fenyegetés, zaklatás


edchina # 2012.09.23. 07:44

Tisztelt fórumozók, ügyvédek, ügyvédjelöltek!

Érdeklődni szeretnék ,hogy milyen beadványt kell tennem az alábbi esettel kapcsolatban.
A tegnapi napon (2012.09.22.)kerékpártúráról érkeztem hazafelé , amikor hangos kiabálásra lettem figyelmes az út másik oldaláról egy autóból. Amikor közelebb értem láttam ,hogy nekem kiabál. Akkor ismertem fel egy már régóta engem és a családomat korábban is megfenyegető "úriembert". A történet röviden annyi ,hogy az Ő jelenlegi "élettársa" egy évvel ezelőtt az én barátnőm volt pár hónapig. Ez a kapcsolat már hónapok óta nem él. Azóta telefonon az említett illető megfenyegetett , hogy ha elkap "kinyír" és további sértő jelzőkkel illetett. Ez így történt a tegnapi napon is. Én haladtam tovább hazafelé , nem foglalkoztam vele, de észrevettem ,hogy megfordul az autóval és utánam jön. Utolért és a lenyitott ablakon egész közel a kerékpárhoz folyamatosan kiabált. " Te szemét köcsög, kinyírlak ha elkaplak, kurva anyád te mocsok stb. " Közben már olyan pozícióban volt mint amikor megelőzünk egy autót, teljesen kisorolt a sávban. Mivel jött szembe egy autós így visszasorolt. Közben én is a ház elé értem, megálltam, ő is megállt és tovább kiabált ki az ablakon, tovább fenyegetve. Miközben kerestem a kulcsom, hogy be tudjak menni megfordult, én beléptem a kapun és ő megállt a kapu előtt és folytatta. Akkor szólaltam meg először, hogy ha nem hagyja abba kihívom a rendőrséget. Mivel tovább kiabált a kapu előtt így hívtam a 112-es segélyhívót ahol elmondtam a történteket. Ki is jött egy járőr 45 perc múlva. Elmondtam nekik is történteket. Felírták az adatokat és jegyzetelt közben. Annyit mondott, hogy ezt a bírósághoz kell bejelenteni. Nem igazán értettem ,hogy miért oda és miért ne a rendőrségen tegyek feljelentést. Vagy ez alapján így is beindul az ügy? A rendőr annyit mondott meglátjuk mi lesz belőle. Gondolom meghallgatják a másik felet is. De nem igán értem ,hogy most akkor mit kell tennem ,hogy az ügy eljusson a bíróságra vagy egyáltalán kell valamilyen feljelentést tennem?? Most telt be a pohár, ez már sok volt. Életveszélyesen megfenyegetett, a közúton veszélyeztette a haladásom, zaklatott. Ha nem teszek semmit, legközelebb durvább dolgot fog tenni. Nem tudok úgy közlekedni a városban ,hogy ne figyeljem , hogy jön-e vagy sem. A városban egyébként is rossz híre van. Erőszakos, arrogáns ember, aki mindenkivel kiabál. Nincs olyan nap, hogy a környékbeliek ne hallanák a hangját. Ez már beteges nála. Továbbá még azt szeretném megtudni ,hogy kérhetek-e olyan végzést ami megtiltja ,hogy a közelembe jöjjön. Van egy 3 éves kisfiam, mi lett volna ha ő épp kint játszik az udvaron és végignézi az egészet??!! Biztos vagyok benn ,hogy nem fogja abbahagyni, eddig is csak rosszabb lett. Kérem aki tud segítsen tanácsokkal mit tegyek.

Köszönöm előre is!

ObudaFan # 2012.09.23. 11:38

30 napon belül zaklatás miatt feljelentést tehetsz.

edchina # 2012.09.23. 13:58

Köszönöm a választ. A többi kérdésre is kaphatnék. A rendőri intézkedésnek mi értelme volt? Tehát a rendőrség nem kezdeményezi az eljárást? Nem kapok semmilyen hivatalos dokumentumot amivel az ügyet tovább vihetem?? Jegyzőkönyv készült , aláírni nem kellett eddig. Hol tehetem meg a feljelentést? Rendőrség, bíróság? Semmiféle hasonló esetem nem volt, ezért abszolút nem vagyok járatos az efféle ügyekben. Miért "csak" zaklatás? Az életveszélyes fenyegetés , továbbá az a tény, hogy több száz méteren keresztül veszélyesen közlekedett mögöttem az beletartozik a zaklatás fogalmába?? Tehát kizárólag zaklatás vádjával tehetek feljelentést? Mire számíthatok ha elkezdődik az ügy? Gondolom ügyvéd nélkül bele se vágjak.

