Segítségkérés derilltől

Érdekes... olvasom a hozzászólásokat, sokféleképpen lehet ugyanazt a helyzetet látni a két fél szempontjából. Persze mindenki meg van győződve a saját igazáról. Ebből kihámozni az igazságot....!:)
Nem lennék bíró az tuti. Miért nem lehet mindent békésen elintézni?

Kissember!

Teljes egészében egyetértek Veled! Mindenki a maga igazát tartja igazságnak. Ez már így marad.
Valahogy úgy érzem, hogy az ilyen eseteknél 99%-ban nem a gyerek érdekeke a lényeg. A szülőket a bosszú, birtoklási vágy hajtja.
Elvált szülők gyereke vagyok én is, ahol mindkét szülőm "küzdött" értem és a hugomért, de valahogy mi ebből semmit nem vettünk észre. Édesanyám nevelt fel minket végül is, de attól, hogy ilyen emberek lettünk amilyenek, annak is köszönhető, hogy nagyon-nagyon jó kapcsolatunk volt az apánkkal. Az egész válás alatt - pedig 2 évig tartott - egyszer nem hallottam rosszat egyik szülémtől sem a másikra!! Pedig 40 négyzetméteres lakásban éltünk négyen!!
Ennek majdnem 30 éve! Sajnos édesapánk már nem él, de anyukám a mai napig kimegy hozzá a temetőbe és ezt maximálisan el is várja tőlünk, pedig 300 km-re lakunk a szülővárosunktől. Mindig tiszteltem a különélő apámat, pedig szerette a nőket!:) A szemünkben viszont mindig a legjobb apa marad.
A sors fintora, hogy én most meg "küzdök" a gyerekeimért, mert az én férjem nem ilyen családból jött és nem érti, hogy lehetne válás után is tök jó kapcsolata mindkét szülőnek a gyerekével!
Szóval kedves anyukák, apukák!
A gyereknek mindkét szülőre szüksége van, és ezt nem befolyásolja az sem, hogy ki hagy el kit, kinek van új kapcsolata és stb.!
Hogy ezt miért nem érti meg az én férjem????:))

Sziasztok!

Először is bocs derill, hogy nem írtam, de picit kapkodós volt a napom. Szóval arra próbáltam célozni, hogy nem értem miért jó az, hogy a gyerek szempontjából előnyösebb szituáció eléréséhez (közös felügyelet) megköveteleik, hogy a szülők egyezzenek ebben meg.
Holott a bíróság által hozott döntés után (egyik vagy másik félnél való elhelyezés) is megkövetelnek egyfajta közös megegyezést annak függvényében, hogy milyen időszakra rendelik el a láthatást.

Szóval igazából azt nem értem, hogy miért nem kötelezheti a bíróság a szülőket a közös felgyeletre?
Ennek kapcsán írtam, hogy szerintem a pereskedés általában azért van, mert vagy egyik vagy mindkét fél elhiszi, hogy "övé lehet a gyerek" és ha már "neki ítélik/adják", akkor attól fogva ő dönt. A kezében lesz egy papír, amit majd lobogtathat, arról nem beszélve, hogy egy felettes szerv utasítása van rajta. Ha anya értelmezésében ez az utasítás úgy szól, hogy a gyereket csak 2 hetente láthatja a apuka (vagy fordítva), akkor már meg vagyunk lőve. Mert hát (eszereint) apukának csak az a két hét jár és pont.

Ha tehát első körben azoknál, akiknél látszik, hogy valami hasonlóról van szó, abíróság hozna közös felügyeletről ítéletet, azt betartanák.
De tudod, semmit nem értek a joghoz, így elképzelhető, hogy a teóriám csak elméletben él meg... Nem tudom mennyire lett világosabb a gondolatmenetem, de remélem sikerült :-)

moamoa:
Az utóbbi sértett hangvételű leveleiddel nem biztos hogy célt érsz! Nem vagyok én senki, hogy feletted ítélkezzem, és nem is hiszem, hogy bármelyikőnk ezt tette volna itt.
Egyszerűen csak elolvastuk amit írtál, és megpróbáltunk tapasztalataink/szaktudásunk (már akinek van) alapján valamilyen segítséget nyújtani. Az, hogy nem mindenben értünk egyet nem hiszem, hogy okot kéne adjon a vagdalkozásra:

„De mivel a saját szülői szerepemmel, feladatommal és felelősségemmel is tisztában vagyok ezért, egyáltalán nem zavar, hogy az én személyesíthetem meg azt a tipikus „kapcsolattartást akadályozó, gyermekét kisajátító, szemét anyát”, akinek kapcsán sokszor figyelmen kívül hagyott fontos dolgokat teszel közzé.”

Érdekelne pl, hogy itt mire gondolsz, mit hagy derill figyelmen kívül? És félre ne érts! Nem számon kérlek, csak talán ezzel is hozzá tudunk tenni valamit, hogy megértsünk minden oldalt!

Pontosan ez az, ami miatt sokáig fontolgattam, hogy írjak-e erre a fórumra, mert valószínű, hogy az én/mi esetünket is más szemszögből közelítené meg a másik oldal, és még az is lehet, hogy lenne benne igazsága (bár jelenleg semmi ilyet nem látok).
Sokszor olvastam olyanokat, akik csak a sajátjukat ismerték el, és az alapállás is ennek megfelelő volt: a másik fél hülye, és a legjobb lenne, ha semmi közünk nem lenne egymáshoz. Csakhogy van, és erről mi magunk döntünk, amikor megszülünk egy gyereket. Ezzel bizony még arról meghozzuk a döntést, hogy ha mi nem együtt éljük le az életünket, akkor ahhoz is lesz közünk (nekünk és a gyerekünknek is), akit helyettünk választanak. Ez van, ezzel nem tudsz mit kezdeni!

