Öröklés


ObudaFan # 2012.09.18. 20:49

Már persze ha tényleg te következel utána a törvényes öröklés rendjében.

ObudaFan # 2012.09.18. 20:48

Ptk. 602. § (1) Érdemtelen az öröklésre

  1. aki az örökhagyó életére tört;
  2. aki szándékos eljárásával az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánítását megakadályozta, vagy annak érvényesítését meghiúsította, illetőleg ezek valamelyikét megkísérelte;
  3. aki a hagyatékban való részesülés céljából az örökhagyó után törvényes öröklésre jogosult vagy az örökhagyó végintézkedésében részesített személy életére tört.

(2) Az érdemtelenség nem vehető figyelembe, ha az érdemtelenségre vezető magatartást - bárki ellen irányult is - az örökhagyó, illetőleg az, aki ellen irányult, megbocsátotta.

(3) Az érdemtelenségre csak az hivatkozhat, aki az érdemtelen személy kiesése folytán maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne.

Ebből nem csak az következik, hogy ha nem nyilatkozol, nem örökölsz, hanem az is, hogy akkor ő örököl.

Dezsilia # 2012.09.18. 20:14

Elnézést a duplázásért

Dezsilia # 2012.09.18. 20:13

Köszönöm a gyors és meghökkentően tömör válaszodat. Nem vagyok oda az örökségért, főként nem a húgom erőszakos halála révén. Hezitálok, hogy lemondok arról, de hogy mert ha nem nyilatkozom örökös érdemtelenségéről, így annak örökségből való kieséséről, ami Ptk szerint ugye nyilvánvaló, ne örököljek, hát ez bevallom meglepett. Megírnád, hogy melyik paragrafus rendelkezik erről ily tömörséggel?

Dezsilia # 2012.09.18. 20:13

Köszönöm a gyors és meghökkentően tömör válaszodat. Nem vagyok oda az örökségért, főként nem a húgom erőszakos halála révén. Hezitálok, hogy lemondok arról, de hogy mert ha nem nyilatkozom örökös érdemtelenségéről, így annak örökségből való kieséséről, ami Ptk szerint ugye nyilvánvaló, ne örököljek, hát ez bevallom meglepett. Megírnád, hogy melyik paragrafus rendelkezik erről ily tömörséggel?

ObudaFan # 2012.09.18. 18:36

Ha nem hivatkozol érdemtelenségre, nem örökölsz. Ennyi a következmény.

Dezsilia # 2012.09.18. 17:28

Tisztelt jogi Szakértők!

Apai ágon féltestvéremet 2011. augusztus hónapban családi veszekedés közben a férje meggyilkolta. Elhunyt féltestvérem hagyatéki ügyében eljáró közjegyző helyettes mai napon kézhez vett megkeresésében arról tájékoztatott, hogy a hagyatéki leltár adatai szerint törvényes örököse, a házastársa, aki a féltestvérem meggyilkolásának gyanújával előzetes letartoztatásban van. A Pest Megyei Rendőr- főkapitányság a közjegyző helyettesnek hivatalosan megerősítette, a büntetőeljárás folyamatban létét és vádemelés megtörténtét

Tekintettel arra, - szólt a tájékoztatás – hogy a hagyatéki leltár adatai szerint örökös kiesése esetén én, mint az örökhagyó féltestvére lennék jogosult az öröklésre, felhívnak, hogy a megkeresés kézhezvételétől számított 15 napon belül teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkozzak arra vonatkozóan, hogy kívánok-e örökös érdemtelenségére és így az öröklésből való kiesésére hivatkozni?

Kérdésem: Köteles vagyok-e nyilatkozni, illetve ha megteszem, az rám nézve milyen - az előttem ma még ismeretlen tartalmú hagyatékra vonatkozó -kötelezettségekkel jár? Logikusan, amíg a jogerős ítélet meg nem születik, nem vagyok örökös, így nem igazán értem, miért lenne szükséges arról nyilatkoznom, hogy majdan hivatkozni akarok-e az örökös érdemtelenségére, így az öröklésből való kiesésére? Válaszukat előre is köszönöm.

Tisztelettel Dezsilia

ObudaFan # 2012.09.18. 13:53

A férj, ugye, nem örököl, hanem házastársi közös vagyon címén tarthat igényt a felére.
A hagyatékátadó végzést kell a banknak bemutatni.

my way # 2012.09.18. 13:50

Köszönöm a gyors választ. A kérdés a hagyatéki eljárás utáni időszakra vonatkozott: tehát akkor az 50-50%-ban történő öröklést megállapító okirattal kell jelentkezni a banknál annak érdekében, hogy mindkét örökös hozzáférhessen a számlához?