Köszönöm előre is.

Véleményem # 2012.09.23. 15:27

Te kihívtad őket, ők kimentek meghallgattak, jobb esetben írtak egy jelentést, téged ott a helyszínen tájékoztattak a törvény adta lehetőségeidről. Ez alapján részükről ennyi, semmi többet nem kell tenniük, a másik felet sem hallgatták meg valószínű. Neked kell feljelentést tenni, úgy fog elindulni csak az ügy, de gondolom ennek a menetéről tájékoztattak...
A rendőrség nem kezdeményezi az eljárást, tettlegességre nem került sor, részükről intézkedni nem kellett. Mint mondtam neked kell a feljelentést megtenni. Ha ezt megtetted akkor fogják a jelentést a feljelentésed mellé csatolni, majd közöld ezt amikor megteszed a feljelentést hogy rendőri intézkedés történt. Utána fognak nézni majd.
Szerintem jegyzőkönyv nem készült, mivel nem írtál alá semmit sem, ahogy írod...
Az életveszélyes fenyegetés kicsit erős talán, lehet nem állja meg... De ezt innét nem lehet eldönteni, meg hogy téged mennyire veszélyeztetett, azt nem tudom hogyan bizonyítod... Nézz utána hogy mit takar a zaklatás fogalma.
Nem szükséges ügyvéd ehhez, majd te eldöntöd, hogy mennyit fektetsz ebbe az egészbe...

ObudaFan # 2012.09.23. 20:54

Hogy a rendőrök bármit tettek-e, azt innen a távolból még csak megtippelni sem lehet, mindenesetre a zaklatás magánindítványos bűncselekmény, tehát feljelentést kell tenned, hogy meginduljon az eljárás. Mégpedig a rendőrségen. A közlekedése lehet közúti veszélyeztetés.

edchina # 2012.09.27. 05:46

Tisztelt ObudaFan!

Megtettem a feljelentést. Elmondtam az általam tapasztaltakat részletesen, viszont a jegyzőkönyvbe csak nagy vonalakban kerültek bele a történtek. Az nem került bele, hogy megállt a házam előtt és onnan kiabált nekem. Viszont az szerepel benne, hogy gépjárművel utánam jött és fenyegetett. Az sem került bele, hogy ez nekem mekkora lelki sérülést okozott. Nyugtatókkal tudok csak elaludni és nappal is szednem kell. Annyit mondott az ügyeletes tiszt aki felvette a jegyzőkönyvet, hogy a "kollégák" majd felkeresnek engem. Ezért nem erőltettem ,hogy kiegészítsük a vallomást. Gondolom a nyomozók fognak felkeresni és nekik is elmondhatom részletesebben. Vagy keressem fel újból a rendőrőrsöt és egészítsem ki a vallomásom?? Ezt meg lehet tenni ebben a szakaszban?? Lefényképeztem az előttünk lévő füves részt, amin átgázolt amikor elhajtott. Ott hagyta a nyomait, a jelzőlámpának is nekiment , elhajlott. Ezeket a fényképeket célszerű már most átadni, vagy majd később?? Befolyásolják-e ezek a tények a vádemelést?
Szeretném, szeretnénk ha valami történne végre, hogy vége legyen ennek az egész idegőrlő ügynek.
Továbbá, lenne-e értelme a közvetítői eljárásra utalásnak?? Mivel járok jobban. Én azzal is megelégednék, ha egy hivatalos személy előtt kijelenti ,hogy nem zaklat többet és bocsánatot kér. Vagy túl naiv vagyok??!!! Bármilyen megoldásnak örülnék ami végleg lezárhatná az ügyet.
M. Zsolt
e-mail: obudaikerekpartura@gmail.com