„Biztos bennem van a hiba, ha nem hat meg túlságosan, ha azt látom leírva, hogy a “gyerek érdekében” vagy ahogy te fogalmaztad “…a mi empátiánk sokkal inkább a gyerekeké”. Sokkal inkább, mint kinek?”

Ahogy írtam: „Sokkal inkább a gyerekeké, semmint a szülőké. Annál is inkább, mert a felnőtt így vagy úgy, de tehet arról, hogy ilyen helyzetbe került, míg a gyerek sem megszületésének tényéről, sem okáról, sem jelenlegi helyzetéről nem hozhat döntéseket”

„Sajnos eleget olvashattam hogy, “gyerek érdekében” minimális önismerettel sem rendelkező emberek önigazolásaként. (természetesen nem Rátok gondoltam)”

Ezzel kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy ha Te is egyetértesz a gondolattal ("a gyerek érdekében"), akkor sokkal fontosabb, hogy magad is ennek rendeld alá, minthogy hányszor, és kinek a szájából hallottad.
Igen, a gyerek érdekét nyilván jól ismered, hiszen a tiéd (is)! De tedd mérlegre, és próbáld objektíven vizsgálni a dolgot, mert nem biztos hogy a Te érzéseid/megérzéseid/gondolataid/érdekeid nem állnak épp a gyereked érdekével ellentétben. Nem kell ahhoz válófélben lévő szülőnek lenni, hogy az ember a szeretetével és óvásával ártson. Elég ha olyanra gondolsz, aki azért nem engedi pl. külföldre tanulni/dolgozni a gyerekét, mert félti (és halkan megjegyzem magát is, a másik hiányától).

kissember és balazs01!
Érdekes, hogy minden hozzászólónak ez az első gondolata. Elolvassuk egymás "rémtörténeteit" és meglepődünk rajta, hogy olyat soha nem írnak: "nekem nincs igazam, mert nem adom oda a gyerekemet" vagy "igaza van a volt feleségemnek/férjemnek, mert én tényleg nem vagyok alkalmas a gyerek nevelésére" stb.
Mindenkinek megvan a maga igazsága, és azért küzd, na meg persze a gyerekért. Kérdés, hogy ki melyiket helyezi előtérbe, mi a fontosabb...
Hát, szerintem ezért ritka a békés megegyezés, mert csak kevesen hajlandóak a másik érvelését is mérlegelni.

Ja és Ollek! Derill írta a hetes diákotthont, mint megoldást. Nem tudom, hogy segítség-e, de Budepesten is tudok ilyenről, ha az esetleg közelebb lenne, és emellett a megoldás mellett döntötök!

Gasko végülis itt mindenki majdnem mindenben egyetért. Tuti hogy közös megegyezésre törekedtem a feleséggel, csak aztán nem lett belőle semmi. Egy másik utat választott, pedig személyesen mentem el az ügyvédjéhez anno saját ügyvéd jelenléte nélkül "tárgyalni", mert a feleség erre nem volt hajlandó. A lényeg, hogy életünk végéig közös gyerek marad, nem kellene megkeseríteni a gyerek életét a viaskodással. Egészen komolyan mondom, hogy minden lehetőség meglett volna arra, hogy a gyerek élete válás után alig sérüljön, sőt megkockáztatom, hogy jobb is lehetett volna mint válás nélkül összességében. Tényleg nem értem hogy miért történtek mindezek a dolgok, azaz értem, csak nem tudok változtatni rajta.

Teljesen egyetértünk, lehet, hogy csak a hozzánk hasonló felvilágosult emberek írnak ebbe a fórumba? :-)

Bár nekem ugye nincs gyerekem (a Kedvesem válása zajlik éppen, de a korábbiakból minden kiderül), így elképzelhető hogy hasonló helyzetben már én sem látok majd ennyire tisztán.

Mindent összevetve azért ez a fórum maga a valóság. Úgy értem, egy váláskor mindegyik fél úgy érzi, ő az aki mindent megtesz/megtett a jó kapcsolat érdekében, és a másik miatt nem működik a dolog.
Például az is simán lehet, hogy valaki "pozitívan" áll a kérdéshez, de a sorozatos félreértések után bekeményít, és akkor már ő lesz a negatív figura a történetben...
De hát ugye minden eset más, mindenesetre az azért elég fura, hogy mindenben egyetértünk, és mégis mindannyiunknak hasonló problémái vannak. A végeredmény ugyanaz: a saját életünkbe a bíróságnak kell beleavatkoznia, és ez elég dühítő!

Gaskó, válaszolva kérdésedre azt gondolom, hogy Derill elsiklott pl. a felett, hogy az apa szülői felügyeleti jogom megszüntetésére indított pert, ami ha jól tudom (nem vagyok jogász) azzal jár, hogy a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülő nem tarthatja a kapcsolatot a gyerekkel.
Nem értek egyet azzal, hogy sértettség lenne a hozzászólásomból idézett részletben. Mit értesz céltérés alatt, ez sem teljesen világos nekem? A célom a hozzászólásommal, hogy minél jobban tisztában legyek a törvényes lehetőségekkel vészhelyzet esetén, mivel az eddigi három év (többek között hatósági) tapasztalatai is azt mutatták, hogy szükségem lesz az ismeretekre. Ha szolidaritást keresnék, a párkapcsolatokról vagy a gyereknevelésről szerettem volna véleményeket hallani akkor nem erre a fórumra írtam volna, és nem Derilltől kérnek tanácsot.

