fenyegetés, zaklatás


flori_ # 2019.08.30. 15:36

Tisztelt fórumozók!
A volt párom kapcsolatunk kezdetén egy még nem megnevezett elmebetegségről szóló szakvélemény írását tervezte egy igazságügyi orvosszakértő barátjával, ha nem csinálom amit kér tőlem, majd évekkel ezelőtt elküldött egy pszichiáter ismerőséhez, mert szemétkedései miatt kiborultam (pl. beleolvasott levelezésembe, üzeneteimbe, meghatározta, hogy mit vásároljak, mit egyek, húsevést megtiltotta, követelte, hogy templomba járjak, nyilvántartotta, hogy mikor mit csinálok, kivel találkozom). A kapcsolat második évétől már bántalmazás is előfordult ez előírások be nem tartása miatt. A párom ellenőrizgető mániája miatt enyhe depresszió volt a diagnózis, amire egy év kezelést írtak elő eredetileg, de már másfél éve kezeltek, mert az orvos állandóan a volt páromról próbált kérdezgetni. Amikor szakítottunk (elmenekültem tőle), a pszichiáterhez járkálást is be szerettem volna fejezni, de volt párom egy szakvéleményt íratott, amit már kapcsolatunk kezdetén tervezgetett, ami szerint azt képzelem, hogy irányít, ami az ő elgondolása, szerintem csak zaklat. Ráíratja magát a dokumentumokra, hogy mikor mit csinál, az orvos hozza elő ezt a témát, annak ellenére, hogy kértem, hogy fejezze be. Az orvossal üzenget nekem, feljelentéssel fenyegetőzik, ha nem csinálom azt amit előír nekem és köteleznek, hogy ellenőrzésre járjak általában olyan dátumokon ami kapcsolatunk eseményeinek évfordulója. Már többször megköszöntem az orvos segítségét és otthagytam, de zaklat, hogy járjak hozzá, mert a volt párom azt kérte. Az orvosnak az évekkel ezelőtti kapcsolatunk a fő téma, ami szerintem zaklatás. A szakvélemény szerint paranoia, ezért nem lehet zaklatás miatt feljelenteni, mert a volt párom szerint képzelem, hogy zaklat. Ebből hogyan lehet kijönni?

Ugyvedvalaszol.com # 2019.08.30. 16:16

flori_

Forduljon másik szakorvoshoz, aki szembeállítja a tényeket egymással.

Kérdéseire élőszóban válaszolunk, keresse weboldalunkat.

Orvosi kérdésekkel az orvosonline.com címen azonnali választ kaphat, telefonon, ezekre.


AZ ÜGYVÉD VÁLASZOL
Jogorvoslat Azonnal
https://ugyvedvalaszol.com

rowland # 2019.08.31. 11:49

evi_

Az email fiókodon (ha azóta még nem tetted meg), azonnal változtasd meg a jelszavadat. Olyanra, ami legalább 10 karakter. Van benne NAGY és kis betű, illetve speciális karakter (+!%*=&#) stb, és nem kötődik évfordulókhoz, születésnaphoz, családtaghoz, címhez, iskolához, kisállatodhoz, kabalához, vagy egyszerűen bármiképp hozzád.
Legalább, így kizárod.

Utána egy másik email szolgáltatónál regisztrálj egy új fiókot, és kezdd el azt használni a barátaiddal való levelezésre, kapcsolattartásra.

SOHA, SENKINEK ne adj ki jelszót! Főleg úgynevezett "párkapcsolatoknak". Semmi köze a levelezésedhez. Senkinek. Az magántitok. Ha másra tartozik bármi, számos lehetőség van (pl. továbbítani, kinyomtatni, stb) megosztani másokkal. Lehetőleg úgy, hogy -kiveszed a feladót a továbbításra küldés előtt, s így- kevésbé sodrod őt is veszélybe

rowland # 2019.08.31. 11:57

evi_

  • a közösségi oldaladon is változtass jelszót.

