Személyes adatokkal való visszaélés


ElvenSpirit # 2011.02.01. 20:51

Kedves Darwinervin! Csak a fotóm került felhasználásra, bár érdekes egyezés, hogy bécsi lakhelyet adott meg az illető, és egy pár évig én is ott laktam. Ez lehet véletlen is, vagy pedig még akkor lopta le a képet, amikor én is ott éltem.
Én úgy gondolom, hogy az, hogy publikus oldalra felteszek képet magamról, az még nem jogosít fel senkit arra, hogy a saját arcképeként használja fel mások becsapására. Az más dolog, hogy letölthetik, elmenthetik, az nem zavar senkit. Nekem ez egy kicsit olyan, mint amikor lopott személyivel követnek el bűncselekményt.
Másrészt a szado-mazo szexualitás deviancia, tőlem nagyon távol áll. Engem zavar az, hogy bizonyos emberek fejében, akikkel ez az illető levelezett, az én arcomhoz egy mazochista (nő) erotikus levelei társulnak. A lebukás úgy történt, hogy olyan férfi talált rá a képemre, aki ezzel az illetővel korábban levelezést folytatott és régi ismerősként köszönt rám. A való életben is előfordulhat, hogy valaki a kép alapján felismerni vél, és talán mondanom se kell, hogy az ilyen helyzeteket elég nehéz kimagyarázni mások előtt, a többség úgy gondolja, hogy "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél".

darwinervin # 2011.02.02. 15:44

Kedves ElvenSpirit.Amennyiben a képeken kivül más adatod nem került ki véleményem fenntartva,hogy egyáltalán nem érdemes,és nem is hazánkból levelezett az illetővel,reménytelen.Mindenesetre igaz,hogy mindenki küldje a saját képét,de ez kivédhető elég könnyen,és azért azt nem gondolnám,hogy ezek alapján néznének Rád az utcán,az egy szűk kör aki abban a világban mozog,arról nem szólva,hogy annak az illetőnek abból a körből felkel akkor fednie magát,és azokat a levelezéseit beszélgetéseit a nyilvánosság elé kell tárnia,mint az ügy koronatanújának!

egybojtar # 2011.02.02. 17:25

Darwinervin!Jogos a felvetés olvasva a kommenteket,bizony ebben az esetben annak a bizonyos férfinek lesz a legkellemetlenebb,hiszen megkeresik és az ö magánlevelezéseit stb.fogják a gépén átfésülni,úgy hiszem ennek senki nem örülne.Én sem látom értelmét egyébként ebben az esetben feljelentésnek,nem érdemes.

esszter # 2011.02.02. 19:52

T.Tagok.Kérdezném,hogyan lehetséges hogy feltörték az msn.em a gmailom és azon át nevemben leveleztek irogattak mintha én lennék az,de én ezt késöbben vettem csak észre,mit tehetek hogy ilyen ne forduljon elö többet.köszönöm

darwinervin # 2011.02.02. 20:37

Kedves Esszter.Ha valaki feltorte a gmailt msn.t stb, elképzelhető,hogy ha pl.valakivel közösen használt geprol mennek be az e-mailotokra, akkor az a valaki tudja meg a jelszavadat.De akár telepitett keyloggerrel is betud,ami meg rogziti, hogy mit nyomtál le a klaviaturán,es hogy mit nyitottal ki,de kivülröl is belehet menni más gépröl v.akár egy virtualis szerverröl is,és nevedben beszélgetni mélen vagy msn.en.Mennyi félreértés is adódik sajna ilyenekböl,és rengeteg van is.Javaslom,a nem megosztást távoli sz.gépekröl sem,jelszavakban kis és nagybetük váltakozása számok beirása lényeg,hogy legyen bonyolult,és pl amivel regisztrálsz fórumokon ne azt add meg msn és mélcimnél sem,ne tudják pl.spammelni se.

qwertzzt # 2011.02.02. 22:33

Tisztelt fórumozók!

Érdeklődnék hogy mi a teendő ha adataimmal regisztráltak a facebookra és hogyan tudnám azt töröltetni.

Válaszukat előre is köszönöm!

darwinervin # 2011.02.03. 16:54

T.qwertzzt! http://www.facebook.com/ ide lehetne irni,nekik,hogy töröljék azt a regisztráciot.Üdv

esszter # 2011.02.05. 19:11

Kedves darwinervin,köszönöm a segitséged,igy teszek.

totenkopf83 # 2011.02.14. 02:19

Tisztelt sértettek és fórumozók.

