Elbirtoklás menete, bizonyíthatósága?


piros48 # 2014.06.20. 18:59

Az esetem a következő: Édesapám 1997.-ben meghalt.- a nevén nem volt ingatlan vagyon,-ÍGY örökség sem,- bár a közjegyző mondta, hogy polgári pert indíthatok, -mert ha nincs is a nevén ,/- mivel a házat a 2.feleségével,- és annak hugával építették,/- megállapíthatő a közös vagyon ténye.
Mivel jó kapcsolatban voltam a feleséggel,- és Apám halála után a hugával laktak ott,- nem akartam pereskedni.
Tavaly gyorsan egymás után mindketten meghaltak,- ekkor jelentettem be tulajdonjogi igényemet,- /ami nem évül el./
Kértem a Bíróságot, hogy mondja ki a közös vagyon tényét,- és állapítsa meg, hogy annak alapján az ingatlan 1/8-ad részben engem illet. !/ A fele a feleségé,- fele a hugáé/,- így az Apué lenne az 1/4-ed,- de mivel volt egy testvérem, aki után a 2 lánya a törvényes örökös,- így az én részem 1/8-ad lenne./

A hagyatéki tárgyaláson az örökösök /távolabbi rokonok/ nem ismerték el a tulajdonjogi igényemet,- így perre került sor.
Az örökösök most az "elbirtoklásra "hivatkozva szeretnék az egész vagyont / 8 Milliós érték/ megszerezni.
A kérdésem: valóban fennáll ennek az esélye??

piros48 # 2014.06.22. 19:05

Az esetem a következő: Édesapám 1997.-ben meghalt.- a nevén nem volt ingatlan vagyon,-ÍGY örökség sem,- bár a közjegyző mondta, hogy polgári pert indíthatok, -mert ha nincs is a nevén ,/- mivel a házat a 2.feleségével,- és annak hugával építették,/- megállapíthatő a közös vagyon ténye.
Mivel jó kapcsolatban voltam a feleséggel,- és Apám halála után a hugával laktak ott,- nem akartam pereskedni.
Tavaly gyorsan egymás után mindketten meghaltak,- ekkor jelentettem be tulajdonjogi igényemet,- /ami nem évül el./
Kértem a Bíróságot, hogy mondja ki a közös vagyon tényét,- és állapítsa meg, hogy annak alapján az ingatlan 1/8-ad részben engem illet. !/ A fele a feleségé,- fele a hugáé/,- így az Apué lenne az 1/4-ed,- de mivel volt egy testvérem, aki után a 2 lánya a törvényes örökös,- így az én részem 1/8-ad lenne./

A hagyatéki tárgyaláson az örökösök /távolabbi rokonok/ nem ismerték el a tulajdonjogi igényemet,- így perre került sor.
Az örökösök most az "elbirtoklásra "hivatkozva szeretnék az egész vagyont / 8 Milliós érték/ megszerezni.
A kérdésem: valóban fennáll ennek az esélye??

ObudaFan # 2014.06.23. 11:35

A 15 év birtoklás megvan. Itt az a kérdés, hogy az özvegy sajátként birtokolt-e. Ha tudod igazolni, hogy az özvegy is tudta, hogy nem mondtál le az igényedről, csak nem kívánod egyelőre érvényesíteni, akkor nincs elbirtoklás.

piros48 # 2014.06.23. 18:54

Köszönöm - ezt hogyan lehet bizonyítani?

Két évvel ezelőtt a kórházban a szobatársam , aki együtt dolgozott Vele,- azt mesélte, hogy beszélgettek,- és Ő rákérdezett, hogy mi lesz a házzal, ha meghalnak,- mivel nincs gyerekük?
Mami azt válaszolta, hogy a "Jancsi gyerekeié lesz,- és erről már gondoskodtam."

Nem hivatkozhatok arra, hogy emiatt nem tettem semmit,- mivel abban a tudatban voltam, hogy Ő maga elrendezte az ingatlan sorsát,- a mi javunkra.??

Sajnos tudomásunk szerint nincs végrendelet,- ki tudja,volt-e egyáltalán,-?

MajorDomus # 2014.06.23. 20:40

Nem lesz könnyű, de elég lenne egy levél is erről, vagy tanuk.

limma # 2014.08.25. 15:14

Sziasztok!

Ingatlan elbirtoklása iránti kérelmet az ingatlan fekvése szerinti bírósághoz kell benyújtani?

Van erre valamilyen formanyomtatvány?

Sherlock # 2014.08.25. 15:35

Igen.

Nincs, panasznapon jegyzőkönyvbe is mondhatod.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2014.08.25. 18:58

:) Limmácska, jó lenne, ha csak ikszelni kellene.

Gianni.hu # 2017.03.27. 09:47

Tisztelt Fórumozók,

Van e esély az elbirtoklás megállapítására az alábbi esetben:

A vevő 1981-ben megvásárolt és ki is fizetett egy fél hektáros szántót az akkori tulajdonosnak. A tulajdonos azonban még abban az éveben meg is halt, anélkül hogy a szerződést írásban is megkötötték volna.
A vevő azóta is folyamatosan használja a földet, amit tanúkkal tud igazolni.
Az elhunyt tulajdonosnak a vevő tudomása szerint nem voltak örökösei, így még jelenleg is ő szerepel bejegyzett tulajdonosként.
Érdemes-e elbirtoklási pert indítani?
Ha igen, akkor ki ellen?

lajcsó # 2017.03.27. 09:57

"Érdemes-e elbirtoklási pert indítani?
Ha igen, akkor ki ellen?"
Igen, a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen.

Immaculata # 2017.03.27. 12:12

Gianni.hu

Az elbirtoklási eljáráshoz megindításához nem elég a tudomás, bizonyítani kell, hogy az eladónak nem voltak örökösei.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.27. 13:11

Azt nehéz lenne - mert mindig, mindenkinek van örököse.