A legjobb, ha az eddig használt email címed helyett az új email címed csatolod a közösségi fiókodhoz, és ezen túl már az új fiókkal jelentkezel be.

Ha tudod, hogy milyen oldalakra regisztrált az email címeddel, jelezd az oldal admin.-jának, hogy visszaélés történt, és titsák le az adott profilt, fiókot.

rowland # 2019.08.31. 12:01

Anina98

Az ilyennel semmit nem tudsz.
Egyetlen működő megoldás van. Költözés.
Ők nem fognak.
Ha nyugalmat szeretnél a családodnak, nektek kell menni.

tamás22 # 2019.12.13. 11:18

Tisztelt Fórumozók!

Egy elég érdekes ügyben szeretnék tanácsot kérni.
A helyzet a következő:
A lakásom előterét védő vasrácsot rendszeresen feszegetik a szomszédomba járó emberkék. Gondolom nem különösebb betörési szándékkal, hisz jöhetnének éppen feszítővassal is, de két-három heti rendszerességgel akad egy, aki megpróbálja a rázárt lakat ellenére is kifeszegetni a rácsot, vagy a lakatot kézzel letépni, erőteljes rángatásokkal kinyitni.
Próbáltam a "főnökükkel" beszélni, de ő azzal védekezik hogy nem lehet velük minden pillanatban (holott hivatalosan nem hagyhatná őket magukra soha az épületben), plusz nem is nyilvánvaló, hogy ott egy lakás van, s csak arra kíváncsiak, mi lehet a rács mögött.
Kellemetlen, mert mikor nem vagyok otthon és egyszer mégis sikerül nekik átjutni a rácson, akkor a lakásajtó sem lesz nekik akadály, ha meg otthon vagyok és kimegyek, a bennem gyülemlő feszültség miatt lehet hogy túlreagálom a dolgokat, s kellemetlen fordulatot vehet az, hogy elzavarom őket.
Létezik vajon erre a helyzetre valami megoldás? Elkövetnek ők valami jogsértést a káromra?

tamás22 # 2019.12.13. 11:46

A helyzetet talán még árnyalja, hogy ez évek óta fennálló probléma.
Amíg nem volt vasrács felszerelve, kétszer szakították be a lakásajtót "játékból", mondván hogy csak tréfából lökte meg egyik a másikukat, s ilyen szerencsétlenül esett. Szerencsére mindkét esetben otthon voltam, így egyéb káresemény nem történt.
És persze volt egy hívatlan éjszakai látogatóm is, aki az ajtót próbálta feltörni, s testalkat alapján szintén az említett emberkék közül való lehetett, de gyorsabban menekült, mint hogy ténylegesen azonosítani sikerült volna.
Egyszer meg ugyanígy "játékból" a bejárati ajtó vastag üvegablakát sikerült betörni nap közben, szóval ezek után érthető tán, hogy a türelmem fogytán van.

Pillanatnyilag viszont ott a rács, s a rács által védett területen egy biztonsági kamera van felszerelve, ami kb fél méterre kilát a rács elé is, innen vagyok ilyen jól informált a távollétemben történt dolgokról.

drbjozsef # 2019.12.13. 11:59

Elkövetnek ők valami jogsértést a káromra?

A rács rázása, és a lakat huzigálása önmagában nem, amíg az neked nem okoz kárt.

Az ablak betörése, illetve az ajtó felfeszítése természetesen a károkozáson túl magánlaksértés lehet.

Mit lehet tenni? Én baromi nagy betűkkel kiírnám a rácsra, hogy kamerával megfigyelt terület. (Egyébként, közterületre nem láthat rá a kamera elvileg, ha az ajtód előtti terület az, akkor te is szabálytalan vagy, társasházi közös területre pedig csak a közösség üzemeltethet a Tht. szerinti kamerákat)

Hol laksz, valami börtön vagy fogyatékos intézet szomszédságában?

tamás22 # 2019.12.13. 12:27

Hát elég érdekes helyen lakom, ez tény, bár a felsoroltak közül konkrétan egyik sem.

