fenyegetés, zaklatás


Agent Cooper # 2015.01.29. 11:42

Kedves Edina0700!

Abban az esetben, ha ez a személy valamilyen ellenszolgáltatást követel cselekményének felhagyása érdekében, akkor már megvalósul bűncselekmény.
Egyébként csak személyiségi jogi per indítható ellene.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Nyuszkó123 # 2015.02.03. 07:45

Sziasztok!
Zaklatás miatt tettem feljelentést tavaly nyáron. Augusztus végén pontosabban. Már egyszer megpróbálták lezárni az ügyet azzal, hogy a vádlottat behívták kihallgatni, ő azt mondta, hogy ő nem zaklatott (ezernyi telefonhívás, sms-ek, személyes megrémisztés, késsel a zsebében mászkálás), és ezzel le akarták zárni az ügyet. Írtam panaszlevelet a főügyészségnek, hogy teljesen ellentmond a végzés a feljelentéssel, és nézzék már meg a bizonyítékokat. Aztán persze folytatódott az ügy. Most már nem tudom hányadszor voltam a rendőrségen, ahol folyamatosan csak azt kapom, hogy csak papírmunkát csinálok nekik, mert ezer ilyen ügy van a városban. Én márpedig nem hagyom magam, mert nincs már családom, aki megvédjen, és kihez forduljon az ember, ha nem a rendőrséghez? Akkor minek vannak???

A lényeg, hogy most tudtam meg, hogy a vádlottnak van ismerőse a rendőrségen, és rajta keresztül próbálja elsimítani az ügyét. Én pedig attól félek, hogy ez sikerül neki, és megússza, és utána örül majd a fejének, és ugyanúgy zaklat tovább. Ilyen esetben mit tehetek? Odamehetek úgy, hogy ezt és ezt a rendőrségi ismerősét hagyják ki az ügyből? Ez elég hülyén hangzik. Nekem "sajnos" nincs ilyen ismerősöm, de konkrétan elszomorít, hogy ennyivel lehet hatni a zsarukra... Tisztelet a kivételnek, bár olyannal még eddig nem találkoztam...

Kérlek segítsetek, mit tudnék tenni annak érdekében, hogy végre ne az legyen, hogy csak papírmunka vagyok, hanem tegyen is valamit a rendőrség, ha egy nőt zaklatnak...

ObudaFan # 2015.02.03. 13:54

Ha elfogultságot gyanítasz, akkor jeletsd be az ezzel kapcsolatos adatokat a rendőrségnek, vagy az ügyészségnek.

Nyuszkó123 # 2015.02.04. 12:48

Köszönöm a választ! Hát, nem hagyom annyiban, az is biztos...

Agent Cooper # 2015.02.04. 16:17

Kedves Nyuszkó123!

Szerintem nem biztos, hogy az intézkedő (vagy éppen nem intézkedő) közegek bemószerolása közelebb viszi a megoldáshoz. Sajnos sok esetben ilyenkor még inkább összezárás történik. Célravezetőbb indítványokat tenni, amit minden esetben el kell bírálnia a nyomozóhatóságnak.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Véleményem # 2015.02.07. 00:31

Nyuszkó123

Ha elfogultság van, vagy egyéb akkor meg van az útja menete annak, hogy független szervet találjon a nyomozásra esetleg másik kapitányságot... komoly és eltökélt szándékait egy védő vagy személyes jogi képviselő segítségével könnyebben véghez vihető. Az meg zárójeles, hogy valóban nem célszerű a hatósággal szembe menni, mint írták, olyankor még inkább "összezárnak"

dzsozi79 # 2015.04.03. 17:59

Üdv mindenkinek !
A napokban felkeresett egy nyomozó és egy Idézést hozott.

Az idézésben az áll hogy : zaklatás megalapozott gyanuja.

