Végrehajtói költségek és jutalék


Amani # 2016.09.08. 16:29

Tisztelt Szakemberek!
Szeretném megkérdezni az alábbiakat. Végrehajtásra került az ingatlanunk. Nemrég kaptuk meg a levelet a végrehajtótól.
De időközben mi tárgyalásokat folytattunk a bankkal és sikerült kedvezően megalkudnunk.
Ennek az alkunak a részét képezi, hogy a végrehajtó költségét is ki kell fizetni.
Ez mit jelent, hogy a jutalékot is? Vagy csak a költségeit? Ha jutalékot is, akkor a csökkentett összeg alapján?
A végrehajtó egyáltalán nem vett részt az egyeztetésekben. Számomra teljesen irreális a több milliós jutalék.
Várom megtisztelő válaszukat!
Üdvözlettel

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.08. 18:00

Pedig de. Az után az összeg után, amelyet megfizetsz a hitelezőnek, jár a jutalék a végrehajtónak. (Meg a költségátalány a karnak.) Egyrészt ez a törvény, ha tetszik, ha nem. Másrészt, lehet, hogy a végrehajtó nem vett részt az egyezségtárgyalásokban, de az egyezkedési hajlamod valahogy akkor nőtt meg, amikor ő dolgozni kezdett.

facsiga77 # 2016.09.09. 08:55

Van egy végrehajtásom, ahol a végrehajtás jogalapját támadják arra hivatkozva hogy nem volt lejárt a tartozás mert a részletet határidőben fizették.

Tételezzük fel, hogy megszüntetik a végrehajtást, mert valóban nem volt lejárt.

Ilyenkor kié a költség, jól gondolom, hogy aki alaptalanul kérte a végrehajtást az köteles fizetni?

Jár-e a végrehajtónak a jutalék, a teljes összegre jár vagy csak amit ténylegesen behajtott?

Mi van azzal a pénzzel amit behajt a végrehajtó, miután kimondják hogy alaptalan volt az eljárás?

gerbera317 # 2016.09.09. 09:04

Az összes általad felsorolt kérdésről a végrehajtást megszüntető határozat fog rendelkezni. Az nem hátrány, ha az, akinek a vh-költség viselése sérelmes, külön kéri, hogy kit marasztaljanak ezek viselésére, aztán vagy sikerrel jár a kérelem, vagy nem.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.09. 10:16

Annyiszor elmondtuk már: a végrehajtás megszüntetése iránti perben nem lehet olyan körülményre hivatkozni, amelyre az alapeljárásban is tudott volna hivatkozni az adós.

gerbera317 # 2016.09.09. 10:31

Ez itt záradékkal elrendelt végrehajtásnak tűnik.

facsiga77 # 2016.09.09. 10:34

Jogerős ítéletben részletfizetést adott a bíróság, ez lett végrehajtásra adva.
Az adós meg fizetett szépen az ítélet szerint.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.09. 10:48

De hát akkor nem lett volna szabad kiállítani a vh-lapot. (Nem azért, mert nem esedékes. Hiszen már rég esedékes volt.)

gerbera317 # 2016.09.09. 11:31

Itt valami nem kerek. Ha a vh-lapot a törvény megsértésével állították ki, akkor azt a 211. § szerint vissza kell vonni, és nincs helye megszüntetés iránti pernek. Ha itt per van, akkor nem ez a probléma, hanem valami más (a követelés alaptalan, vagy telesítették, vagy egyébként megszűnt). Nehéz érthetően kérdezni?

facsiga77 # 2016.09.09. 18:40

Nehéz úgy kérdezni hogy nem vagyok jogász.
Az eddigiekből is sok infót kaptam amit köszönök mindkettőtöknek!

A történet ennyi:

Van egy ítélet ami szerint havi x részletekben teljesíthet az adós, ezt teljesítette is.

A jogosult meg beadta végrehajtásra, és a bíróság a vh lapot kiállította.

Per még nincs, de valami lesz, mert az adós most kapta meg a vh lapot a végrehajtótól.

Belabacsi__ # 2016.09.28. 11:28

Tisztelt Szakértők!

Amennyiben egy végrehajtási eljárás során a végrehajtó szünelteti az eljárást, mert a külföldre költözött adósnak nincs magyarországon vagyontárgya, fizetése, bankszámlája stb. és egy külföldön inditott külön eljárás hatására az adós mégiscsak fizeti az adósságát közvetlenül a végrehajtást kérőnek akkor a magyar végrehajtónak jár-e a jutalek? Tekinthető-e ez eredményes végrehajtási eljárásnak (254. §
(1)/4) annak ellenére, hogy a magyar végrehajtói eljárás eredménytelen volt?

gerbera317 # 2016.09.28. 12:34

Mit értesz "külföldön inditott külön eljárás"-on? Külföldi végrehajtó eljárását? Ebben az esetben a magyar végrehajtót nem illeti meg jutalék. Minden egyéb esetben, ha az adós a végrehajtást kérőnek teljesített, megilleti a végrehajtót, függetlenül attól, hogy a teljesítés a végrehajtóhoz vagy a végrehajtást kérőhöz pénzben vagy természetben történt.

Belabacsi__ # 2016.09.28. 13:28

Kedves Gerbera317!