Véleményem # 2012.09.27. 08:54

edchina

Ha tettél feljelentést, akkor lehetőséged van átolvasni mindent és a kimaradt dolgokat bele írják ha kéred.
A fényképek nem kellenek ide, az nem hiszem hogy bizonyító erejű lehet bármiben is, ugyanis a nyomokból nem derül ki hogy, mikor, ki, mivel csinálta azt, és ezt nem szoktál elfogadni. Tehát szerintem nem foglalkoznak vele, megnézni megnézik, de az ügyhöz nem lesz hozzá csatolva ha te csináltad.
Ha már elindult az ügy, akkor nem hiszem hogy egy sima nyilvános bocsánat kérés lesz a vége. Ha megáll az ügy, akkor lesz szankcionálva majd.

edchina # 2012.09.27. 12:04

Köszönöm "véleményem" válaszát.
Sokat segített. Természetesen megnéztem a zaklatás fogalmát, sőt olvasgattam más hasonló eseteket itt a fórumon mielőtt megírtam volna kérdéseimet. Zaklatás fogalma eléggé tág. Hogy mi fér bele az adott szituáció , előzmény függvénye. Majd eldöntik a Bírák ,hogyha eljut odáig az ügy. Sajnos mást nem tudok tenni. Részemről amit tudtam megtettem. Sajnos kifogtam egy őrültet, aki semmiféle kompromisszumra nem hajlandó. Nem tud továbblépni az egy évvel ezelőtti, vélt sérelmén. Mint ált. isk. alsó tagozat, "ha elkaplak megverlek" szinten van az illető. Egy olyan ember aki saját magát hergeli, aztán gondol egyet és ami kipattan az agyából azt véghez viszi. Roppant arrogáns, már szinte diktátor jellemű. Csak az ő szava számít. A párjával folyton kiabál (nap-mint nap). Ellenőrzi az üzeneteit a laptopon és telefonon. Van úgy, hogy elveszi mindkettőt egy hétre és folyton nézi ,hogy hívja vagy üzen-e valaki. Ha elmegy a boltba vagy bárhova, szó szerint 5 percenként felhívja és el kell mondania épp hol tart. Tehát egy ilyen emberrel állok szemben. Az intelligencia teljes hiánya.

ObudaFan # 2012.09.27. 12:39

Szerintem a legcélszerűbb, ha úgy érzed, hogy valami kimaradt, akkor írd le az egészet, utalj arra, hogy milyen ügyszámú ügyben írod ezt le és vetesd át a rendőrségen. Mindig célszerűbb, mint azon alkudozni, hogy mi legyen a jegyzőkönyvben.

Doroti # 2012.11.03. 20:13

Kedves Fórumozók!