Kedves moamoa!
Igazad van, én csak "kontárkodom" itt, hiszen én is jogi tanácsadás gyanánt írtam derillnek.
Mint ahogyan azt már többször próbáltam jelezni, Téged csak azért szólítottalak meg, mert hasonlóságot véltem felfedezni kettőnk történetében, még akkor is, ha én egy hasonló helyzetben a másik térfélen állok. Gondoltam -ha nem is a saját történetemben-, a másik oldal meghallgatása, szempontjai és/vagy gondolatai előbbre vihetnek bennünket. Én azonban nem kaptam tőled érdemleges válaszokat ezen a téren. Nyilván egyrészt azért, mert Te nem érzed hasonlónak a két ügyet vagy csak nem érdekel, ami persze egyáltalán nem baj, másrészt pedig azért, amit Te is írtál:
„Ha szolidaritást keresnék, a párkapcsolatokról vagy a gyereknevelésről szerettem volna véleményeket hallani akkor nem erre a fórumra írtam volna, és nem Derilltől kérnek tanácsot. ”
Úgyhogy vettem a lapot, nem dumálok bele feleslegesen a dologba, bár szerintem a fórumoknak ez a sajátosságuk, ezért nyilvánosak. Nem akartalak semmivel megbántani, azt hittem segítek/segíthetek, jobban mondva segíthetünk egymásnak.

Bocs Gaskó, most látom nem ez volt a kérdés. Az idézett részletben nem Derill hagy figyelmen kívül dolgokat, hanem az én esetem kapcsán ír, olyan lényeges dolgokról, amiket általában figyelmen kívül szoktak hagyni a nem együtt élő szülők a kapcsolattartás kialakítása során, de a mi történetünk nem erről szól.

Kedves Gaskó, alaposabban visszaolvastalak, én nem érzem, hogy párhuzamot lehetne vonni a két történet között. Amúgy szerintem nincs egyik oldal és másik oldal. Az talán elgondolkoztató, hogy miért érzi az apa új (régi-új, mégannálisújabb stb., szóval az éppen aktuális) társa azt, hogy involválódnia kell partnere oldalán a férfi saját gyermekével való kapcsolattartásának kialakításában? Közös gyerekük iránti szülői felelősségben szerintem kizárólag a szülők kell, hogy osztozzanak, ők léptek a gyermeknemzéssel természetadta szövetségre egymással.

Bár úgy terveztem visszafogom magam, azt hiszem nem sikerül.

„Közös gyerekük iránti szülői felelősségben szerintem kizárólag a szülők kell, hogy osztozzanak, ők léptek a gyermeknemzéssel természetadta szövetségre egymással. ”

Ebben nem értünk egyet, és éppen itt a hasonlóság kettőnk történetében. Valószínűleg az én Kedvesem exfelesége is hasonlóan gondolkodik, nevezetesen, hogy az ő gyereke az övé és nekem ahhoz nincs közöm. Nekem nem kell szerepet vállalnom az ő életében. (Az más kérdés, hogy nálunk az apának sem szánnának sok szerepet, a pénz kifizetéseken kívül)

Csakhogy ez kivitelezhetetlen és nem mellesleg szerintem értelmetlen is egy ilyen harcot indítani. Minthogy még a sarki fűszeres viselkedése is hatással van ránk, elképzelhetetlen, hogy az a valaki, aki a volt férjeddel él együtt ne tartson kapcsolatot a gyerkeddel is.

Arról nem beszélve, hogy ha én egy olyan emberrel élek együtt, akinek gyereke van, nem csinálhatok úgy, mintha nem lenne. És egyáltalán, miért kéne így tennem? Ahogyan valamilyen kapcsolatot kialakítok az anyjával, apjával, testvérével, miért kéne elszigetelnem magam a gyerekétől? Azért mert nem én vagyok az anyja? Nem is akarok az lenni, de még ha akarnék se tudnék!

Az miért elképzelhetetlen, hogy az új partner is szereti a gyereket? Szerintem ebben a kérdésben az anyák azon aggódnak, hogy majd valaki más próbálja eljátszani az anyukát. Csakhogy ez lehetetlen, csakúgy, mint amit elvársz a régi-új pertnertől.

És újfent hangsúlyoznám, lehet, hogy más az én hozzáállásom a történethez, mint amilyen nálatok a régi-új partneré, ezt nem tudhatom. A hasonlóságot azonban a Te reakciódban és az én Kedvesem exnejének reakciójában látom. Mivel én úgy érzem, hogy nincs erre oka, próbálom más szemszögből megvilágítani neked a dolgot, hátha Te is máshogy látod majd.

Hidd el, én (mi) is hálás lennék valakinek, ha ezt nálunk is megtenné...

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy ezzel milyen nehéz helyzet elé állítjátok saját gyerketeket. Mert mi van akkor, ha ő véletlenül szintén megkedveli az illetőt? Megmondom: lelkiismeretfurdalása az van.