Nos arról lenne szó hogy a közvetlen szomdszédságomban
van egy aztalos műhely amit elvileg a házban lakó személy használ .
Ez egy földszinti ház tüzfalra nyiló ablakokkal.
Én és a nejem többször észrevettük hogy kukkol amikor elmegy az ablakunk előtt és nem lehet tőle rendszeresen pihenni. Valószinü hogy semmilyen engedélye nincs a helyiség használatára,ugyanis ez egy közöshasználatu helyiség volt még régen. Mi már egyszer összeirattunk a házzal hogy megkapjuk a helyiség kizárólagos bejárási jogát, de amikor a közgyülésen tárgyalásra került nem adták oda nekünk, hanem valami szerződést lobogtattak amit nem tekinthettünk meg .( Legjobb tudomásom szerint a közvetlen szomszédnak bele kellet volna egyeznie abba hogy bármilyen hangzavarral járó mühelyet létesitsenek.)Bár azt nem értem ha neki szerzödése van a házzal akkor miért szavazták ujra abban a pillanatban amikor mi megmutattuk az össze irást amit aláirattunk a ház 70százalékával.( A szavazáson összesen 13 lakó volt ,ebből 10-en szavazták meg neki.
A házban 45 lakó van.

A lényeg , szóval kaptam ezt az idézést zalklatás miatt mert mertünk neki szólni hogy ne kukkoljon, és ne hangoskodjon !!!!!

A kérdésem : amikor hozta a nyomozó az idézést ami csak az én nevemre szól, közölte velem hogy vigyem magammal a feleségemet is !!!!!!

Ez normális ?????

Szerintem nemkell hogy vigyem a feleségem hiszen nekem szól a idézés.

Ez szerintem nem igy müködik hogy őt is behivják , majd ha küldenek neki is idézést szerintem.

A másik : ha bemegyek a kihallgatásra akkor előszösz a rendőrségnek kell felvilágositania hogy mivel vádol ?
Kirendelt ügyvédet a felvilágositás előtt kell kérnem ,vagy az után is megtehetem ????

Előre is köszönöm a választ !

Üdv !!!!

folyami géb # 2015.04.06. 14:27
  1. Az biztos, hogy ez nem szabályos idézés. Lehetne ugyan vallakit rövid úton is idézni, de akkor is személyesen, az érintettel kell közölni az idézést, nem a férjével, vagy bármlyen rokonával.
  2. Más kérdés, érdemes-e ezzel szívózni, azt sem tudjuk, gyanúsítottként vagy tanúként (a javadra) akarja-e a nyomozó mhogy ooeghallgatni.
  3. Az bizos, hoggy önmagában nem zaklatás, ha rászóltatok az emberre, hogy ne kukkoljon és ne zajongjon. Akkor lehet, ha annyiszor és olyan módon szóltatok rá, ami már a magánéletébe való önkényes bbeavatkozás, vagy ha életveszélyesen megfenyegettétek.
  4. Előre nem, hanem a gyaúsítotti kihallgatás előtt kell közölnie a hatóságnak a gyanúsítás pontos szövegét.
  5. Kirendelt védőt attól fogva kérhetsz, mihelyst terhelt vagy az ügyben, és utána is az eljárás bármely szakaszában (más kérdés, hogy van-e értelme).
kékfrézia # 2015.04.29. 15:56

