tulajdonjog - haszonélvezeti jog


ObudaFan # 2011.11.23. 20:04

Véleményem szerint a haszonélvező halálával megszűnik a bérlet is.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.11.23. 20:44

Szerintem is, de hallottam már ellentétes véleményt. Sőt mintha láttam volna döntvényt is.

MrJoe # 2011.11.24. 15:18

Tisztelt hozzáértők!

Következő problémára szeretnék választ kapni:

Édesanyám 2éve átvette a családi ház tulajdonjogát papámtól (akié volt eddig az ingatlan), eltartási szerződéssel összekötve. Ami csak a papámra vonatkozik, mamámra nem. Kifizette a szükséges, ezzel járó költségeket. A szerződés tehát létrejött.

Mamám sajnos mostanában mindent megtesz,hogy ellehetetlenítse édesanyám és a párja kapcsolatát, életét. Győzködi papámat,hogy vonja vissza ezt a szerződést, bontsa fel. Azt szeretném megkérdezni,hogy erre van reális esélyük? Mivel semmilyen hiányt nem szenved papám, nem is igen tudnának mibe belekötni.

Az is érdekelne,hogy erre a szerződés bontásra, mikor lenne esélyük? Most már ugye édesanyám a ház tulajdonosa. Illetve mit kellene tudniuk bizonyítani.

Mamám sokszor abszurd, és vállalhatatlan viselkedését ugyanakkor többen is tudják bizonyítani. Bár nem tudom,hogy ennek szerepe lehet e az ügyben, ha lesz ügy.

Köszönöm szépen előre is válaszukat!

ibi1974 # 2011.11.29. 12:49

Szép napot!
Véleményeteket szeretném kérni: Tulajdoni lap szerint 1/1 arányban vagyok tulajdonosa az ingatlannak de, az exem 1/2 arányban ingatlan nyilvántartáson kívüli tulajdonosa az ingatlannak.
Eladhatom úgy az ingatlant, hogy őt nem kérdezem meg hogy az eladási ár neki megfelel-e?
Neki mivel nincs bejegyezve a tulajdoni lapra, van-e elővásárlási joga?
Valamint érvénytelenítheti-e az új vevővel a szerződést?
Jogos lenne-e a kárigénye, hogyha beperel, hogy ő többé szerette vagy tudta volna az ingatlant értékesíteni?
Azzal tisztában vagyok, hogy tulajdonjogot csak úgy szerezhet valaki ha be is van jegyezve csak azt nem tudom, hogy ebben a helyzetben mi van.
Fáradozásotokat előre köszönöm

ObudaFan # 2011.11.29. 12:53

Elővásárlási joga így csak akkor van, ha a vevő rosszhiszemű. A tényleges érték felét viszont mindenképp követelheti tőled.

ibi1974 # 2011.11.29. 13:02

"A tényleges érték felét viszont mindenképp követelheti tőled."

Arra gondolsz hogy amennyiért eladtam annak a felét vagy felértékeltetheti az ingatlant és az alapján a felét?

Kovács_Béla_Sándor # 2011.11.29. 13:10

Ha a kettő nem esik egybe, akkor az utóbbi.

ibi1974 # 2011.11.29. 13:25

Köszönöm!
Ez fajin:( A mai ingatlan árak miatt nem lehet annyié eladni, mint amennyiben valójában van ( felújítás, hozzáépítés) Akkor magyarul ki is tolhat velem, mert eladom x összegé ő meg még kérhet akár 2millióval többet.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.11.29. 13:26

Úgy tűnik, nem tudod, mi az a forgalmi érték.

ibi1974 # 2011.11.29. 13:45

De tudom!
Tudod nálunk az a baj, hogy van egy hitele amit nem fizet már több mint egy éve. A bank már felmondta a szerződést. Exem azt szeretné, hogy a ház fele árát a szülei kezébe adjam, majd ők rendezik a hitelt:) Mivel ő külföldön van. De ezt nem tehetem, mert ők nem fogják rendezni.Viszont ha a hitel nincs fizetve előbb utóbb ráterhelik a házra, mert én mint házastárs még a házasságunk alatt aláírtam a hitellel kapcsolatban egy beleegyező nyilatkozatot.Szeretném az ő részéből kifizetni a bankot. Ezért lenne jó ha minél előbb értékesítve lenne az ingatlan az viszont csak ár alatt megy.

ObudaFan # 2011.11.29. 14:12

Az nem az ő hitele, hanem a közös hiteletek, ha a házassági együttélés alatt vette fel. Így az megint nem fog menni, hogy csak az ő részéből rendezd.

ibi1974 # 2011.11.29. 14:16

A válóperi egyezségben ő vállalta a hitel fizetését!

ibi1974 # 2011.11.29. 14:22

Teljes anyagi felelősséget vállalt a hitel fizetéséért. Csak a válóperkor nem kérte magát és azóta sem kéri, hogy be legyen jegyezve a tulajdoni lapra a tulajdona. Mert meg akarja úszni a banki hitelt! Azért kéri hogy a pénzt is a szülei kezébe adjam, Csak ha én oda adom a pénzt és nem rendezik a hitelt akkor vége az életemnek ,mert rajtam hajtja be a bank! Ő külföldön van! Mit csináljak?