Azt tudja, hogy anya nem szereti azt a valakit, de apa igen, és tulajdonképp ő is kedveli, persze nem úgy mint anyát vagy apát.
Az meg már végképp megkavarja, hogy az a két ember, akinek a szavára ad, és mindenben tökéletesek, hogy nyilatkozhatnak egy dologról teljesen különböző módon. És akkor most melyiket válassza? Kinek van igaza? Kit bántson vagy örvendeztessen meg az érzéseivel?

Kedves Gaskó, azt hiszem félreértettél. Sokféle ember sokféle felelőséggel bír egy felnövő gyerek életében, de a szülői felelősség a szülőket illetti.

Ezen ki vitatkozott veled? Ezt egyikőnk sem vonta kétségbe.

Kedves gasko!

Ki vagy te?
Vagy kinek képzeled magad?
Jogi képzettséged nincs, pszichológiai se ( mégcsak affinitásod sincs hozzá), empátiáskészségnek is híján vagy, és mégcsak gyerekkel se rendelkezel.
Megkérdezhetem mi alapján osztod az észt itt ebben a fórumban?
De mégha azt osztanád.
Hozzászólásaid egy része kapitális baromság. Csak egy icikepicike gondolattal kellene néha továbbgondolnod néha egy-két dolgot, hogy rájöjj, hülyeség amit írsz.
Én amondó vagyok, hogy többet gondolkodj és kevesebbet írj. (Mert az intellektusod amúgy asszem rendben van.)
Ja, és a stílusod is irritáló.
Valószszínűleg egy kicsit erősebben fogalmaztam veled kapcsolatban a kelleténél, ezért már most előre elnézést kérek.
És persze, természetesen ez az én megánvéleményem rólad.

Kedves Gasko

Moamoa ügyben miért nem kérdezed meg edzettől és feleségtől, aki gyanitom ugyanaz a személy, hogy miért nem "papa" ir Kicsi Sz-ről? Miért nem kérdezed meg moamoától, hogy az új kapcsolat, ami elvérzett az régi új régi új ex hatására, az miért nem volt zavaró számára, ha azt gondolod, hogy csak a féltékenység motiválja. Miért nem kérdezel rá a családon belüli erőszakra, ami moamoa szavaiból úgy tűnik, hogy papát sújtja. Miért nem kérdezed meg, hogy a régi új ex elmeállapota nem veszélyezteti-e a gyerek testi és lelki egészségét. Miért nem vagy óvatosabb a véleményalkotással?

Papp Zsolt!

Remélem, tudod, hogy amit írál, az tökéletesen téged jellemez, nem pedig Gaskot.
Akár a pszchológiai affinitás és empátiakészség hiányáról, akár a kapitális baromságokról, a nem-gondolkodásról, vagy az irritáló stílusról legyen szó!
Mert ezek Gasko írását egyáltalán nem jelemzik, a tiédet viszont nagyon is.
Erről ennyit.

Gasko!
Csak így tovább, én veled vagyok!

Papp Zsolt! De régen hallottam rólad!!:)
Mennek a szerződések???:)
Egyébiránt csatlakozom az előttem szólókhoz gasko és moamoa ügyben!

Kedves Papp Zsolt !
Teljesen igazad van, semmi képesítésem nincs arra vonatkozólag, hogy tanácsot adjak, ill. egész pontosan osszam az észt, ahogy fogalmaztál.

Éppen ezért hangsúlyoztam ezt én magam is minden alkalommal. Véleményem azonban lehet, bár mint azt az utolsó beírásomban jeleztem, megpróbálom ezentúl visszafogni magam, és azt nem megosztani másokkal, ugyanis úgy tapasztalom, nem veszitek jónéven.

Ahogyan azt moamoának is írtam, csak azért vettem a bátorságot, hogy az ő ügyéhez hozzászóljak (mégegyszer mondom, nem teszem többé), mert azt gondoltam, talán lehet valamire hasznos az is, ha nem jogi szempontból vizsgáljuk a dolgot. És valóban, pszichológiai végzettségem sincs, bár tanulmányaim vannak ebben a témakörben, és igen gyerekem sincs, viszont aktív részese vagyok egy olyan gyerek életének, akit nem én szültem. És bizony tisztában vagyok azzal is, milyen az, amikor valakinek ezt a szemére vetik - és nem a gyerek teszi, nem is az apukája, sőt nem is nekem!

Nos, tehát engem pusztán saját tapasztalataim vezéreltek, és most is azt gondolom, hogy lehetett volna értelmes párbeszédet folytatni ebben a kérdésben, hiszen én is azt reméltem, tanulhatok belőle.

Ha máshonnan nézem, persze tanultam: fogjam be a számat, mert se képzettségem, se empátiáskészségem se gyerekem nincs. Bár ezt nem nevezném okításnak... És érdekelne az is, hogy mit találsz hülyeségnek és miért, hátha el tudom magyarázni miért írtam, már ha érdekel.

A stílusról pedig nem nyilatkoznék, én moamoaának is próbáltam úgy írni, hogy ne bántsam meg, ha elolvasod, akkor látod, hogy az első keményebb hangvételű levelem azután született, miután ő mind engem, mind derillt keményen kritizált. Persze lehett, hogy csak én értettem félre.

Te viszont kapásból kiosztottál engem, és azt állítod magánvélemnyedet írod rólam. És mégis milyen alapon? Te engem honnan ismersz? És Te honnan veszed a bátorságod, hogy merj ilyen stílusban írni rólam? Nem értem, hogy mivel adtam okot a közutálatra, kérlek világosíts fel ebben a témakörben!