A kamera kiírásán elgondolkodtam már én is, de nem igazán jutottam zöldágra a döntéssel kapcsolatban.
Ugyanis azon gondolkodtam, hogy az idejáró problémás emberek (nem, nem mind problémás, csak szemlátomást mindig akad egy-kettő köztük) esetleg "felhívásnak" veszik, mert szemlátomást örömüket lelik abban, hogy ne a szabályoknak/elvárásoknak megfelelően viselkedjenek, s nincs következménye, szóval leheg hogy csak olaj a tűzre, ha külön felhívom rá a figyelmet. Plusz mivel egy kis folyosórészről beszélünk, ami le van elzárva a ráccsal, oda csak az jön, aki hozzám akar bejönni. Más lakás, helyiség nincs azon a részen, tehát a "problémás" illetőknek meg elvileg be sem kéne lépniük a folyosóba.
Na meg aki illetékes és ide jár (az épület gazdája is) tud a kameráról, miattuk is feleslegesnek láttam a kiírást.

Mondjuk én ettől függetlenül nem tartom normális dolognak, hogy az ember ajtaja előtt simán lehet rángatni a rácsot, mert engem "csak" idegesít, de a kedvesem kifejezetten fél, hogy mi van ha rátörik esetleg az ajtót, mikor egyedül van otthon.

Zsola83 # 2019.12.28. 10:43

Tisztelt Szakértők!
A következő problèmàban szeretnèm a segítsègüket kèrni, ugyanis lassan magam “zaklatókènt” kezdem aposztrofálni.
Nagyon jó baráti viszonyt ápoltam kedves ismerősömmel, akivel napi szinten kontaktusban voltunk, interneten, szemèlyesen. Látszólag minden rendben volt, nem èszleltem problèmàt, majd egy idő után nem válaszolt a megkeresèimre. Aggódtam miatta, többször hívtam, írtam, nem válaszolt, majd egy idő után közölte, hogy nem hibáztam, nem kell bocsánatot kèrnem, Ő hibázott, csak most egyedül szeretne lenni. Magyarázatot nem kaptam tőle! Valahogy úgy èreztem megèrdemlem a magyaràzatot, ráadásul kölcsönadott dolgaim is voltak/vannak nála!
Kèrèsèt pàr napig tiszteletben tartottam, majd úgy döntöttem a dolgaim elkèrem tőle, ès írásban több üzenetet küldtem neki körülbelül 10 napon keresztül, sajnos napi több üzenet is elment, amelyben szerettem volna magyaràzatot kapni a tettère, többször hívtam is, hívásom nem fogadta, üzeneteim ignorálta. Ez lelkileg nagyon megvisel! Sèrtő, bántó, szemèlyisègèt korlátozó szavakat soha nem írtam, egyszerűen az üzenetek száma volt sok, vélemènyem szerint kb összesen 20-25, amelyben magyaràzatot szerettem volna tőle kapni. Holmijaim egy rèszèt visszaadta, de akkor sem törtènt bántó ès sèrtő megjegyzès. Ma megfogalmaztam, hogy nem tudom ezt tovàbb folytatni, mert zaklatàsba mennek így át az üzeneteim, ha azokra választ nem kapok, így megírtam neki, hogy bèkèn hagyom, ràbízom a lèpèseket! Sajnos üzeneteim szomorúságomban visszatöröltem, így igazolni nem tudom, hogy valóban nem törtènt bántó, korlàtozó írás. Nem tudom, hogy Ő ezt mikènt éli meg, de félek Ő màskènt mint Èn.
Tisztelt Szakértők, a kèrdèsem az lenne, hogy ebben az esetben engem esetlegesen vàdolhat-e a zaklatókènt? Az ignorálás számomra fájdalmas lelki teher, frusztráció volt, ès ez generált üzenetsokasàgot, de hangsúlyozom magyaràzatra lett volna csak szükségem, hogy lezàrhassam a kapcsolatot.
Vàlaszukat előre is tisztelettel köszönöm!

galaxy01 # 2020.02.21. 18:03

Tisztelt Szakértők!