ObudaFan # 2011.11.29. 14:32

Akkor először is kérj tőle hozzájárulást ahhoz, hogy az általad gondolt összegért eladd az ingatlant.

ibi1974 # 2011.11.29. 15:21

Volt egy érdeklődő a házra, írtam emailt az exnek, hogy jó-e annyiért. Ő azt mondta, tud valakit aki többé meg veszi. Vevőim elmentek az övé meg sehol.A hitel nem kis összeg 5millió + a kamatok miatt hónapról hónapra nő.Neki nincs veszteni valója mert ő úgy gondolta, hogy az lesz neki az üzlet ha a bank pénzével és a ház fele árával( ha a szüleinek odaadnám) Lelép külföldre.Rajtam pedig behajtja a bank! Csakhogy én abba nem megyek bele hogy a pénzt a szüleinek átadjam. Így ő most megpróbál akkor másképp kisemmizni.Pl: többet ért a ház.Azt gondoltam sima ügy, értékesítem az ingatlant részéből kifizetem a hitelt! Aztán most egyre jobban kavarodik minden. Neki MINDENHEZ VAN JOGA? nincs bejegyezve mint tulajdonos, akkor hogy felel a teljes vagyonával? Nem fizeti ki a hitelt miért is tenné hát eddig sem fizette, most hogy a föld másik oldalán van csak a markát tartaná a pénzért.Lassan annyi lesz a hitel hogy az egész ház elúszik és lányommal nem tudunk új életet kezdeni.Kérlek ha tudtok megoldást segítsetek ki!

ObudaFan # 2011.11.29. 15:35

Jó lett volna az egyezségkötéskor előre gondolkodni. Ezt az egyezséget nem nagyon kellett volna megkötni. Most így utólag még a legjobb megoldás az lehet, ha szakértővel felértékelteted az ingatlant, annyiért adod el, az ő részéből kifizeted a bankot, ami marad, azt meg odaadod neki, ha marad. De ez sem teljesen támadhatatlan.

ibi1974 # 2011.11.29. 15:47

Gondolhatod, hogy bánom, hogy mennyire gyötröm magam. Csak a kiutat keresem folyamatosan nincs éjjelem se nappalom. Tanúság ez a többi fórum olvasónak!

M_Erika # 2011.11.30. 08:21

Jó napot Mindenkinek!

Jogi segítségre volna szükségem. Sógormőm, aki egyedül él, két nagykorú fiamnak adná a nyaralóját,
úgy, hogy haszonélvezői szerződést kötne velük.
Szeretném, ha valaki segítene, hogy van-e erre forma-
nyomtatvány vagy az ügyvéd fogalmazza meg?
Van-e olyan jogszabály amely, írásba foglalja a szerződő felek jogait és kötelességeit, mert úgy érzem
szükség lesz ezeket írásba foglalnunk.
Köszönettel: Erika

C a s a b l a n c a # 2011.11.30. 08:26

Valamit itt összemostál. Mi az a haszonélvezői szerződés???

Eltartási szerződésre gondoltál? Igen, az ügyvédis buli.

Sünvadász # 2011.11.30. 09:25

Az ajándékozási szerződés összekapcsolva a haszonélvezettel szintén ügyvéd által ellenjegyzésre kötelezett okirat.
A törvény meghatározza a szerződések minimális tartalmát, de a maximálisat nem. Ez a szerződési szabadság. Tehát bármit szabályozhattok benne, amit csak akartok, a papír elbírja.

paki1968 # 2011.11.30. 12:21

Jó napot Mindenkinek!
Segítségre,tanácsra lenne szükségem.Építési telket alakítottak ki a területemmel határos-szomszédos telken.Szabályos építési engedéllyel rendelkeznek.A gondom az,hogy pár nappal ezelőtt megkeresett a tulaj,hogy az alagsori szennyvizet át szeretné vezetni az én telkemen a velem másik szomszédos területre.Lenne más lehetősége is,azonban az,hogy arra kössön rá,csak kiemelővel lehetséges.Az átvezetést nem hivatalosan szeretné megcsinálni,ellenszolgáltatást nem fizetne,csak átvezetné a területemen,a föld alatt-ami 20 m-hosszú-a szennyvizet.
Mi csak úgy egyeznénk bele,hogy mindenképpen hivatalosan,szerződésben foglaltan menne minden.
Kérdésem az,hogy mennyi ellenszolgáltatást lehetne kérni ezért a területért,és mennyivel romlana a mi építési telkünknek az értéke-mivel vezetékjogot szerezne rá?
Köszönöm!

Dora81 # 2011.11.30. 17:23

Sziasztok

Ha a házam 60 százaléka az enyém van jogom , lehetőségem haszonélvezeti jogot bejegyeztetni magamnak a másik tulajdonos beleegyezése nélkül?

ObudaFan # 2011.11.30. 17:29

A saját hányadodra bárkinek engedhetsz haszonélvezetet. Az övére csak az ő hozzájárulásával. A saját hányadodon értelemszerűen neked nem lehet haszonélvezeted.

MrJoe # 2011.12.05. 22:38

Tisztelt hozzáértők!

Érdeklődnék, hogy a 2011.11.24. 16:18-kor feltett kérdésemre várhatom-e még a választ, vagy esetleg rosszul fogalmaztam meg a kérdést?

Köszönöm előre is válaszukat!

zoltan.g # 2011.12.06. 08:54

Tisztelt Fórumozók,

Kérdésem, hogy a Bírói gyakorlatban a "saját, valamint együtt élő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mértékben használhatja és hasznait szedheti" jelenthet e bérbeadást?

Ez alapján az 1/2 tulajdoni hányaddal rendelkező, de polgári peres eljárás alapján kizárólagos használati jogot élvező tulajdonos, egy személyben bérbe adhatja e az ingatlant?
Az egészet, vagy csak a saját tulajdoni hányadát?

A Ptk. -ban a haszonélvezet, használatról a következők vannak:

165. § (1) A használat jogánál fogva a jogosult a dolgot a saját, valamint együtt élő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mértékben használhatja és hasznait szedheti. A használat jogának gyakorlása másnak nem engedhető át.

(2) Egyebekben a használat jogára a haszonélvezet szabályait kell alkalmazni.