És végül, de nem utolsó sorban: belátom, hogy ez egy jogi fórum, és az én hozzáállásommal elvittem a beszélgetést más irányba, ezért mindenkitől elnézést kérek. Azt gondoltam, hogy ezen a terepen találkozhatok hasonló helyzetben lévőkkel, akik talán tudnak nekem is segíteni. (Én különben ezt próbáltam kezdeményezni moamoánál). Az én ügyem azonabn derillen kívül senkit nem érdekelt, ami persze nem baj. Nekem viszont azért esik rosszul ez a fajta hozzáállás, mert én jónéven vettem volna, ha valaki nekem akar segíteni.
De hát nem vagyunk egyformák, és ezt (bár szerinted nem sok mindenre vagyok alkalmas), el tudom fogadni, és meg is teszem.

Kedves partner1!

Bizonyára igazad van abban amit írtál, valószínűleg ezek felett a dolgok felett átsiklottam, éppen abból következőleg, hogy néhány alapvető dologban nem értettem egyet moamoával (pl. a gyerek nevelésének kérdésében).
De az alábbi levelemből kiderül, megpróbálom a továbbiakban kivonni magam a témából, így nem szeretnék senkit megbántani és megzavarni egy újabb hosszúra nyúlt okfejtéssel. Főleg, hogy se képesítésem, se empátiáskészségem nincs hozzá.
Tudom, Te nem akartál semmi rosszat, és elnézést kérek a válaszok hiánya miatt, remélem megértesz!

pocak: köszönöm, örülök, hogy nem mindenki látja úgy a dolgot, mint Papp Zsolt (és marianna? Az mit jelen, hogy az előtted szólókkal?)

derill! Ha erre jársz, kérlek Te is reagálj, írj valamit, érdekelne, hogy Te mit gondolsz ezügyben!
Egyébként hamarosan itt a tárgyalás időpontja, és az ügyvédünk szerint valószínűleg szakértők bevonását kérik majd, valamint ahogy írtam, engem is meghallgatnak.
Ez azt jelenti, hogy most jönnek a pszichológiai vizsgálatok stb? Ez hogy szokott kinézni?

Szia gasko!

Először is újra elnézést kérek ( bár ezt már az inkriminált hozzászólásom végén is megtettem, előre ) mert levelem stílusa khm...khm.., hogy is fogalmazzak..... hagyott némi kívánnivalót maga után.
Mentségemre szóljon, hogy
1, koncenráltan olvastam többnapi hozzászólásaidat egyszerre ( általában 1-2 naponta olvasom a fórumot, de most nem így alakult), és felment bennem a pumpa
2, és amúgy is rossz napom volt tegnap... :-)
marianna persze, hogy velem ért egyet, mivel percre pontosan egyszerre szóltak hozzá pocakkal, következésképpen nem láthatta a hozzászólását.
Ha jól számolok egy ember volt egyvéleményen veled és hárman meg nem olyan nagyon. Ha statisztikailag nagyobb lenne a minta, akkor még azt is mondhatnám, hogy ez nemhogy csak többség, de abszolút többség! ( Ennyivel már alkotmányt is módosíthatnánk... :-) )
De mivel a statisztikához tényleg túl kicsi a mintavétel ezért nem írok ide semmi ilyesmit. :-)
És igazad van. Példákkal kéne szolgálnom, hogy hol írtál ( szerintem ) butaságot. Egyébként nem csak a "moamoa-ügyben", hanem egyéb felvetéseidben, ötleteidben, tanácsaidban és okosságaidban is.
És én most jól nem leszek fair, mert nem szolgálok példákkal. Ezért is elnézést kérek, természetesen. :-)
Nincs most rá se időm, se kedvem, se szellemi kapacitásom hogy kikopizgassam a soraidat és kommentárokat fűzögessek hozzá.
Tehát legyen inkább az, hogy tekintsd tárgytalannak a hozzászólásomat és én inkább most megfutamodok, visszavonulok, megadom magam vagy mittomén...
És elnézést, ezúttal már mindenkitől, a viharért egy pohár vízben.
Jó hosszúhétvégét Neked és minden fórumlakónak!!! :-)

Zsolt

Kedves Gasko,

Köszönöm a választ. Visszaolvasva a moamoa történetet, azokat a kérdéseket, melyeket föltettem neked, ugyanúgy cimezhettem volna derillnek is, különösen feleség -legalábbis nekem - rémségesen hamisnak tűnő, személyeskedő, szirupos, öndicsérő irása olvastán. Egyébként én sem vagyok szakember, de álltam a dolog mindkét oldalán, voltam egyedülálló szülő, és új kapcsolatként álltam kapcsolatban az új párom gyerekeivel, és azok másik szülőjével, sőt a volt házastársam új gyermekeivel és új társával, mindezt teljesen per-, vita-és problémamentesen, nyilt és baráti hangulatban. Talán ebben segitett az, hogy mindig igyekeztem óvatosan eljárni a véleményalkotásban.

OFF:
Hahó marianna!

Jó, hogy szóltál! Megnéztem ennek az e-mail címemnek a postafiókját (amit már három hete nem tettem meg), és hárman is kértek.
Persze mind csaj... :-)
Mondom én, vagy okosabbak vagytok, vagy gazdagabbak! :-)

Üdv:

nemzsolt :-)

moamoa: feleség elég sokat irt ahhoz, hogy ráéreznék, ha lenne mire.