2019.05.14.-én írtam legutóbb a zaklatásos ügyemről. Röviden: feljelentett a barátnőm úgy, hogy előző nap együtt Valentin napoztunk. Kétségbe vagyok esve és idegileg kikészültem. Először közvetítői eljárásra akarták utalni az ügyet. A vizsgáló fenyegetőzött és kb 15 percig erőszakosan győzködött, hogy egyezzek bele. Sajnos beleegyeztem. 3 napig nem tudtam aludni, közben kértem másik vizsgálót és ügyészt az ügyben. Bementem a kapitányságra, az új vizsgálóval közöltem, hogy vissza szeretném vonni a hozzájárulásomat, de röhögve azt mondta, hogy azt nem lehet. Nem csinált semmit az üggyel csak továbbította vádemelési javaslattal. Később beszélgettem az új vizsgálóval és fogalma sem volt az ügy tartalmáról. Irat ismertetésen megkaptam a hívás listát és jóval eltér a szolgáltatótól kapottól és a telefonomban lévőtől is. Olyan időpontok is vannak, amikor én moziban voltam vagy épp a barátnőmmel. Voltak indítványaim, de vagy elutasították, vagy azt mondták, hogy kivizsgálták, de ezt nem tették meg. Indítványoztam a barátnőm és köztem lévő kommunikáció tartalmának vizsgálatát. Pl rendelkezésre bocsátom az sms-eket, de meg sem próbálták elkérni tőlem. Facebook beszélgetéseket se voltak hajlandók megnézni. Nem értem az egészet. Egyik vallomásában azt mondta, hogy 2018 december elején szakítottunk. Behívták egy hónap múlva, akkor azt vallotta, hogy 2018 karácsonyakor szakítottunk. De zaklatás kezdetének 2018 júliust vett a vizsgáló. Van vallomás, amiben elismeri, hogy több órát velem tölt, olyankor beül az autómba. Idéztettem tanúkat, akik elmondták, hogy 2019-ben is több alkalommal láttak minket együtt, nem ellenséges, hanem jó hangulatban. Tegnap írt az ügyész, hogy 2 évre felfüggeszti az ügyet és megállapította a bűnösségemet. Azt is írta, hogy én beleegyeztem a büntető eljárás felfüggesztésébe. A közvetítőibe egyeztem bele, de abba sem önként hanem kényszerítettek, de már azt is visszavontam.
Mit tudok tenni, hogy újra nyomozzanak? Ügyészséget felhívva egy hölgy azt állította, ha a Pest megyei rendőr főkapitányságot megkeresem, akkor újra kivizsgálják az ügyet.

Érdekessége az ügynek, hogy a vizsgáló a vallomásokat meghamísította, de csak részletekben. A konkrét dolgot, ami miatt behívattam a tanút, azt nem kérdezte meg, csak meséljen a velem való kapcsolatáról. Valóságtól teljesen eltérő hívás listát hozott ki. A képernyőfotók formájában leadott beszélgetésekről azt írta, hogy én kezdeményezek és ebből is megállapítható a zaklatás. Holott azt vágtam ki, amikor írja, hogy mennyire szeret és találkozókra hív. Levideóztam, amint követ engem a "barátnőm", erről is teljesen mást írt a vizsgáló. Ezek után elhiszem, amit a "barátnőm" állít, hogy ő több alkalommal közölte a vizsgálóval, hogy kibékültünk és mindent megbeszéltünk, de a vizsgáló azt mondta neki, hogy ezt így nem lehet.
Köszönöm.