Tisztelt Jogi Tanácsadók!
a következő történet kapcsán szeretném segítségüket kérni.
4 lakásos Bérházban élünk jelenleg. Mind a 4 lakás bérlakás. A ház tulajdonosa egy cég.Bérházunkba új lakó költözött egy hónapja.Innen kezdődtek a komolyabb gondok. A tulajdonos cég az új akónak a mi megkérdezésünk nélkül azt mondta, hogy a jelenleg általunk használt kamrahelyiséget majd közösen használjuk. Természetesen, mi nem szerettük volna egy idegennel megosztani a nem is nagy és nem is külön helyiségekből álló kamránkat. (A háznak nincsenek közös használatra kialakított kamrái.) Az új lakó ezen azonnal megsértődött. Hiába mondtuk el normálisan, hogy ebben a házban nincs közös kamrahelyiség. Emiatt a beköltözés második hetében (akkor találkoztam vele először a beköltözése óta) az esti órákban szóval nekem támadt, ordítozott, és súlyosan szidalmazott (egyedül voltam,nem volt tanú).Az új lakó sajnos igen rendetlen is, egy hónapja tárolja nagy számú dobozait a folyosón.A lépcsőfokon elhelyezett dobozt, miután gyermekem egy óriásit esett rajta keresztül, onnan eltávolítottam. Ami azt jelentette, hogy a többi dobozára tettem. Néhány nap múlva amikor a lépcsőházban találkoztam vele megfenyegetett, hogy eltöri mindkét kezem, ha még egyszer a dobozaihoz nyúlok (erre tanú a párom is).Becsengetésekkel is zaklat minket. Amennyiben feljelentem a rendőrségen számíthatunk arra, hogy tesznek vmit? A bérház tulajdonosa nem köteles ilyenkor rendezni a felelőtlen ígérete és bérlőválasztása miatt kialakult helyzetet?Ha feljelentem, ahhoz kell ügyvédet fogadom? Pénzbe kerül? Hányszor kell bemenni emiatt várhatóan a rendőrségre? Mennyi idő, amíg kivizsgálják és döntést hoznak? köszönöm előre is a segítséget

ObudaFan # 2015.04.30. 18:04

Nem kötelező az ügyvéd és nem kerül pénzbe a feljelentés, de szerintem ez nem elég komoly fenyegetés ahhoz, hogy a zaklatás megállapítható legyen.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2015.04.30. 19:59

Ha feljelentem, ahhoz kell ügyvédet fogadom? Pénzbe kerül? ” - Nem kerül pénzbe, ingyen szoktak ügyeket vállalni. Max. némelyik kér egy kis Erzsébet-utalványt 500-as címletekben, de ez is ritka....

overlock # 2015.05.02. 11:17

Sziasztok!

Nem tudom konkrétan hova tegyem fel ezt a kérdést, így hát ide teszem fel.

Azzal a problémával fordulnék hozzátok,hogy jelenlegi barátnőm volt élettársa nagyon megnehezíti a kapcsolatunkat. (szakítottak már vagy 2 hónapja)
Állandóan erőszakoskodik,zaklatja, fenyegeti, (pl. hogy felakasztja magát ha nem megy vissza, elveszi tőle a gyerekeket, engem megver stb.) bántalmazza, megüti, veszekedések szinte folyamatosan, és mind ezt a gyerekek előtt is megteszi.

Próbáltuk vele megbeszélni a dolgokat világosan, nyugodtan amit úgyis tűnt elfogadott. Mind ezt 2 napig utána ugyan az megy tovább. A minap erőszakkal hazavitte őket a szüleitől! Sajnos szülei is ugyanott laknak, máshova nem tud elmenni.

Az tervezem hogy jövőhét folyamán elviszem őket és eltűnünk pár hétre, és próbáljuk jobb belátásra bírni, bár ez nem fog menni szerintem. Illetve megtenni a jogi lépéseket amik szükségesek.

A kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne hogy: Származhat-e bajom abból hogy én elviszem őket valahova, persze önszántukból? Feljelenthet ezért engem? Tudok ellene védekezni valahogy?Illetve még hogy milyen jogi lépéseket tehetnénk annak érdekében,hogy távoltartsuk magunktól.

Köszönöm a segítségét előre is..!!

kékfrézia # 2015.05.05. 13:01

Köszönöm tanácsokat!
Hol tudok ilyen ingyen ügyet vállaló ügyvéget találni, ha szükséges lesz rá.

A mai nappal a szomszéd továbblépett agresszió terén, épp akkor jött be az ajtón, amikor én ki akartam menni, és bele rúgott a lábamba.