A családon belüli erőszakot egyáltalán nem bagatellizálom el. Csak felhivom a figyelmet, hogy nem csak abból áll, hogy apa veri a családot, sőt, sokszor éppenhogy nem abból áll, hanem abból, hogy anya lelki terror alatt tart mindenkit.

A pasik alapban nem verik a nőket (van pár olyan is, de nem kell olyannak gyereket szülni, nem kell olyannal élni).

A családon belüli erőszak fizikális megnyilvánulása általában a családon belüli erőszak pszichés megnyilvánulásán alapul, az ellen védekezik. Egy férfi képtelen felvenni a versenyt a nő szájával, sok nő addig fesziti a hurt, amig a legjámborabb pasi is képes vadálattá változni.

Érdekes módon ezek a nők, ahány pasival kapcsolatot létesitenek, mindegyikkel igy járnak, és nem a pasikban van a hiba. Javaslom, hogy olvasd el Dr. Grád András: Félrelépők kézikönyve cimü könyvét, abban részletesen ir erről a tipusról, amikor a nő mellett valahogyan minden jóravaló pasiból alkoholista lesz.

Egyébként azért lóg ki nálad a lóláb, mert folyamatosan, többször is emlitetted a családon belüli erőszakot, de "elfelejtetted" megirni, hogy valójában milyen erőszakos cselekmény "áldozata lennél".

Ez tipikusan azokban az esetekben fordul elő, amikor ilyenről szó nincs. A nő hangoztatja a családon belüli erőszakot, de csak azért, mert jól hangzik, meg sajnálatot tud vele kiváltani és mert ezzel kapásból képes az embereket az általa gyülölt pasi ellen forditani (ld. Papp Zsolt hozzászólása).

Ez kb. olyan, mint az egyik ügyfelem ügye, amikor a volt élettársa mindenre azt mondja a pasinak, hogy hazudsz. Megkérdezi, hogy rakott-e be a gyereknek uszáscuccot, a válasz az, hogy hazudsz. Vagy megkérdezi, hogy hova menjen a gyerekért, a válasz az, hogy hazudsz. A lényege az, hogy a nő környezete, csak azt hallja, hogy a nő azt mondja a pasinak hogy hazudsz (tehát a pasi hazudik), holott azt sem tudják, miről beszélnek.

Vagy amikor a gyerek azt szajkózza mindenhol, hogy nem akarok apával menni, mert apa rossz, bántott. Amikor megkérdezik, hogy apa miért rossz, mivel bántott, akkor vagy az a válasz, hogy anya tudja (merthogy ő mondta neki), vagy az, hogy nem tudom.

Nálad ugyanez a helyzet. Családon belüli erőszak (erre gondoljon mindenki amit akar), és a nők többsége arra asszociál, hogy a pasi vert téged vagy a gyereket. Ha ez ténylegesen fennállt volna, akkor nyilván leirtad volna, mint ahogy célzást teszel arra, hogy tulajdonképpen a pasi a családon belüli erőszak áldozata, mégpedig a feleség bántalmazza. (Csak nem tudni mivel.)

Csakhogy láttam én már olyan családot is, ahol a nő verte éveken keresztül a pasit, aki sosem mert visszaütni, és szégyellte mindezt bárkinek is elmondani. Csakhogy a gyerek elmesélte az óvodában és az óvonők emlékeznek rá.

Tehát a családon belüli erőszak igen komoly dolog, viszont legalább olyan sürün - ha nem sürübben - fordul elő a nők részéről, amilyen sürün a férfiak részéről, és szerintem százszor annyian hivatkoznak rá, mint amennyinél ténylegesen elő is fordul.

„Derill elsiklott pl. a felett, hogy az apa szülői felügyeleti jogom megszüntetésére indított pert”

Ennek mi köze ahhoz, hogy az apa most külföldre viheti-e a gyerekeit (merthogy ez volt az eredeti kérdés, hogy köteles vagy-e utlevelet csináltatni a gyerekednek), vagy sem? Miért fosztanád meg a gyermekedet a külföldi nyaralás élményétől?

Nyilván ő ugy látta, hogy oka volt arra, hogy inditson, és ezek szerint elvesztette, mivel a gyerek még mindig nálad van.

Amikor egy apa kapcsolattartását akadályozzák, elzárják a gyerekétől, sokszor reagál ezzel, és érthető, mivel egyértelmüen alkalmatlan gyereknevelésre az a szülő, aki a másik szülőtől indokolatlanul elzárja a gyermekét.

Erre persze azt szokták a gondozó szülők mondani, hogy De nem volt indokolatlan.

Indokolt azonban csak azokban az esetekben, amikor a szülő olyan magatartást tanusit a gyermekkel szemben, ami miatt a szülői felügyeleti jogát megvonnák, tehát sulyosan bántalmazza a gyermeket, bünözésre próbálja rábirni stb. Ez a Ti helyzetetekben egyáltalán nem állt fenn szerintem, mert ha fennállt volna, már rég irtad volna.

„Közös gyerekük iránti szülői felelősségben szerintem kizárólag a szülők kell, hogy osztozzanak, ők léptek a gyermeknemzéssel természetadta szövetségre egymással. ”

Ez egyáltalán nem igy van, itt hibázik a legtöbb szülő. A közös gyermek iránti szülői felelősségben osztozik minden esetben a szülők uj társa. Ezért lényeges, hogy neki is jó kapcsolata legyen a gyermekkel, és ezért lényeges, hogy a szülőknek is jó kapcsolatuk legyen nemcsak egymással, hanem az uj társsal is.