Én nem kérdéssel fordulok önökhöz, mindinkább segíteni szeretnék. Ugyanis olvastam hogy itt írnak a fórumban ama bizonyos (pedomaci) nevű oldalról melyen 12-16 éves lányok képeit teszik közzé, azzal a mottóval hogy "mert a lányod egy k*a".
Ha akad olyan fórumozó, aki áldozatul esett ezeknek, esetleg tudna rá időt, energiát fordítani hogy lépjen ellenük, szívesen elárulom 2 szerkesztő nevét. ugyanis tévedés hogy megszűnt. Nem szűnt meg, csak új domainen folytatják ami a http://tundermacko.info/.

Remélem érdekel valakit....
Ja és mailben várom a kérdéseket

Elek1 # 2011.02.14. 22:10

A napiszarral kapcsolatban irnék a szerver amit bérelnek itt található, nem Amerikában van.
http://www.hexonet.net/
Chief Technical Officer – Mr. Alexander Biehl
Address:
Talstr. 30
66424 Homburg
Germany
A honlapon van elérhetőség lehet nekik írni!

kea4 # 2011.03.02. 16:59

Olgikusz,

ha az oldal gazdája nem reagál, és szükség esetén tudod bizonyítani, de legalább valószínűsíteni, hogy a szóban forgó képeket Te készítetted, akkor fordulj az adott oldalt kiszolgáló rendszer üzemeltetőjéhez, és tőle kérd az adott oldal (ill. képek) eltávolítását, szerzői jogaid megsértése okán.

Üdv:
KEA.

andikills # 2011.03.06. 13:03

http://csibefasz.com -ot Tóth Ádám üzemeltette, de akár hogy nézem, már nem müködik.

szabogabo # 2011.03.13. 10:23

Tisztelt Fórumozók!

A következő esethez kérnénk segítséget.
16 fős irodai kisvállalkozásban dolgozunk és rendőrségi értesítést kaptunk miszerint valaki a cég által előfizetett internetelérés IP-címéről töltött fel becsületsértő anyagokat egy közösségi oldalra. 16 fő/16 számítógép van tehát egyszerűen hálózatba kötve és egy routert használ mindenki. Gyakorlatilag csak a közös fájlhasználat és hálózati nyomtató miatt van a hálózat. A gépeken nincs jelszóvédelem. Az egyik végponton ráadásul van egy másik wifi-s router a rendszerben, aminek eddig nem volt védve a Wifi-s hozzáférése. Nem vagyok hozzáértő, de próbáltam nézegetni a központi routerből hozzáférési valamilyen naplózási adatokat, de nem találtam semmit, mert a naplózás ki van kapcsolva rajta. (ahogy én láttam) Mit tudunk tenni az ügyben? Kiderítik így, hogy valóban valaki a kollégák közül volt? Elvihetik a gépeinket emiatt? (ez borzasztó lenne = csőd) Mire számítsunk?
Jól gondolom, hogy kifele csak egy ip-cím jelenik meg?
A válaszokat nagyon köszönöm előre is!

dri36 # 2011.03.16. 15:20

Sziasztok,
a volt párom az MSN-emre folyamatosan felrakott rolam készült intím fotókat, megszerezte jelszavm, hiába csinátam újat és újat minden egyes alkalommal mután az oda nem való képeket töröltem újra tett fel képet. Mit tehetek? Mármint hiába törlöm az oldalam ő is csinálhat a nevemben másikat, a képeim visszaszerzésére illetve a felellősségrevonására lenne esély? Mit tegyek, már azzal is megfenyegetett hogy a lányomnak is meg másnak is elküldi a képeket, amikor kértem hogy ne tegye ezt.
dri36

szabogabo # 2011.03.22. 20:00

Tisztelt Fórumozók!

Tudna valaki érdemben hozzászólni az alább vázolt problémánkhoz? Vagy inkább a becsületsértés topicban próbálkozzak?

Köszönöm!

lakatosviktor # 2011.03.22. 20:30

Kedves szabogabo,

Ha jól értem, jelenleg még az is csak egy lehetőség a sok közül, hogy valaki az Ön munkahelyéről töltötte fel ezt a jogsértő tartalmat az Internetre.

A rendőrség természetesen lefoglalhatja a számítógépeket és átvizsgálhatja őket.

