtónak. Beléptem a netbankomba, az egyenlegem mínusz 300valahányon(!!) áll, zárolva van az összes jövedelmem. Felhívtam a végrehajtó irodát, ők azt mondták a közjegyzőnél reklamáljak.
Ha nem tudok hozzáférni a fizetésemhez, nem tudok munkába játrni, nem tudok enni, nem tudok albérletet fizetni, ennek folyományaként elvesztem az állásom és akkor még jobban nem tudom fizetni azt a tartozást amiről szűk egy hónapig nem is volt tudomásom hogy fennáll.

Kérem segítsenek hogy mi lenne az optimális, merre induljak? A fizetésem nem lett elutalva, csak zárolva van, hitelem nincs a számlámon.

Hephaistos7 # 2013.10.09. 19:08

....az előző hozzászólásom óta változások történtek; az inkasszózott számlámról a végrehajtói iroda lecsípte az összes pénzt amit lehet, rajta hagyta az itt sok helyen olvasott 71250 Ft-ot, amihez ugye szintén nem férek hozzá.
Kérdem én, hogy amennyiben nincs hová fordulnom segítségért, és senkitől nem tudok pénzt kérni, mert nem akarok hitelt felvenni, hiszen anélkül is ilyen helyzetbe jöttem....; nos akkor árulják el, hogy miből fedezzem a bérletem árát amivel be tudok járni dolgozni? Mit egyek az inkasszó lejártáig? Az senkinek nem jut el a tudatáig, hogy ez az állásomba is kerülhet? Akkor pedig még nehezebb lesz behajtani a vélt avagy valós tartozásomat.
Csak gratulálni tudok annak aki ezekre lehetőséget adott a végrehajtó irodáknak.
Persze a bankom se szólt, hogy mi történt a számlámmal.

Beszéltem a közjegyzővel, aki ügyemben anno elrendelte a vh-t, napokban elbírálás alá kerül a kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelmem, és majd meglátjuk, mi lesz.
Felhívtam a végrehajtó irodát is, hogy nem lehetne-e esetleg így a levonás megtörténtével visszavenni az inkasszót. Azt mondták, hogy csak akkor, ha megegyezek velük egy törlesztőrészletben. Egyenlőre én a tartozásom jogosságát is vitatom, azzal nem ismerném-e el a jogosságát, ha belemennék ebbe? Nagyon szükségem lenne a pénzre, de nem szeretnék olyan tartozást elismerni, amelyről ezeeddig nem volt tudomásom és amelyről nem tisztázott, hogy mennyire jogos.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.10.10. 08:29

azzal nem ismerném-e el a jogosságát, ha belemennék ebbe?” Ha jogfönntartással teszed, akkor nem.

Hephaistos7 # 2013.10.12. 07:58

Kedves KSB, nagyon köszönöm a tanácsot, egyenlőre várok.

Felhívtam ugyanis a döntéshozó közjegyzőt, és ő azt javasolta, hogy ha kibírom, akkor ne egyezkedjek a vh irodával addig, amíg a kézbesítés megdöntéséről nem születik döntés.

Azon gondolkodom, hogy megkeresem a biztosító képviselőjét is és megkérem rá, hogy adjon pontos tájékoztatást a tartozásomról, hogy milyen összeget, milyen jogcímen követelnek. Beleírhatom neki hogy amennyiben elfogadható számomra a tartozás, úgy nyilván szeretnék TŐLÜK részletfizetést kérni és megkérni őket hogy vonják vissza a végrehajtást? Ez olaj a tűzre vagy megítélhetik pozitívan is?
Vagy ne pattogjak és várjam ki a közjegyző döntését?

Választ, tanácsot előre is nagyon szépen köszönöm.

durum # 2013.10.14. 14:28

Az lenne a kerdesem, hogy kezeskent, ha az ados nem fizet, az en bankszamlamrol a megsporolt penzemre a bank nyujthat e be inkasszot? Az adosnak ingatlanfedezetu jelzaloghitele van, amit nem fizet par honapja, varhato a szerzodes felbontasa. Nem ismerem a hitelszerzodes felbontasat koveto vegehajtasi folyamatot es annak idejet, legfokebb engem az erdekel, hogy mikor es hogyan kezdi el a bank a behajtast rajtam mint kezes. Ertesit a bank engem az inkasszalast megelozoen, vagy a vegrehajto jelez stb.?
Valaszukat elore is koszonom.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.10.14. 16:07

Ha veled szemben is van végrehajtható határozat.

durum # 2013.10.14. 16:41

ertem. ha kozben a penzem atutalom a 6 eves unokam nevere megnyitott bankszamlara, ahhoz a vegrehajto hozzanyulhat?

szerzodes felbontast kovetoen kb. mennyi idon belul keul vegrehajtohoz az ugy?

porcmistrec # 2013.10.14. 21:54

durum

Ne utald, annak nyoma van. Vedd ki es kp-ben fizesd be. Ahhoz mar nem nyulhat, mert gyamugyi engedely kell hozza, azokkal nem fog arcoskodni. Viszont van itt egy nagy de, te meg arrol a szamlarol a gyamugy engedelye nelkul nem fogsz tudni a nyugdij minimum 7x-nel nagyobb osszeget egyzerre kivenni. Reszletekben persze igen. Avagy a penzt rakd be egy megbizhato ismeros, rokon szamlajara, a vh meg talalja meg, ha tudja... De ismetlem: ne utald!