Ismerek olyan szülőket, akik addig semmiféle kapcsolatot nem kezdenek egy társjelölttel, amig nem látják, hogy a gyermekük is elfogadja, illetve a gyermekük másik szülője is kijön vele. Ez nem nagy probléma, hiszen általában hasonló személyiséget választ mint az előző társa volt(akkor okoz gondot, ha ez a személyiség egy diktátor tipus, mert akkor tuti nem türi meg a másik diktátort).

Egyébként gaskónak sok mindenben igaza van. Nem is értem, miért nem örül egy anya, ha a gyermekét a volt pasija uj nője is szereti. Nemhogy örülne neki, mert igy biztos, hogy a gyermeke jó helyen lesz, még jobban vigyáznak rá. Jobban örülne, ha az uj társ gyülölné és ennek megfelelően bánna vele? Persze valójában tudom. Attól fél, amit gasko is irt. Hogy akkor neki kevesebb szeretet jut a gyermeke szeretetéből, hisz már annyi mindenkit szeret.

Csakhogy egyrészt azt másképp szereti, másrészt ha mégsem, akkor ez az anya hibája. Ha neki nem megfelelő a kapcsolata a saját gyermekével, ha más jobb kapcsolatot képes kialakitani vele, akkor nem az a más a hibás.

Papp Zsolt: érdekes amiket irtál, csak nem tudom, mire irtad.„Hozzászólásaid egy része kapitális baromság. Csak egy icikepicike gondolattal kellene néha továbbgondolnod néha egy-két dolgot, hogy rájöjj, hülyeség amit írsz.” Elfelejtetted megmagyarázni, hogy tulajdonképpen mivel nem értesz egyet. Vagdalkozol, kötözködsz értelmetlenül, majd visszahuzódsz, és magyarázat nélkül hagysz mindenkit. Na ebből aztán max azt tanulja meg bárki is, hogy igy ő biztos nem fogja csinálni.

Gasko és Moamoa két különböző szemszögből látnak egy helyzetet. Moamoának a saját maga szempontjából, a saját személyiségével nézve, igaza van. Gaskonak ugyszintén.

De moamoa története nem a gyerek érdekeiről szól, hanem a saját érdekeiről, amit megpróbál a gyerek érdekeként feltüntetni, hogy a saját igazát valamilyen módon bizonyitsa.

Mariann meg csak azért ir, hogy irjon valamit, csatlakozik mindenkihez, előtte épp Zsoltot szapulják, akinek ő láthatóan jó ismerőse, pedig nyilván nem pocakhoz akart csatlakozni. Vagy rosszul látom?

Gasko: még a nem közöset sem tartják be sokszor, a közös szüli felügyelet pedig olyan mértékü együttmüködést igényel, hogy azokban az esetekben, amikor a két szülő gyülöli egymást, vagy csak kicsit is nem szereti, egy kicsit is kulturálatlan, már nem képes müködni, és nincs az az állami apparátus, ami ezt képes lenne kikényszeriteni. Ezért nem mükszik.

Viszont épp tegnapelőtt voltam az Ügyvédi Kamarában, ahol Dr. Kőrös András tartott előadást a családjogi törvény módositásáról (ő egyébként az LB-n tanácsvezető biró, egyben a Családi Jog cimü lap főszerkesztője). A családjog teljes rendszere meg fog változni, bekerül az osztott felügyelet, nem fog szünetelni a különélő szülő felügyeleti joga, sőt, bizonyos részfelügyeleti jogositványok őt is meg fogják illetni. Ez esetben a különélő szülő lesz köteles arra, hogy a gondozó szülőt tájékoztassa a gyermek dolgairól (iskolai előmenetel, orvosi kérdések stb., amire most a gondozó szülő köteles). Egyébiránt a jogszabálymódositási javaslataim nagy része megvalósul.

Nagyjából egyetértek azzal amit irsz, de moamoa értelemszerüen megpróbál mindent a gyerek érdekében állóként feltüntetni. Ez nem azért van, mert saját magát mentegeti, hanem azért, mert ő tényleg meg van győződve arról, hogy ez a gyerek érdeke.

Ezért találták ki már az őskorban azt, hogy két ember vitájáról egy harmadik, egy kivülálló dönt. A két ember ugyanis képtelen a saját érdekeit félretenni. Moamoa soha nem fogja látni, hogy mi a gyereke érdeke, mert képtelen lesz a saját érdekeit félretenni.

A gyermeke érdeke az lenne, ha akkor jönne-menne az apa és közte, amikor neki jólesik. Persze, hogy jólessen, moamoa kötelessége lenne ténylegesen is szeretni a gyermek apját, és ennek megfelelően viselkedni, hiszen a gyermek pontosan érzi azt, hogy az anyja kit szeret, kit nem, és ennek megfelelően viselkedik az adott személlyel.

Tehát ha bejön egy idegen a lakásba, és moamoa tartózkodó vele szemben, a gyermeke is az lesz. Ezért van az, hogy azok a gyermekek, akik a vér szerinti apával szemben tartózkodóak, igen lassan alakul velük a kapcsolatuk, évek alatt akár szinte semmi előrelépés nem tapasztalható (főleg, ha az anya felügyelete mellett van a kapcsolattartás), sőt sokszor még jobban az apa ellen fordulnak, ugyanakkor az anya uj élet/házastársát pár nap alatt képesek elfogadni. Nem azért, mert az annyira szuperpasi lenne, hanem mert az anya elfogadja, szereti, ezt mutatja is a gyereknek, aki ennek megfelelően reagál.

