Vízművek, vízórák kezelése


habfarago # 2009.08.06. 06:05

Tisztelt Hölgyek, Urak!

Valamikor sok évvel ezelőtt a helyi vízmű a társasház vízfogyasztását a közös vízóra alapján egyben számolta el a közös képviselővel, akinek a feladata volt a vízdíjakat a vízmérők alapján tovább terhelni a lakók felé.

Aztán a vízművek - úgy hat éve - átvette a vízórák leolvasását és azóta névre szóló számlát kapunk a vízdíjról, azonban egyéni szerződés nem született a lakók és a vízmű között. Sőt az egyéni órák ellenőrzése sem történt meg, sok lakásban plomba sincs a vízórán.
A vízmű új vezetése most egyoldalúlag úgy döntött, hogy a lakótelepen vissza szeretne térni a korábbi módszerhez, és ezen túl csak az épületek fő vízóráit szeretné leolvasni, az egyéni vízórák ellenőrzését, leolvasását a társasházra hárítaná.

Ezt mi nem szeretnénk, mert az esetleg nem fizetők fogyasztását így a közös költségből minden további nélkül a társasháznak kellene megfizetnie és később az adósságot az ingatlan tulajdonosa felé kezelnie.
Kérésünkre köteles-e a szolgáltató minden ingatlantulajdonossal külön szerződést kötni, avagy valóban a társasházra háríthatja a trükközők, nem fizetők elleni fellépés minden terhét ilyen módon?

Kérem adjanak tanácsot, hogyan kerülhetjük el ezt a helyzetet?
Köszönettel : Sz. Zoltán

bejus # 2009.08.07. 17:36

Jo napot!!!Olyan problemam van amit szeretnek minel hamarabb orvosolni!!!
(kiindulo ok a kozoskepviselo szerint -tunik a viz ,vagyis a lakok meroallasa nem egyezik a fomerovel)))2008.novembereben csereltuk vizorankat,a napokban pedig felujitast vegeztunk a konyhaban ahol avizorank van miutan befejeztuk a felujitas termeszetesen kihivtuk az illetekeseket hogy ujra tegyek fel a vizorat es plombazzak le!!!most jon az amit en nem ertek!!!a kozoskepviselo kihivatta a vizeseket hogy ujabb plombat tegyenek a vizorankara,(plusz 3 lakasban)amit allitolag nekunk kell kifizetni.kerdem en milyen jogon csinalta ezt es miert a mi koltsegunkre!!!legyenek szivesek segiteni!!!ma mar beszeltem a vizmuvektol egy holgyel es o azt mondta nincs jogaban ilyet csinalni kiveve ha latja megvan bolygatva a plomba vagy esetleg serult!!!!!!es foleg nem az en koltsegemre!!elore is koszonet!!!

habfarago # 2009.08.11. 08:03

Hallihó,

A topiknyitó kérdésre senki sem tud választ?
Megkérdem rövidebben, hátha... :

Köteles-e a vízszolgáltató minden mérési hellyel külön szerződni ha a társasházban lakók azt kérik, vagy valóban elháríthatja azzal, hogy ő társasházanként csak egy főmérőt hajlandó kezelni?

Köszönettel: Sz. Zoltán

ragyasdezso # 2009.08.11. 08:43

habfarago

A Vízmű mindig is a főmérő mérését veszi alapul, ugyanis ez jóval pontosabban mér (szerintük) mint az alvízmérők tömege. Egyéni szerződést nem kötnek, nekik továbbra is a Társasház a készfizető, csak az egyéni osztást csinálják meg a tulajdonosok felé. Szerintem, ha a lakók ragaszkodnak hozzá, köteles az almérőket továbbra is leolvasni. Az ellenőrzés a k.k. feladata, hiszen a Vízmű összesítést küldd a fogyasztásról, a k.k.-nek kell átnézni és ha valami gyanús ellenőrizni.
Ezt a tulajdonos köteles tűrni:

  1. lehetővé tenni és tűrni, hogy a külön tulajdonú lakásába a közös­ség megbízottja a közös tulajdonban álló épületrészekkel, berende­zésekkel összefüggésben a szükséges ellenőrzés, valamint a fenntar­tási munkák elvégzése céljából arra alkalmas időben bejut­hasson a tulajdonostárs, illetőleg a bentlakó szükségtelen háborítása nélkül.
habfarago # 2009.08.11. 09:12

Köszönöm !
Értem, bár elfogadni ezt elég nehéz szerintem. Ennyi erővel a családi házas övezetben is tehetnének pl. 1 főmérőt, aztán oldja meg az önkormányzat ahogy akarja... vagy ott elég pontosak a hitelesített kismérők...?
Nem látom benne a logikát és azt a valós indokot, ami alapján másképpen működhet mint bármely más szolgáltató.

Korábban egyébként úgy jártunk, hogy persze a kk. nem vette ezt elég komolyan, kifizette a számlát aztán részéről annyi. Persze egyre több lett az ügyeskedő, a végén a közös költség nagy része vízdíjba ment és a végén mégis milliós tartozása volt a társaságnak.
(száznál több lakás van több épületben)

No meglátjuk, ha másképp nem megy keresünk egy alkalmasabb képviselőt. A korábbiakból okulva (nagyon nehézkes egy alkalmatlan kk. eltávolítása) majd 1 éves megbízási szerződést fogok javasolni, ahol az éves közgyűlés fix napirendi pontja kell legyen a képviselői megbízás meghosszabbítása...

Kösz még1x...

dhtnk # 2009.08.17. 20:14

Üdv!

Segítséget szeretnék kérni a hozzáérőktől. Havi leolvasáson van a vízóránk 3 éve, mióta itt lakunk. Múlt héten szólt a szomszédunk (sorház, az ő telkén vannak az órák), hogy ömlik a víz az aknánkból. A lényeg, hogy eltört a cső az óra mögött, vagyis az órát pörgette, nem is akármennyire, 300 m3 (!!!) volt a különbözet az előző leolvasáshoz képest. Ledöbbentünk, mert szerintünk képtelenség ennyi víznek elfolyni egy hónap alatt, mindenesetre bementünk a vízművekbe, mi a teendő. Ott azt mondták, azt a 300 m3-t ki kell fizetni, mivel mi átalánydíjasok vagyunk, és nekik gyanús ez a hatalmas mennyiség. Mikor mondtuk, hogy mi havi leolvasósok vagyunk, és kérnénk a leolvasó telefonszámát, itt és most beszéljünk vele, nem adták ki a számot. Másnapra előkotortuk a számot (ő maga adta meg, mikor ideköltöztünk), felhívtuk, és ő letagadta, hogy járt volna nálunk leolvasni múlt szeptember óta. Minden hónapban az a lakó engedi be, aki most is szólt, hogy ömlik a víz, 2 hónapja egy másik itt lakó is ott volt a leolvasáskor. A fő érdekesség, hogy rajtunk kívül mindenki átalánydíjas, tehát ha ő itt járt, akkor csakis a mi óránk miatt jöhetett.
Kérdésem az lenne, áttehetnek-e önkényesen átalánydíjra (úgy vettem ki az ÁSZF-ből, hogy nem) anélkül, hogy bárminemű értesítést küldtek volna? Ha tudtuk volna, hogy átalánydíjon vagyunk, akkor havonta leolvastuk volna magunknak az órát, csak, hogy képben legyünk az esetleges magasabb fogyasztással, akkor azért csak kibukott volna, hogy nem 12, hanem 50 m3 víz fogy, itt valami nem stimmel. De így, hogy ők ELVILEG leolvasták, és havonta fizettük a számlákat, abban a hitben éltünk, hogy a fogyasztásunk van kiszámlázva. Kérlek benneteket, a kusza leírás ellenére segítsetek kiokoskodni a folytatást, mert az, hogy az ő adminisztrációs hibájukból (esetleg szándékos félreadminisztrálásból) eredő közel 200 ezres számlát kifizessem, az nagyon rosszul esne.
Előre is köszönöm: dhtnk

dhtnk # 2009.08.17. 21:34

Köszönöm, Mazsola a segítséget! Az óraállás alapján fizettünk mindig, de azt állítják most, hogy az nem is a tényleges állás, hanem átalány.
Még egyszer köszönöm! dhtnk

Zoltanuss # 2009.08.18. 07:08

Üdv dhtnk !