Két nappal ezelőtt unokabátyám megfenyegetett. Rokoni látogatásnak indult, unokabátyám a szüleivel (édesanyám nővérével és annak férjével) érkezett. Amikor megérkeztek apai rokonságom, két nagynéném és nagybátyám valamint az ő felesége jelen volt. Ők a vita alatt távoztak, csak nagybátyám jött vissza, ő tanúja volt az eseményeknek, valamint édesanyám. Eddig kapcsolatunk normálisnak volt mondható, attól eltekintve, hogy irántam évek óta zajlik egy pszicho háború a részükről, ahányszor találkozunk kezdődik a szóbeli bántás, pikírt kritizálás, édesanyámat évek óta uszítják ellenem. Eddig én erre semmit nem reagáltam, nem tartottam erre érdemesnek. Családi veszekedés után / közben történt a fenyegetés. Korábban még nem történt ilyesmi. Kialakult némi nézeteltérés, kiabálás, erre én közöltem, hogy hagyja el az otthonounkat, (amelyben édesanyámmal együtt lakunk). Erre ordibálás lett, én is kiabáltam, közöltem, hogy azonnal tűnjenek el, mert ez itt nem az ő házuk, otthon ordibáljanak. Ordítva közölte: beveri a pofámat, egy - pardon a szavakért - hülye p.... @va vagyok, hogy takarodjak el (mármint én a saját otthonomból!), ezután jött nekem. Elakpta a kezem, és kicsavarta. Biztos vagyok benne, hogy bántalmazni akart, konkrétan megverni, mivel közölte: majd én ezt elintézem, elintézlek én téged. Mikor rákiabáltam, hogy ha azonnal nem tűnik el hívom a rendőrséget, és édesanyám is közénk állt, akkor visszakozott. Eddig még nem viselkedett így, bár volt egy botrányos szakítása, azóta ott is állandó a konfliktus. Sajnos, a volt életársát nem ismerem, nem tudom, de vélelmezem, hogy esetleg őt is bántalmazhatta. Ha a saját otthonomban tanúk jelenlétében meg merészel fenyegetni. Miután közöltem, hogy ezek után többé soha nem merészelje betenni a lábát a házunkba, röhögve közölte, hogy ő ide akkor jön amikor akat. Az a margója az egésznek, hogy egy 40-es emberről van szó, aki jelenleg alkalmi munkákból él anyuci panellakásának kisszobájában. Édesapám szeptemberi halála óta, többször is nekem estek szóban, de ez most már kezd tettlegességgé fajulni. Édesapám egy műhely értékes gépeit hagyta hátra, az unokabátyám szeretné rátenni a kezét. A házunkat is szabad prédának tekintik, unokabátyám apja közölte, hogy neki több köze van ehhez a házhoz, mint nekem, és takarodjak el.
Úgy gondolom fel kellene jelentenem, biztos vagyok benne, hogy ha most nem lépek, akkor bármikor bántalmazhat a saját otthonomban. Szeretném, ha lenne egy távoltartó végzés (ha ez a hivatalos neve), hogy többé a közelembe se jöhessen egyikük sem.
KÖnnyű összeveréssel fenyegetni egy 50kilós nőt. Nem tudom ez számít-e? Abban biztos vagyok, hogy ha vizsgálatra kerül sor a szülei mellette vallanak, és engem idegbeteg hisztérikának próbálnak majd beállítani. (anyját, a nagynénémet viszont évekig ápolták pszichiátrián mániás depresszióval) Édesanyám az, aki mellettem vallana, és esetleg apai nagybátyám. Nem tudom mit tegyek? Érdemes feljelntést tennem? Vagy összehazudnak mindent, és a rendőrség úgysem csinál semmit amíg nem folyik vér? Ezt nem szeretném megvárni. Azt sem tudom hogyan folyik egy ilyen eljárás, soha nem kerültem még ilyen helyzetbe, mire számíthatok? Fogadjak ügyvédet?
Bocsánat a hosszú irományért.
Köszönöm a segítséget.

Véleményem # 2012.11.04. 03:55

Tegyen feljelentést, terjesszen elő magánindítványt. Ahogy jónak látja...

chleo78 # 2012.11.10. 09:12

Kedves Fórumozók!
37 éves egyedülálló nő vagyok. Alábbi problémám akadt dióhéjban: Dohányosok és nemdohányzók harca hosszú ideje húzódik 10 emeletes panelház lépcsőházában. Négy alkalommal tettem bejelentést írásban a helyi IB-nek fényképekkel igazolva a dohányosok viselkedését (falakon elnyomkodott csikkek, stb.), hogy a társasház szabályzatát megszegik, ellenállásom miatt életveszélyesen fenyegetnek, lakásomban nem lehet ablakot nyitni a füst miatt, stb. IB nem reagált egyetlen alkalommal sem a megkereséseimre. Nov. 7-én munkából hazajövet a feldühödött dohányos csapat egyik tagja lefogott, másik hajamnál fogva tépett, cibált, többször falhoz verte a fejem, kezembe harapott. Én védekeztem egy kézzel, mert a lefogó ember szintén ütött, ahol ért. Komoly bajom nem lett, de tudtam, hogyha csak ezen a szinten marad (IB) az ügy, szőnyeg alá lesz söpörve. Hívtam mentőt, rendőrséget. Feljelentést senki nem tett (anyagiak, hosszas procedúra, stb.).
Az IB elnöke teljesen egyértelműen a dohányosok pártján áll. A mentők és a rendőrök kihívásáról is le akart beszélni és noha a társasházi szabályzat egyértelműen tiltja a közös helyiségekben való dohányzást, félretájékoztatva fennhangon szónokolt, hogy tudomásul kell vennem, hogy igenis lehet dohányozni.
Kérdéseim:
Egy egyedülálló nőt ma szabadon megverhetnek a lakása előtti közös helyiségben fényes nappal a dohányzók, és tényleg nem tehetek ellene semmit?
IB felelős-e, tudatában a kialakult helyzetnek, mely megelőzhető lett volna - esetleg másként is végződhetett volna, pl. súlyosabb sérülésekkel?
IB részéről történt-e kötelességmulasztás, félretájékoztatást? (Itt az ember épsége másodlagos a hírnévvel szemben, mert ez itt Gazdagrét).
Tehetek-e valamit védelmem érdekében és a dohányzás ellen vagy várnom kell, amíg ez megismétlődik és a dohányosok csapata addig is rettegésben tart itt minden nemdohányzót? Hiszen legtöbb ember nem mer szembeszállni felbőszült dohányosok hadával, akik már ellátták egyszer a baját egy nőnek (nekem) következmények nélkül?
Minden szíves választ és tanácsot előre is nagyon köszönök!