Azok az esetek tehát, amikor a gyermek a vér szerinti apa ellen fordul, mind a gondozó szülő alkalmatlanságát mutatják,kivéve, ha az apa tényleg bizonyitottan alkoholista, vagy brutális (ami megjegyezem azért nem olyan sürün fordul elő, mint amilyen sürün a nők hangoztatják).

Ismerek egy ügyet például, ahol a szülők a mintaszülők voltak, mig együtt éltek. Az apának kiváló kapcsolata volt a gyermekével, ezt az óvónők is tanusitják. Majd anyuka lelépett egy uj pasiért. A volt férje részére kéthetente két óra kapcsolattartást engedélyezett a gyermekjóléti szolgálatnál, azt is csak azért, hogy a biróság lássa, hogy nem zárja el a gyerekeket az apjuktól.

A gyerekek persze elgondolkoztak azon, hogy apa biztos olyan nagyon rosszat csinált, és tényleg olyan nagyon rossz ember, ahogy anya mondja, ha nem vihet el bennünket. Pár hónap alatt a gyerekek teljes mértékben az apjuk ellen fordultak, aki persze az anya állitása szerint előbb csak pedofil lett (a gyermekjóléti szolgálatnál az ölébe ültette a lányát. Ha egy nő ülteti az ölébe, ő gondos anya, ha egy pasi, akkor pedofil?), majd brutális állat lett, aztán buzinak titulálta, egyébként is egy tróger.

Szóval változatos a repertoár és a nők fantáziája, ha a pasitól meg akarnak szabadulni, de a tartásdijat akarják.
„
És végül, de nem utolsó sorban: belátom, hogy ez egy jogi fórum, és az én hozzáállásommal elvittem a beszélgetést más irányba, ezért mindenkitől elnézést kérek.”
Igaz, ez jogiforum. Azonban családjogi, és a családjog az, ami nem tiszta jog, mert sokszor többet jelentenek az érzelmek. Egy ingatlant szivtelenül is el lehet adni, de egy gyereket szivtelenül nem lehet nevelni.

Ezek az eszmefuttatások fontosak a családjogban, és tényleg mindenki mindenkitől tanulhat. Még én is tőletek. Nem véletlen, hogy segitséget vártál, akár moamoától is, és ugy gondoltad, Te is tudsz neki segiteni. Tudtál is. Még nem látszik, de moamoa is el fog gondolkodni mindezen. Ha pedig csak ennyit értél el, már megérte.

És Te is el fogsz gondolkodni mindazon, amit moamoa irt. Hiszen az meg az ő élete (az ellenoldal élete és félelmei).

Senki sem lehet tökéletes, de lehet kicsit jobb, mint volt. És ha minden nap átgondolja, és próbálja nézni azt is, hogy tényleg mi jó a gyereknek, akkor napról napra tényleg jobb lesz a gyereknek is.

A pszichológiai vizsgálaton vizsgálják a személyiséget, a gyerekek kötődését stb. Erre érdemes egyébként készülni, és a biróság felé megfelelő inditványokkal élni, hogy a pszichológus mit vizsgáljon. Pl. vizsgálja hogy a kapcsolattartás megszakadása előtt milyen kapcsolata volt a gyerekeknek az apjukkal, utána milyen lett, és miért. Vagy például ha a gyerek szorong, akkor ennek mi az oka. Szorong-e mindkét szülőnél?
Ha az egyik szülő a másik ellen neveli a gyereket, akkor ennek milyen megnyilvánulása van? Pl. a gyerek miért tesz olyan kijelentéseket, hogy:.....?

Ezek az inditványok eldönthetik az egész ügy sorsát.

partner: mint emlitettem, egy bizonyos személyiség általában azonos személyiséget választ. Mint emlited álltál már minden oldalon, de igazából problémamentesen. Ez azt is jelenti, hogy sosem láttál példát arra, amikor valaki ok nélkül elzárja a gyermekét a másik szülőtől, és nem lehet megmagyarázni neki, hogy ez a gyereknek rossz, mert ő ugy látja, hogy jó. Én viszont láttam már mindenféle esetet.

A hangulat itt elég rendesen felpaprikázódott, és ahogy Zsolt irja, ezzel az aránnyal alkotmányt lehetne módositani. De biztos, hogy a többség akarata a jó? Nem lehet, hogy az csak egy szokásjogon alapul? Igy szokott lenni, legyen továbbra is igy jó.

Én ugyanis ezt tapasztalom. A szülők el szoktak válni, a gyerek az anyánál szokott lenni, az apának pár óra kapcsolattartást szoktak megállapitani, az apa tartásdijat szokott fizetni. Ehhez képest milyen felháboritó, hogy az apa látni akarja a gyerekét, sőt, netán nyaralni akar vele menni külföldre is, jó kapcsolatot akar vele, be akar ülni egy szülői értekezletre, amin ugyebár a nők szoktak ülni. Hát ez tiszta hülye!

Én ezt tapasztalom - reakcióként.

És azt gondolom, hogy ezt akármilyen szokás is, meg kell változtatni, és ne álljon be mindenki a birkanyájba.

Derill ezért az írásodért aranyba foglalom a neved és be fogom keretezni...