IP-cím ügyben javaslom más fórumokon érdeklődjön :-)

Üdvözlettel,
LV


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

huncut Inci # 2011.03.25. 15:28

Sziasztok. Nekem csak az a kérdésem hogy hogyan lehet vizjellel ellátni a képeket?? Itt olvastam hogy lehet.
Nem szeretném ha valaki az én nevemben a képeimmel bajt csinálna.
És annak sem örülnék túlságosan ha valaki engedély nélkül használná a képeimet. mert ha valakinek szüksége is lenne a képeimre inkább kérdezzen meg és mondja el miért kell.
Szado-mazo oldalra akkor sem adnám mert akkor akár valami szexuális büncselekmányért amit valaki más csinált is én kerülhetnék bajba.

huncut Inci # 2011.04.09. 12:47

Wyky891127
Hát, ez tényleg hülyeség volt a részedről. Az olyan lányrol pedig megvan a véleményem aki egyből a rendőrségre megy ahelyett hogy beszélne. Mert ahogy nézem ő is hasonlit rád. Előbb cselekszik aztán majd gondolkozik vagy kérdez.
Ellenem zaklatásért folyik eljerás de én mégis ilyen esetekben azt javasolnám hogy inkább kérdezd meg miért törölt mindenhonnan. lehet hogy akkor zaklatásért jelentett volna, de legalább a te lelkiismereted tiszább lenne.
Egyáltalán honnan tudta hogy te voltál az aki feltette arra a randi oldalra? Honnan jött rá, miből volt ebben annyira 100% biztos benne hogy te voltál? Furcsálom hogy hogy vette rögtön észre. Méghozzá azért mert évekkel ezelőtt engem is feltett valaki tudtomon és akaratomon kivül egy társkereső ujságba, monhatni eadott kurvának. De az egész a tette után csak egy bő hónappal derült ki,mármint az hogy egyáltalán mit csinált. Én nem tettem feljelentést meg hasonlót se, bár ott az illető meg se bánta. Amikor kérdeztem az arcomba nevetett.
Lehet hogy ismert téged és talán ez volt a szándéka??
Miért nem jutott eszedben megkérdezni tőle vagy a barátnőitől hogy miért szakitott meg veled minden kapcsolatot??? Valami oa vagy előzménye kellett hogy legyen.
Ha meg kérdezted volna vagy megbezéltétek volna akkor talán még simán rendbe lehetett volna hozni mindent. De ha nem akkor is békésen elköszönhettetek volna.
Nev vagyok ügyvéd, de az ilyen csip csup monhatni internetes meg mobiltelefonos hülyeség perek hosszuak.Ugyértem nem a tárgyalás hosszu hanem az eljárás amig megérkezik a beidézés. Nem halt és nem is sérült meg senki hogy gyors vagy valamilyen okból is sürgős vagy fontos legyen az eljárás. Szerintem a tárgyalásig eltelik legalább egy 3-4 honap. De ahogy errefelé haladnak a dolgok, szélsőséges esetben akár 1-2 év is lehet.

kea4 # 2011.04.09. 20:56

"Az adatok mind nyilvánosak voltak a lány facebook profilján," - ez esetben viszont nem bezsélhetünk a velük való visszaélésről, hiszen korábban már nyilvánosságra hozott, mégpedig azok gazdája által nyilvánosságra hozott adatokról van szó. Ez nem jelenti azt, hogy más egyéb tényállást esetleg nem lehet ráhúzni, nem vagyok joságz.

Üdv:
KEA.

prezso # 2011.04.10. 17:55

kea4, miért ne lenne visszaélés a személyes adatokkal?
Önmagában az, hogy valaki nyilvánosságra hoz valamilyen adatot, képet valahol, még nem jelenti azt, hogy azokat bárki, bármikor, bárhol felhasználhatja. Főleg egy másik weboldalon... A saját adataival továbbra is ő jogosult rendelkezni.

mackoj # 2011.04.26. 19:36

Sziasztok, a segítségetek szeretném kérni. Egy kedves forumozó, a puruttyán (biztis újat mondok:)) egy felnőtt tartalmú videóhoz - amin nem én szereplek - kommentelt egy olyan linket, ahol képek vannak rólam. Ezzel nincs még semmi baj, mert ez bárkivel megesik, akiről készültek ilyen felvételek.
De a dolgok pikantériája az, hogy a teljes valódi nevem is feltüntette, volt kedves felhívni a figyelmét a kedves közönségnek h. milyen néven találnak meg a közösségi oldalakon.
A rendőrségen tettem feljelentést, természetesen nem történt semmi, hiszen "csak a nevem" van fent. Így nem volt jogalapja a személyiségi jogok védelmére irányuló panaszomnak. - feljelentés elutasítva. De ugye nem Kiss Pistának hívnak :(. Sajnos.