Dr.Attika # 2012.11.10. 09:35

Kedves fórumlátogató!
Feljelentést Önnek kellett volna tenni. Olvasva sorait itt megvalósult testi sértés, önbíráskodás, kényszerítés stb.
Tegye meg a feljelentést és akkor beindul a "rendőrségi gépezet".

Véleményem # 2013.03.18. 12:27

Oladi-lakótelepi

Elköltözni. Hang szigetelni a lakást. Felvenni a kapcsolatot a két dilis rokonaival. Egyeztetni a lakóház többi lakójával. Bejelentést tenni a rendőrségre.

wers # 2013.03.18. 12:35

emlékeim szerint, ha a csövet ütik, azt nem csak ti halljátok, hanem több emelettel lejjebb-feljebb
(gyerek korunkban így hívtuk össze a bandát - na nem sokáig, mert szobafogság lett belőle)

na meg az üvöltözés is messze hallatszik, tehát a gond nem csak a tiétek.

Egyeztetni a lakóház többi lakójával” elsőre itt kéne kezdeni

Kaleidosz # 2013.03.29. 13:51

Sziasztok, a segítségeteket szeretném kerni. 2013.februárjában feljelentést tettem a volt barátom ellen zaklatás ügyében. Engem mindvégig tanúként hallgattak meg az ügyben. A rendőrségi nyomozás szakaszában a volt barát kezdeményezte a közvetítői eljárást és én ebbe beleegyeztem.Most márc. 26-val lezárta a rendőrség a nyomozást és továbbította az ügyet az ügyészségre.A kérdésem az lenne, hogy engem vissza szólit a munkám külföldre dolgozni es nem hiszem, hogy jelen tudok lenni az ügy további kimenetelét illetően. Mi történik ez esetben, mi lesz a közvetitői eljárással es, ha ez nem lefolytatható így, hová kerül tovább az ügy? Megszüntetik ellene? Engem érhet barminemű pénzbírság, ha nem tudok jelen lenni a tárgyalásokon? Megbizhatok ügyvédet a távolletemben, hogy képviseljen?
Előre is köszönöm a válaszokat!


Kaleidosz

monalisa1 # 2013.04.04. 17:50

Csendháborítás végett panaszbejelentés az önkormányzatnál, a hangoskodásokról készüljön hangfelvétel. (Az anyja majd fizetheti a bírságolásokat.)

Ha önkormányzati a ház eljárhatnak velük szemben: összeférhetetlenség miatt megvonhatják tőlük a további lakhatás jogát.

A gyámhatóságon is bejelentést kell tenni, kérve a hatósági orvosi vizsgálatánk kezdeményezését.

A háziorvos ill. az ügyeletes orvos, rövidre zárva a dolgot mentőt hívhat, pszichiátriára vitetheti kivizsgálásra.

Ameddig nem tesztek semmit csak hallgatjátok a műsort (...) nemigen fog változni semmi.