Most akkor látlelet kell vetetnem, ha jól tudom?
És utána feljelenteni? Milyen bűncselekményeket kell megjelölnöm pontosan, ha írásba teszek feljelentést?
(zaklatás, fenyegetés, könnyű testi sértés?)

kékfrézia # 2015.05.05. 20:02

Köszönöm a tanácsot Business Law.
Ma voltam látleletet csináltatni a kórházban.
Holnap pedig vagy személyesen vagy írásban tértivevényes levélben elindítom a feljelentést.
A lábamba rúgást lehet, hogy lábkirúgásnak szánta ugyanis a bejárati ajtónál lévő legfelső lépcsőfokon álltam mikor megrúgott.Talán arra számított, hogy majd leesek a lépcsőn. A háztulajdonos céget is felhívtuk. Azt mondták a saját hatáskörükbe tartozóan lépéseket tesznek.
Hát remélem.
Mert ez nem normális, hogy minden személyes találkozáskor agresszívkodik ez a nő mióta beköltözött és egyre durvábban, mert nincs következménye-eddig.Már csak akkor megyünk ki a lépcsőházba, ha nem zörög kint éppen, hogy elkerüljük a szóbeli vagy most már tettleges bántalmazást. De ez már el a normális életvitelt is nagy mértékben akadályozza.

belabela8888 # 2015.05.11. 00:15

Tisztelt fórumozók és hozzáértők!

A héten aktuálissá válik egy albérletben szétköltözés 2 személy részéről. "A" személy megkérte "B" személyt telefonban , hogy aznap ne találkozzanak az albérletben azon okokból kifolyólag , mert testi,lelki,idegi állapota nem feltétlen lenne mefelelő a találkozó lebonyolítására. Sőt elhangzott a telefonban ,hogy nem lenne most jó a találkozás mert a végén "A" személy "B" személyt ezen okokból kifolyólag fel is "darabolhatja"! "B" személy a találkozóra a felmenői között található "hozzáértő" személlyel érkezett a főbérlő társaságában. A "hozzáértő" személy (következőkben csak Dr.) a főbérlőnek Dr. elmesélte , hogy "A" "B"-t előre megfontolt szándékkal fel akarja darabolni és minden bizalmukat vessék el "A"-val szemben ,hiszen előre megfontolt gyilkossági kísérlettel állt elő a telefonban. Ráadásul pszihiátriai kezelés alatt áll, nem beszámítható és gyógyszert szed, ha pedig ezt a telefonos megnyilvánulást elmeséi az orvosának, valószínűleg kényszerzubbonyban fogják elvinni. Ráadásul "A" családi dolgait is firtatta 6 szemközt...
Az egészben az volt legszebb, hogy Dr. előadta, hogy előre megfontoltan "feldarabolni" valakit telefonon keresztül sokkal rosszabb, mint spontán megkéselni, mert a késelés az a pillanat hevében történne, a telefonban előre megtervezett "darabolás" pedig megfélemlíti az embert és retegésre készteti!!!Persze "A" egy halál nyugodt és higgadt ember akinek cérnaszakadtában ki-ki szalad egy ilyen, teljesen emberi hangnemben és hangerőben a megfélelítés kedvéért.

A kérdés, hogy "A" perelhet becsületsértésért, vagy "B" előre megfontolt gyilkossági kísérletér?

A segítséget előre is köszönöm!

Az lenne a kérdésem, hogy "B" perelhet gyilkossági kísérletért, vagy "

tibipek # 2015.06.27. 00:35

engem zaklatással vádolnak.tud valaki segiteni?

ObudaFan # 2015.06.29. 13:14

Miben szeretnél segítséget?

Roemarie61 # 2015.06.30. 06:46

Tisztelt CIm!