Külföldi ügyvéd megbizásását, ügyvédi felszólitást. Külföldi végrehajtásra végül nem került sor, mert az adós fizetett ennek hatására (külföldi számláról)

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.28. 13:48

Akkor gerbera már válaszolt: jár a jutalék. És a végrehajtást kérő egyetemlegesen köteles azt megfizetni az adóssal.

gerbera317 # 2016.09.28. 14:28

Márpedig ebben az esetben, ha a végrehajtást kérő bejelenti a magyar végrehajtónak a követelése megtérülését, a végrehajtó követelheti az elmaradt díjazását. És nem mástól, mint magától a végrehajtást kérőtől. Vht. 34. § (5) Ha az adós a végrehajtási eljárás során a végrehajtást kérőnek fizette meg a követelés összegét, a végrehajtást kérő köteles a végrehajtási költségek kielégítéséről is gondoskodni. (...) Ennek elmulasztása esetén ezen összeg megfizetéséért az adós és a végrehajtást kérő egyetemlegesen felel. Adott esetben ez a teljesítés ki is kényszeríthető.
OFF KBS is helyesen tudja, ilyenkor kicsit mindig visszatér a már elveszett hitem az ügyvédek ööö felé :-) ON

Belabacsi__ # 2016.09.28. 17:15

Köszönöm szépen a válaszokat!

Értem a törvény ide vonatkozó részét és el is kell hogy fogadjam csak kicsit furcsállom, hogy a végrehajtó olyan tevékenységért kap jutalékot (sikerdijat?) amit igazábol nem végzett el sikeresen, nem hozott eredményt (ezért szüneltette a végrehajtást)

Dr.Attika # 2016.09.28. 17:43

Eleve a végrehajtási jutalék nem összeegyeztethető a jogállamiság elvével. Törvényi kötelezettségét jutalék nélkül is köteles lenne teljesíteni.

sportkovi # 2016.10.20. 11:36

Dr. Attika!
Micsoda világot élünk??! Mi az, hogy az önálló bírósági végrehajtó nem a saját kockázatára és költségére hajtja végre a polgári ügyekben hozott határozatokat...

Mayflover # 2017.04.28. 14:47

Tisztelt fórumozók!
Segítséget kérnék hozzáértőktől.
Van egy 2008 óta folyamatban lévő végrehajtási ügyem,melyben mint adós vagyok érdekelt.
(Gyerektartási ügy)
Több esetben fizettem a végrehajtó irodában, majd 2010 ót folyamatosan végrehajtást kérő kezéhez közvetlenül fizetek minden hónapban.
Évekig nem beszéltünk egymással,így nem tudtam hogy áll az ügy ( mit kapott meg mit nem a végrehajtótól).Egy hónapja kaptam egy levelet hogy tiltani fogják a fizetésemet mert tartozásom van . Mivel szerintem nem volt és azt hittem már rég lezárták az ügyet, bementem megkérdezni hogy ez mi.
Nem voltak túl segitőkészek az üggyel kapcsolatban. Nem ragozom túl a történetet, se beszéltem a vh kérővel és kisakkoztuk hogy azért tartozom szerinte 424.000Ft-tal mert egy 2009-ben a vh irodában történt befizetésemet nem kapta meg. Nem akarják megmutatni az akkori kiutalás bizonylatát,állitólag akkor nem kereste felirattal visszakapták.
Most 2017-ben hosszas nyomozás után kiutalták neki kamat nélkül. Most hogy megkapta aa pénzt kérte a vh megszüntetését.
Viszont ma kaptam eg levelet a vh-tól hogy fizessek meg 250.000 ft jutalékot.
Érem hogy jár neki akkor is ha nem rajta keresztül teljesítek, de ha 2009 ben kiutalja akkor 2009 ben megszüntette volna a vh-t a vh-t kérő.
Kérdésem jogosan kéri a jutalékot napjainkig?

gerbera317 # 2017.04.28. 22:00

Támadd meg, a bíróság majd eldönti, jogos-e. A leírtak alapján, jogosnak tűnik.

Mayflover # 2017.04.29. 07:31

Köszi a választ.
Kifogással kell élni a végrehajtás ellen?
Jogilag az rendben van hogy 8 !!! Évig ül a pénzen?
A vht-ben nem találtam rá utalást hogy mennyi ideje van kiutalni az adós által befizetett összeget.

Mayflover # 2017.04.29. 07:45

A másik kérdés a ha a vh kérő kezéhez fizettem, akkor a ezt a jutalékot nem vh kérőnek kellene fizetni vagy közösen?
Vht. 34. § (5) Ha az adós a végrehajtási eljárás során a végrehajtást kérőnek fizette meg a követelés összegét, a végrehajtást kérő köteles a végrehajtási költségek kielégítéséről is gondoskodni. (...) Ennek elmulasztása esetén ezen összeg megfizetéséért az adós és a végrehajtást kérő egyetemlegesen felel. Adott esetben ez a teljesítés ki is kényszeríthető.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.04.29. 08:33

Egyetemlegesen. Az azt jelenti, hogy a végrehajtó attól kéri, akitől akarja. (Megjegyzem, ha a végrehajtást kérő fizetné ki, akkor azt neki az adósnak meg kellene térítenie.)

Mayflover # 2017.04.29. 08:51

Köszi KBS!
Én értelmezem rosszul vht 34 (5).-t?
Ha az adós a végrehajtási eljárás során a végrehajtást kérőnek fizette meg a követelés összegét, a végrehajtást kérő köteles a végrehajtási költségek kielégítéséről is gondoskodni.

Most akkor kinek kell fizetni?

gerbera317 # 2017.04.29. 10:56

Kielégíteni. Az nem ugyanaz, mint a viselni. A vh-költségeket a kérő előlegezi, és az adós viseli. Ezen semmi nem változtat. Ha az adós a kérőnek fizet, az köteles abból a végrehajtót kifizetni. De ez csak előlegezés. Ha ez azt jelentené, hogy az adós ezzel kibújhatna a költségek viselése alól, egy hülye sem fizetne a végrehajtónak, csakis a kérőnek.
Feltétlenül muszáj ezen vitatkozni?