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.18. 13:35

Fele-fele.
Ha nem volt "közjegyzői eljárás", akkor mégis ki hozta meg a "hagyatéki végzést"?

my way # 2012.09.18. 13:33

Egy régebbi hozzászólóéhoz hasonló kérdésre keresem a választ. A végrendelet nélkül elhunyt örökhagyó után férj és egy nagykorú gyermek maradt. Az elhunytnak és a férjnek közös folyószámlája van. Hogy alakul a folyószámlán levő vagyon öröklése? A hagyatéki végzés (még nem volt közjegyzői eljárás) birtokában a gyermek igényelhet-e hozzáférést a folyószámlához?

Erika1966 # 2012.09.18. 10:44

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Kérni fogom, köszönöm, hogy segít nekem.
Egyébként az a személyes véleményem, hogy a T. Közjegyző attól kéri a fizetséget, akitől látni remél erre hajlandóságot, ez a szomorú tapasztalatom.
Köszönöm szíves segítségét, maradok tisztelettel.

ObudaFan # 2012.09.18. 10:00

Abból baj nem lesz, ha kéred.

Erika1966 # 2012.09.18. 09:58

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Köszönöm szépen gyors segítségét. A közjegyzői díjjal egyetértek, az 1/3 rám eső részével mindenképpen.
Azonban a hagyatéki eljárás során felmerülő Földhivatal által rám kiszabott eljárási díj általam egy személyben megfizetett díjával nem.
A 73.§ (1)bek.b. pontja értelmében mely szerint a hagyatéki eljárás során felmerülő költséggel járó intézkedést az viseli, akinek a hibájából ez szükségessé vált. Itt nem én hibáztam, mert ők ketten tagadtak le, tehát ezzel az összeggel szeretném csökkenteni a közjegyzői díjat (vagy ha sikerül, rám eső rész díját, mint hagyatéki terhet)
Ilyenre van-e lehetőségem, mert sajnos nem látok garanciát arra, hogy másképp visszakapjam legalább ezt a kis töredék összeget?Tizstelettel.

ObudaFan # 2012.09.18. 08:45

A törvény ezt mondja: a hagyatéki eljárás költségét - a közjegyzői díjazás kivételével - a hagyatéki eljárásban az viseli, akinek az eljárásbeli cselekménye folytán a költséggel járó intézkedés megtétele szükségessé vált; ha ez a személy nem állapítható meg, az örökös.

Ez alapján akár arra is lehetne jutni, hogy a megismételt eljárás költségét a téged eltitkoló örökösnek kellene viselnie. Persze ez sem lenne az igazi megoldás, mert akkor te sem az alapeljárásban nem fizettél, sem ebben. A méltányos az lenne, ha annyit fizetnél, amennyit az alapeljárásban fizettél volna, de erre törvényértelmezéssel nehezen lehetne jutni. De a költség megosztásáért érdemes küzdeni szerintem.

Erika1966 # 2012.09.18. 08:33

Tisztelt Jogi Szakértő!

Hagyatéki tárgyalás megismétlésére került sor, mert néhai Édesapám második házasságából született két gyermeke az első (rendes) hagyatéki tárgyaláskor letagadott a T. Közjegyző előtt. Ez a megismételt hagyatéki tárgyalás is a második számú lesz ( tekintve a féltestvérek nem akarnak számomra átadni semmit, ezért a közjegyző elhalasztotta a tárgyalást.)
Kérdésem az lenne, hogy az eljárás során a Földhivatal részemre a megismételt hagyatéki eljárás ingatlanra való bejegyzése díját kipostázta, megfizettem, azonban ezt nem éreztem egy személyben kötelességemnek, mivel a "rendes" hagyatéki eljárás a két csaló féltestvérem hibájából van újból lefolytatva.
Most a T. Közjegyző a megismételt hagyatéki eljárás teljes összegét jelezte felém, van-e lehetőségem ebből az összegből a Földhivatali díjat 26.500,-Ft-ot, mint hagyatéki terhet érvényesíttetni, illetve a 95.000,-Ft-os közjegyzői munkadíj harmadrészét kifizetni, mert hárman vagyunk az öröklésben érdekeltek?
Tisztelettel kérem Önt, a jog jelen álláspontja szerint mennyit vagyok köteles most munkadíjba megfizetni? Tisztelettel.