Amúgy ki költözött oda előbb?...

Lárma # 2013.04.20. 08:20

Kedves fórumozó Barátaim!

Érdekes kérdéseim lennének és S.O.S. válaszra lenne szükségem, mert hétfőn reggel fél 9 kor jelenésem van az ügyben a rendőrségen.

Röviden az történt hogy valaki feljelentett zaklatásért. Érdekes módon miközben „zaklattam” közben ő napi szinten beszélgetett velem emailon, telefonon és még ráadásul írásban a segítségem is kérte több esetben egy munkájához.. Szinte mindig mielőtt felhívtam volna írásban megkérdeztem, hogy hívhatom e? Majd amiben a segítségem kérte, az elkészülte után szerettem volna megnézni, hogy sikerült. De nem volt hajlandó megmutatni. Ebből lett egy vitánk amit szintén írásban folytattunk le.. Ez néha már a becsületsértésig ment. Ugyanis ilyeneket is írt nekem, hogy egy „büdös tahó paraszt” vagyok meg hasonlókat.. Ugyebár ha ezt csak úgy mondom valakinek és nincs rá tanúja akkor elég nehéz bizonyítani. De ha le is írom neki….??

Nos mikor megtudtam hogy feljelentett zaklatásért, hát én is feljelentettem mert ilyen alapon nekem is volt rá okom.. Nem egyszer volt, hogy akár 40 percen keresztül is hívogatott telefonon. Elsőre felvettem és közöltem vele hogy nem akarok vele beszélni. De ezt úgy tűnik nem értette meg és csak hívott folyamatosan.. Ezeket a szolgáltatók jegyzik..
Ráadásul mivel egy hölgyről van szó, még hatalmas féltékenységi jelenteteket is rendezett?? Csak azt nem értem, hogy ha nem akart semmit, akkor miért válaszolt minden emailomra, miért hívott és miért rendezett filmbe illő hisztiket? Miért engedte hogy felhívjam és beszélgetett velem akár egy órán keresztül is? Miért mondta el hogy a volt férje milyen módszerekkel terrorizálja őt? Én meg mint egy rendes zaklatótól ez elvárható, meghallgattam, ápoltam a lelkét.. Ilyen alapon azt is mondhatom, hogy kihasznált, mert arra jó volt a „zaklatója” hogy egy lelki szemetesládának használja..

Sok a kérdés.. Szerencsémre ő maga, saját maga ellen a tanúm.. Ugyanis ezek a beszélgetések, kivéve a néhány telefont, írásban történtek.. Így hát le is adtam a rendőrségre egy 450 oldalas vallomást. Ebben részletesen bent van minden. Az összes beszélgetésünk… Zaklatás, rágalmazás, becsületsértés, pénzel való megvesztegetés, csalás, szélhámosság..

  • A kérdésem az lenne csupán, hogy szerintetek mit akarhat még tőlem a rendőrség? Mert hogy hétfőn reggel fél 9 re behívtak. Valaki azt mondta, hogy nem vagyok köteles mondani semmit. Max annyit, hogy a B.E. 118§ 3. bekezdés értelmében az a vallomásom amit már leadtam és ennyi.
  • Azon kívül viszont a két feljelentést összevonták. Szeretnék kérni az én feljelentésem ügyében is felvilágosítást. Ezt vajon megtagadhatják?? Mondjuk arra hivatkozva, hogy összefügg a kettő ügy?

Elég faramuci a helyzet, mert hogy egymás ellen tettünk feljelentést. Tele is a púpja a rendőrnőnek velünk.. Úgy vettem észre, nem igazán tudja mit kezdjen a helyzettel. Főleg miután megkapta a 450 oldalas vallomásom. Jogász a hölgyemény…

Jó lenne kicsit felkészülni mire oda megyek, mert mint tudjuk előszeretettel vezetik meg az embert az ilyen helyeken..

Tudtok még valami jó tanáccsal szolgálni??

Előre is köszönöm a segítő válaszokat!!

groszfater@gmail.com # 2013.04.20. 08:32

ezt már februárba kérdezted egyszer...