Van valami ötletetek - azon kívül h. írjak a puruttya webmesterének (megtörtént, és nem foglalkoznak, miért is tennék, mert ez egy lejárató oldal többek között) - mit tudok tenni? Van-e olyan ismerősötök, aki a tartalmat - jelen esetben a 2 szóból álló nevemet - tudja törölni, hogy a keresőkben ne jelenjen meg? Ugyanis egyre nagyobb kellemetlenségeket okoz ez a civil életemben. Tudom lehet mondani, hogy előbb kellett volna gondolkoznom, hibáztam, beismerem, de a tényeken ez nem változtat.

Javaslat, ötlet, akár jogi úton, akár informatikai segítségként?

kea4 # 2011.04.28. 18:03

Mackoj,

Személyes adatnak számít minden olyan adat, amely adott (természetes) személlyel kapcsolatba hozható (a pontos meghatározást keres ki az Adtavédelmi tv. elején, itt balra). Nyilván a név ilyen, főképp, ha fényképekkel is társul. Ez alapján panaszt tennék a feljelentés elutasítását.

De én nem vagyok jogász, csak próbálok logikusan gondolkodni. Az "informatikai megoldással" nem érsz el semmit, mert másnap újra kiteszi az illető.

Üdvrivalgással:
KEA.

huncut Inci # 2011.04.29. 21:55

Mackoj
Facebookon. Adatlap szerkesztése, aztán lent balra adatvédelmi beállitások, aztán fent kapcsolodás a facebookra, beállitások megtekintése, azután keresés rád a facebookon. Ott be birod állitani hogy csak az ismerőseid birjanak rádkeresni. Persze okkal moddal aki ismer és tudja kik az ismerőseid az okkal moddal igyis meg bir találni. Nincs 100%-os védelem.
Elég sok helyen fent vagyok de többi közösségi oldalt sajnos nem tudom és azt hiszem a többit nem is lehet ugy lezárni.

Pufók # 2011.05.02. 11:44

Ha egy fórumról regisztrációmat szeretném törölni, de sehol nem találom a lehetőséget. Nem kellene, hogy belépést követően a saját adataim mellett is ott legyen ez a törlési lehetőség? Ilyen esetben csak az üzemeltetőnek, adminnak írhatok, az nem számít korlátozásnak, és ha törölnek a rendszerből, akkor ők mindent jól csináltak? Az üzemeltetőnek nem kötelessége ezt feltüntetni? Egyébként a GYIK-ben sem, sem a szabályzatban sincs arról szó, hogyan törölheti magát az ember, ha már nem akar regisztrált lenni.Ez nem jogellenes? Megtehetik? Mi most az iránymutató? Előre is köszönöm a válaszokat!

vörös # 2011.05.08. 06:19

Segítséget szeretnék kérni.
Volt főnoköm email címét megadta, alkalmanként távollétében is be kellett lépnem . Sok esetben közösen használtuk a gépet, a postafiók bezárása nélkül is. Sót, saját kérésére az én ezközömre kellett az összes adatát elmenteni a gépéről.
Ezek csak mellékesen.
volt egy közös ismerősünk, akit feljelentettem tartozás nem megfizetése miatt. A fónököm könyvelóje ua, volt mint a feljelentetté. A könyveló a főnökömnek az emailjére küldte el a nekem tartozó személy pénztárkönyvéből a számlamásolatot, amit mint vevőnek nekem számlázott ki. az azért volt fontos, mert a könyvelőnél látott számlatönbi pédányra 2 nappal előő a főnököm ráírta, hogy csalás, dátomozta és aláírta. A számla ugyanis valótlan tartalmú, amit a fönököm is tudott. Ezt az emailt akkor ott az irodában ki is nyomtattunk. Az első nyomtatáson szerepel a feladó könyvelő és a főnököm emailja is.
A könyvelő és a volt főnököm most hamisan tanúskodott. A könyvelő azt állítja, akkor már rég nem könyvelt a "tartozónak". Bemutathatom-e következmény nélkül ezt?
Azon kívül, a nyitott gépen többször láttam, hogy a könyveló kéri a könyvelési díjat a főnöktől. Most azt mondja, barátságból könyvelt. Mivel a volt főnököm akkor már nekem is tartozott, ezt a levelet is kinyomtattam. Nem én bontottam fel, és engedéllyel használtam a postafiókot, mert gyakran a levelezést is a főnök postafiókjáról kellett elvégeznem. És ennek a bíróságon bemutatása milyen következménnyel Jár?
Nagyon köszönöm a segító válaszokat.