Írod :
Ledöbbentünk, mert szerintünk képtelenség ennyi víznek elfolyni egy hónap alatt, mindenesetre bementünk a vízművekbe, mi a teendő.

Egy csőtörésnél ennél több is elfolyhat.
Egy átlagos csőből percenként 20 liter víz kifolyhat -napi 28 -30 m3. Ez havonta akár 800 -900 m3 is lehet.
Az utánad szólónak meg másnak is :

Az átlag kiegyesúlyozott, tehát nem pazarló, de nem is túltakarékos fogyasztás 3 m3/fő/hónap. Kérdés mennyi egy átlag család létszáma ? Hát magyariéknál tendál a 2.5 felé, de lehet, ha ígyhaladunk lassan gyerek nem lesz.

Más : a vízóra egy nagyon érzékeny mérőműszer. Még a litereket is méri és jelzi még a minimális vízfogyastást is. Van rajta egy kis forgókerék - ha mozog, van valahol szivárgás, ha nem - tökéletes a rendszer. Természetesen ehhez néha meg kell nézni az órát.
Újjabb más : aztán lehet ellenőrizni a feleleges szivárgást még füllel is. A jó fül azt is jelzi - nem véletelen a klasszikus doktor bácsik is füllel vizsgálták anno a pácienst.
De ehhez nem a szigeten edzett fül / hallás kell !

Zoltanuss # 2009.08.18. 07:13

T .. Mazsola66 !
látom a Te adataid 5 m3 /fő /hóról szólnak !
Ezen nem veszünk össze. Az én méréseim - közös képviselő egy t. házban - ennél kedvezőbbek - csak 3 m3/fó/hó - 10 éves statisztika szerint !

ÜdV. Z.

Zoltanuss # 2009.08.18. 07:23

Még mindig a vízről - érdeklődőknek !!
Az egyik legalattomosabb mért dolog a háztartásban.

Mérjük az áramfogyasztást : Itt nem fordulhat elő olyan, hogy elfolyik az áram. Ez fizikailag lehetettlen.
A gáznál : itt se adódik ilyen szituáció. Lehet ugyan szivárgás, de ha azt nem veszi észre a fogyASTÓ AZONKIVÜL, HOGY ESETELEG VALAMIKOR KISZÁMLÁZZÁK neki, felrobbanhat. Ekkor viszont ha egyáltalán életben marad, földönfutóvá válik - nincs mit behajtani rajta.

A víznél ugyan nem robban az ember viszont kis nem odafigyelésnél is előfordulhat több százezerforintos számla.
Vissza az áramra : mintírtam túlfolyás nincs - viszont mágállhat az óra. Ilyenkor a 'nyugodt' fogyasztó elhiszi, hogy ilyen keveset fogyaszt .
Aztán jön egyszer a MŰVEK és bizony ő nem egy kedvező vélt fogyasztás alpján fog számlázni.
Néha lehuuza a gyatyát is.
Figyelni kell ezekre a mérőkre !

dhtnk # 2009.08.18. 08:02

Zoltanuss, neked is köszönöm szépen a kiegészítést, a 3 m3 jön ki nálunk is kábé.
Sajnos az odafülelés nálunk azért nem olyan egyszerű, mert nem a mi telkünkön van az óra. És mivel fizettük a 9 m3-ről minden hónapban a számlát, még nyugodtak is voltunk, hogy milyen jól beleférünk az előre megsaccolt keretbe. Azzal, hogy nem jelezték, hogy átalányra tettek, szerinted nem húzták ki alólunk a talajt?
Meg amit Mazsola írt, az is elgondolkodtató, hogy em jön ki leolvasni, mert csak nekünk kell a házban, a többiek átalányosok. Hát ehhez képest mindig itt van, és olvas. Ez összeesküvés-elmélet, tudom, de szerintünk kiszóltak neki, hogy mondja azt, hogy nem járt itt.
dhtnk

habfarago # 2009.09.08. 10:15

A téma nyitó kérdéshez:

A vízmű a mellékmérőt üzemeltető tulajdonos kérésére KÖTELES külön szerződést kötni, az órát leolvasni és névre szólóan kiszámlázni a fogyasztást.
Innen kezdve az esetleges tartozást is a lakás tulakdonosával szemben kell érvényesítenie...