katica.bogár # 2021.01.17. 08:57

Tisztelt Szakértők!
Annak kérdésével fordulok Önökhöz, hogy az alább leírt esetben ki minősöl zaklatónak és ki zaklatottnak, mert ugyan van magánvéleményem, de lehet ennek ellentétét mondják ki a törvények.
Magánéleti zaklatásról lesz szó.
Férjem, egy éve közösségi oldalon (instagram) megismerkedett egy hölggyel. Ez az ismeretség rövid idő alatt szorosabbá kezdett válni, telefonbeszélgetések formályában és a személyes találkozás lehetősége is felmerült, amikor számomra nyilvánvalóvá vált a dolog. Ezt a férjemmel tisztáztam, de közben többször került a házasságom a válás szélére. Férjem ígéretet tett a lezárásra és kérte a hölgyet, hogy mivel engem zavar a jelenléte az életünkben, ezért kerülje annak jelzését, hogy továbbra is érdeklődést mutat a személye iránt. Időközben a hölgy engem hol letiltott az ominózus közösségi oldalon, hol felengedte a tiltást. Ezt megtette más közösségi oldalon is. Mindenesetre eljutottunk odáig, hogy a férjem kérte, hogy tratson távolságot, mert zavarja a házasságunkat. Pár hónapig működött is a dolog, majd ismét belépett a férjem életébe, ezzel együtt engem tiltott. Ekkor már nem szólt a férjem, hanem ő is letiltotta, elejét véve újabb incidensnek. Ez is működött egy ideig. Míg azt nem láttuk, hogy egy új regisztrált oldallal, felismerhető fotókkal ismét jelezte a jelenlétét a férjemnél, amivel engem szintén tiltott, hogy ne láthassam az új oldalát.Ez a fotók értékelésének formályában történt minden esetben. Sajnos ekkor már nekem is "elgurult a gyógyszerem" és mivel tudtam, hogy a férjem udvarias formában fog szólni a hölgynek, én magam írtam egy nem túl udvariaskodó levelet, amiben leírtam azt is, hogy ez már zaklatásnak minősül a részéről. Erre a hölgy válaszolt is, hogy tulajdonképpen én zaklatom őt, mert miattam kell bújkálnia, új oldalt készíteni és engem letiltani, mert kvázi miattam nem tudja nyugodtan figyelgetni a férjem. Ez nem így szó szerint lett leírva, de hogy minden tevékenységére miattam van rákényszerítve. És a kérdésem az, hogy ilyen esetben ki minősül zaklatónak? Én úgy érzem, ő zaklatott minket és én sajnos reagáltam a zaklatásra.
Köszönöm válaszát!

drbjozsef # 2021.01.18. 05:45

katica.bogár,

Ha egy (1) emailt írtál, akkor az nem zaklatás, legyen bármi is a tartalma.

Dr. Pinczés Ferenc # 2021.01.27. 09:40

Tisztelt katica.bogár,

Az egy e-mail váltás nem minősül zaklatásnak. Ahogy az sem feltétlen tényállás szerű, hogy a hölgy új profilt hoz létre és ismerősnek jelöli vagy követni kezdi a párját, azonban ha rendszeresen üzeneteket ír, amelyek nem tetszenek a párjának és nem is válaszol rá vagy megkérte arra, hogy ezt fejezze be abban az esetben a másik fél megvalósíthatja a zaklatás vétségét.

https://drpinczes.hu/…selekmenyek/#…

kisse9641 # 2021.02.03. 16:45

Tisztelt Cím!
Tanácsot szeretnék kérni!
Egyik jó ismerősömnek küldtem 1 hónap alatt 3-4 smst, melyben fel akartam nyitni a szemét hogy a párja megcsalja,illetve a férfinek is 2-3 üzenetet hogy tudással vele hogy ki fog derülni a csalfasaga! Mindezt névtelenül tettem, ismeretlen számról! Nem fenyegette őket, semmi sertot nem írtam nekik!
Erre feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen!

Ön szerint kiderulhet, hogy én voltam?
Milyen büntetésre számíthatok?

Előre is köszönöm a választ!