Immaculata # 2017.03.27. 13:15

Vérszerinti.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.27. 14:08

Vagy örökbefogadott. Vagy rendelt. Vagy szerződéses. Vagy szükségszerű. De mi köze ennek az elbirtokláshoz?

MajorDomus # 2017.03.27. 21:25

Ki van birtokban?
Ki akarja elvenni tőle?

Gianni.hu # 2017.03.28. 09:00

Jelenleg az elbirtokló van birtokban, 1981 óta folyamatosan.

A tulaj halála óta senki nem jelentkezett aki igényt tartana az ingatlanra.

Az elbirtokló most szeretné a tulajdonjogát bejegyeztetni elbirtoklás jogcímen.

Ha valóban nincs örököse a tulajnak, akkor feltételezem, hogy az állami tulajdon törvényes örökléssel létrejött, csak nem került bejegyzésre.

Ebben az esetben az államot lehet perbe vonni alperesként ?

Mivel lehet bizonyítani hogy nincs örököse a tulajnak?

ObudaFan # 2017.03.28. 09:19

Gianni.hu

Kérni kell az elhalálozás helye szerint illetékes közjegyzőtől, hogy (pót)hagyatéki eljárást folytasson le az ingatlanra, és ha az eljárás végigmegy, már lesz bejegyzett tulajdonos, aki ellen elindíthatod.
Megjegyzem, még egy-két évvel ezelőtt láttam olyan ellenkérelmét a Magyar Államnak, hogy mivel nem tudott az öröklésről, az elbirtoklás nyugvásával védekeztek, de az utóbbi időben mintha megenyhültek volna és kisebb ellenállást fejtenek ki. Legalábbis én így láttam.

MajorDomus # 2017.03.28. 21:50

És ha pert inditana az állam ellen?

Szerintem az örökös a halál pillanatában azonnal tulajdonos lesz,függetlenül attól,hogy nem tud róla!

Dinacska86 # 2017.08.12. 13:23

Tisztelt Hölgyeim/Uraim!

Segítséget szeretnék kérni az alábbiakban:

3 éve megörököltük apukánktól a házunkat, a nagymamánk volt a haszonélvező, sajnos 2016. 12.31-én Ő is itt hagyott minket. Ez a ház egy osztatlan közös tulajdon, melynek a háromnegyed része a testvéremé és az enyém, a negyed része pedig több tulajdonosé. Szeretnénk elbirtokolni a negyed részt, mivel azzal a tulajdonnal több mint 30 éve senki nem foglalkozott csak a mi családunk. A többi tulajt nem ismerjük, nagyon régi tulajdonosok akik még a tulajdoni lapon rajta vannak, de az örököseik nincsenek.
Mi az elbirtoklás menete? Mit tegyünk?
Várom a szíves tájékoztatást!
Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.12. 16:10

Keress fel egy ügyvédet! (Vagy tegyél fel egy röviden megválaszolható, konkrét kérdést!)

Dinacska86 # 2017.08.13. 12:30

Elég konkrét kérdést tettem fel, azt hittem itt kaphatok valami segítséget, mi az elbirtoklás menete? Ennyi.....

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.13. 12:49

Akkor holtpontra jutottunk. Szerinted elég konkrét, szerintem meg nem. (Azért ajánlom figyelmedbe, hogy kettőnk közül én vagyok a gyakorló jogász.)

gerbera317 # 2017.08.13. 12:54

A Ptk. XII. fejezete írja le, mi az elbirtoklás, mik a feltételei, és mik a joghatások. Hogy ezt hogyan tudod érvényesíteni, eljárásjogi kérdés. Az Inytv. egy szóval sem említi, hogyan kerül egy ingatlan az elbirtokló tulajdonába. Ebből következik, ha kéred a földhivatalt, jegyezze be az elbirtokolt ingatlant a nevedre, el fog utasítani. Viszont, ha végigjárod a jogorvoslati utat, a végén a bíróság megállapíthatja az elbirtoklást, és kötelezheti a földhivatalt a tulajdonjog bejegyzésére.
KBS szerint fogadj ehhez ügyvédet. Szerintem is.

lajcsó # 2017.08.13. 19:17

"ha végigjárod a jogorvoslati utat, a végén a bíróság megállapíthatja az elbirtoklást, és kötelezheti a földhivatalt a tulajdonjog bejegyzésére."
Ez így aligha fog menni. Közigazgatási perben nem fogja megállapítani a bíróság ez elbirtoklást. Egyrész ezért nem, mert nem ez per tárgya, másrészt azért mert a közigazgatási per alperese nem a tulajdonos hanem a közigazgatási szerv. Az elbirtoklás megállapítása polgári perben lehetséges.
Az elbirtoklás megállapítása iránti polgári perben a felperes a birtokos, alperes pedig a tulajdonos.

Nyuszibogár # 2017.08.15. 09:27

2004-ben párommal közösen vásároltunk egy 37 m2-es garzont. Eddig nem nyúltunk hozzá, de egy beázás miatt úgy döntöttünk, hogy felújítjuk. A lakáshoz tartozó kéménybe a szomszéd lakás tulajdonosa a megkérdezésünk nélkül beleköttetett egy kombicirkót, így mi már azt nem használhatjuk. Onnan tudjuk, hogy a kémény a mi lakásunkhoz tartozik, hogy a tisztító nyílása a mi területünkön van, és erre a kéményseprő cég képviselője hívta fel a figyelmünket.
Mivel mi nem tehetjük összkomfortossá a lakásunkat a kémény elbitorlés miatt, az ingatlanunk értéke is jelentősen csökkent.
Hova fordulhatunk megoldásért?