Legalábbis a 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendeletben írtakat én így értelmezem:

18. § (1) Az ingatlanon belül a mellékvízmérővel elkülönített vízhasználatra az elkülönített vízhasználó a
szolgáltatóval mellékszolgáltatási szerződést köthet.
(2) Az (1) bekezdés szerinti szerződés megkötését, ha az elkülönített vízhasználó e rendeletben meghatározott
feltételeknek eleget tesz, a szolgáltató nem tagadhatja meg.
(3) A mellékszolgáltatási szerződés létrejöttének előfeltétele

  1. az ingatlan vízfogyasztásának bekötési vízmérővel történő mérése, és az ingatlan vízellátására vonatkozó

szolgáltatói szerződés megkötése,

  1. a mellékvízmérőnek a házi vízvezeték-hálózatba történő beépítéséhez a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó,

valamint azt követően a szolgáltató előzetes hozzájárulása.
(4) A bekötési vízmérő szerinti fogyasztó a hozzájárulást csak az épületgépészeti rendszerének a beépítés miatt
szükségessé váló jelentős költségű átalakítása esetén tagadhatja meg.
(5) A szolgáltatói hozzájárulás iránti kérelemhez e rendelet melléklete szerinti tervet kell benyújtani.
(6) Amennyiben a hozzájárulásban foglaltaktól eltérő beépítést vagy más, az üzembe helyezést gátló körülményt
állapítanak meg, a szolgáltató az üzembe helyezést megtagadhatja, és azt a hozzájárulásban foglalt feltételek
teljesítéséhez, az akadályok megszüntetéséhez kötheti.
(7) A szolgáltató köteles gondoskodni arról, hogy a mellékszolgáltatási szerződés alapját képező mellékvízmérőt
üzembe helyezéskor bélyegzéssel és zárral lássák el.

solicitor # 2010.08.02. 19:57

Sziasztok!
Egyik rokonomnak családi háza van egy építési övezetben ahol van akinek van vízórája, valakinek nincs vízórája. Utóbbiak átalánydíjat fizetnek ami -gondolom- a körzetre jellemző átlagos fogyasztás alapján számol a vízszolgáltató. Namármost unkatestvéreméknek nem volt vízóra és átalányárat fizettek, s hogy ne fizessék mások vízpazarlását - felrakatták a vízórát. A poén most jön. Használták úgy ahogyan eddig a vizet és csodák csodájára TÖBBET fizettek mint korábban. Ezek szerint kicsit alá van kalkulálva az átlag vízfogyasztás.
Kérdése:
Meg lehet e oldani, hogy a vízmű leszerelje az órát és visszatérjenek -a jobban megérő- átalánydíjas fogyasztásra? Ha igen, hogyan?


"Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!"

MajorDomus # 2010.08.02. 21:40

Meg,de nem erdemes.
eleg ha felmondja a szerzodest, vagy ketszer nem fizeti ki a szamlat,akkor a vizmu mondja fel. Azert nem erdemes,mert elobb-utobb a kozos kepviselo is rajon erre, s akkor az atalany sokkal magasabb lesz.
a vizorat ne szereltessek le,mert 6 evig hiteles, addig barmikor vissza terhet a vizoras elszamolasba.

Zoltanuss # 2010.08.06. 15:38

Namármost unkatestvéreméknek nem volt vízóra és átalányárat fizettek, s hogy ne fizessék mások vízpazarlását – felrakatták a vízórát. A poén most jön. Használták úgy ahogyan eddig a vizet és csodák csodájára TÖBBET fizettek mint korábban

Írja a solicitor.