Kovács_Béla_Sándor # 2021.02.03. 17:55
  1. Igen - de az a valószínűbb, hogy nem fognak nyomozni.
  2. Szégyellned kell magadat - már kezdheted is.
Slainte # 2021.02.04. 05:02

Ha tényleg egy hónap alatt 3-4, illetve 2-3 SMS-ről van szó, az még nem éri el a rendszeres háborgatás fogalmát, főleg, ha nem is jelezték vissza, hogy ők ezt nem akarják. De valóban érdemes abbahagyni, mert elérheti.

kisse9641 # 2021.02.04. 05:29

Összesen 8 üzenetet írtam internetes smskuldon keresztül, de arra nem lehet válaszolni!
És 1 smst telefonon, melyre válaszolt, sőt utána többször is írt nekem, amire én is válaszoltam!
Végül már ő fenyegetett, mire megkertem hogy hagyjuk az egészet! Azóta nem kerestem őket!
De feljelentést tettek!

Nem szeretnék ebbol a butaságbol rendőrségi ügyet!
Ezért félek!

Szomorú örökös # 2021.02.04. 06:11

kisse9641

És 1 smst telefonon, melyre válaszolt, sőt utána többször is írt nekem, amire én is válaszoltam!

Egy barátom nem olyan régen volt zaklatási ügyben meghallgatáson, ott a nyomozó azt mondta neki,
hogy ha az illető válaszol, reagál, akkor az nem számít zaklatásnak.

kisse9641 # 2021.02.04. 08:03

Nem azt írta hogy ne zaklassam, hanem hogy kíváncsi a bizonyítékokra és küldjem el neki még írjam le hogy mit tudok!
Aztán írt hogy nem hisz nekem de mondjam el hogy miért írogatok! Aztán jött a fenyegetozes hogy feljelent!

drbjozsef # 2021.02.04. 10:57

kisse9641,

Bár KBS nem implicte írta, de azért a válaszban benne van, hogy nincs itt látnivaló, ha lesz is ebből bármi ügy, akkor is szinte biztos, hogy el fogják utasítani. Ez nem zaklatás.
(Ahhoz legalább egy püspöknek kellene lennie a feljelentődnek, hogy rabosítsanak, és másodfokon is elítéljenek ezért...)

Alkaline99 # 2021.02.04. 14:25

A kérdésem az lenne, ha valakit megzsarolnak érzelmileg és megfenyegetik, hogy kisemmizik a vagyonából és elválnak tőle, valamint a vagyonától is megfosztják, mit lehet tenni? Mert van olyan ismerősöm, egy pszichiáter, akit a férje így zsarol meg. És még erős antipszichotikumokat is bevetet vele, hogy befolyásolja és kimossa az agyát, mit lehet tenni? Mert az illetőt elzárja a külvilágtól és rákényszeríti, hogy maradjon otthon, csak a gyerekért mehet el. Mit lehet ilyenkor tenni, ha az illető(a megzsarolt) nem határozatképes? Sokszor küldtem neki(a megzsaroltnak) sms-t, de nem válaszol és a hívásokat is kinyomja.Lehet büntető feljelentést tenni az apa ellen? Mert úgy tudom még össze sincsenek házasodva.Úgy tudom kettejük nevén van a lakás és ez okozza a galibát. Kérem válaszoljanak.

kisse9641 # 2021.02.04. 14:58

És amúgy honnan tudnak meg hogy én voltam?
IP címet vagy ilyesmit néz ilyenkor a rendőrség? Vagy eddig sem jutnak el mert ez nem olyan komoly ügy?
Azért tartok egy kicsit mert nem akarom elvesziteni a barátnőm!
Azt meg kifelejtettem hogy miután nem reagáltam és közben is elkezdtek hívogatni, de nem vettem fel nekik egyszer sem!
Azért is hagytam az egészet mert majd rajon magától hogy milyen ez a fiú!

kisse9641 # 2021.02.04. 15:01

Mennyi idő múlva derül ki hogy lesz e belőle rendőrségi ügy? Vagy hogy foglalkoznak e vele egyáltalán?
Január elején jelentették és azóta sem kaptak semmilyen értesítés!

drgerecse # 2021.02.04. 15:28

Alkaline99

Ebben az esetben nem lehet kívülállóként semmit sem tenni. Feljelentés zaklatás ügyében a sértett tehet.