Kovács_Béla_Sándor # 2013.04.20. 08:33

Így hát le is adtam a rendőrségre egy 450 oldalas vallomást.
Én már ezért önmagában végrehajthatót szabnék ki.

Lárma # 2013.04.20. 09:12

Ha lúd legyen kövér... Ennyi volt a levelezésünk, beszélgetésünk.. És még így is kicsit szelektáltam. Ahogy leadtam 2 napra rá meg is hosszabbították a nyomozást 2 hónappal. Most jár le a határidő május 6. án.

Nem fogok senki kénye kedve szerint semmiféle büntetést elviselni, csupán azért mert segítettem neki az ő kérésére.

De nem is ez a probléma. Tudom, hogy kérdeztem februárban. De most mit akarhat még a rendőrség? Kicsit az az érzésem, hogy az én feljelentésemben nem történik semmi. Csak abban amit ellenem tettek. Valami disznóságot érzek az egészben..

Mivel engem is megakartak venni és a hölgyeménynek a saját bevallása szerint a volt milliomos férje kezében az egész város, érts ide a bíróságtól kezdve mindenkit.. Továbbá, hogy megint jóban van a fickóval, az is megfordult a fejemben, hogy lehet ott is van valaki a zsebében ahol nem akarnak nekem válaszokat adni... Tehát ezért kértem a jogszabályokat.. Mire tudok hivatkozni..

Valami nagyon nem tetszik nekem ebben az ügyben. És ezek a megérzéseim nem szoktak becsapni... A rendőrnő ha kérdem, hogy állunk, csak össze-vissza beszél. Állandóan zavarban. Nem tudja mit válaszoljon. Mint mikor valaki elakar hallgatni dolgokat... Pedig világos és érthető kérdéseket szoktam feltenni neki.

Vállalom a végrehajtandót is az igazamért! :)

lajcsó # 2013.04.20. 15:31

"Pedig világos és érthető kérdéseket szoktam feltenni neki." Azért ez nem így működik. A kihallgatás során a rendőr kérdez a gyanúsított meg vagy válaszol, vagy él a hallgatás jogával és nem fordítva. A rendőr nagyon türelmes lehet.

Lárma # 2013.04.20. 15:54

Mikor kérdéseket teszek fel neki akkor az én feljelentésemről kérdezem, hogy az hogy áll? Ebben az esetben nem kihallgatáson vagyok!

Természetesen ha kihallgatáson vagyok akkor ő kérdez! Már amennyit hagyom:)Mert ezt a csajt lehet irányítani:):):)

De nem is ez volt a kérdésem!! Arra még mindig nem kaptam semmi használható választ...

Destroyer # 2013.08.22. 20:57

Kedves Fórumozók! Ha egy ember életveszélyesen megfenyeget és ezt a rendőrségen elismeri, de azt mondja, hogy indulatból mondta, akkor miért írja okként a rendőrség a nyomozás megszüntetésére, hogy nem történt zaklatás? Röviden: Volt egy vitám egy emberrel, akivel személyesen beszéltünk. ő erkölcsileg alul maradt, azaz "becsicskult" (elnézést a szóhasználatért) egyáltalán nem bántottam, csak beszéltem vele és nem fenyegettem meg, a beszélgetésünkben a legnagyobb indulat abban nyilvánult meg, hogy amikor odajött hozzám és kezet nyújtott én visszautasítottam. Miután beszéltünk és elváltak útjaink ennek a jómadárnak egy barátja felhívott, hogy nem élem meg a gyerekem következő születésnapját. Persze még mindig élek, de ezt akkor ugye nem tudhattam, így hát feljelentettem a szálkaratést. Miután beszéltek vele, a nyomozást lezárták, mert nem történt zaklatás. Mit tehetek ellene?

Agent Cooper # 2013.08.23. 06:21

Kedves Destroyer!

Miután az eset nem rendszeres vagy tartós módon valósult meg, így valóban nem beszélhetünk zaklatásról, hiszen tényállásbeli elem hiányzik. Ahhoz, hogy egy ilyen ügyben van-e lehetőség az eljárás más jellegű folytatására, a rendelkezésre álló iratok ismerete nélkül érdemben nem lehet nyilatkozni.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…