Hát igen mindenki arra gondol, hogy ő viseli mások helyett a terhet. A helyett, hogy gondolkodott volna előtte.
Mert úgyi :a nagyszámok törvénye alapján takarékos/kiegyensúlyozott fogyasztásnál is
3 m3/hó/fő az átlagos vízfogyasztás.
tehát csak azt kellett volna mérlegelni . hányan használjukazt alakást, takarékosak vagyunk é ? és ezt összehasolítani az átlánnyal. majd dönteni.
Ez már késő bánat !!

Amúgy mások fizették az ő pazarlásukat !!

bpzoo # 2010.10.09. 08:22

Üdv,

Problémáim adódtak a mellékmérő plombájával (azaz VIPAK gyűrűjével)
A lakásban 3 mellékmérő van felszerelve, az egyik átalakítás miatt huzamosabb ideig használaton kívül volt.
Most, hogy ott is szeretném használni a vizet, el akartam vezetni a vízóra utáni hajlékony pvc csövet, mire a plomba alatt szivárogni kezdett a víz (valószínű a mozgatás/hajlítgatás hatására), a fali csapot elzárva pedig nem szűnt meg a jelenség (kb 50 éves a csap, és nem zár 100%-osan), ezért kénytelen voltam vészhelyzetben letépni a plombát és meghúzni az alatta lévő hollandit..
Mielőtt felhívnám a vízműveket, gondoltam megkérdem, mire számíthatok, a vízóra a felszerelés óta nullán áll, mivel a beszerelés költségei után nem volt pénz új csapokat venni, ezt minden hónapban le is jelentem, a fogyasztásom a többi vízórán keresztül összesen átlagos 3 m3 / hó.

Igazából konkrétan az érdekelne, meggyanusíthatnak-e lopással a sérült plomba miatt, vagy elég ha kihívom a hitelesítést végző csapatot, és kérek egy újat (persze kifizetem a kiszállást és a plomba költségét) és minden megy tovább?
mielőtt a plombát leszedtem csináltunk róla telefonnal 1-2 fotót (mert a fényképező persze le volt merülve), illetve a barátnőm a tanú rá, hogy vészhelyzet volt, számít ez valamit?
egyáltalán kinek tartozom elszámolással a mellékmérő esetén? a társasháznak? a vízműveknek? 2 éve van vízórám, soha senki nem olvasta még le, csak lejelentem amikor kell...

MajorDomus # 2010.10.09. 19:48

A leghihetőbb hazugság mindig az igazság. jelentsd be a vízműnek hogy csőtörés volt nálatok és szerelot kellett hívni aki megtömitette a szivárgo hollandert. Kéred az ügyfélszolgálaton az újra plombázást. Kifizeted a Díjat és pont. Ha szőröznek megmutatod a fotót.

bpzoo # 2010.10.11. 21:08

megoldódott.
azt mondták, hogy csak kérni kell, kijönnek és 5500ért felraknak egy újat

elszámolni, megindokolni a leszedést, bejelenteni stb nem kell, ők nem kérdeznek, csak fizessem ki.

érdekes hozzáállás, mindenesetre most megkönnyíti a helyzetem...
viszont ezek szerint felrakják a plombát, másnap leszedem, lopom a vizet, 5 év múlva kérek újat és ennyi.. eddig se érdekelt senkit, hogy nullás a vízórám, vajon hányan csinálják így?

MajorDomus # 2010.10.11. 21:31

Hat azert komoly tarsashazakban azert ez nem igy mukodik.

bpzoo # 2010.10.12. 19:27

igen, ha minden igaz a társasházkezelő felelőssége ezeket figyelni és a gyanús elemeket kiszűrni, a vízművek a főmérő után ígyis úgyis behajtja a társasházon az összes víz utáni fogyasztást, levonva a mellékmérők által fogyasztott vizet..

ha a különbség feltűnően sok, a társasházkezelőnek kell lépni

MajorDomus # 2010.10.12. 21:12

En evente egyszer minden vizorat ellenorzok,nincs is gond, mert tudjak hogy jovok s ez eleg.