Pillangó13 # 2012.09.17. 17:14

Köszönöm a válaszokat!

C a s a b l a n c a # 2012.09.17. 12:31

Pillangó!

Az elhalálozás tényét a közüzemi szolgáltatók felé be kell jelenteni, a számlákat ne mulasszátok el átírni a túlélő házastárs nevére!

ObudaFan # 2012.09.17. 10:06

Ha a hagyaték átadására még nem került sor, az öröklésben érdekelt azonban valószínűsítette, hogy a hagyatékhoz tartozó vagyontárgy veszélyben van, az öröklésben érdekelt indokolt kérelmére - amíg a leltárt meg nem küldte a közjegyzőnek, a jegyző, azt követően - a közjegyző végzésben biztosítási intézkedésként elrendelheti a leltárba felvett vagyonnak, a vagyon meghatározott részének vagy egyes vagyontárgyaknak a zárolását, ha az pénzforgalmi szolgáltatónál elhelyezett vagy kezelt vagyon. De az szerintem megoldható kellene, hogy legyen, hogy kizárólag a hagyatékba tartozó összeget zárolják.

Joker21 # 2012.09.17. 09:40

Tisztelt Szakértők!

A következőre szeretnék tanácsot, ill. segítséget kérni Önöktől:

Édesanyámnak volt egy személyi kölcsöne, melyet nem fizetett rendszeresen, így késedelmi és egyéb kamatokkal terhelt lett. Majd időközben megbetegedett és ekkor szereztem, mint fia tudomást a hitelről, így beszéltem a bankkal, hogy természetesen, mivel nem tud fizetni édesanyám betegsége miatt, így fizetek helyette én. Így is tettem, kettő részletet befizettem. Édesanyám nemsokkal rá elhunyt, így többedmagammal megörököltem a tartozást. Azóta a bank eladta egy faktorcégnek, de (!) 2 hónappal a haláleset után. Azóta különféle kamatokkal terhelik, növelik az összeget. A hagyatéki tárgyaláson nem jelezte a bank igényét.
Kérdéseim a következők:
Terhelheti-e kamatokkal az összeget a faktorcég a haláleset után?
Van-e egyáltalán a faktorcégnek jogosultsága az összeg behajtására, ha a haláleset után veszi át a hitelt a banktól?
Milyen jogai vannak egy efféle faktorcégnek? (Behajthat-e ingóságot, terhelhet-e ingatlant bírósági határozat nélkül?)

Segítségüket előre is köszönöm.

Pillangó13 # 2012.09.17. 08:51

MÉg nem, ez tulajdonképpen egy jövőre vonatkozó érdeklődés. Az egyik házastárs nevén van a számla és a másik házastárs nyugdíját is erre utalják így neki is van hozzáférése a számlához. Kérdésem arra vonatkozik, hogy ha a másik házatárs elhalálozik, akkor zárlják e ezt a számlát így is hogy ő nem a számlatulajdonos csak a nyugdíja utalódik erre a számlára illetve ezáltal hozzáférése van.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.17. 08:44

Zárolták?

Pillangó13 # 2012.09.17. 07:40

Kérdésem a következő.
Halál esetén a közös lakossági számlát zárolhatják-e a hagyatéki tárgyalásig, függetlenül attól, hogy az elhalálozó csak társszámla tulajdonos?

Csabi84 # 2012.09.16. 13:16

Tisztelt Szakértők.
Segítséget szeretnék kérni,önöktől.
Édesanyám idén márciusban hunyt el és végrendelet szerint a mostoha apám örökölt.Megtörtént a hagyatéki tárgyalás amin a testvérem és én lemondtunk a kötelesrész iránti igényünkről.A jegyzőkönyveben benne van hogy élhetek fellebbezéssel ha meggondolnám magam,15 napon belül. De az irat utolsó tétele szerint lemondtam a felbelezési jogomról is...ami nem történt meg.A kérdésem a következő.Mit tehetek ha mégis igényt tartok a köteles részemre?..még 15 napon belül vagyok.
Válaszukat előre is köszönöm.
Csaba

ObudaFan # 2012.09.14. 14:48

Visszautasítani az örökrészt nem valaki javára lehet, hanem általában, és a sorban következő örököl. Ha egy sorban örökölnétek, és a másik örökös nem utasítja vissza, akkor ő. A mezőgazdasági földterületet külön is vissza lehet utasítani.