Engem telefonos zaklatás miatt vádolnak,itt az interneten történt a dolog.Kétszer voltam kihallgatáson a területileg illetékes rendőrörsön.Közöltem velük hogy 1999.óta pszichiétriai kezelés alatt állok,az összes zárójelentésemet lefénymásolták és csatolták az ügyhöz.Május elején részt kellett vennem egy igazságügyi elmeszakértői vizsgálaton,aminek az eredményét még nem tudom.Tegnap levelet hozott a postás amiben két egy forma levél volt és az igazságügyi orvosok munkadiját tartalmazza,Az a kérdésem hogy nekem kell e fizetni ezt a költséget,jogerős határozatot nem kaptam még.A szakértőt a rendőrség rendelte ki miért nekem kellene fizetni a költségeket,amit nem is tudok kifizetni mert alacsony rokkantnyugdijas vagyok.Várom válaszát üdvözlettel?Rosemarie61

ObudaFan # 2015.06.30. 13:34

Roemarie61

Akkor kell kifizetned, ha elítélnek. De egyébként az eljárásban kérhetsz költségmentességet, és akkor az elítélésed esetén sem kell kifizetni.

Roemarie61 # 2015.06.30. 16:04

Köszönöm a kielégitő választ obudafan.

Norbi841210 # 2015.07.02. 16:06

Üdvözlöm!
A problémám a következő. Az exem feljelentett zaklatás cimén. 3 hónapja mentünk szét,de ő akkor nem volt hajlandó visszaadni a személyes holmiaimat. Sokszor irtam és hívtam ezmiatt,ez igaz. Párszor meg tudtunk beszélni,hogy otthon lesz és mehetek a dolgaimért,de persze nem volt otthon. Egy hete irta,hogy ha nem hagyom abba az irogatást,akkor jogi útra tereli az ügyet. Most hétfőn beengedte anyumat és megvan mindenem,de a feljelentés megtörtént. Ezt is onnan tudom,hogy egy barátja hívott,fel,hogy ő is tanú és kapta az idézést,de mivel nem ismerem,ő se engem,nem mondd semmit. Hogy lehet ő tanú,mikor egyszer találkoztunk és nem is irtunk egymásnak soha? És amikor idegesitett én is irtam neki,h ne irkáljon és mégis irt? Jelentsem fel én is? Mióta megkaptam a cuccokat nem beszéltünk. Az még hozzátartozik,h az elmúlt 3 hónapban,sokszor találkoztunk,irta sokszor,h átgondolja a dolgainkat,erre feljelent. Minden üzenet megvan.
Mire számithatok ez ügyben? Lesz belőle ügy?
Előre is köszönöm.

pappcs # 2015.07.07. 13:24

Minidig a pinával van a baj, meg azzal, hogy manapság pár hetes, hónapos ismeretség után eljátsszák a nagy családot meg a házasságot, aminek ez a vége...
Nőnek házasság előtt nem adunk semmit és nem avatjuk be semmibe se, mert az első másik kandúrt amint meglátja szakít és mindent ellened fordít...
A dolgok kiadására meg polgári per ha nem akarja odaadni. A zaklatás pedig nem egyezik azzal, hogy valaki jogos igénye érvényesítése céljából keresi a másik felet, hanem a magánéletbe való önkényes és erőszakos beavatkozás. A kis picsa meg jobban teszi ha visszadja a dolgokat, ha kell neki valami, kérje az új kandúrtól...

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.07. 14:43

Eltekintve a kissé vulgáris megfogalmazástól valóban így van ez.

margit75 # 2015.07.09. 11:46

Tisztelt Fórumozók!

Hogyan állíthatjuk le anyósomat!
2004-ben megszűnt a kapcsolatunk 2011-ig, eközben zsaroló, fenyegető levelekkel, e-mailekkel bombázott engem és páromat. 2011-ben kibékültünk (beteg lett) viszont 2014-ben ismét összevesztünk végleg!!! Most már csak sms-t küld a páromnak névnap szülinap, de ezt sem szeretnénk!!! Mit tehetünk, hogy se sms-t se levelet, e-mailt ne küldjön részünkre?? Köszönöm

Nyuszkó123 # 2015.07.15. 08:21

Tisztelt Fórumozók!