HorvPal # 2011.06.10. 11:55

Üdv!
Kedves bpzoo! Én is hasonlóan jártam leszakítottam a plombámat!Vannak a vízműnek partner cégei megjegyzem én a Vízórás Kft-t http://www.vizoras.hu kerestem fel amelyek hitelesítik is a vízórákat. Én inkább újat vettem mert egyszerűbb volt illetve, 1év garancia van az órára, és 5 év garancia a szerelésre ... hozzá teszem hogy árban sem voltak veszélyesek. Én megvoltam velük elégedve.

Pille-Hana # 2012.02.10. 08:23

Kedves Mindenki!

Kérlek olvassátok el levelem, hátha van vkinek jó ötlete mert tanécstalan vagyok.
Családi házban lakom Budakalászon, melyet 6 éve építettünk, és a szomszéddal közös a vízóra aknánk, és mindkét ingatlan vízórája egy aknában van. Mindkét mérő főmérő. Az akna a mi telkünkön kapott helyet. 2009-ben a vízművek órát cserélt, azóta több alkalommal járt nálunk a vízművek szakembere a leolvasások végett. 2009 óta 3 alkalommal kaptunk év végén éves elszámoló számlát, melyeket rendre határidőre mindig ki is egyenlítettünk. 2012 januárjában azonban a vízművek betört otthonunkba. Elmondásuk szerint a szomszéd engedte át őket a mi kertünkbe, amit a szomszéd tagad. A vízóra leolvasó azért tört be a kertünkbe, mert a szomszéd szólt h szerinte fel vannak cserélve a bekötések. 3 év után most először. Miután nem tudtam tényleg a vízművektől törtek e be így kitessékeltem a „szak”embert, és másnap egyeztettem a vízművekkel. Kijöttek ellenőrizték az órákat, és elnézést kértek, mondván tényleg hibáztak, és a 2009-es óracserénél összecserélték a neveket. Én most panaszt is tettem a jegyzőkönyvre, hogy az óracsere óta legalább 10-15 alkalommal járt nálunk a vízművek szakembere, és ez nem derült ki. Úgy tudom, hogy a főmérőkért a Vízművek felelős? (csak az almérőért a fogyasztó, de az nálunk nincs.) Ezek után megdöbbenéssel vettem 2012.02.08-án kézhez egy számla és egy felszólító levelet, amelyben tájékoztatnak, hogy 40 890 Ft nem fizettem be, ezért ha ezt 2012.02.16-ig nem teszem meg korlátozzák a szolgáltatást. Én jóhiszeműen jártam el a vízórát a vízművek szakembere cserélte ki,akkor jól mért, most mégis én fizessek az ő hibájukért, hozzáteszem, még kamatot is fizessek 14 312 Ft-ot, mert a Vízművek elkövetetett több, mint 2 éve egy hibát. A mai napon beszéltem az ügyintézővel, és az üzemigazgatóval Szabó Imrével,a vezérigazgatóval Vogel "Úrral" de sajnos falakba ütköztem. Elnézést kérnek az ő adminisztrációs hibájukért, de az ő hibájuk miatt én fizessek, vagy korlátozzák a fogyasztásomat. Az ő mulasztásuk miatt, még én, mint fogyasztó vagyok megfélemlítve. Kértem az üzemigazgatót, hogy legalább függesszék fel ennek a számlának a kifizetését, amíg a kompetens személyekkel egyeztetni tudok, de azt mondta, szándékában áll a korlátozás, és meg is teszi, ha nem fizetek. Kérem segítsenek hova fordulhatok, hiszen a vízóra cserénél történt az adminisztrációs hiba, melyet a vízművek embere követett el nem én. Közben pedig a számlákat rendre fizettem késedelem nélkül.

Bármilyen hozzászólást köszönök!

végrehajtó1 # 2012.02.10. 08:32

Mivel elfogyasztottad a vizet csak kevesebbet fizettél eddig ezért fizesd ki.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.02.10. 08:35

Ez ép jogérzékkel rendelkező ember számára nem is lenne kérdéses. Úgy lehet, nem a vízóra az egyetlen itt, ami fordítva van bekötve.