Szabadság kiszámítása


Madar # 2003.11.05. 18:15

Dolgozóim egy része két nap munka - két nap pihenő beosztásban dolgozik, azaz 12 órázik. Olvastam, hogy a beosztott munkanapjain kivett szabadság napok másfélszeresen számítanak, tehát ha két munkanapján nem jött dolgozni, akkor 3 napot volt szabadságon. Ebből az következik, hogy előfordul, hogy pl. 4.5 nap szabadságot kellene kiírni, amit ugye nem lehet, csak 4-et. Kérdés: lehet-e gyűjteni a szabadságokat és csak egyszer kerekíteni az év végén, vagy minden alkalommal a munkavállaló javára kell kerekíteni. Ha az utóbbi, akkor miért ne venne ki a dolgozó mindig páratlan számú munkanapját szabadságként, hiszen úgy mindig nyer fél napot

the big cat # 2003.11.05. 19:42

ha jól értem a gyakorlatototokat, akkor teljesen szabálytalanul adjátok ki a szabadságot.

A szabadság munaknapra jár (azaz 24 óra jár neki), és nem pedig 8 órás munkanapra.

Ha valaki 12 órában dolgozik akkor 12 órás munaknap jár neki, ezzel amunkáltatót semmi kár nem éri, nyugodtan utánaszámolhatsz. (A trükk ott van, hogy ha 12 órás napra adod ki a szabadságot, azaz egyszerre másfél napot adsz ki, akkor ezután a szabadság mellé még kell adnod négy óra plusz szabadidőt is a 4 óra szabadságnak kivett munak megváltására.

Madar # 2003.11.05. 20:59

Szabályos kell hogy legyen. Ha nem jön dolgozni, akkor 12 órát nem jön dolgozni. Ha 10 nap szabadságot adok ki neki akkor 120 órát nem dolgozott az adott hónapban, tehát 56-ot igen. Ha egy 8 órásnak adok ki 10 napot, akkor ő 80 órát nem dolgozott és 96-ot igen. Tehát a 8 órásnak többet kellene dolgoznia azonos kivett szabadság mellett??? Így marad az eredeti kérdésem. Egyébként a számítes e módját valami apehes websiteról vettem

the big cat # 2003.11.06. 05:15

Mondom, hogy rosszul számolsz.

A szabadság 24 óra, bnnen a napi munakidővel. Bárhonnan vetted is, rossz, és a dolgozó szabadsága 1/3-át elcsaljátok. A munkaügyi felügyelet nagyon meg fog érte bünteti, és ha valaki beprele emiatt benneteket, ha ez rendszeresen így megy az ok rendkívüli munkavállaói felmondásra is.

A szabadságot 8 órás munaknapokkal kell elszámolni!!!!!! Egyáltalán, nem számít hány órás munkanap, mivel munkanapot kell kiadni.

Legyen 22 munkanap egy hónapban, abból kivesz 10-et.
Összes munkaidő a hónapban 176 óra, ebből lejön a szabadságra eső 80 óra, marad 96 óra, ami 12 órás munakrendben 8 nap munkát jelent még a hónapban a hátralévő kb 20-21 napból.

A te számítási metódusod szerint ha kivesz 10 nap szabadságot, akkor 120 órát kellene levonni a 176-ból, és a hónapban már csak 56 órát azaz nem egészen 5 napot kellene dolgoznia a hátralévő 20-21 napból, tehát megintcsak ugyanoda jutunk, hiszen az előbb 10-11 pihenőnapja maradt most meg 15-16 pihenőnapja maradt.

the big cat # 2003.11.06. 05:19

Ja, a hiba itt van: "Ha 10 nap szabadságot adok ki neki akkor 120 órát nem dolgozott az adott hónapban, tehát 56-ot igen."

Ugyanis amikor visszajön szabadságról, akkor te nem további 56 órára fogod beosztani, hanem két pa 12 óra két nap pihenő nap rendben, ami a hónap fennmaradó 20-21 napjára legalánn 10 nap munkát, azaz 120 órát jelent!!!!

the big cat # 2003.11.06. 05:22

Még egy érv, ha okfejtésed igaz lenne, annak aki 4 órában dolgozik, dupla szabadság járna.

Mégegyszer: A szabadságokat munkanapban kell elszámolni, órában tilos, a munaknap 0-24 óráig tart, ha valaki megszakítás nélküli munkarendben dolgozik, minden nap munkanapnak számít, de a szabadságra eső pihenőnapokat is ki kell még pluszba adni ilyenkor.

Madar # 2003.11.06. 05:43

Big Cat, szerintem most megfoglak. A 4 órás példa rossz, hiszen a 4 órás munkaideje 82 óra, nem 176. A 12 és 8 órás összehasonlítása az más, hiszen ott mindkettő 176 órát dolgozik, csak az egyik 20-21 nap alatt, a másik meg 15-16 nap alatt. Az egyszerűség kedvéért: a 12 órás dolgozik 7,5 kettes blokkot á 24 óra (2szer12), 1-én és 2-án munkával kezd. Ha 3-12-ig nem dolgozik, akkor ebbe az időszakba 2 kétnapos műszakja esik bele, én pedig 6 szabadsáégot számolok el. Hiszen már csak 5,5 kettes blokkot, azaz 132 órát fog dolgozni, 6szor8 órát, azaz 48-at kivett.

Madar # 2003.11.06. 05:48

A kulcsérv:
Ha a 12 órás a te értelmezésed szerinti két napra megy el, akkor valójában 6 napig van távol: 2 stabadnap, 2 'szabadságnap', 2 szabadnap.

Másképp: ha a 12 órás elmegy 15 napra a te értelmezésed szerint, akkor ő egy hónapig nem dolgozik, a 8 árés meg csak 3 hétig tud elmenni 15 nap szabadsággal???

Laca42 # 2003.11.06. 07:28

Madar ! Az Mt. szerint a SZABADSÁG MUNKANAPRA JÁR!!!! A kiadás rendje pedig az alábbi:

Mt. 135. § (1) A szabadság kiadásánál a munkarend (munkaidőbeosztás) szerinti munkanapokat kell figyelembe venni.
(2) A heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidőbeosztás esetén a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkavállaló két pihenőnapját, valamint a munkaszüneti napot.
(3) Annak a munkavállalónak, akinek a munkaidőbeosztása nem biztosít hetenként két pihenőnapot, úgy kell számítani a szabadságát, hogy azonos naptári időszakra (hétre) mentesüljön a munkavégzés alól, mint az ötnapos munkahéttel dolgozók.

Vagyis ha a te dolgozód elmegy egy hét szabadságra, akkor neki arra 5 nap szabadságot kell kiirnia ugyanúgy, mint a normál munkarendben dolgozónak. Pedig a munkarendje szerint ezalatt csak 4 napot dolgozna. Vagyis téged semmiféle "kár" sem ér. A logikád rossz, és téves.

Madar # 2003.11.06. 09:25

Igenám, de egyszer 4 szabadnapja van, egyszer meg három, tehát nem mindegy, hogy melyik fajta héten megy szabadságra. A munkaszüneti nap meg azért nem számít, mert megszakítás nélküli munkarendben dolgozik.
A verzió: h,k - munka, sz,cs - szabad, p,sz - munka, v - szabad = 4munkanap/3szabadnap
A 135§ (2) alapján két szabadnap nem számít munkanapnak, tehát 4munkanapját volt távol, 5 nap szabdság fejében.
B verzió: h,k - szabad, sz,cs - munka, p,sz - szabad, v - munka = 3munkanap/4szabadnap
Itt meg 3 munkanapját volt távol, 5 nap szabadság fejében.
Tehát két hét alatt 7 munkanapot nem dolgozott, ezért 10 nap szabadságot kellett kivennie. Igaz?

Fogósabb kérdés - mi az hogy HÉT megszakítás nélküli munkarend esetén? Miért lenne hétfő-vasárnap, hiszen a hét minden napja potenciális munkanap (természetesen betartva a hétvégi munkavégzésre vonatkozó szabályokat, de ez 2nap munka 2nap szabad beosztás esetén úgyis oké)

Madar # 2003.11.06. 09:29

Extrém példa: mi van ha egynapos szabadságot vesz ki a 12 órás ember 20szor egy évben, a 8 órás meg egyben veszi ki az összes szabadságát. Számold ki mennyivel többet dolgozik egy ilyen évben a 8órás mint a 12 órás, holott mindkettőnek 20 nap szabadság jár

Madar # 2003.11.06. 09:34

Még valami: az alábbi időbeosztással egy hétre nem is tud "szabadságra" menni a dolgozó, csak 6 napra, vagy 10 napra, vagy 14-re és így tovább, amiből a "szélső" két-két nap szabadnap, meg "belül" is van szabadnap

the big cat # 2003.11.06. 17:21

Nem írnám le mégegyeszerm amit már leírtam. Eddig sem adtam rossz tanácsokat neked azt hiszem, jobb ha elhiszed hogy úgy kell kiadni ahogy én mondom, és gondold végig mégegyszer a számításokat, amit írtam, és keresd meg a hibákat abban amit te írtál, mindegyik bukik, pl. a a 12 órás meg a 8 órás összehasonlítása is bukta. Egyszerűen rossz oldalról indítasz. Azt nézd meg, hogy a munakideje meglegyen összesen a hónapban. Ennyi. (A 4 órás példa tényleg hülyeség volt)

Madar # 2003.11.06. 20:33

Hát jó, nem zaklatlak ezzel, de azért a konkrét példánál kíváncsi lettem volna a véleményedre (2003.11.06, 10-29-17)

the big cat # 2003.11.07. 11:20

Nem számít hány szabadnapja lenne a héten, mert egyszerűen úgy kell elszámolni, hogy 8 órás munkanapot vett ki. Azután a fennmaradó havi munakidőt kell megint beosztani a 12 órás váltásokba. Így sem a heti két pihenőnap, sem más nem sérül.

Pl. 1 napot vesz ki. Az azt jelenti, hogy a 176-ból 168-at kell neki ledolgozni, ezt oszd be a munakidőkeretébe. és ne mondd, ez 14 munkanapot jelent. Ha töredéknapja jelentekzik annak a beosztását is meg kell tudni oldani, végülis te rendeleted el a 8 órástól eltérő munkavégzést.

Nem tudom, ugyan, hogy mekkora munakidőkeret, de az biztos, hogy azon belül amunaknapok száma változó, tehát ha nem lenne szabadság is szembesülsz a töredéknapok problémájával.

SzTé # 2003.11.11. 13:56

Igazából nem tudom, ez a legjobb téma-e, ahova írhatok vagy mást kellene keresnem, de elnézést, még új vagyok.

Sziasztok!

Az ún. kényszerszabadságról érdeklődnék. Egyrészt van-e még ilyen fogalom, másrészt konrétizálva:
a munkahelyem élni akar azzal a jogával, hogy a szabadság felét ő adja ki és akkor amikor az neki tetszik, ezt nem egyeztetve velünk. Mivel 3 műszakban dolgozunk így pl. pénteken éjszaka nem kell bejönni alkalmanként, s ezt szabadságként kívánják elszámolni. Tekintettel arra, hogy ezt csütörtökön délután 3 óra körül tudják csak megmondani, én elég jogtalannak érzem, hogy a szabadság kiadása előtt 7 órával közlik ezt, s telefonon, többnyire mobilon. Jogos-e ez, melyek a feltételei a munkáltató által rendelkezhető szabadságrésznek? Elég fárasztó a 3 műszak, s egy otthon tölthető péntek éjszaka szabadságként számomra elég durva. Mely jogszabályok vonatkoznak erre? Legalább mennyi idővel korábban kell a kényszerszabadság időpontját közölni? A kényszerszabadság teljes mennyisége a ténylegesen járó szabadság fele lehet-e? A munkavállaló által igényelhető fele részen felül joga van-e további napokat meghatározott időpontra kérni vagy ezzel kizárólag a ranszolgatarató rendelkezik-e?

Segítségeteket előre is megköszönöm.

SzTé

the big cat # 2003.11.11. 15:01

A munkáltató adja ki az összes szabadságot, de legalább felét a munkaválló által kért időpontban, és maximum két részletben. Több részletben csak a munkavállaló kérésére adhatja ki.

A szabadságot legalább kiadása előtt egy hónappal kell kiadni, tehát az általad írt szabadságkiadás már emiatt is semmis lenne. De a szabadság résznapként való elszámolása is teljesen semmis és jogellenes, a szabadságokat munaknapra kell kiadni (javaslom olvasd végig ezt a topikot, mivel benne vannak ahsonló problémák), és egy munaknap 0-24 óráig tart, részleges elszámolás jogelelnes, az iylesmit pihenőidőként munakidőkereten belül lehet elszámolni, és a munkáltató felelőssége hogy úgy szervezze a munkát, hogy a munakidőkereten belül meglegyen a havi 176 (vagy épp amennyi óra esik) órád.

Szóval amunkáltatód eljárása töb okból is súlyosan jogsértő.

SzTé # 2003.11.11. 15:18

Köszönöm!

Én is így gondoltam, de megerősítést szerettem volna kérni egy ebben jártas személytől. Mivel ez mostanában kerülne bevezetésre, tudnom kellett a védekezési lehetőségeimet.

Gpapa # 2003.12.11. 15:08

Üdv mindenkinek,
Szeretnék megvilágitást kapni valakitöl az alábbi problémámra:
Diákként dolgozok egy külföldi többségű cégnél, már harmadik éve a suli mellett. Hónapról hónapra kötnek is velem megbizási szerződést. Az idén viszont részmunkaidőben kezdtem dolgozni, hónapról hónapra kiszámitódik a fizum, tehát a szerződési összegnek valamekkora hányada. Többen is igy dolgozunk a cégnek,a megbizási dij tehát heti 5 napra, napi 8 órára vonatkozik. Első kérdésem, ebben az esetben hogy jár szabadság? Eddig mindenki megkapta a szabiját, nem volt gond. Most viszont hogy részmunkaidőben dolgozok, nekem sajátosan akarják kiadni a szabimat. Mivel nekem jár éves 21 nap, ezt meg akarja az üv. felezni, de a fele napot is 4 órásban adja ki, tehát igy az éves szabim 1/4 jut nekem, nem a fele. ráadásul többet is dolgoztam mint félmunkaidő, mert igy alakult, a havi elszámolásoknál a ledolgozott munkaóráimat viszonyitották a pl. a havi 21*8 hoz, igy alakult ki a fizum. A dolgot bonyolitja hogy semmijen megegyezés nem volt arra vonatkozólag hogy pl. pont a felét dolgozom majd a , stb. A fizetésem elszámolása kizárólag a ledolgozott órák alapjány történt. Ráadásul ez sehol nem jelent meg igazolás szinten, hogy én egy honapban mennyi órára kaptam azt a fizetést. További bonyodalom, hogy az üv.ig. ebben az évben már a harmadik, és ő azt mondja nem érdekli mi volt előtte, ő arra az időre ad nekem a fonti módszerrel számitott szabit, mióta itt van: 3 honapra. A legnagyobb probléma szerintem, hogy akik ugyanilyen kondiciókkal dolgoznak a cégnél, kapnak szabit, a részmunkaidős foglalkoztatásomba pedig beleegyeztek, tehát ez nem lehet gond.
Előre is köszi..
Üdv,
Gpapa

the big cat # 2003.12.11. 19:45

A szabadságra mindig teljes munkanap jár. ha valaki négy órás napokat dolgozik, akkor négy órás napot kell elszámolni. De a szabadság mindig 0-24 óráig jár.

Sőt, a Munka törvénykönyve aszerint sem tesz különbséget, ha valaki nem minden munaknapon dolgozik.

petko # 2004.04.30. 09:01

Üdvözlök mindenkit. Az alábbiakban Madar fejtegetéseihez hasonló problémára szeretnék tanácsot kapni. A volt munkáltatóm a 12 órás munkanapokkal kapcsolatban a szabadságokat a következőképpen számolta el. Mindenkinek az életkortól függően a törvény által megszabott éves szabadságkerete van (8 órás munkanapra) ezt a keretet a munkáltató a 12 órás munkaidőre számitotta át (elosztotta 12/8 -al) és mindenkinek csak ennyi 12 órás műszakú szabadságnapot adott ki egy évben. Jogszerű az eljárás? Köszi a választ.

the big cat # 2004.04.30. 12:03

Csakúgy minta másik topikban, ebben is megatlálható kérdésedre a pontos válasz.

ricsi # 2004.05.24. 18:12

Szeretném tudni, vajon törvényes-e, ha a munkáltató fizetett ünnepekre fizetés nélküli ·pluszpihenőt· ad ki? Idén az eddigi 7 fizetett ünnep helyett nekem csak 2 volt , a többi pluszpihenő .

Karika # 2004.05.24. 20:07

Ricsi!

Egy kicsit részletesebben írd le az esetedet, mert ez bizony szabálytalannak tűnik.

the big cat # 2004.05.25. 03:28

Munkaidőkeretben dolgozol? A plusz pihenő egyébként akor sem törvényes, mivel még a munakidőkeretben dolgozónak is távolléti díjjal kell elszámolni a napot, de az igaz, hogy a fizetett ünnepore eső munakszüneti nap helyett adhat másikat.