Segítséget szeretnék kérni. Adott egy belvárosi kávézó, melynek nyitvatartási idejét nagyon nem tartják be. Adott egy terasz rész, ahonnan a sima beszélgetés is nagyon hangosan hallatszik fel, hát még akkor a vihogás, kiabálás, erősebb hanghatások. Egy hete szomszédom lement szólni a kávézó vezetőségének hajnali fél 2-kor (22:00-kor kellett volna zárniuk), hogy nagyon hangosak, és nem tudnak a lakók pihenni, legyenek kedvesek bezárni. Nagyon kultúráltan kérte. A kávézó ügyvezetője és a pincérnő azt a választ adta, hogy ha őt zavarja, szóljon ő a vendégeknek. Kiment a teraszra, vendégeknek is szépen mondta. Vendégek egy része megértette, egy három fős társaság nem. A társaság egyik tagja verekedést kezdeményezett, mely alatt a kávézó munkatársai egyáltalán segítséget sem akartak nyújtani a balhé elkerülése érdekében. Szerencsére nagyobb verekedés nem történt, szomszédunk feljött a lakásukba. Ezután a vendég ordítozott az utcán, hogy gyere le ... (káromkodások sokasága). Szomszédom kihívta a rendőröket. Mire a rendőrség kiért (kb. 5 perc), a három srác eltűnt, mivel a szomszéd nem ment le szétveretni magát, és ahogy megérkezett a rendőrautó, a kávézóban lekapcsolták a villanyt, és bezárkóztak, mintha ott sem lennének. Ezzel kerülték el a rendőri intézkedést. Ezután múlt szombaton újra egy társaság hangoskodott, zajongott a kávézónál. Szombaton 23:30-ig tart a hivatalos nyitvatartás. Szintén hajnali fél 2 körül már csak a rendőrség lett kihívva, mivel fent említett vendég újra megjelent, és ordítozott az utcán, hogy hallod ezt .... (káromkodások). A rendőr bement , kikísérte a pincérnőt, leálltak beszélgetni a vendégekkel. A vendégek heherésztek, gondolom nem vették túl komolyan a rendőröket. A pincér elkezdett összepakolni, a rendőrök elmentek. A vendég és két társa még maradt "segíteni" összepakolni, miközben végig hangoskodtak, és káromkodásokkal illeték szomszédomat, keresték hol lehet bejutni a házba, stb. verekedés céljából. Azóta minden este a kávézó alkalmazottai a hivatalos zárás körüli időpontban uszítják a vendégeiket azzal, hogy elmesélik a story-t az ő szemszögükből, és természetesen nem zárnak be. Tegnap éjszaka szintén 22:00-kor zárniuk kellett volna, ennek ellenére 23:45-kor még azt hallgattuk, hogy a vendégek (másikak, nem a fent említett izomagyú) ecsetelik a pincérnek, hogy el fogják kapni a szomszédot, stb. Plusz hogy ez egy belváros, és szórakozásra való, stb. De könyörgöm, ez nem disco. Ez egy kávézó. A hivatalos nyitvatartást nem tartják be. Hajnali 1-kor is még szolgálnak ki vendéget, nem tudjuk, hogy számlát adnak-e róla. NAV felé jelentve. De kérdés, hogy most mit tehet a szomszédom. Tudják hol lakik, tudják hogy néz ki, el is kaphatja bármelyik, és meg is verheti. Polgármesteri hivatalnak is szólt már, vizsgálatot indítanak, de ennyi. Azután úgyis csak még jobban megbolydulnak, és még jobban rá lesznek állva a szomszédra. Ez úgy érzem már személyeskedés, és elég veszélyes az egész. Fenyegetés. Ha rendőrséghez fordul, akkor ki kell adnia a nevét is, bár a polgármesteri panasszal szerintem megtudják úgyis. De még veszélyesebb, még jobban elkaphatják. Mit tegyen? Tényleg lehetetlenség aludni mellettük...Sürgős válasz kellene az ügy fontossága miatt. Előre is köszönöm!