Ilyen birka legyen valaki!
Egy vevő helyett hárman is megvennék,erre ahelyett hogy árfelhajtó licitet rendezne inkább visszalép?!
Ilyen birka legyen valaki!
Egy vevő helyett hárman is megvennék,erre ahelyett hogy árfelhajtó licitet rendezne inkább visszalép?!
„Egy vevő helyett hárman is megvennék,erre ahelyett hogy árfelhajtó licitet rendezne inkább visszalép?!”
Ezt, mármint a licitet legfeljebb a szerződéskötés előtt tehette volna meg. Már nem - legalábbis, ha valamelyik tulajdonostárs hajlandó pert indítani.
Üdv.
Adott egy belterületi ingatlan gazdasági ingatlan 2 darab tulajdonossal (kifejezetten nem ápolnak jó viszonyt) az egyik tulajdonos értékesítené a tulajdonrészét III. személy részére.
Lehetséges olyan kikötést tenni a szerződésbe, hogy a köteles az elővásárlásra jogosult XY ügyvédnél (okiratszerkesztő) letétbe helyezni az összeget? Attól tartok, hogy az értékesítés megakadályozása érdekében tenne elfogadó jognyilatkozatot, majd peres eljárásban lenne szükséges a vételárat kikényszeríteni. (Tudom, hogy semmi értelme nincs, sőt extra költségei lennének de sajnos hajlamos a másik tulajdonostárs hasonlóakra.)
Amennyiben ez a kikötés szerepel nem lenne részlegesen érvénytelen a szerződés?
Üdv.
P.
s_peter67,
Nem lehet speciálklauzulákat beletenni. Az elővásárlásra jogosult a vevőjelölt helyébe lép be, pontosan ugyanolyan feltételekkel.
De szerintem nem is kell. Az elővásárlási jog megsértése miatt csak akkor lehet sikerrel perelni, ha valódi jogsérelmet bizonyít a jogosult. Azaz gyakorolta volna a jogát, ha lehetőséget kapott volna rá. Ezért az ügyvéded közli a szerződéstervezetet az elővásárlásra jogosulttal. Ő elfogadja. De határidőben nem fizet. Ekkor tértis levélben póthatáridőt tűzöl neki, mondjuk kézhezvételtől számított három napot, és felhívod a figyelmét, hogy ha addig nem fizet, akkor az eredeti vevőjelöltnek adod el az ingatlant. Arra sem fizet. Akkor szerződsz az eredeti vevőjelölttel, ugyanazzal a szerződéstervezettel.
Csak előre át kell beszélni a vevőjelölttel, hogy számítson erre, és ne szaladjon el.
Nem kötelezhetsz szerződésben harmadik személyt semmire. De az elővásárlásra jogosult pont azokkal a feltételekkel szerződik, mint az eredeti vevő.
(Paranoia rulez!)
(Bocs, osztap, nem láttalak.)
Köszönöm a válaszokat.
KBS:
A paranoia rulezre válaszolva, a kedves tulajdonostárssal szemben egyéb okok miatt már 2 pert megnyertünk - harmadik folyamatban van, negyediket meg nem akarunk :)
Kedves Fórumozók,
osztatlan közös tulajdonban lévö (zartkerti müvelés alól kivett) földterületre ajanlatot kaptunk, tulajdonostarsammal mind a ketten. Tulajdonostars jelezte, a felajanlott összegért inkabb megveszi tölem.
Vevö szerint mar nem él az elövásárlási jog....nehez elhinnem, de kerek megerösítést.
Valamint vevö nem szeretne, ha az immar egy kezben levö földterületre tulajdonostarsamtól egy magasabb eladási ajanlatot kapna. Ezt meg tudom erteni.
Van erre valamilyen javaslat?
Köszönettel
Pardon?
Nem felejtettél ki valamit?
Ha neked eladó,akkor egyezz meg a tulajdonostársaddal mert -szerintem- osztatlan közösnél van elővásárlási joga.
De csak elfogadott ajánlatra. És ha már mind a ketten elfogadták az ajánlatot...
Vagyis mindketten fogadják el a vevő ajánlatát,s azon az áron a társ megveheti tőle?
„De csak elfogadott ajánlatra.”
A tulajdonostárs nem elővásárló akar lenni, hiszen még nincs is szerződés.
Simán neki adja el a kérdező - harmadik félnek viszont nem lesz elővételi joga.
Stachelbeere,
Pont annyiért adod el a tulajdonostársadnak, amennyiért akarod.
Még az az ajánlat sem köt. Kárhetsz akár többet is.
drbjozsef
„Még az az ajánlat sem köt. Kárhetsz akár többet is.”
Szerintem a tulajdonostárs már ismeri az ajánlatot. Aztán majd a tulajdonostárs közli szóban, hogy legyen akkor a külső személyé, majd mikor létrejön a szerződés, közli, hogy mégis csak ő venné meg elővásárlási joggal, ráadásul azon az áron, amin a külső személy venné meg. Szóval ha esze van a tulajdonostársnak, akkor nem enged a trükközésnek.
Stachelbeere
Ahogy a kollégák mondják: amíg nincs a részedről elfogadott ajánlat, addig szerződéskötési kötelezettség sincs, és az elővásárlási jog sem értelmezhető. Magyarul: ha neked elég az, amit a tulajdonostársad kínál és el akarod adni az ingatlanrészedet, senki sem akadályozhat meg benne. Hogy a harmadik személy, aki ajánlatot tett, mit lép ezután, nem a te problémád.
Sz.ö.,
Ez igaz, a kérdés, hogy a külső vevő, vagy a tultárs szeretné-e jobban ezt az ingatlant, és hogy a kérdezőnek mennyire fontos az eladás. Mert ha tud várni, a tultárs meg megszüntetné a közöst, akkor mindketten jobban járnak +10-20% felárral. Eladó a pénz miatt, tultárs meg azért mert nem másik, ismeretlen tultársat kap a nyakába.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Az egyéb kategorizálatlan sütik azok, amelyek elemzése folyamatban van, és még nem kerültek kategóriába sorolásra.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |