Parkolási felszólítás/elévülés?


Anna172 # 2010.03.02. 21:46

Tisztelt Fórumozók!
Az alábbi esetben kérnék segítséget:
Hétfőn, azaz március 1-én kaptam egy "jogi eljárás utáni végrehajtás előtti utolsó fizetési felszólítás" című akármit, rajta a dátum:2010.02.11. Ebben halálos fenyegetések mellett szerintük a régi autónkkal (csak végzés szám van, tehát e szerint) 2007-ben meg nem fizetett parkolási díjat+behajtást kellene kifizetni. A levél még csak nem is ajánlva jött, 2007-ben már nem volt a tulajdonunkban az autó (családtagnak adtuk el), eddig soha semmilyen fizetési felszólítást nem kaptunk ezzel kapcsolatban.
Szabályos ez így?
(Nem tudom meg van-e még az adásvételi)
Előre is köszönöm az esetleges segítséget

ObudaFan # 2010.03.03. 14:03

Hát érdeklődjetek. Biztos nem emeljedett jogerőre egy fizetési meghagyás?

Qivo # 2010.03.07. 19:25

Tisztelt Fórumozók!

Az lenne a problémám, hogy édesanyám kapott 2009. november 27-én egy Fizetési meghagyást a Pesti kerületi bíróságtól, de akkor még nem tudtuk, hogy mi alapján, ugyanis régóta nem kapott semmilyen ilyen jellegű papírt.
Ezt megreklamálta 2009. december 1-én, hogy fogalma sincs arról, hogy ki és miért követel rajta több tízezer forintot.
Ezek után 2010. március 3-án kapott egy vaskos borítékot,
melyben 2001. 11. 23 és 2005. 08. 01 közötti időpontokkal
több parkolási bírságot szeretnének behajtani bírósági úton.

Utánanézve több helyen, az én értelmezésem szerint ezek elvileg már elévült ügyek.
Eme tézisemet pl. az alábbi linken található táblázat segítségével támasztottam alá:
http://www.agaboga.hu/…zabalyok.pdf
Kérem, hogy valaki javítson ki, ha tévedek.

A legszebb, hogy a mellékletben szereplő Postai feladójegyzékek szerint az utolsó értesítés 2006.11.10-i dátummal lett feladva, de édesanyám régi címére, ahonnan egészen pontosan 2002-ben költözött el.
Az eset másik csavara, hogy írás közben kezemben tartom a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság, 2008. július 24-i napjával jogerőssé vált végzését, miszerint a parkolási társaság édesanyámmal szembeni parkolási díjtartozás iránt indított perében a bíróság a pert MEGSZÜNTETI!

Kérdésem, hogy ebben az esetben azonkívül, hogy nem túl szalonképes szavak hagyják el ajkainkat, mit lehet, illetve mit kell tennünk?

Segítségüket előre is megköszönve, tisztelettel:
Qivo
qivo@freemail.hu

ObudaFan # 2010.03.08. 12:21

A per megszüntetése anyagi jogerővel nem jár, így attól még lehet új pert indítani ugyanabban az ügyben. Ha viszont a felszólító levelek a régi címre mentek, azok valóban nem szakították meg az elévülést.

scifi # 2010.03.13. 16:31

Tisztelt Szakértők, Fórumozók!

2004 03. és 2004. 09. hóban (állítólag) volt két jegy nélküli parkolásom. Amiről először 1-2 héttel azelőtt kaptam levelet, hogy a bíróság az 1 évnél régebbi parkolási ügyeket elévültté tette. Akkor nem is foglalkoztam vele. Ráadásul az autóval balesetem volt, a roncsot, a kesztyűtartóban gyűjtögetett parkolócetlikkel együtt adtam el. (A vevő amikor elszállította, az autóból minden "szemetet" kidobott)
Később a rendeletet semmissé tették, most se kocsi, se parkolójegy, ellenben az akkor ~2500Ft bírság után a CreditExpress most több mint 36000-et követel rajtam.
A tegnapi nap kaptam meg a "Perlés előtti utolsó felszólítás"-t.
Az már egyéni szociális probléma, hogy mögöttem nem áll semmilyen tőke háttér, annyira,( hogy 3 héttel ezelőtt még munkanélküli is voltam),hogy nyugodtan nekimenjek egy pernek (pedig lenne kedvem).
Mit tudok tenni most?

ObudaFan # 2010.03.14. 10:42

A vevő mennyire emlékezhet, miket dobott ki? Mert tanúnak jó lenne.

scifi # 2010.03.22. 14:07

Az autót 3 és fél éve sikerült összetörnöm és a baleset után kb. 2 héttel eladnom.
Kíváncsi lennék, ki az aki bő 3 évvel később emlékszik arra, hogy kidobott egy marék parkoló cédulát, amik között biztosan ott volt a két ominózus időpontra szóló is... nem a vevő lenézése miatt, de részemről teljesen esélytelennek látom ezt a vonalat.
A másik, hogy az akkor vevőt nem biztos, hogy megtalálnám, nem a szomszéd volt, de talán még nem is a megyéből való...
Azt meg már csak nagyon mellékesként említem meg, hogy a vevő nem kimondottan izzadságos munkával kereste a kenyérre valót... Nem vagyok meggyőződve arról, hogy én is szeretném, ha ő bármilyen szinten tanúskodna.

scifi # 2010.03.22. 14:54

+1 kérdés...

Úgy tudom (hallottam), hogy az alkotmánybírósághoz a CreditExpress ügyéd gárdája fordult a parkolási bírságok behajtásáról szóló törvény módosításának formai kifogásaival, aminek következtében az akkor már talán 2 hónapja érvényben lévő törvényt minden - az állampolgárokat csak látszólag is védő - kitételek nélkül törölte el.
Ebben a mai világban bennem felmerült egy kérdés, hogy a kedves alkotmány bírák ennyire eszetlen félnótások, vagy volt az a pénz...

ObudaFan # 2010.03.22. 17:39

Szerintem ott a jogalkotó nem volt a helyzet magaslatán, az AB nem tehetett mást.

kizo74 # 2010.03.22. 18:26

Tisztelt Jogi Fórum!

Segítséget, tanácsot szeretnék kérni.
Egy 2007 decemberi parkolással kapcsolatban nemrég egy határozatot, melyben a körülbelül 5000 forintos parkolási díj és hátralék címen nagyjából 53 ezer forintot követelnek rajtam. Én februárban már egy bírósági határozatot kaptam, ami ellen fellebeztem, vagyis nem ismertem el.
ezek után a múlt héten a számlámat leterhelték a fenti összeggel, illetve mai nap foglalási jegyzőkönyvet kaptam a járműveim adataival.
A számlámról kb a negyedét tudták leemelni, amire a mai nap ráutaltam a még "hiányzó" összeget.
Most ezek után még le fogják foglalni az autóm is??????
Másik!!!
Én közalkalmazott vagyok és az adott napon - kikértem a munkáltatómtól - a jelenléti ív szerint az adott napon és időben nem voltam azon a helyen ahol megbüntettek, valamint az autó típusa sem pontosan lett megnevezve a parkolási cég által.
Tudok ezzel kezdeni valamit még ebben a szakaszban??

Üdvözlettel, Z.

jasta # 2010.03.23. 21:01

Jó napot kívánok érdeklődni szeretnék,2004 07-07 én állítólag volt egy parkolási idő túllépésem amiről nem kaptam semmilyen jelzést.
Ezután kaptam 2007 elején egy ügyvédi felszólítást utána 2008-ban is, és 2009-ben is a KeridentKft-től,meg az idén év elején de az már a Creditexpress kft-től . De viszont pár napja jött egy per előtti utolsó felszólítás.
Érdeklődöm ,hogy most ez a parkolási felszólítás elévült-e vagy mi a teendőm?

Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: K.Cs

bszilvi25 # 2010.03.31. 13:33

Tisztelt Szakértők/Fórumozók!

Én is hasonló helyzetben vagyok, mint itt sokan mások.
2001-2002-es büntetésekre vonatkozó levelet kaptam az intrumtól decemberben.
Az empamo-nál váltottam egy mailt, és ott erre hivatkoztak:

"Alább csatoltam a közlekedési törvényt, ami előírja a 60 napos értesítési kötelezettséget a behajtók és a parkolási cégek részére! Ha ezt mulasztották, akkor az jogvesztő hatályú! Vagyis a régi esetekre is érvényes, amit az életbelépés után 60 nappal kellett kiküldeniük, azaz 2007 február 24-ig! És ha két értesítő közt eltelt 1 év, az is jogvesztő!

Javaslom kérjék el ezeket az igazolásokat, hogy mikor küldtek értesítőt! De hiteleset, posta által igazolva!!!!

Köszönettel, üdvözlettel ..................

A törvény itt a link is, és idéztem a lényeget!!

http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

2006. évi CX. törvény

a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról1

A törvényt az Országgyűlés a 2006. december 11-i ülésnapján fogadta el. Hatályos: 2006. 12. 22.

II. Fejezet
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosítása

Íme a ma hatályos szöveg (1988. évi I. tv. a közúti közlekedésről:

Tv. 15. § (1) A miniszter - rendeletben - meghatározott járművek közlekedését a közút kezelőjének hozzájárulásához és díj fizetéséhez kötheti.

(3) Közút területén vagy a közút területén kívüli közterületen létesített, illetőleg kijelölt várakozóhelyen a közút kezelője díj és pótdíj szedését rendelheti el.

9. § A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 15 §-a a következő új (5) bekezdéssel egészül ki:

(5) Amennyiben a (3) bekezdésben meghatározott díjat nem fizették meg, a közút kezelője vagy az általa megállapodás alapján megbízott gazdálkodó szervezet a létesített, illetőleg kijelölt várakozóhely jogosulatlan úthasználatának időpontjától számított 60 napos jogvesztő határidőn belül köteles postára adni a díj- vagy pótdíjfizetési felszólítást. A díj- és a pótdíjfizetési kötelezettség egy év alatt évül el. A díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető.

(2) Amennyiben a Kkt. 15. §-ának az e törvény 9. §-ával megállapított (5) bekezdése szerinti, illetve a Kkt. 33. §-ának az e törvény 17. §-ával megállapított (3) bekezdése szerinti pótdíjfizetési felszólítást e törvény hatálybalépéséig nem adták postára, azt e törvény hatálybalépésétől számított 60 napon belül postára kell adni. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Ha az e törvény hatálybalépését megelőzően keletkezett pótdíjfizetési kötelezettség elévüléséből e törvény hatálybalépésének időpontjában még több mint egy év van hátra, a követelés e törvény hatálybalépésétől számított egy éven belül elévül."

Felhívtam az intrumot, és telefonban megkérdeztem, mikor küldtek nekem leveleket, és hova mert 2009 dec. előtt én nem kaptam egyet sem.
A beszélgetésben kiderült, hogy két értesítés között volt, hogy majdnem 2,5 év is eltelt.

Akkor most jogos a követelésük vagy sem?
Nekem sincsenek meg ilyen régi cetlieim... :(
Ha valaki tud, kérem segítsen!
76ezerről van szó!

köszönöm szépen!
Szilvi

ObudaFan # 2010.03.31. 16:47

Attól függ, mikor volt ilyen időtáv két értesítés között, az új szabály hatálybalépése előtt, vagy után.

bszilvi25 # 2010.04.01. 19:45

2007. 07. és 2009. 12 között volt ez.

jasta # 2010.04.02. 16:11

Jó napot kívánok.
Értesítések kiérkezési sorrendjei:

Állítólagos parkolásom volt:2004-07-07

Első értesítésem:2007-01-11

Következő: 2008-01-14

Következő 2009-04-07

Következő: 2010-02-02

Utána jött egy perlés előtti utolsó felszólításom ami:

2010-03-17. én jött.

Olvasván a jogszabályokat 2007-es értesítőm megérkezett időben,de állítólag egy éven belül kell az értesítéseket kézhez kapnom,hogy ne évüljön el.

Viszont még a parkolási cégnél a fényképet meg akarom nézni ha egyáltalán létezik.

Válaszát előre is köszönöm:
Tisztelettel:K.Cs

brown # 2010.05.13. 08:34

Tisztelt szakértők!

Mi van abban az esetben, ha megkaptam az első fizetési felszólítást arra a címre ahova be voltam jelentve, de onnan elköltöztem és lejárt az egy év újabb felszólítás nélkül?
Ne találtak meg, vagy valami ilyesmi..
Elévült?

Köszönöm

kornel26 # 2010.05.15. 14:13

Tiszteletem!

Tegnap az autóm motorhibát jelzett, aztán rángatott ezért félreálltam vele köztrületen az erre kijelölt parkolóban.Kiraktam az elakadásjelző háromszöget az első szélvédőm mögé, aztán mire visszaértem a kocsihoz már rajta volt a mikuláscsomag.Kérdésem hogy jogos-e így a büntetés, ha önhibámon kívül kényszerültem a megállásra?Behajtható így a büntetés?

Tudhatnám # 2010.06.01. 11:02

Debrecen... Pár napja a Közterület Felügyelet 8000,–Ft-ra büntetést tett ki az autómra, a Debrecen Kálvin tér 11 szám alatt,–polgármesterei hivatal- mivel az úttest és az 5–6 méterre lévő járda közötti szilárd útszakaszon parkoltam, (remélem valaki ismeri ezt a útszakaszt, sok évtizeddel ezelőtt összekötötte a Vár utcát, a Kálvin térrel, a Vár utcai része is hasonlóan kialakított) szerintük ez a rész is járda.
Nem szeretném kifizetni a büntetést, mivel jogtalannak tartom.
Volt e valakinek már itt ügye, esetleg tapasztalata, hogyan járt el itt a Debreceni Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatóság, érdemes e kifogásolnom a Közterület felügyelet döntését?

eisi73 # 2010.06.16. 13:16

Tisztelt hozzáértőbbek!

Azért fordulnék hozzátok, mivel egy parkolási bírságot sikerült összehoznom, de nem értek vele egyet.
A történet:
A bírságolás napján, a bírság kiszabásának időpontja előtt 9 perccel, bizonyíthatóan, a helyszíntől néhány kilométerre lévő munkahelyemen tartózkodtam. Vagyis a parkolóhelyen történő megállás és a bírságolás között csupán max. néhány perc tehetett el.
Gyermekem után mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezem, ami a hátsó ablakon van kiragasztva, a műszerfal tetején pedig egy fénymásolat van belőle.
A parkolóőr a hátsó szélvédőről nem készített képet, és a bírságra azt írta, "az eredetivel nem megegyező mk igazolvány". Az ÜFSZ-on azt mondta a "nő, hogy azért, mert nem látszik a teljes igazolván, mivel a egyik, információt nem tartalmazó sarka, amivel a szélvédőhöz volt dugva, nem látható. Ez az igazolvány kb. 1/30 része.
Ezután én kifogást nyújtottam be a parkoló cég felé, miszerint, a fényképen nem állapítható meg, hogy nem az eredeti kártya van elől,viszont, hátulról nem is készült kép. Valamint, hogy a KRESZ szerinti megállási időn belül történt a bírságolás. Az igaz, hogy nem tartózkodtam közvetlenül a kocsi mellett, de úgy vélem, a sérült gyermekem parkolótól a lakásig ill. visszakísérése még belefér, mivel nem képes önálló közlekedésre.
Ezt az indoklást elutasítoták, de a legszebb az egészben, hogy a bírság 5 napon túli összegét kérik, valamint ügykezelési díjat is!
Én úgy tudtam, a kifogásnak halasztó hatálya van, ezért annak elbírálásáig, nem léphet tovább az ügy.
Erre kérnék tanácsot, hogy ilyen esetben mit lehet/érdemes tenni. Egyrészt, szándékosan nem készült felvétel az eredeti okmányról, másrészt, nem szeretném kifizetni a magasabb összeget, mivel, szerintem jogtalanul követelik. Az eredeti összeggel még kiegyeznék, költsék patikára, nem érdemes 1800 Ft-on pereskedni, de a jelenleg követelt kb. 8000Ft egy kissé túlzás.

Előre is köszönöm, ha végigolvastad pláne, ha segítesz is.

Üdv, eisi73

Dávid84 # 2010.10.12. 11:16

Tisztelt Szakértő!

Segítséget szeretnék kérni!
2009.06.08 18:40perckor került egy kis mikuláscsomag az autómra. Sikerült nem tudomást szereznem arról, hogy már nem 18óráig kell fizetni, hanem 20óráig parkolódíjjat. Ezzel azonban nincs gond, ez az én hibám!
Viszont az üzenbentartó édesapám, az autó ténylegs használója pedig én vagyok. Apám a kis mikulsácsomagot meglátva az autón rögtön elküldte nekem a csekkel együtt. Erre azonban másnap került sor.
A büntetést befizettem, DE 2009.06.15én. Van azonban egy kitérő, hogy 5napon belül kell kifizetni, de az %nap az szombatra esik, ez hogy én akkor ezt nem tudtam megtenni mert posta akkor nincs nyitva kis faluban. Utalás pedig csak 7főn történik meg.
Hogy szól ilyen esetben a dolog? Ellentmondással éltem, hiatkozva arra, hogy se bank nem utal, sem pedig posta nincs nyitva ahol azon a 7végén tartozkodtam szombaton.
Novemberben lesz a tárgyalása az ügynek.
Kérdésem, hogy mennyi esély van az ügy megnyeresének, illetva helytálló e az ellentmondás?

köszönettel:

Szabó Dávid

Tomotti # 2010.10.22. 21:17

Tisztelt Válaszadó!
Egy érdekes problémával szorulnék segítségre.
2008-ban vásároltam egy autót,amit 2 hét múlva eladtam. Kaptam egy bírósági levelet, melyben olvasom, hogy az előttem lévő tulajdonost pereltek egy parkolással, amelyet az általam eladott tulajdonos követhetett el, de a legelső tulaj ellen megszűntették a pert,mert bemutatta az adásvételit és bevontak engem. Jelenleg nekem nincs meg az adásvételim,h kinek adtam tovább, de azt tudom, hogy nem íratta át, mert rendőrségre már kellett mennem az új vevő szabálysértési ügyei miatt. jelenleg én már úgy kaptam lehetőséget a bevont perben (8000 és járulékai címen), hogy több,mint 100.000Ft-nál tart a fizetendő összeg a parkolási cég ügyvédi és egyéb díjaival együtt. 60 napon belül az előttem lévő tulajnak kiküldték a felszólítást, nekem semmit, csak a bíróságtól jött edíg levél, tehát módomban sem állt kifizetni a 8 ezret,pedig lehet, hogy egyszerűbben jártam volna. A mikulás csomagot pedig már az utánal lévő tulaj kapta. Rendőrségi ügyben már érdeklődtem, csak az én tanúvallomásomról kapok másolatot. Ahol az új tulaj elismeri,h már az övé az autó arról nem. Milyen lehetőségeim vannak ezügyben? A bíróság is pl nem nekem küldte a levelet a tárgyalás időpontjáról, hanem a 2 évvel ezelőtti címemre, szüleimhez. Borzalom... :S Várom megtisztelő válaszát! Köszönöm!

ObudaFan # 2010.10.23. 08:24

Ha biztosan tudod, hogy az új tulajdonos elismerte az adásvétel tényét a rendőrségen, akkor kérd a bíróságot, hogy keresse meg a rendőrséget ennek a jegyzőkönyvnek a csatolása iránt.

ficsur4 # 2010.12.08. 18:48

Tisztelt Szakértő!

December 6-án édesapám szembesült egy 130ezer Forintos számla zárolással. Bementünk a bankba mert nem tudtuk miről van szó, a hölgy egy papírt fénymásolt le nekünk amit a bank kapott. A papíron egy név szerepelt és az hogy a Debreceni Városi Bíróság által lett kezdeményezve. Felhívtam a bíróságot és ott a hölgy elmondta egy 2007-es parkolási díj elmaradásról van szó amely 22ezer forint kiadták végrehajtásra többet nem mondott. A végrehajtót azóta sem sikerült elérnünk a telefonszámot a szaknévsorban kikerestük eredménye még mindig nincs. Kérdésem az lenne, hogy miért nem kaptunk felszólítást a zárolás előtt? A mai napig semmilyen papírt nem kaptunk mégis zárolták a számlát ilyen törvényesen lehetséges?

Válaszát előre is köszönöm!

ObudaFan # 2010.12.25. 12:24

A parkolási díjakkal kapcsolatos fizetési felszólításról:
http://members.chello.hu/…parkolas.pdf

katalin10 # 2010.12.30. 16:46

Jó napot kivánok! Ma kaptam egy levelet a Hodosi Ügyvédi irodától, amiben az áll, hogy mivel nem rendeztem az Állami Autópálya Kezelő Zrt felé a fennáló tartozásomat (ami 70.125Ft), ezért velem szembe bírósági eljárást kezdeményeznek. Még 3 napom van rendezni, de 70.125ft-ot hogy rendezzek, ha éppen annyi pénzem van, hogy megtudunk élni, és még emelett van 3 gyerekem akiket egyedűl nevelek. Ráadsul mikor először kiküldtek egy levelet, hogy 15.000Ft-ot fizessek be, ezután küldtem postán egy levelet, amire már több mint 1 hónapja nem válaszoltak. A levélbe írtam hogy egyedűl nevelem 3 gyerekem...
Aztán annyit nem írtak vissza, hogy nem. Ha tudom hogy, be kell befizetnem a 15.000Ft-ot akkor befizetem, de nem írták vissza, én úgy voltam vele, hogy megvárom még válaszolnak és akkor befizetem a 15.000 forintot.
Most ez így jogos? Nem válaszolnak a levelemre, és bíroságra kell menjek mert nem tudtam arról, hogy most be-e kell fizessem az összeget? Most mit várhatok a tárgyalástól? Engem mivel büntetnek, ha büntetnének?